Kiss Attila Tivadar
Az OKT 7. szakasz tipkius egy napos túra lenne, nekem azonban egy három napos túra első napja és egy nagyon élvezetes túra volt.
A túra korai kelést igényelt, ami egészen pontosan öt órát jelentett, mert bár előző este összepakoltam, de azért szükség volt némi tartalékra. Kényelmes reggelizést követően valamivel hat óra után indultam ki Kelenföldre. Reggel még kicsit ritkábban jár a metró és nem akartam lekésni a vonatot, ami 6.37-kor indult. Gond nélkül elértem, kora reggeli gyorsvonat lévén nem is volt sok utas. Egyszer át kellett szálljak Veszprémben, de így is a becsült időben, néhány perccel kilenc óra előtt értem le a túra kezdő pontjához Városlőd-Kislőd vasútállomásra. A bélyegzőt nem lehetett eltéveszteni, az állomás falán a párkány mellett rendben meg is találtam.
Most meg hol vagyok
Az adminisztráció után gyorsan fel tudtam venni a helyes irányt, amit aztán ugyan olyan gyorsan el is veszítettem. A település végén a két balra mutató nyilat nem követte semmilyen jelzés. Legalábbis én nem láttam, ezért csak simán balra mentem, de mint kiderült meg kellett volna forduljak. Igen, de ott el volt szalagozva az „út”, ami egyébként is inkább egy csalitosnak tűnt. Jelzések hiányában a térkép segítségével ránavigáltam magam a kék keresztre, majd arról a kékre és már nem is volt gond. Közben még dolgoztam is egy keveset, de az a pár telefon belefért. Ekkor a napnak még nem volt annyi ereje, hogy a reggeli ködöt teljesen felszívja, csak 100-150 méteres volt a látótávolság. Kicsit lassabban is haladtam, de az út is erre kényszerített, ugyanis egészen vékony jég borította. Én meg nem akartam már a túra elején zakózni egyet. Mondjuk legalább sár nem volt. Még.
Szűk három kilométer után egy erdei pihenőnél jobbra terelt a jelzés és végre erdei ösvényre kanyarodtam. Ennyi hollót én még nem hallottam egyszerre, mint amennyi a fejem felett repkedett. Kicsit furcsa volt és nem mondom, hogy újra át szeretnék élni hasonlót. Ez az erdei út egy örvendetes jobb kanyart leszámítva egyenesen bevezetett Úrkútra. A kanyarnak azért is örültem, mert az ösvény folytatása elég sáros volt, amitől viszont így megkíméltem magam. A jelzés a Csárda-hegyi Őskarszt területére vezet, ahol megéri egy kicsit szétnézni, én is így tettem. Innét kb. három percre volt a Kék Túra kocsma, melynek teraszán a következő bélyegző rendben elérhető volt. Itt feltettem a kamáslit, mert valami azt súgta, most már szükség lesz rá. Helyesnek bizonyult a suggallat.
Nincs térerő
Úrkútat elhagyva eleinte erdőben haladtam, ahol több új vadkerítést is felállítottak. Nos, a létrát még nem sikerült mindegyikhez megfelelően megoldani. Az egyiknek nem is volt meg a három alsó foka, emellett pedig a kerítésdróton hintázott. Egyre közeledtem valamilyen fakitermeléshez, de mielőtt elértem volna jobbra terelt a jelzés a Tönkölyös víznyelő feletti részre. Amint ezt elhagytam egy hosszabb erdei műutas rész következett, ami egy nyiladékon át egy másik, már a Kab-hegyre vezető műútra vitt. Ebben a nyiladékban messze előttem őzek poroszkáltak, próbáltam őket lefotózni, de nem jártam sikerrel.
A Kab-hegyre vezető út elsőre nem tűnt vészesenek, mégis ez volt a nap legfárasztóbb része. Nagyon hosszan nyúlik el és végig emelkedik. Sunyi egy szakasz ez, de tulajdonképpen nem vészes. Felkaptatva az adótorony alá, az erdészház mellett valami nagyobb építkezést láttam. Olyan, mintha egy nagy passzív ház épülne, de semmi infó nem volt kiírva, mindegy is. A garázsépület falán a bélyegzőt rendben megtaláltam, még egy tintapárna is volt a dobozban. Eredetileg azt terveztem, hogy majd a Kinizsi kilátónál fogok ebédelni. Sajnos még délben is olyan párás volt a levegő, hogy végül kihagytam és valamivel távolabb, a rádióadó után ebédeltem. Próbáltam egy kicsit dolgozni is, de egyszerűen nem volt térerő se. Ha valahol nem számítottam erre, hát az a Kab-hegy. Amint lejjebb sétáltam, újra volt térerő. Érdekes.
OKT 7. szakasz, Kinizsi árnyékában
Ezután több nyiladékon, de gyakorlatilag végig egyenes útszakaszokon haladtam. Csak a medencényi pocsolyákat kellett kerülgetnem. Két újabb létrás átkelésem is volt, de azok jó masszív konstrukciónak mondhatók. Az egyiknél majdnem elestem, mert fényképeztem volna és ahogy hátráltam megcsúsztam a sárban. Ezen a szakaszon, főleg miután kiváltott belőle a kék kereszt elég sok vadcsapással és nyommal találkoztam. Több alkalommal is hallottam, hogy riaszt egy őzbak, de állatokkal nem találkoztam.
Amikor kiértem az erdőből arra számítottam, hogy a Kinizsi vár majd uralja a látképet. Nem így volt. Sőt, sokáig nem is láttam a rétről, csak amikor elértem a Nagyvázsony feletti fenyvest. A településre a 77-es főút mellett vezet be a jelzés. Nem szeretem az ilyet, mert az útszélen és az árokparton nem olyan jó bukdácsolni. A bélyegzőt a várpénztárnál szereztem be, ahol belőttem a szálláshoz vezető irányt is. Se a várba, sem pedig a Postamúzeumba nem mentem be. A várba most nem is terveztem bemenni, a Postamúzeum pedig nem volt nyitva. Szépen kényelmesen megkerestem az esti szállást a Hétkanyar Vendégházat, ahol a vacsora elkészítése után ezt a bejegyzést is megírtam. A szállás nagyon szuper, bátran ajánlom mindenkinek.
A folytatásban az OKT 6. szakasz következik, aminek e bejegyzés megjelenésekor már a második felén járok. Talán valhol a Csobánc felé.
Frissítés: a túranap során készült fényképeim a bejegyzésbe ágyazott képekre, a Képek menüben vagy ide kattintva érhetők el, útvonalam pedig a lenti térképen követhető.
Bejárás napja: 2018. január 25.