Kiss Attila Tivadar
Az őszre tervezett többnapos túrám első napján az OKT 4. szakasz Tapolca Keszthely közötti távját és még egy kicsit tettem meg.
A többnapos túrára az indulás nagyon korai volt, olyannyira, hogy még az egyik utolsó éjszakai buszjárattal jutottam el a Déli pályaudvarra. Nem egész egy óra volt Székesfehérvár, ahol átszálltam a Tapolcára tartó vonatra. A menetrend szerint az átszállásra húsz percem volt, ami nyilván fele annyi lett, de ezt már megszoktam. Fehérvártól majdnem három órás vonatút Tapolca, amit már nyáron is tapasztaltuk, így bőven volt időm kipihenni a korai kelést. Végül a tervezett időben, negyed kilencre már az első nap kiindulópontján, Tapolcán voltam. A bélyegző a vasútállomással szemközt található presszó teraszán rendben elérhető volt, így az első pecsétet hamar beszereztem. Az irányt sem volt nehéz felvenni, hisz már jártunk itt Judittal, most pedig ott kellett folytassam, ahol legutóbb abbahagytuk.
Műút mentén
Eleinte egészen kényelmes volt, hisz a főúttal párhuzamosan haladó kerékpárúton vezet a jelzés. Később viszont a lesencetomaji bekötőútig szigorúan az útpadkán. Igazi felüdülés volt a települést elérni, ahonnét csak néhány perc sétaútra volt – természetesen a műút mentén – Lesenceistvánd. Bő másfél óra alatt értem ide, ahol a Fapados kiskocsmában a bélyegzőt és az almafröcsömet rendben találtam. Már itt megvolt az első nagy találkozás egy túratárssal. Remélem sikerült a sátorhoz rudat szerezni és épségben elérted a Badacsonyt. A rövid csevelyt követően én indultam tovább elsőként, fel a szőlőhegy irányába. Eleinte itt is műúttal, illetve kavicsos úttal találkoztam, majd egy erdő széli nagy diófánál rákanyarodtam egy igazi turistaútra. Alig pár percnyi felfelé kaptatást követően újabb túratársakkal találkoztam. Bíztam benne, hogy a lehető legtöbb szúnyogot megetették. Nem így történt, hagytak még éhenkórászokat. Egyébiránt jól tudtam haladni.
A szőlőhegy túloldalára érve aztán megpillantottam a Vállus feletti Láz-hegyi kilátót. Azt terveztem, hogy oda is felmegyek, de végül nem tettem. A hegyről lefelé jövet közvetlenül a kék jelzés mentén viszont van egy csodás kilátópont. Az egész Tapolcai-medencét gyönyörűen be lehet látni. Tiszta időm volt, így a Magas-Bakony is jól látszott, ahol alig egy éve túráztam. Lefelé menet több kiskertben láthatóan a szüretre készültek. A hegy túloldalán a műutat elérve átléptem Zala megyébe (a hét napos túrán először). Az út további része igen kellemesnek ígérkezett, hiszen erdőben vitt a jelzés. Kis fennakadást csupán az okozott, hogy egy előre nem jelzett fadöntésbe futottam bele, emiatt egy kicsit kerültem is bent az erdőben. Vállust nagyjából délidőben értem el, ahol a templom árnyékában, egy hűs vizű kút mellett tartottam pihenőt. Aki hozzám hasonlóan Tapolca felől érkezik, az a templomhoz igazodjon és könnyen meglesz a bélyegzőhely is, mert egyébként takarják a tuják.
Erdőben, kis bozótban
Pihenés közben született meg a döntés, kimarad a Láz-hegyi kilátó. Sok volt még aznapra előttem és ahhoz képest meg túl nagy kitérőt igényelt. Vállus egy kicsit bosszút is állt rajtam ezért, mert továbbhaladva az erdőszélen elsőre irányt vétettem. Mondjuk ember legyen a talpán, aki abban a susnyásban bármilyen jelzést meglel. Miután meglett az irány, néhány lépést a kiszáradt patakmederben tettem meg, majd arra jutottam, hogy mégsem itt lesz a keresett út. Pár méterrel feljebb az erdőben viszont ott volt egy egészen remek kis ösvény formájában. Éppen, hogy felvettem a megfelelő tempót, máris újabb túratársakkal találkoztam. Nagyon jó ütemben mentek, ezért csak egy köszönésre futotta. Fél órával később aztán megismétlődött ez a jelenet, két másik túrázóval. Az erdő nagyon szép volt. Hiába no, már az ősz elején járunk, sokan kihasználtuk a jó időt.
Az erdei utak, jelzések és építmények igen jól karban vannak tartva, még azzal együtt is, hogy sok helyen az utat gyakorlatilag elmosta a múlt heti eső. Konkrétan, néhol a kocsiút egyik fele inkább árokra hasonlított. Egy ilyen árkokkal szabdalt rész után egy tisztáson ismét csak túratársakkal találkoztam. Egyikőjük már nagyon a vége felé járt az erejének, legalábbis nekem úgy tűnt. Már én is terveztem egy pihenőt, amit a Hatlábú pajtánál tartottam meg. Ennek közelében található Ferencz József fája, amit a nagy bozótban alig vettem észre. Kicsivel odébb pedig a Berzsenyi-kilátóhoz sétálhatunk fel, de én ezúttal ezt a kitérőt szintén nem léptem meg. Gyenesdiás közelségét az egyre hangosabb puskalövések jelezték, amelyek a közeli koronglövőpályáról hallatszottak. A Nagymező felé volt egy indokolatlan bozótos, kissé kaptatós rész, utána viszont szépen kényelmesen besétáltam a tisztásra.
OKT 4. szakasz, ez is megvan
Nagymezőn zajlott az élet, többen is piknikeztek, kutyát sétáltattak és még pár kiránduló is akadt. Bár nem volt indokolt, de a hely hangulatát kihasználva egy árnyékos padnál kicsit pihentem. Miután elindultam, Pistitől kaptam útbaigazitást, hogyan jutok fel a legkönnyebben a Festetics-kilátóba, majd be Keszthelyre. Nem tudom, ő milyen minőségében tájékoztatott engem, de pontos infókat kaptam és ha nem így lett volna, akkor is köszönöm a kedvességét. Itt is. A tisztás fölötti kilátóba kevesebb, mint öt perc alatt értem fel. Két kedves kirándulóval elegyedtem szóba, akik éppen kilátó túrán voltak. A Festetics-kilátó jó választás volt tőlük. Néhány fotó elkészítése után, a felhagyott kőbányák mellett leereszkedtem Gyenesdiás felé. Már a balatoni utószezonnak is vége, nem is volt túl nagy mozgás a településen.
Kényelmesen – már amennyire egy aszfaltos úton lehet – lesétáltam a vasút felé. A nagy melegben nem igen volt kedvem újra a műút mentén baktatni, ezért inkább a kicsivel árnyasabb kerékpárúton mentem be Keszthelyre. Ez nem minden kerékpárosnak tetszett, mert ott azért még volt forgalom. Mondjuk jóval kisebb, mint az autóúton. A vasút felé menet elhaladtam az egykori Via Hotel épülete mellett, ami az egyik legjobb balatoni szállásunk volt Judittal. Azóta is emlegetjük, sőt idén újra ellátogattunk a városba. Keszthelyen aztán meglepően nagy tömeggel találkoztam, sokan kihasználták a jó időt. A bélyegzőt a vasútállomáson rendben megtaláltam és mivel még nem jártam a kitűzött napi táv végén, itt tartottam egy hosszabb pihenőt. A Hévízig hátralevő rész történetét viszont majd egy következő bejegyzésben osztom meg. Az már az OKT 3. szakaszhoz tartozik.
Egyébként még mindig úton vagyok, most már épp Szelestén, ezért a szakaszhoz kapcsolódó bővebb képes beszámolót majd hazaérkezésem után, szombaton teszem közzé. Azóta szerencsésen hazaértem, az első napon megtett út nyomvonala a lenti térképen, a szakaszhoz kapcsolódó fényképek a bejegyzésbe ágyazott képekre, a Képek menüben vagy ide kattintva is elérhetők.
Bejárás időpontja: 2018. szeptember 15.