Kiss Attila Tivadar
Már többször túráztam a Börzsönyben, de ez volt az első alkalom, hogy a kéktúra keretében látogattam ide, méghozzá az OKT 17. szakasz teljesítése érdekében.
Kora reggel indultam a Nyugati-pályaudvarról Vácra, ahol átszálltam a klasszikus kis pirosra, amivel aztán elértem a túrám kiindulópontját Nógrád községet. Az állomás és maga a település is nagyon barátságos. Hárman szálltunk le a reggeli vonatról, rajtam kívül egy pár volt még éber és mindhárman túrázni indultunk. A kéktúrának csak én kezdtem neki, mert a pár azonnal elindult az erdő felé. A bélyegzőt az állomás könnyen megtaláltam, majd én is elindultam, de a faluból kifelé tartva többször is megálltam fényképezni. Sajnos ritkán vannak olyan körülmények, mint ezen a reggelen. Egyszerre napsütés és köd, ami sokkal magával ragadóbb volt ott élőben, mint amit a képeimen vissza tudok adni.
Fel a Csóványosra
A faluból kifele először egy jókora réten, majd a zöld és kék közös jelzésén egy darabig Királyrét fele tartva már a börzsönyi rengetegben haladtam. Hét közben láthatóan itt is volt csapadék, mert többször le kellett térjek az útról a sár miatt. Nem én voltam az első, aki erre kényszerült, mert szinte minden alkalommal kitaposott ösvényen jártam. Szeretek egyedül bolyongani, de kicsivel később jó lett volna annak tudatában átvágni egy cserjésen, hogy legalább látótávolságban van valaki. Összetalálkoztam egy vaddisznó kondával. Mivel malacokat is láttam, nem voltam benne biztos, hogy az anyakoca egyszer csak nem bukkan fel valahol. Szerencsére nem így történt, de a nap folyamán még többször találkoztam magányos malacokkal, azok a találkozások kevésbé voltak félelmetesek. A szakasz egyik rész-céljaként a Cseresnyés-patakot tűztem ki. Pont itt találkoztam egy ismerősömmel. Érdekes élmény volt, mert úgy éreztem valaki követ. Ritka érzés ez az erdő közepén, ezért megfordultam és láss csodát, Zoli futott felém.
A patakon átkelve ő a zöld kereszt jelzésen futott tovább, én pedig a Foltán-kereszt felé vettem az irányt. Ennek elerése már csak azért is volt fordulópont, mert innentől a kék jelzés hegygerincen vezetett. Végre közvetlenül is ért a napfény, bár igaz, hogy ezzel együtt a szél is. A Csóványosnak ennek megfelelően energiával teli vágtam neki. Szükség is volt a feltöltődésre, mert a kilátóig vezető út volt a nap első nagyobb emelkedője. Felfelé haladva újabb furcsa találkozásom volt, amikor egyik pillanatról a másikra előttem termett egy Rumcejszra emlékeztető favágó, aki amilyen hirtelen előbukkant, olyan gyorsan el is tűnt. Hozzáteszem a kilátó fele elég ritkás az erdő és ennek ellenére nem vettem észre az embert. A kilátó és környéke rendezett volt, így pár percet nézelődtem, de az erős szél miatt a legfelső szintre nem mentem fel. A szlovák Telekom hálózatra azért így is rá tudtam csatlakozni.
Tea a Tündérkertben
A jelzést követve először ismét a hegyormon, majd erdőben vezetett az út, melyen többször is találkoztam kirándulókkal, túrázókkal. Igazán csak a Nagy-Hideg-hegy alatt sűrűsödött be a forgalom. Többször vadászat hangjait is hallottam, de szerencsére a hajtás útját nem kereszteztem. A Nagy-Hideg-hegyi Turistaház teraszán már többen is ücsörögtek. Egy szabad asztalnál én is elköltöttem a késéi tízóraimat, pihentem egy keveset, majd a büféből beszereztem a bélyegzőt. A következő szakasz első részé jobbára kiépített turistaúton vezetett lefele, helyenként egy-egy kanyarral. Második részé egy hosszú egyenes lejtő, egy ördögszántás szerű nyiladékban, melyben hol a bal, hol pedig a jobb oldalra kellett egyensúlyoznom. Közben több pihenő csoportot is elkerültem, akik egyaránt felfele kaptattak. Kétségtelen, nekik volt nehezebb dolguk. A Kisinóci-turistaház közelségét ezúttal is a sűrűsödő forgalom jelezte, mint utóbb megtudtam, éppen tavasztündért avattak az ott táborozó diákok. A bélyegzőt a turistaháznál rendben megtaláltam, majd egy forró citromos tea mellett, egy hosszabb pihenőt is tartottam.
Bevallom, hogy Kóspallagra nem a jelzésen, hanem a műúton mentem be. Elindultam ugyan a patak fele vezető úton, de az annyira fel volt ázva, hogy inkább visszafordultam. A település ismerős volt egy Wass Albert emléktúráról, aminek teljesítése során olyan sáros lettem, mint előtte még soha. Emlékezetes élmény volt. A falut elhagyva az országút mentén kialakított táborhelyen már annál több élet volt, egy nagyobb társaság tartott bográcspartit. Az erdőből kiérve egy szántóföld, majd egy tanya kaszálója mellett vezet az út, ami szintén ismerős volt pár korábbi túráról. A kaszálón átkelve ismét egy erdei szakasz következett, ami a Malom-patakig lefelé, utána Törökmezőig felfelé vezetett. Itt akár a megtelt táblát is ki lehetett volna tenni, rengetegen voltak. A büfében kb. 10 percet vártakoztam, míg a bélyegzőhöz odafértem, pedig én voltam az egyetlen bakancsos turista. A tisztáson sehol nem volt szabad pad, ezért az út mentén egy fa tövében uzsonnáztam.
OKT 17. szakasz, kicsit rövidítve
A tisztást a pihenő után feltöltődve hagytam el az eleinte enyhén lefelé vezető erdei úton. A körtvélyesi tisztást egy hirtelen kaptatóval lehet elérni, azonban felérve már egyenletes a terep. A tisztáson egy tanösvény vezet keresztül és több kiépített pihenőhelyet is találni, akár esti táborozásra is alkalmas. Ottjártamkor egy iskolás csoport már éppen tábort bontott, bár valószínűbb, hogy ők csak egy bográcsozás erejéig vették birtokba az erdőt. Az egyik padon én is pihentem egy keveset. Közben a térképet tanulmányozva arra jutottam, hogy a kék sávjelzés helyett a kék kereszt jelzést követve ereszkedem le Nagymarosra.
Bár lámpa volt nálam, így a szürkület önmagában nem hátráltatott volna, viszont a vártnál jobban megviselte az út a lábamat. Nem akartam kockáztatni egy sérülést. Kicsit bánkódom miatta és szeretném is majd pótolni ezt a részt, hiszen a rövidítéssel kihagytam egy remek kilátópontot. Nagymarosra bő negyed órás séta után értem le, ahol a vasútállomás pénztárából kaptam meg a bélyegzőt. Mikor beálltam a sorba a pénztáros hölgy megkérdezte, hogy kéktúrázom-e, mert ha igen odaadja a bélyegzőt. Már sorban állás közben elintéztem az adminisztrációt. A vonat érkezésig még volt egy kis időm, ezért megnéztem a Duna túlpartján Visegrádot, de azon a szakaszon már jártam. A zsúfolt vasárnap délutáni vonattal szépen visszajöttem Budapestre. Nagy lépés volt ez a túra, mert két év után újra az Országos Kéktúra vonalán jártam. Ráadásul már a Duna másik oldalán, a keleti szakaszon túráztam. Elfáradtam, de nagyon élveztem ezt a túranapot is.
Frissítés: a túra során készült képeim megtekintehetők a bejegyzésbe ágyazott képekre vagy ide kattintva.
Bejárás időpontja: 2015. október 4.