Menü Bezárás

Hótalpas túránk a Dürre Wand Alpokban

KÉP / Napfény az Öhler oldalán

Telhetetlen vagyok és nem volt a jóból, ezért szabadságom hétvégéjén még volt egy családi hótalpas túránk a Dürre Wand Alpokban.

A túrát már tavaly kinéztük és befizettük az Utazom.com-nál, akikkel immár második alkalommal keltünk útra. Az első túránk is egy könnyebb gyalogtúra volt a Rax-Alpokban és a mostani túránál sem törtünk nagy magasságokba. Szóval ideális családi program. A túra egyetlen hátránya a kora hajnali felkelés, mert a túrabusz a Műcsarnok mögül öt órakor indult. El is terveztük, hogy az éjszakai 6-os villamossal szépen kényelmesen oda fogunk érni, csak az élet közbeszólt. A Király utcánál történt egy baleset, ezért a villamos a Blaha Lujza térig járt, ahonnét így sétára kényszerültünk pótlóbusz és taxi hiányában. Végül majdnem utolsóként ugyan, de elértük a buszt.

Út a havas Alpokba

Két helyen még vettünk fel túratársakat az úton, a köztes időben viszont nagyrészt mindenki próbált egy keveset aludni. Egy jól ütemezett technikai szünetre is megálltunk az országhatár előtt, utána már csakis a hegy lábánál. Az utunkba eső piros lámpákat nem számoltam, de természetesen ott is megálltunk, legalábbis remélem. A buszon ezúttal is két csoport utazott. A társaság egyik fele (negyede) a Schneeberg 2076 méteres csúcsára tört, míg a másik egy hótalpas túrára készült a Dürre Wand Alpokban. Útközben túravezetőinktől megtudtuk a hótalpazás történetét és gyorstalpalót kaptunk az eszközök megfelelő használatához is. Mindkét csoport hótalpak segítségével vágott neki a túrának, ráadásul volt olyan, aki még nem használt ilyet. Példának okáért a mi lábunkon sem volt még ilyen, szóval hasznos volt a vizuális elemekkel tarkított bemutató a buszon.

KÉP / Hótalpak a lábon
Hótalpak a lábon (kattintásra galéria nyílik)

Szintén hasznos vagy inkább érdekes volt az úticélunknál, illetve annak közvetlen környékén elérhető látványosságok bemutatása. Elvégre nem mindenki ismeri úgy a terepet, mint túravezetőink vagy a helyiek. A célunk egyébként Losenheim falucska volt, ami néhány kilométerre található Puchbergtől. Utóbbiban még gyerekkoromban jártam egy nyaralás alkalmával, amikor az azóta Szentendrére költözött marcipán múzeumot is láttam. A Forellenhof parkolójában szálltunk le a buszról, majd rövid készülődés után nekivágtunk a túrának. A Schneebergre tartó csoport még kicsit buszozott, majd némi szintkülönbséget felvonóval megtéve kezdte a csúcstámadást.

Hótalpak a lábakon, indulás

Nem teketóriáztunk sokat, a fogadó mögötti úton felcsatoltuk a hótalpakat. A túravezetők Magdi és Ákos nagyon figyelmesen körbejártak, akinek szükséges volt segítettek a felszerelés használatában. Az első néhány száz méter után már mindenki saját lábán is érezte a hótalpazás fortélyait. Nagyjából háromnegyed órát még erdőben, szélárnyékban vitt az utunk, le is vettem magamról egy réteget. A polárpulcsi nekem tökéletesen elég volt egész nap. Végig mozgásban voltunk és szerencsére a beígért szélvihar is elmaradt, legalábbis mi nem találkoztunk vele. Így legalább élesben próbáltam ki, hogy az új kabátom valóban saját zsebébe hajtogatható-e. A válasz határozott igen, de a zsebébe rejtett vékony kesztyű azért okozott némi fennakadást.

KÉP / Még egy kis Mamauwiese
Még egy kis Mamauwiese (kattintásra galéria nyílik)

Visszatérve a túrához, az első hosszabb pihenő alkalmával Ákostól megtudtuk, mit tegyünk és mit ne tegyünk, ha helikopteres mentésre van szükségünk. Túra során hasznos apró felszerelési tárgy is szóba került, ami nélkül nem tanácsos elindulni. Fejlámpa, síp és izofólia, így a három együtt akár egy zsebben is elfér, súlyuk szinte nincsen, de ha nincsenek nálunk, nagyon tudnak hiányozni. Elmondhatom, hogy felkészültek voltunk, ezúttal csak a fólia maradt otthon az elsősegély csomaggal együtt. Bíztam benne, hogy csoportos túrán nem lesz szükség az egyéni elsősegély csomagomra és szerencsére nem is volt. Az igazat megvallva eddig nem is kellett még elővegyem, leszámítva a vízhólyagok esti kezelését.

Hótalpas erdei séta

A megállót követően még kanyarogtunk egy keveset az erdőben, ahol túl sok kitaposott nyomot nem találtunk magunk előtt. Arra eleve nem volt esély, hogy valami állattal találkozzunk, mert egy csoport mozgása mindig nagyobb zajjal jár. Meg persze a hótalp sem tartozik a legcsendesebb közlekedési eszközök közé. Ha volt is bármilyen vadállat az erdőben, az biztosan előbb meghallott minket, mint ahogyan mi megláttuk volna. Maradt tehát a természeti szépségek csodálata, amiből nem szenvedtünk hiányt. Havas fenyvesekben sétálni cseppet sem rossz időtöltés. Talán csak akkor lett volna még ennél is szebb, ha a fákat is végig hó borítja. Az erdőben egy-egy ritkásabb részen megmutatta magát a Schneeberg néhány sziklafala, de a csúcsát végig felhő borította.

KÉP / Schober
Schober (kattintásra galéria nyílik)

A következő hosszabb pihenőt még egy erdei úton, precízen rakott farakások mentén töltöttük. A pihenőbe belefért az energiautánpótlás is, ami így dél körül már nagyon jól esett. Pihenő után elhagytuk a fák védelmét és felkaptattunk a Mamauwiese-ére, majd átkeltünk a gerinc túloldalára. Útközben már eddig is remek fotótémák akadtak, de itt még gyakrabban álltam meg. Csak remélni tudom, hogy nem feszítettem túl Magdi türelmének határát, aki hátul haladt és zárta a sort. A hó alatt megbúvó alpesi legelőn aztán kaptunk némi szabadprogramot, hogy kiélvezzük a havat. Judit úgy gondolta, hogy ezt hógolyózással kezdi, de hamar visszavonulót fújt. Jó fél órát elidőztünk a Schober-kápolna közelében, majd kis csoportunk kettévált.

Hótalpas túránk a Dürre Wand Alpokban

Néhány vállalkozó szellemű túratárs Magdi vezetésével a Schober 1213 méter magas csúcsának meghódítására indult, ami a kápolnától jó hatszáz méteres kaptató. Nem tudom, hogy végül felmentek-e, mert elég hamar beértek minket. Mi Ákost követve a gerincen hullámozva visszaereszkedtünk a Mamauwiese szélén található menedékházhoz, melyet azonban nem találtunk nyitva. Útközben három helybélivel találkoztunk, akik szintén hótalpaztak, egyébként rajtunk kívül nem mozgott senki sem a természetben. A menedékháznál újra lehetőség adódott pótolni az elfogyasztott energiakészleteket. Mire ideértünk már szépen kitisztult az ég, szinte már kezdte is zavarni a szememet a nagy fehérség. Az túra folytatásában újra az erdőben haladtunk, részben azonos útvonalon, amin délelőtt.

KÉP / Előttünk a Schneeberg
Előttünk a Schneeberg (kattintásra galéria nyílik)

Az utolsó hosszabb megállónk a részben befagyott Sebastian vízesésnél volt, melynek hangját már messziről lehetett hallani. A terepviszonyok miatt már előtt le kellett vegyük a hótalpakat. Sonnleiten falucskáig néhány helyen még elkélt volna, de tulajdonképpen nagyjából száraz lábbal sétáltunk vissza a Forellenhofhoz. A program leírásában ugyan nem szerepelt, de az időnkbe bőségesen belefért a fogadó étlapjának felderítése. Az almáspitét mindketten megkóstoltuk, illetve Judit még a kolbászlevest is. Többek egybehangzó véleménye szerint ez utóbbi igen ízletes volt, az almáspite viszont feledhető. Miután a Schneeberget támadó csoport is megérkezett a parkolóba, rövid készülődés után Budapest felé vettük az irányt. Még moziztunk is egyet a buszon, utána pedig kölcsönös élménycsere zajlott, egyébként eseménytelen hazautunk volt. A vártnál kicsivel korábban tíz óra előtt érkeztünk meg a Műcsarnokhoz, szép keretbe foglalva ezt a remek napot.

A túra során megtett út nyomvonala a szokásos helyen elérhető, néhány képem pedig a lenti albumból vagy ide kattintva tekinthető meg.

Közzétette: az én túrám – 2019. február 9., szombat