Kiss Attila Tivadar
Újra a kiváló hétvégi időjárást kihasználva a családi teljesítésben megkezdett Országos Kéktúra bejáráson az OKT 15. szakasz távját teljesítettük.
Két tervünk is volt már az Országos Kéktúra folytatására, mindkettő Dobogókőről indult volna. A Visegrád felé eső részt egy kis wellness programmal is szeretnénk majd megtoldani, ezért most a Rozália téglagyár felé terveztük az utat. HÉV-vel Pomázig mentünk, majd onnét a turistajáratra átszállva felbuszoztunk Dobogókő hegytetőre. Klasszikus budapesti kiindulópont. Bár nem indultunk kimondottan korán sem pedig későn, a buszon mégis egészen nagy tömeg alakult ki. Ez a járat hétvégente bonyolítja a legnagyobb forgalmát, ezt már korábban is tudtam. Mindenesetre mire a busz felért Dobogókő hegytetőre, nagyjából megfeleződött az utaslétszám.
Kiépített utakon
A buszról leszállva a báró Eötvös Lóránd Turistaház felé vettük az irányt, ahol a bélyegzőt a bejárati ajtó mellett rendben meg is találtuk. Judit bent felderítette a kínálatot, én pedig adminisztráltam. Miután a család újra egyesült a kilátóhely felé vettük az irányt, ahonnét megcsodáltuk a Dunakanyart. Kissé párás volt az időjárás, ezért olyan nagyon messze nem lehetett ellátni, de ezen a kilátóhelyen nem is ez a lényeg. Ott van a Duna alattunk. Mikor már kigyönyörködtük magunkat minden irányba és még mielőtt nekikezdtünk volna a túrának, Judit vételezett egy rétest és egy pogácsát a turistaházban. Nem szeretném elvenni senki kedvét sem, de az a rétes, amit mi kaptunk pocsék volt, a pogácsa viszont annál finomabb. No, fél órával a hegytetőre érkezés után vágtunk neki az útnak Pilisszentkereszt, illetve a Rozália téglagyár felé.
Dobogókőn, a hegytetőhöz közeli részeknél egészen jól kiépített turistautak vannak a kamáslit egyikünk sem tette fel. A Kanyargós-patak felé ereszkedve nem is volt rá szükség, utána azonban néhány helyen akár jól is jöhetett volna. A napsütötte turistautak nem voltak sárosak, inkább csak átnedvesedett rajtuk a felső talajréteg. Szerencsénk volt, mert később az erdőben is csak pár rövidebb szakaszon találtunk sarat, amit azonban könnyen ki tudtunk kerülni. Pilisszentkereszt felé a Hideg-lyuknál és a Zsivány-szikláknál időztünk egy kicsit hosszabban. Közben én levadásztam egy utunkba eső geoládát. Szűk másfél órányi séta után értünk le Pilisszentkeresztre, ahol a vegyesbolt ablakának rácsán a bélyegzőt rendben megtaláltuk. Judit szúrópróbaszerűen tesztelte a jégkrémkínálatot, majd indultunk tovább.
Szurdokvölgyben
Az OKT 15. szakasz nyomvonala itt változott egy keveset és egy plusz bélyegzőhely is került a faluba. Hét éve még a Felső kocsmában bélyegeztem, ami most egy kis kitérőt igényel a jelzésről. Az új nyomvonal örvendetes módon nem a főút mentén, hanem a mellékutcákon keresztül vezet el a szurdokvölgyhöz. Ennek felső végénél található pihenőhelyen akár ki lehetett volna tenni a megtelt táblát, mert talpalatnyi hely is alig akadt. Tiszta szerencse, hogy a kék sávjelzés nem közvetlenül arra, hanem a Dera-patak medréhez vezetett minket. A kellemes napos idő miatt sokan kihasználták az időt egy kis kirándulásra és persze a Kinizsi 25 és 40 mezőnye is itt haladt át. A szurdokvölgyben is elég sokan voltak és újra szomorúan tapasztaltam, hogy nem mindenki ismeri az illemet és hanyagolja a köszönés viszonzását. Ezt nem tudom hova tenni, de biztosan bennem van a hiba.
A szurdokvölgyben egyébként többször is megálltunk nézelődni, mert ez az egyik legszebb része az OKT-nak. Amikor először itt jártam teljesen száraz volt, most viszont bőven volt víz a patakban. Elég nagy volt a kontraszt, mondtam is Juditnak, hogy egészen más arcát mutatja most a vidék. A szurdokvölgyből kiérve a pihenőhelynél tartottunk egy ebédszünetet, pont akadt két üres szikla az árnyékban. Itt is irtózatos tömeg volt, ami csak továbbindulásunk után, az erdőben fogyott el. Addigra a Kinizsi mezőnye valószínűleg már egészében elhaladt mellettünk. Csobánkáig még néhány emberrel találkoztunk ugyan, de lényegében kettesben sétáltunk az árnyas erdei utakon. A Csobánka feletti mezőnél nagy meglepetésünkre három szökevény szarvasmarha jött velünk szembe. A legnagyobb állatok voltak, amivel valaha találkoztam a kéken. Miután a kérődzőkön túljutottunk Szentkút felé vettük az irányt, ahová a túranap első emelkedőjét kellett leküzdjük.
Egy filmtörténeti kitérő
Szentkúthoz érve először kifújtuk magunkat, majd tervezetten csökkentettük szendvics és csokoládé készletünket. Nagyon nyugalmas hely, ezért bő negyed órát pihentünk a kápolna környékén. Lesétáltunk a Mária szoborhoz, illetve én megnéztem a kutat is, melyből féltucat pumpálást követően üdítően hűs víz jött. A kápolna előtt álló egyik csonka fában valamilyen madár fészkelt, a fiókája igen hangosan csipogott. Kíváncsiak voltunk, hogy milyen madár lehet ezért egy ideig a padoknál ültünk lesben, de végül otthagytuk a madárcsaládot. Újabb emelkedő következett, melynek leküzdését követően lényegében szintben haladtunk végig Csobánka keleti oldalán a rét és búzamező mellett. A nap leginkább kihívást jelentő részéhez, a Kevély-nyereghez vezető letérőhöz már újra egy kis erdei sétával értünk el. A Kinizsi részvevői alaposan megdagasztották az emelkedőn a sarat, de a túra ezen részét is sikeresen teljesítettük.
A Kevély-nyeregben a bélyegzést követően tartottunk egy rövid pihenőt. A tisztáson többen is időztek, volt aki éppen bográcsozni készült. Egyébként a bélyegző rendben elérhető volt az esőbeálló melletti fán. Tovább indulva a Nagy-Kevély alá ereszkedtünk le, s út közben megcsodáltuk Óbuda felé nyíló kilátást. Ha már a közelben jártunk, nem hagyhattuk ki az Egri vár másolatának felkeresését, így a kék jelzésről Pilisborosjenő határában letértünk. Egy masszív bozótoson kellett ugyan átverekedni magunkat, de megérte. A török hadnak és a várvédőknek sem láttuk nyomát, de annál több kiránduló időzött az árnyékot nyújtó falak tövében. Amennyire lehetséges volt bejártuk a romokat, majd némi pihenőt és egy újabb geoláda begyűjtését követően a bozótos alatt vezető földúton a Teve-szikla felé vettük az irányt. Alulnézetből látszik igazán, hogy mennyire találó az elnevezés ebben az esetben is.
OKT 15. szakasz
A Teve-sziklánál újra felvettük a kék sávjelzést és kicsit sietősen Pilisborosjenő felé vettük az irányt. Juditban ekkor még élt a remény, hogy akár egy korábbi vonatot is elérünk majd, de negyed órával később ebbéli reményét – némi győzködés után – feladta. A terv ugyanis az volt, hogy Ürömnél szállunk vonatra, ami a Rozália téglagyártól még jó tíz perces séta. A családi kupaktanács inkább akként határozott, hogy normál tempóban haladunk és így a következő vonatra alig kell majd várnunk. A terv egyébként teljes mértékben bejött. Miután majd három perces várakozást követően át tudtunk kelni a Bécsi úton az új nyomvonalat követve a vasúti átjáró felé mentünk.
A vasúti sínekkel párhuzamosan haladva elég kényelmes tempóban értük el a Rozália téglagyárat, a nap utolsó bélyegzőhelyét. Kicsit dús volt ugyan az oda vezető úton a növényzet, de jól lehetett rajta haladni. Judit még egy rókát is látott a csalitosban iszkolni. Az új kiírás szerint a Rozália téglagyárnál nem volt szükség ismételt bélyegzésre, csak dupla dátumozást kellett tegyünk, de azt már otthon intéztük. Üröm vasúti megállót Solymárvölgy felé tartva a kertek alatt értük el, ez az utca nem sokat változott. Az viszont mindenképpen örvendetes, hogy az egyik háznál megerősítették a kerítést és így már úgy tűnik, mintha képes lenne visszatartani az ott lakó három nagyméretű kutyát. Januárban nem voltunk ebben annyira biztosak. A vonatra végül alig több mint negyed órát kellett csak várnunk és bőven vacsoraidő előtt már otthon is voltunk teljesítve az OKT 15. szakasz távját.
A túranap során megtett út nyomvonala a térképen, néhány fényképemet pedig a bejegyzésbe ágyazott képekre, a Képek menüben vagy ide kattintva lehet elérni.
Bejárás napja: 2019. május 25.