KDP / Szár – Oroszlány

A Közép-dunántúli Piros túrám, a KDP folytatására a Szár és Oroszlány közötti távot terveztem, újra egy korai indulással.

Felkeltem, összepakoltam és újra időben ott voltam a Kelenföldi pályaudvaron. Az élet azonban közbeszólt, mert a vonatom, ami a Déli pályaudvarról indult tizenhárom percet késett. Igen, az induló állomás és az első megállóhely között. Mivel Tatabányán hét percem lett volna az átszállásra – ami így már esélytelen volt – változtatni kényszerültem eredeti terveimen. Megfordítottam a menetirányt és végül Szár Oroszlány útirányt mentem a KDP-n. Ez a közlekedés és az emelkedők miatt rosszabb volt ugyan, de nem kellett két órát várnom Tatabányán a következő oroszlányi vonatra. Mehettem volna busszal is, de már megvolt a vonatjegyem, s ha már korán keltem a túra kedvéért nem fogok feleslegesen várakozni.

Szép kilátások

A túranapot tehát ott kezdtem el, ahol legutóbb befejeztem, Száron leszálltam a vonatról. Új hobbimnak hódolva még felsétáltam az 1-es főút feletti dombra egy geoládát begyűjteni. Ennek keresgélése közben jutott eszembe, hogy a GPS-t elfelejtettem elindítani, amit aztán a láda adminisztrációja közben pótoltam. Ez a kitérő teljesen megérte, a túranap egyik legszebb kilátása tárult ugyanis elém. Ezt követően kényelmesen leereszkedtem Szár településre, amely éppen csak ébredezett, de az Aréna sörözőben a bélyegzőt rendben megtaláltam. Miután újra felvettem a piros sávjelzést tíz perc alatt el is értem a falu széli erdőt. Itt egy barátságos, ámbár figyelmetlen nyúl fogadott, amíg észre nem vett békésen mosakodott, majd elinalt. Az erdei út eleinte lassan emelkedett, jó tempóban tudtam tehát haladni.

Sár akadt, nem is kevés, azzal elég sokat küszködtem. Hol bal, hol pedig a jobb oldalról kerültem meg a tengernyi dagonyát. Nem véletlenül terveztem a korábbiakhoz képest fordított útirányt a túrára, mert a Körvélyeshez azért csak fel kellett kapaszkodni. Nyugat felé haladva ez egy rövid, ámde meredek emelkedő leküzdését jelentette. Amikor az erdei saras utak műútba torkolltak, az csak a figyelem elterelésére van, igazából utána jön a móka. Néhol az út egy lábnyomnyi ösvényre szűkült, de végig jól lehetett követni, a jelzések igen jók voltak. Talán ezen a túranapon találkoztam eddig a KDP legjobban jelzett részével. Az eligazító táblák szerint a Körtvélyesen kilátó áll, amely egy rövid letérőt igényel a piros sávjelzésről, a térképem viszont egy geodéziai tornyot jelzett csupán. Hátha vannak még csodák – gondoltam magamban -, szóval a kitérőt nem hagytam ki. Nem csalatkoztam, persze a geodéziai torony egyben a kilátó is, aminek oldalán öles betűkkel ott a felirat:

Felmenni tilos, életveszélyes!

Trópusi erdőben

A kilátó csupán ügyes marketingfogás, mert a torony létráit nézve nem kell ahhoz tiltás, hogy ne menjek fel. A közelben viszont sikerült elcsípnem egy újabb geoládát és ez a program mostantól a túráim része lesz. Több idő marad nézelődésre. Tovább indulva szinte végig sűrű erdőben vezetett az út, míg a Körtvélyesre felértem, addig is csupán két kisebb tisztást érintettem. A Macskabükkig tovább pedig mindössze egyet, melynek környékén igazi állatsereglet volt. Féltucat őz, legalább annyi nyúl és egy szarvas is a tisztás közelében időzött. A turistautat pedig kétoldalt vaddisznótúrások szegélyezték, de vaddisznóval itt nem találkoztam. A Macskabükköt elérve éles balforduló következett, ahonnét a Szent Ilonka-forrásig ereszkedtem. A nyiladék körül olyan sűrű volt a fák lombja, szinte trópusi erdőben éreztem magam. Csak helyenként tört át a Nap egy-egy sugara, igen érdekes látvány volt.

A Szent Ilonka-forrásnál egy kiépített pihenőhely és a forrás hűs vize várja az arrajárókat. Az Országos Kéktúra nyomvonaláról egy kis kitérőt igényel ugyan, de a zöld sávjelzést követve könnyen elérhető, a piros pedig itt halad át. Még egy OKT táblát is találni a pihenőhelynél, ami sajnálatos módon ki van döntve és valaki hangot adott rajta politikai nézeteinek is. A pihenőhelyet elhagyva pár perc séta után egy valódi mocsárvidékre vezetett az út. Ösvény sehol, a magas fűben alig láttam valamit és ha véletlenül nem a fűcsomóra léptem máris bokáig tapostam a vizet. Nem vicc, tíz perc volt mire ezen a kétszáz méteres szakaszon átvergődtem magamat. Cuppogásommal két őzet is felzavartam az erdőben. Pihenésképpen az út következő részén – egy rövid emelkedőn felkaptatva – jó minőségű dózerút várt.

Kilátó a legjobb helyen

Ezen az úton ereszkedtem le a kék és a piros sávjelzés kereszteződéséig, amit azonnal felismertem. A tervezettnél egyel több alkalommal jártam már itt. Megjegyzem, ha akkor is ilyen jól fel lett volna festve a kék jelzés, nem teszek plusz egy kört. Most azonban egyenesen haladtam tovább egy igen látványos nyiladékban, melynél a partfalat helyenként dolomit tömbök szegélyezték. Az út további része igazából eseménytelen volt, a már szokásosnak mondható saras részeket kerülgettem. Még Vértessomló előtt találkoztam egy kirándulóval, pár szót váltottunk, majd mindketten indultunk tovább. Közel jártam a túranap másik, valóban kilátónak épült kilátójához, ami egy hosszabb letérőt igényelt a jelzésről. A letérő előtt viszont belefutottam egy vaddisznó kondába, legalább kéttucat kismalac sertepertélt az út mentén, a sűrű felé tartottak.

A Nagy-Somlyó kilátóját vétek lett volna kihagyni, a tiszta időben szép kilátást engedett. Egyszerre látszódott a napi végcél Oroszlány és a Gerecse tetején álló adótorony, mely az első túranapon kísért végig. A kilátó nem egy nagyon magas helyen áll, de igazán jól sikerült betájolni, ráadásul a falu felől egy darabig kocsival is jól megközelíthető. Ottjártamkor az erdei út elég saras volt, talán ezért sem találkoztam senkivel az alatt a fél óra alatt, amíg ott nézelődtem. Amikor újra felvettem a jelzést, már Vértessomlón voltam, ahol a Vértes Natúrpark táblánál a bélyegzőt rendben megtaláltam. Itt megebédeltem, majd egy újabb kitérővel felkerestem a Sarlós Boldogasszony templomot és a kálváriát, aztán pedig a településen tettem egy kanyart. Szépen gondozott kistelepülés ez is.

KDP Szár és Oroszlány között

A települést elhagyva még egy megállót terveztem a Kamalduli Remeteségnél, ahová egy mezőn, majd a majki erdőn át vezetett az út. Az erdőben volt egy furcsa érzésem, valaki követ, megfordultam és valóban egy terepfutó volt kicsivel mögöttem. Régebben már volt ilyen érzésem, ezek szerint most sem csalt meg. A remeteség épületegyüttesét elérve, de még a parkolónál egy ártézi kút friss vizével oltottam szomjamat, majd amennyire lehetett körbejártam ez épületet. A pirosról ez is egy rövid kitérő, amit legalább egyszer mindenkinek látnia kell. Én ezúttal csak kívülről szemléltem meg a remeteséget, ami továbbra is felújítás alatt áll. Kicsivel nagyobb kitérővel pedig az Oroszlányi Bányászati Múzeum érhető el, mivel pár éve mindkettőt megnéztük, most odáig nem mentem el. A remeteség mögött a sárga sávjelzésen újra felvettem a pirost, majd a műutat elérve besétáltam Oroszlányra.

A korábbi vonatot már nem volt esélyem elérni, így a túranap utolsó pecsétjének begyűjtését követően egy geoláda nyomába eredtem. A bélyegzőt a Czermann Panziónál rendben megtaláltam, ámbár étteremként jelenleg nem üzemel, kicsit gazdátlan az épület is. Sajnos Oroszlányról is hasonló a benyomásom, mintha megállt volna az idő a városban. Persze az is lehet, hogy a nyári meleg szállt a fejembe. A vasútra érve kényelmesen meguzsonnáztam, majd egy órám volt a következő vonatig és egyedül voltam, szóval szokás szerint a túracipőt levéve várakoztam. A vonat ezúttal időben indult, nem volt gond az átszállással, másfél óra múlva újra Kelenföld forgatagában voltam. A KDP Szár és Oroszlány közötti szakaszának teljesítésével a Közép-dunántúli Piros kiírás Komárom-Esztergom megyei részét teljesítettem. A folytatás még egy picit a Vértesben, de otthon, Fejér megyében következik.

A túranap során megtett út nyomvonalát a térképen, néhány válogatott képemet az alábbi albumban, a Képek menüben vagy ide kattintva lehet megtekinteni.

Bejárás időpontja: 2019. június 1.