Kiss Attila Tivadar
A tavasz első hétvégéjének barátságos időjárását kihasználva egy kis baráti társasággal a Vértes erdeiben túráztunk egy rövidet.
A túra alapötlete onnét jött, hogy az Országos Kéktúra igazolófüzetemet átnézve arra jutottam, az OKT 10. szakaszon nem jól bélyegeztem. Ezt nyilván orvosolni kellett, ezért a túra élvezeti értékét is figyelembe véve a Bodajk és Gánt közötti részt gondoltam újra bejárni. Az élet azonban úgy hozta, hogy a kinézett időpont több ismerősömnek is alkalmas volt a kirándulásra ezért aztán egy kis csapattal terveztük meg a túrát. Hosszas előkészítés és sok szervezkedés után sikerült összehozni a túrát a Vértes erdeiben. Az útvonal és az időpont már adott volt, bíztunk benne, hogy az időjárás kegyes lesz hozzánk. Az utolsó este még változtattunk egy kicsit a túra kiindulópontjának megközelítésén és az útvonalon is. Néhány kilométer aszfaltos részt kihagytunk.
Útrakeltünk
Miután estére összeállt minden, korán reggel kocsival indultunk útnak Székesfehérvárra. Bő egy órán belül már ott is voltunk, parkolóhelyet is gyorsan találtunk, bőven volt időnk a kiszemelt busz indulásáig. A reggelit már a buszon költöttük el. A túratanács döntése szerint Csókakőről vágtunk neki a Vértesnek, ahová szintén a tervezett időben érkeztünk. A faluközpontban felszerelkeztünk, majd szép lassan elindultunk a vár parkolója felé. Amikor az OKT-t itt fejeztem be sűrű köd takarta a várat, ám ezúttal jóval barátságosabb volt az időjárás. Csókakő vára egész évben nyitva van és ingyen látogatható. Aki úgy érzi, hogy szeretne a felújításához hozzájárulni az a bejárat melletti adománygyűjtő dobozban ezt megteheti, kvázi belépőjegyet váltva.
Valószínűleg az első látogatók voltunk aznap, kedvünkre poroszkáltunk a várudvarban. Ennek egy része le van zárva, hiszen a vár jelenleg is felújítás alatt áll. Egyébként abszolúte nincs rossz állapotban, inkább az látszik, hogy lelkesen foglalkoznak vele. Felteszem néhány év múlva a jelenleginél is szebb, teljesebb arcát fogja mutatni. A bástyáról amennyire lehetett megcsodáltuk a Bakonyt és végignéztük a Móri-árkon is. Kissé párás volt az idő, így nem volt olyan szép kilátás, de így is több volt, mint legutóbb, amikor nem is érte meg felkapaszkodni a várhoz. Miután kigyönyörködtük magunkat a vár háta mögött, a Vértes felé eső oldalon ereszkedtünk. Ekkor a várudvarban már egy nagyobb társaság nézelődött és a hátsó lépcsőn leérve is találkoztunk egy ifjú és egy kevésbé ifjú falmászóval.
Az egyetlen emelkedő
Miután leértünk a vár alatti völgybe már erdőben vezetett az utunk. Az első néhány kilométeren át felfelé kellett kapaszkodjunk, közben néhány pihenőt beiktatva. Nem feltétlenül az emelkedő leküzdése okozott problémát, mint inkább az út mellett nyíló hóvirágok fotózása iránti olthatatlan vágyunk. Mindhárman fényképeztünk, néha igazán akrobatikus mozdulatokat is felvállalva egy-egy jobb beállításért. A kék sávjelzésről egyébként több helyi jelzés is indul, szóval a völgyben is el lehet időzni egy keveset. A megfáradt turistát pedig egy jól kiépített pihenőhely, a vár közelében pedig néhány pad is várja.
A nap egyetlen komolyabb emelkedőjének leküzdését követően, amit alig éreztünk meg éles jobbkanyart vettünk. Az erdészeti dózerúton egy darabig még a nap is sütött minket, talán ezt használta ki az a vadnyúl is, amelyik ott napozott. Olyannyira türelmes volt, hogy már néhány lépésnyi távolságba kerültünk hozzá, amikor elfutott. Pár perccel később a következő kereszteződésben egy másik vadnyulat láttunk, aki szintén nagyon nyugodtan ücsörgött az út mentén. A kereszteződést elhagyva a Vajali-erdő mentén megtapasztaltuk a kora tavaszi időjárás kevésbé előnyös tulajdonságait. Röviden, volt sár bőven. Szerencsére oldalt a susnyásban ki tudtuk kerülni és nem volt nagyon hosszú rész, de azért kicsit lelassított minket.
A Vértes erdeiben
A mocsár leküzdése után már újra jó minőségű erdei utak következtek. Némelyik egy kicsit bakhátas volt ugyan, de semmi különös. Valahol ezen a részen szembetalálkoztunk egy túrázó párral, akikkel információt cseréltünk az utak állapotáról. Mi voltunk a szerencsésebb helyzetben, mert már csak dózerutak és erdei ösvények álltak előttünk. Mivel ekkor már mindannyian éreztük, hogy jó lenne enni valamit, egy alkalmas tisztáson elfogyasztottuk tízórainkat. A bő negyed órás pihenő simán belefért a napunkba. Ezt követően ütemesen haladtunk, csupán néhány fénykép kedvéért tartottunk rövidebb megállókat. A Pátrácos alatt egy picivel hosszabban elidőztünk, mert az a völgy igazán magával ragadó.
A völgyet elhagyva aztán igen hamar és kimondottan jó hangulatban értük el a túranap előre betervezett pihenőnjét, a Géza-pihenőt. Emlékeimben ez egy kicsivel jobban kiépített helynek rémlett, de csak egyetlen használható padot láttunk, ahol éppen két túratárs ebédelt. Szerencsénkre, hiszen így mi a kiszögelléshez közelebb, az oszlop belső oldalán telepedtünk le. Ahogy ott nézelődtünk meg is zavartunk egy vaddisznót kicsivel, ami kicsivel lentebb sütkérezett. Őzeket csak a busz ablakából, de vaddisznót – és nyulakat – szinte karnyújtásnyi távolságban láttunk. Itt nem időztünk olyan sokat, mert már nem volt olyan messze a célunk. Némi energiabevitelt követően indultunk is tovább Gánt felé.
Gasztrotúra
A Géza pihenő után már végig lefelé haladtunk. Az erdei ösvényt jódarabig igen vastag avartakaró borította, ami okozott néhány vicces pillanatot is. Szóval tessék óvatosan közlekedni az efféle bakhátas utakon. A Gánti-barlangnál kiépített pihenőhelynél még egy szusszanásnyi pihenőt tartottunk, de a barlanghoz nem sétáltunk fel. Valószínűleg mindhármunknak a beígért ebéden járt már az esze, amitől már nem voltunk messze. Gánt szépen rendezett utcáin hamar a Vértes Vendéglő és Fogadónál voltunk, ahol a vártnál nagyobb vendégsereget találtunk. Jókor érkeztünk, mert éppen felszabadult egy asztal, így megkezdhettük az étlap tanulmányozását. Mindannyian találtunk kedvünkre való fogást, jómagam szarvaspörköltet ettem.
A kényelmesen elköltött ebédet és a túránkat desszerttel zártuk le, majd szépen lassan elsétáltunk a buszmegállóhoz. Több hozzánk hasonló kiránduló szállt fel a fehérvári buszra, ami néhány percet lefaragva a menetrend szerinti időből érkezett be a végállomásra. Itt aztán kocsiba szálltunk és kis kerülőt beiktatva visszaindultunk Budapestre. A kerülő során beszereztem a hiányzó bélyegzőt is, ami miatt egy kicsit fáj a szívem még most is, de majd egy későbbi bejegyzésben írok. Bár kicsit ugyan hűvös volt, de egy nagyon jó hangulatú, gasztronómiai élményekkel és vadlessel színezett túranapot zártunk. Hazaérve egyikünknek sem volt gondja az elalvással.
A túranap útvonala a térképen, míg néhány fényképem a bejegyzésbe ágyazott képekre, a Képek menüben vagy ide kattintva érhető el.
Bejárás időpontja: 2019. március 2.