Menü Bezárás

Edzésnek 42

A megbeszéltek szerint, kora reggel indultunk neki első (reményeim szerint egyben nem utolsó) felkészülési túránknak. Eredeti terv szerint ketten, majd négyen, azonban végül hárman vágtunk neki a túrának.

Kilátás az Árpád-kilátóból
Kilátás az Árpád-kilátóból

Hűvösvölgyet, a rajt és cél helyét autóval közelítettük meg, a kora reggeli időpont miatt könnyű volt megfelelő parkolóhelyet találni, így aztán rövid készülődés után rá is tértünk a kék jelzésre. Ekkor még szükség volt sapkára és kesztyűre is, de az Oroszlán szikla felé már reményt keltő napsütésben haladtunk. Út közben jónéhány hozzánk hasonlóan szintén korán kelő kocogóval találkoztunk, így aztán az Árpád-kilátónál szinte „tömeg” volt. A kilátást csupán röviden csodáltuk meg, hiszen előttünk volt még a táv nagyobb része. Jómagam tavaly előtt jártam itt utoljára és azóta mintha felújították volna a kilátót és környékét (de ebben nem vagyok biztos). Utunk továbbra is a kék jelzésen vezetett, melyen hamar elértük követező kilátó pontunkat a Hármashatár-hegyet. Kicsit megkönnyítve saját dolgunkat, nem az erdei „ördögszántáson”, hanem a műúton haladtunk, megfelelő helyen rátérve a hegytetőre vezető kis ösvényre. Itt szintén nem időztünk sokat, a kilátást itt is csak röviden csodáltuk meg. Rövid reggeli után indultunk tovább a kék jelzésen a Virágos-nyereg irányába. Én maga mindig megfeledkezem róla, hogy a túraútvonal ezen szakaszán még felfelé is kell haladni. Most sem volt másként és társaimat megtévesztve „innét lefelé megyünk” mondat hagyta el a számat.

Edzésnek 42

A Virágos-nyerget elérve a zöld jelzésen folytattuk utunkat, először a barátságos hétvégi házak, majd pedig erdei utakon. A teljesség kedvéért meg kell jegyezzem, hogy egy háznál annyira nem volt barátságos a házőrző és a gazdi sem törte magát túlzottan, hogy visszafogja. A kiskapu kerítésén belülre azért beterelte az ebet, azonban kicsivel odébb, a nagykapun nem volt kerítés, így a négylábú ismét szolgálatba helyezte magát. Sebaj, túléltük. A kutyánál sokkal jobban lelassított azonban a hét közben esett csapadék okozta sár. Az erdőben termetes pocsolyák és bakhátak keletkeztek, de ezeket az útról letérve az avarban kényelmesen meg ki lehetett kerülni. Itt csupán egyikünk lett térdig sáros, aki a szülői tanácsra fittyet hányva sajt utakon járt. Név nélkül, nem én voltam az. Az igazi kaland az erdőből kiérve, a szántóföldek mellett ért utol minket. Azt hiszem a látványra – talán az érzésre is – a sártenger lehet a legjobb kifejezés. Na, itt már mindhárman sárosak lettünk és nem csak térdig.

A folyamatos telefonos kapcsolatnak köszönhetően utunk során velünk volt kollégánk is, humora a sárban csúszkálva is támogatást adott. Solymárra érve első dolgunk a bakancsunkra ragadt sár eltávolítása volt. Igazi megkönnyebbülés volt utána a gyaloglás. A településen végig jól láthatóan fel volt festve a zöld jelzés, így a főútról a megfelelő kisutcába tértünk le. Írom ezt azért, mert túráim során rendszerint a településeken szoktam elvéteni az irányt. Sok helyen a turistautak jelzését más jelölések elfedik, itt azonban nem. Az is segített, hogy a szembe velünk több túrázó jött kis igazoló lappal. Néhányuk arcára ez volt írva: „Ezek aztán jól eltévedtek.” Mi nem zavartattuk magunkat és jó ritmusban felkaptattunk a szebbnél-szebb családi házak által szegélyezett kis utcákon, be az erdőbe. Természetesen itt is látható és érezhető volt a csapadék minden hatása. Röviden, ismét sárban gyalogoltunk.

Panoráma a Nagy-Szénáson
Panoráma a Nagy-Szénáson
Széltetőn, azaz a Nagy Szénáson

Nagykovácsi (észak-nyugati) határáig a zöld jelzésen, majd a Zsíros hegyet elérve ismét a kék jelzésen haladtunk. István barátom már nagyon várta következő kilátópontunkat, a Nagy-Szénást ezért többször is rákérdezett, hogy mennyi idő múlva érünk oda. Szerencsére a kék jelzésen ismét gyorsabban tudtunk haladni, hiszen szinte egészen az emlékfalig kavicsos út vezet, ami bizony megkönnyíti a haladást. Rövid időre egy másik kollégánk vette át telefonos támogatást, aki útvonalunktól nem is olyan messze lakik és arra jártunkkor éppen pogácsát sütött. A pogácsából ezúttal sajnos nem jutott nekünk, így aztán negyed egykor nagy duzzogva kénytelenek voltunk a magunkkal hozott készletekből ebédelni a Nagy-Szénáson, természetesen menet közben. Nem volt semmi látvány. Szokás szerint lengedező szél és vagy két tucat kiránduló kísért végig a hegygerincen. Már túl voltunk a táv felén és idővel is jól álltunk. Kellemes útnak ígérkezett a következő szakasz, mely a kék kereszt jelzésen a régi határkőig vezetett. Nem csalódtunk, valóban igen pihentető és kellemes volt. A vadkerítést elérve szó szerint irányt váltottunk és rátértünk a sárga jelzésre, melyet Nagykovácsi (ezúttal dél-keleti) határáig követtünk.

Már a piroson

Következett a piros jelzés, melyen az eredeti terv szerint a Nagy-Kopaszig haladtunk volna, azonban az élet közbeszólt és így erdei ösvényeken rövidítettünk. Vélhetően a már említett szervezett túra keretében kirándulókkal még most is találkoztunk, egyikük sajnos nagyon szerencsétlenül járt. Először csak a mentőautót, majd a hordágyon a sérült túrázót szállító mentősöket pillantottuk meg. Csúnya bokaficamot szenvedett a sporttárs, így a mentősök a mi figyelmünket is felhívták az óvatosságra. Itt megint rettentően csúszós volt az út, melynek minősége az erdőbe érve ugyan javult egy keveset, de távol állt a kellemestől. Az erdőben pihentünk is egy keveset, ez volt az első és az egyetlen hosszabb pihenőnk, még egy ülve elfogyasztott szendvics és energiaszelet is belefért a pihenőbe. A rövidítés miatt a GPS nagyon jól jött, egészen addig, amíg el nem értük a Cserkészpark hátsó kapuját, melyet sajnos zárva találtunk. Nem volt mit tenni, meg kellett kerüljük a parkot, így aztán a szintkülönbség lett csak lényegesen kevesebb a tervezetthez képest, a táv csupán egy kicsivel. A kerülő sikeres volt, így aztán kisvártatva elértük Budapest határát, ami jótékony hatással volt a csapatra. Egyre közeledett a cél és így mintha gyorsabban is haladzunk volna a barátságos, ám helyenként igencsak meredek utcákon.

Hűvösvölgyben, a Nagyrét felé közeledve kellemes illatokra lettünk figyelmesek, egy baráti társaság bográcsozott. Khm, az is remek programnak tűnt és a magam részéről meg is jött az étvágyam. A cél már valóban közel volt, mindössze át kellett vágjunk a Nagyréten, majd a gyermekvasúthoz vezető jelzett útvonalat követve már el is értük Hűvösvölgyet. A kocsinál kicsit szusszantunk és a bakancsokat takarítottuk, majd indultunk haza.

A túra 41,8 km hosszúra sikerült, melyet kicsivel több mint 9 óra alatt tettünk meg, az átlagsebesség így 4,5 km/h lett. Első edzési időnek kiválló. Az elkészített néhány képet és a gps nyomvonalat (egy rövid ideig sajnos elveszetettem a jelet) feltöltöttem.