Kiss Attila Tivadar
Az Országos Kéktúra kiíráson teljesített első túranapomon az OKT 14. szakasz teljesítése volt a cél, július 14-én, két lelkes túratárssal együtt.
Már a reggeli időjárás is bíztatónak tűnt és mint kiderült kegyes is maradt hozzánk. Ugyan eléggé tűzött a nap és 30 fok felett lehetett a hőmérő, de finoman lengedező szél kísérte végig utunkat. Hétvégén nem mindig megy a korai kelés, illetve nem is egyedül vágtam neki a távnak, ezért pontban tíz órkor indult három fős kis csapatunk Hűvösvölgyből. Mint utóbb kiderült, a Gyermekvasút végállomásán elhelyezett első pecsét beszerzése okozta a legtöbb utánajárást. A pénztárban azt mondták, hogy a forgalmi irodán lesz, akik viszont a forgalommal voltak elfoglalva, végül a múzeumból sikerült a pecsétet megszereznem.
Hűvösvölgyből a Hármashatár-hegyre
Az első nyolc kilométeres szakasz meglehetősen jól kiépített és a jelzések is egyértelműek, így cseppet sem okozott nehézséget a helyes irány tartása. Viszonylag hamar felértünk a Glück Frigyes út Hármashatárhegyi repülőtér mellett vezető hosszú egyenes szakaszára. Mivel a túratársaim még nem jártak erre, a repülőtér felső végénél tettünk egy kis kitérőt, hogy alaposabban is szemügyre tudjuk venni a kilátást. Ezt megelőzően az Oroszlán-szikla környékén volt egy rövidebb megállónak, az is csak azért, hogy eldöntsük kinél legyen a fényképezőgép. Az első nagyobb pihenőt az Árpád-kilátónál tartottuk, majd a kötelező fényképek elkészítése után, jó hangulatban folytattuk a Hármashatár-hegy irányába. Egyébként szinte csak ezen a szakaszon találkoztunk emberekkel, csaknem végig békés magányban, senkitől sem zavartatva jártuk végig a túrát.
A Hármashatár-hegyen először mosdót kerestünk társaimnak. Az Udvarház étteremnél ez nem volt megoldható (esküvőre készültek), azonban szemközt azt hiszem a Magyar Repülő Szövetség biztonsági őrével kooperálva ezt is sikerült megoldani. Utólag is köszönjük! A hegytetőn levő ivókútból pótolni akartuk elfogyasztott készleteinket, de valamiért nagyon üledékes víz jött a kútból és az íze sem volt túl jó. Viszont a bélyegző könnyen megtalálható a legsűrűbben teleaggatott adótorony lábánál, Hűvösvölgy felől az első póznán. Negatív bélyegző, de egészen szép lenyomatot ad (lásd borítókép). Sajnos jutott belőle a kezemre is. Itt, kb. féltávnál tartottuk a legnagyobb pihenőnket. Ritkán nyílik alkalma az embernek ilyen szép kilátás mellett elfogyasztani az ebédjét, mi pedig egy komplett pikniket kerekítettünk.
Már lefelé megyünk
Annak tudatában, hogy a táv felét már megtettük indultunk tovább a Virágos-nyereg felé. Véleményem szerint itt volt a túra legnehezebb szakasza – sajnáltam is a társaimat -, mert a Hármashatár-hegyről lefelé bizony elég nehéz haladni azon a csúszós, köves szakaszon. Ráadásul nem is végig legelé visz az út, hisz ott van még a Csúcs-hegy, amit ugye meg kell mászni. Erről a részről mindig megfeledkezem, pedig jópárszor jártam már itt. Mindenesetre személyi sérülés nem történt. A Virágos-nyeregnél szintén könnyen meglett a bélyegző, a büfé ajtaján a rácson rendben találtuk. A környéken pihenő kutyákkal sem volt incidens. Egy Üvegtigris szerű büfékocsi a hozzá tartozó vendégekkel és két napozó turista volt a környéken, meg persze gyönyörű kilátást találtunk a bélyegző közelében.
Az utolsó szakasz ígérkezett a legkönnyebbnek, mivel itt már valóban csak lefelé kellett haladni és követni a jelzést. Helyeként igencsak érdekes jelenséget láttunk, amikor úgy tűnt, mintha őszi avarban taposnánk. Valóban nagyon erre hajazó hangulat volt, bár valószínűbb, hogy a nagy melegtől egyszerűen „leégett” a fákról a levél vagy valamilyen betegség támadta meg őket. A Rozália téglagyárig vezető majd öt kilométeres szakaszon még tartottunk egy rövid pihenőt, mert a társak kissé már el voltak pilledve. Sajnos a szakasz vége felé elég sok szemetet láttunk az út mentén, ami eddig nem igazán volt jellemző. A téglagyár után, a buszmegállóig pedig mintha egy komplett szemetes kocsi borult volna az árokba. Szomorú látvány az ilyen.
OKT 14. szakasz, első túranapom
A téglagyár előtti villanyoszlopon a bélyegzőt könnyen megtaláltuk, szép lenyomatot adott ez is. Más már nem is volt hátra, csak megkeresni a buszmegállót és várni a BKV buszt. Csak utóbb jöttünk rá, hogy ez egy elhibázott lépés volt, mert ha még egy kicsit gyalogolunk, akkor városhatáron belül tudunk felszállni és nincs szükség külön jegyre is. Az Országos Kéktúra kiírásán teljesített első túranapom nagyon jól sikerült, közös élmény volt, sok mindent láttunk. Nem tudom, hogy mikor fogok a végére érni és valószínűleg lesznek küzdelmes perceim, de abban biztos vagyok, hogy végigjárom.
Frissítés: a túra során készült képeim megtekinthetők a bejegyzésbe ágyazott képekre vagy ide kattintva.
Bejárás napja: 2012. július 15.