Menü Bezárás

OKT 6. szakasz / Nagyvázsony – Badacsonytördemic

KÉP / Vulkáni kúpok, kilátás az Eötvös Károly kilátóból

A három napos túra hátralévő két napjában az OKT 6. szakasz teljesítése volt a cél, ennek a két napnak az összefoglalója jön.

A túra első napján Nagyvázsonyig jutottam, ahol a szállásom Nemesleányfalu településrészen volt, ami kicsivel távolabb esik a kék jelzés vonalától. Reggel fél kilenc körül indultam, de szűk tíz perc séta után a Szent Mihály kolostor romjainál már újra fel tudtam venni a kéket. Itt készítettem is néhány képet, majd a még fagyos utakon eljutottam az egykori Szent Ilona templom romjaihoz. Kicsivel később pedig a Tálodi réten át, már erdőben a Kinizsi-forráshoz s a közvetlenül mellette található Tálodi kolostor romjaihoz. Amikor a zöld jelzés keresztezte a kéket csaknem irányt vétettem, mert a reggeli párában a két színt nehéz volt egymástól megkülönböztetni. Az erdei utakon még egészen jól lehetett haladni, a nap még nem törte át a lombkoronát, ezért a sár sem volt akkora. A csicsói erdészházhoz vezető erdei műutat lényegében eseménytelenül értem el.

Erdei autópályán

Az avarral fedett erdei utakat nagy hirtelen váltotta fel az erdészházhoz, illetve az erdei iskolához vezető műút. Nem volt egy forgalmas útszakasz, de három-négy autóval így is találkoztam abban a fél órában, míg a hosszú egyenes szakaszokon bandukoltam. Az erdei iskolával szemközt található esőbeállónál a bélyegző rendben elérhető volt. A padoknál egy kicsit ücsörögtem és betájoltam a napi szakaszt. Előző este vettem észre, hogy sajnos rossz térképet pakoltam be, így két Bakony térképet is hoztam, de a Balaton-felvidékről egyet sem. Pedig mérget mernék venni rá, hogy az volt a kezemben pakolásnál, ezek szerint valamikor kicseréltem. A térképet így csak telefonon tudtam nézni, amit annyira nem szeretek, de a célnak megfelelt.

KÉP / Pálos kolostor romjai
Pálos kolostor romjai (kattintásra galéria nyílik)

A pihenő után még egy bő negyed órát az erdei műúton kellett haladjak, ahol már a reggeli fagy felengedett. Jól jött a kamásli, különösen később, amikor már a fák között vezetett a jelzés. Itt ezért elég nagy dagonya volt ahhoz képest, hogy még tél van. Beletelt vagy egy órába, míg az erdészháztól elértem a Balatonhenye feletti rétre. A túra során itt találkoztam az első túratárssal egy kedélyes idősebb úr személyében. Ő a falu felől jött szembe s Nagyvázsonyig tervezte az útját. Öt-tíz percet csevegtünk egymással, majd mindketten folytattuk tovább az utunkat.

Nem henyéltem, hanem mentem

Balatonhenyére pont ebédidőben értem le, mikor a templomnál megálltam éppen abbamaradt a déli harangszó. A bélyegzőt rejtő italboltot viszonylag gyorsan megtaláltam, melynek hátsó teraszán az ablakpárkányon még egy tintapárna is volt kikészítve. Eredetileg azt terveztem, hogy itt ebédelek, de annyira még nem voltam éhes, így kis pakolászás után továbbindultam. Nagyon kellemes tavaszi idő kerekedett, a softshell kabátot le is vettem és a zsákba került. A települést egy erdei úton hagytam el, ami kivezetett a szőlőültetvények közé, ahol bő egy kilométert haladtam. A Vaskapu-árkon felfelé értem el a védett sziklagyepekhez, ahonnét már csak egy könnyed séta volt az Eötvös Károly kilátó. Végül a kilátó tövében kiépített pihenőhelyen, a természet lágy ölében ebédeltem. Sokkal élvezetesebb volt, mint az italbolt hátsó teraszán lett volna.

KÉP / Táblák, valahol az erdőben
Táblák, valahol az erdőben (kattintásra galéria nyílik)

Ekkor már a Káli-medence szélén jártam, amit a kilátóba felkapaszkodva szépen át is tudtam tekinteni (lásd borítókép). Ahhoz elég tiszta volt az idő, hogy a holnapi utamat szemmel le tudjam követni, de a Balaton túlsó partját csak odaképzeltem. Szentbékkállát, az esti szállásomat viszont jól láttam, amit a kilátótól leereszkedve bő fél órás sétával értem el. A bélyegzőt is nagyon hamar megtaláltam a vegyesbolt melletti kútnál. Mivel a szállásadómnak későbbre ígértem magamat úgy döntöttem, hogy másnapra kicsit előre tervezve továbbhaladok a jelzésen. Meg is néztem a település feletti a Velétei palotaromot, a Kőtengert és az Ingókövet, majd visszasétáltam a faluba. Viszonylag könnyen megtaláltam a Ferenc Házat, ahol szintén kedvesen fogadott a házigazda. Nagyjából a tervezett időben már a kétfogásos vacsorámat készítettem.

Leszállt a köd

A túra harmadik napjának már nyolc óra előtt szerettem volna nekivágni. A leírások alapján olyan hét órás úttal kalkuláltam, de mint kiderült, alábecsültem magamat. A reggeli időjárásjelentésen eléggé meglepődtem, mert egész napra ködöt írt. Egy nappal korábban még szó sem volt róla, sőt még jobb időt is jósoltak. Ehhez képest persze egész nap köd volt. No mindegy, különösebben nem volt rossz idő, csak átlag 100-150 méternél messzebb nem nagyon lehetett látni. Ez kicsit hátráltatta a jelzés keresését, de egy helyet leszámítva nem volt ilyen gondom. Az Láz-tető körüli erdőben a köd nem volt olyan sűrű, ott csak a fák határolták be a látótávolságot. A Csobáncot viszont már ködben másztam meg. Felérve először nem is láttam a zászlórudat, mert alig tíz méteres volt a látótávolság. A bélyegző itt is rendben volt, de a köd miatt a lefelé vezető utat egy darabig bizony keresnem kellett.

KÉP / Csobánc tetején, ködben
Csobánc tetején, ködben (kattintásra galéria nyílik)

A lefelé vezető út, miután már megtaláltam egészen jónak bizonyult. Gyakorlatilag eseménytelenül, bő fél óra alatt értem el a völgyet átszelő országutat. Innét további fél óra volt Káptalantóti, ahol a következő bélyegzőt a Horváth Kert büfében rendben megtaláltam. Egy rövidebb pihenőt is megengedtem magamnak, ittam egy kis frissítőt és a helyiekkel megállapítottuk, hogy bizony nem túl ideális a mai időjárás. Tovább a Gulács felé sajnos először műút mentén vezet a jelzés, ahol legfeljebb a szürkemarha gulya lehetett látványosság a legelőn. A Gulács lejtőjén az erdőben elég sok fa az időjárás áldozatául esett s keresztbe a turistaútra dőlt. Ettől függetlenül ütemesen tudtam haladni, lefelé menet még túratársakkal is találkoztam, akik egy-egy nagy zsákkal voltak felszerelkezve. Nem irigyeltem őket, abból az irányból nagyobb a kaptató.

Badacsony lejtőin

Délre, a napi három vulkáni kúpból kettőt már a hátam mögött tudtam és a déli harangszó idején már a harmadik lábánál , a Badacsonynál jártam. A szőlők között bandukolva már kezdtem megéhezni, de nem nagyon akadt étkezésre alkalmas hely. A Kőkaput elérve több szembejövő kirándulóval is találkoztam, de azért nem volt tömeg. Nagyon érdekes képződménye ez a Badacsonynak és talán itt volt a nap legmegterhelőbb része, de a Kisfaludy kilátónál ki tudtam pihenni. Végül az ebédemet is annak lábánál költöttem el. Felkapaszkodtam a kilátóba is, de teljesen feleslegesen, ugyanis szó szerint semmit nem lehetett látni a ködtől. Nem is nagyon időztem fent sokat, néhány fénykép elkészítése után felvettem a jelzést és haladtam tovább. Amint átkerültem a Badacsony déli oldalára kicsivel barátságosabb idővel találkoztam, legalábbis nem volt olyan nagy köd. A kilátópontokról azért messzire nem lehetett ellátni, de a Balaton azért mindegyikből látszott.

KÉP / Egy kis Balaton
Egy kis Balaton (kattintásra galéria nyílik)

A Badacsonynak ez a része igen jól kiépített, már ami a turistautak sűrűségét illeti, így tucatnyi lelkes kirándulóval én is összefutottam. A haladás is egyszerűbb volt, talán csak a Bujdosók lépcsőjén kicsapódó nedvesség miatt kellett óvatosabban haladni. Badacsonytördemic határát elég jó időben, kicsivel két óra után értem el. Eredetileg a négy órás vonatot céloztam meg, amihez képest nagyon jól álltam, még egy korábbi vonat is esélyes volt. Sajnos az állomáson szembesültem vele, hogy nincs korábbi vonat, így mégis a négy órás vonatot kellett bevárjam. Közben egy túratárs is érkezett Tapolca felől, aki éppen csak lekéste a buszt. Ő is a négy órás vonatot kényszerült hát bevárni, csak a másik irányba. Budapestre egy székesfehérvári átszállással a kora esti órákban értem vissza.

A szakasz két napjának gps nyomvonala a lenti térképen, néhány válogatott fényképem pedig a bejegyzésbe gyazott képekre, a Képek menüben vagy ide kattintva érhető el.

Powered by Wikiloc
Powered by Wikiloc

Bejárás napja: 2018. január 26-27.