Kiss Attila Tivadar
Egy hónap után ott folytattam, ahol szeptember elején megszakítottam a túrát, az RP-DDK 7. szakasz Mesztegnyő és Zalakomár közötti rész bejárásával.
Tavaly ezen a napon a Közép-dunántúli Piros kiírásán haladtam az utolsó bélyegzőhely felé, idén október 23-án pedig a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra még hiányzó, közel százhatvan kilométerének vágtam neki. Logisztikai szempontból kedvezőbb választásnak tűnt onnét folytatni, ahol félbeszakítottam a túrát, s így a bejárás is végig kelet-nyugat irányú lett. Elsőként az RP-DDK 7. szakasz fennmaradó távját kellett teljesítenem Mesztegnyő és Zalakomár között. Hazafelé busz és vonat kombinációval jöttem Mesztegnyőről, mely ezúttal nem volt megoldható, így Budapestről egy közvetlen buszjárattal jutottam el a településre. Munkaszüneti nap és a hosszú hétvége első napja lévén szép számmal gyülekeztünk utasok az induló állomáson. Siófokig tejködben haladtunk és már-már azt vizionáltam, hogy milyen pocsék időm lesz, de mire Mesztegnyőre ért a járat a köd felszállt, hovatovább verőfényes napsütés fogadott.
Kellemetlen emlékek
Az utolsó emlékem Mesztegnyőről, hogy alig tudtam a buszra felszállni, annyira fájt a lábam, amikor félbe kellett szakítanom a szeptemberi túrát. Az emlék megmaradt, de már nem ez az utolsó. Ismerve a járást a buszról leszállva rögvest a Faluház felé vettem az irányt, ahol ismét beszereztem a mesztegnyői pecsétet, majd felszerelkeztem és útnak eredtem. Az elmúlt napok esős időjárása nem hagyott sok látható nyomot, ezért a település feletti szántón jó ütemben tudtam haladni. Ez volt az a rész, ahol legutóbb félbe kellett szakítanom a túrát, így a mihez tartás végett megnéztem, hogy azt a távot ezúttal mennyi idő alatt tudom megtenni. Szeptemberben kicsivel több, mint egy kilométer után mondtam magamban, hogy elég, a táv megtétele akkor huszonhat percembe került. Ezúttal nem egész tizenegy percembe, elég beszédes számok.
Mesztegnyőt egy majd két kilométeres kitartó emelkedőn hagytam el, amin így száraz időben nem okozott gondot a haladás. Nem volt az a kimondott hőség sem, az árnyék hiánya sem okozott fejfájást, ideális túraidő. Ha valaki az emelkedő után tartana egy kis pihenőt, a gadányi elágazásnál egy kiépített pihenőhelyen megteheti. Ezt követően már csak az útba eső településeken találni padokat, szóval érdemes kihasználni. A pihenőhely után az út minősége hangyányit megváltozott, több lett a sár és Nagyszakácsi határában volt egy kis dzsindzsás rész is. A jelzések viszont végig jól követhetők és logikusak voltak, legalábbis keletről nyugat felé haladva nem okozott gondot a helyes útirány tartása. Nagyszakácsiban nincsen bélyegző, én is szinte megállás nélkül haladtam át a településen. Alig hagytam el a falut és a határában található dagonyát, két túratárs jött szembe.
Csúcsforgalom a kéken
Még szinte fel sem eszméltem a meglepetéstől, alig tettem meg néhány száz métert és újabb két túratárssal találkoztam szembe. Számítottam rá, hogy a hosszú hétvége miatt többen is úton leszünk, de arra azért nem, hogy rögtön az első túrnapon ilyen sokan jöttök majd szembe. Utóbb kiderült, hogy ez még csak a kezdet és a hat napos túrám során egy nap kivételével minden nap találkoztam túratársakkal. Kisvid következett a bélyegzőhelyek sorában, ahol a jelzésről némi kitérőt kellett tenni a pecsét megszerzéséhez, de ez szintén jól jelezve van. A bélyegzőhelyen tartottam egy nagyon rövid pihenőt, majd újra útnak eredetem, s alig fordultam be az erdőbe máris szembejött egy hozzám hasonlóan egyedül túrázó túratárs. Röviden megtárgyaltuk a sár és a dzsindzsás helyzetét, majd mindketten folytattuk az utunkat. Én eleinte fenyő erdőben, majd pár kanyarral később akácosban haladtam, ahol sajnos elvétettem egy letérőt. A dzsindzsásban nem láttam a jelzést.
Két percen belül meglett a helyes útirány, fél órával később pedig már Nemesvid határában bandukoltam. Közben újabb három túratárssal is találkoztam. Nemesvidre a temető mellett érkeztem meg, ahol egy gyönyörű kápolnát találni, ami néhány fotó elkészítésére hívogatja a túrázót. A település korábban mezővárosi rangban volt, mely a középületein és utcaképén egyértelműen meglátszik. A községháza épülete rendkívül impozáns, mellyel szemközti vegyesboltnál megtaláljuk a település egyik bélyegzőhelyét. Ottjártamkor a kapu ugyan csukva volt, de ez nem akadályozott meg a pecsét megszerzésében. Nyilván megtehettem volna, hogy a szintén útba eső Sheriff Sörözőnél pecsételek, de nem tettem és utóbb már mindegy is. A vegyesboltnál tartottam egy rövid pihenőt, mert a nap hátralevő részére bizony erőt kellett gyűjtenem. Zalakarosig, az esti szálláshelyig kevés híján húsz kilométer aszfaltos út állt előttem, ami bakancsban nem olyan kényelmes.
RP-DDK 7. szakasz Mesztegnyő és Zalakomár között
A bejegyzés ugyan csak a Mesztegnyő és Zalakomár közötti kalandjaimnak története, de talán nem lövöm le a poént, hogy Nemesvidet elhagyva nem sok említésre méltó dolog történt. Hosszú aszfaltos utakon vagy éppen azok mentén bandukoltam, ahol Nemesvid és Somogysimonyi között még újabb féltucat túratárssal találkoztam. Addig az RP-DDK-n tizennégy túranapot töltöttem, melynek során összesen nem találkoztam ennyi túrázóval. Roppant mód örültem minden találkozásnak, hisz egy kis változatosságot hozott minden beszélgetés az egyébként nem túl eseménydús túranapba. Másrészről pedig ez a sok túratárs az RP-DDK és a természetjárás népszerűségét is mutatja. A szembejövő túratársak mellett némi változatosságot az aszfaltutat szegélyező lápos részek látványa adhatott. Engem kicsit az Országos Kéktúra bejárásom során Keszthely és Hévíz közötti kerékpárút mentén tapasztaltakra emlékeztetett.
A túranap egyetlen hosszabb pihenőjét Somogysimonyi buszvárójában tartottam, ahol bő negyed órát elidőztem. A települést elhagyva Somogy megyének is búcsút intettem, ahol összesen négy túranapot töltöttem. A túrám során innentől már Zala megyében haladtam, melynek első települését Zalakomárt még a sötétedés előtti órákban rendben elértem. Teljesen eseménytelen volt az utam Somogysimonyi és Zalakomár között, a műúton nem akadt túlságosan sok látnivaló. Ormándpusztánál ugyan tehettem volna egy kitérőt a Somssich-kastély felé, de ahhoz túl későn indultam útnak, hogy ilyen „nagy” kitérő beleférjen. Zalakomáron a bélyegzőt az orvosi rendelő előtt rendben megtaláltam. A pecsét füzetbe ütésével az RP-DDK 7. szakasz Mesztegnyő és Zalakomár között fennmaradt távját is teljesítettem. Kis pihenő után folytattam az utamat Zalakaros felé, ahol a túranapot zártam, s ami már egy következő bejegyzés története lesz.
A túranap során készített képeim a bejegyzésbe ágyazott képekre, ide kattintva vagy a Képek menüben elérhetők, a megtett út pedig az alábbi térképen követhető.
Bejárás napja: 2020. október 23.