Kiss Attila Tivadar
Az eredeti elképzelés egy családi ebéd volt, azonban a vonaton jött hirtelen ötlet és felbuzdulás után Hortobágy felé is kirándultunk.
Mint rendesen, ezúttal is egy vonatozással indult a kirándulás Debrecenig IC-vel, majd autóval Tiszacsegére indultunk. A vonatút teljesen eseménytelen volt, ami talán a nyári szünetnek is betudható. Bár eleinte nagy volt a nyüzsgés, kissé nehezen találta néhány utastárs a helyét, de Ferihegy után semmi esemény nem volt, ami lehet akár a MÁV dícsérete is. Tény, hogy pontosan érkeztünk Debrecenbe, ahol röviden felvázoltuk a szülőknek a tervet, s szerencsére nem volt ellenükre a kirándulás ötlete.
Ebéd és Hortobágy
Én még nem jártam se Tiszacsegén, sem pedig Hortobágyon, ezért teljesen új helyeket látogattam meg. Amikor általános iskolában ide indult kirándulni az osztály, én nem tartottam velük, de ez egy külön történet. Tiszacsegére csupán ebédelni mentünk a halászcsárdába, ahová a tervezettnél korábban, de a lehető legjobbkor érkeztünk meg, mivel pont a rendelések leadását követően kezdtek megtelni az asztalok. A személyzet igen kedves és lendületesnek tűnt, a leveseket hamar kihozták, melyekből még a kis adag is igen tekintélyes méretűnek bizonyult. Arról nem tudok nyilatkozni, hogy mennyire volt ízletes, mert jómagam nem kértem, helyette a hideg almafröccsömet kortyolgattam. Az pont megfelelő arányban volt keverve. Főételnek camemberttel töltött harcsafilét kértem vegyes körettel, ami a rizs kivételével jó választásnak bizonyult. Judit egészben sült kecsegét evett, ami éppen hogy csak, de kifogott rajta. Sebaj, elhoztuk.
Míg ebédeltünk az eső is megérkezett, s kétszer is intenzív zápor verte a terasz tetejét. E tekintetben is remekül időzítettünk, mert a kávék elfogyasztása után a zápor utáni felfrissült levegőben tettünk egy rövid sétát a téli jégzajlás során elhíresült komp környékén, majd kocsiba szállva nekivágtunk a pusztaságnak. Meg kell állapítsam, hogy a közutak a Hortobágyon sincsenek jobb állapotban, mint máshol. Helyenként még a kihelyezett 60-as korlátozást is túlzásnak éreztem. Azért a 33-as út ilyen problémától már nem volt terhelt. Hortobágy települést elérve látszott, hogy a zivatar alig néhány perccel előzhetett meg minket, mivel az árusok éppen kifelé pakolták portékáikat. Itt a madárparkot szerettük volna megnézni, amit a parkolási nehézségek leküzdését követően meg is találtunk. Csak a vásártéren és a mezőn kellett átvágni és már ott is voltunk. Jegyzem meg halkan, itt ingyenes a parkolás.
Madárkórházban
Belépőt váltottunk és máris néztük a madarakat. Illetve én az udvaron egy hatalmas hibiszkuszt fotóztam, aztán indultam megnézni a szerencsétlenül járt madarakat. Az alapítvány egy rövid bemutatóval fogadja az érdeklődőket az Alföld állatvilágáról, illetve munkájukról. Azt is bemutatják, hogy lehetne ez utóbbiból kevesebb, azaz milyen megelőző intézkedéseket tehetnek az autósok vagy éppen a gazdálkodók a gázolás, illetve az áramütés elkerülése végett. A következő terem, már a látványkórház folyósója, ahol jobb kéz felől a gyengélkedőt, bal kéz felől pedig a kezelőket találjuk. Az egyik kezelőben éppen beavatkozás folyt, hárman is tüsténkedtek egy sérült madár mellett. Nagyon nem lehetett látni a műtét alanyát, így aztán nem is időztem bent sokáig, inkább az udvar felé indultam.
A Madárkórházról készült „tárlatvezetés” hanganyagát egyébként QR kód segítségével mobiltelefonon is el tudjuk érni. Kétségtelenül barátibb, mint például a Visegrádon tapasztaltak, ahol a kihelyezett hat fülesből négy nem működött, a másik kettőt pedig nem szívesen tettem volna a fejemre. Kint erre már nem igazán volt szükség, mert a park eladja magát, még azzal együtt is, hogy pár helyen láthatóan karbantartásra szorul. A szabadon járó fehér gólyák, a bejárható reptetőben lakó ragadozómadarak sokasága és Negro a „beszélő” holló valószínűleg bárkinek képes mosolyt csalni az arcára. Sajnos Negro a kamera előtt nem volt olyan közlékeny, így ezt nem tudtam megörökíteni. Mindenki keresse fel maga is a Hortobágyi Madárparkot!
A lyukas híd
A gyógyulás útjára lépett madarak meglátogatását követően a vásártéren átvágva én is elkészítettem az elmaradhatatlan felvételt a Kilenclyukú hídról, lehetőség szerint több nézőpontból is. Velem egyidőben többen is próbálták ezt megoldani. Egy három fős társaság kimondottan látványos, ugrálós megoldást választott, de távolról szemlélve annyira nem voltak eredményesek. Mikor odaértem már ugráltak és mikor eljöttem még mindig nem készült el a tökéletes felvétel, ellenben jól kifáradtak.
A feltámadó szél nyilván újra felpörgette őket és szerencsétlen árusokat is, akik újra elpakolhatták portékáikat, hisz az ismét egy zivatart hozott magával. Ezt már nem vártuk meg, hanem elindultunk hazafelé, így az eső is a kocsiban, Debrecen felé menet ért minket. Összességében viszont a legjobb kirándulóidőt fogtuk ki, mert nem volt kánikulai hőség és mindig jókor értünk jó helyre.
Frissítés: a kiránduláson készült képeimet a bejegyzésbe ágyazott képekre vagy ide kattintva lehet megtekinteni.
Látogatás napja: 2017. július 15.