Kiss Attila Tivadar
Az Alföldi Kéktúra AK 6. szakasz Dévaványa és Szarvas közé eső része a testet és a lelket egyaránt próbára teszi.
Már Dévaványára is egy szinte végeláthatatlan egyenesben érkezik meg a túrázó, de Alföldi Kéktúra (AK) lelket igazán próbára tevő részei ezután következnek. Folyás-ér és Dévaványa között több, mint tíz kilométeres az egyenes, ami így hosszabb, mint az Országos Kékkör (OKK) bármelyik másik egyenese. A változatosság kedvéért a tizenötödik túranapon Dévaványa vasútállomáson megejtett pihenő után is egy egyenes következett. Pihenő napom volt, ez az egyenes már az esti szálláshelyemre a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközponthoz vitt, ahol a forró zuhany mellett a harmadik hét ellátmánya is várt rám.
Újabb egyenesben
Dévaványáról kifelé rövid ideig a kerékpárúton, majd arról jobbra leváltva füves úton kellett haladjak. Pihenő után is éreztem a lábamat, kicsit aggódtam is miatta, nehogy úgy járjak, mint tavaly a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrán. A füves úton még komfortosan tudtam haladni, de amint ezeket a részeket magam mögött hagytam és maradt a földút kicsit már kínlódtam. A túzokvédelmi látogatóközponthoz közeledve több Túzok Trail táblát is láttam. Később megtudtam, hogy ezek a másnapi, hagyományteremtő jelleggel megrendezésre került versenyt jelezték. Nagy szárazság volt, az út még a lépteimtől is porzott hát még akkor, amikor egy traktoros elkerült. Nagyon pozitív élmény, hogy a túra során végig szinte az összes jármű a közelemben lelassított mérsékelve ezzel a felkavart port. Minden túratársam nevében is köszönöm!
Ez is egy olyan apróság, amiből látszik, hogy igenis figyelnek ránk bakancsos turistákra. Azt a kevés kivételt pedig egy kezemen meg tudom számolni. Ilyen pozitív élményekkel érkeztem meg a látogatóközponthoz, ahol bejelentkeztem, adminisztráltam, elfoglaltam szállásomat és kaptam egy gyors idegenvezetést. A múzeum rész vidéki gyerekként is nagyon lekötött, az állatsimogató kevésbé, de ott nem is én vagyok a célközönség. A tanösvényt csak annyiban jártam be, ahol az AK is érinti, de a túzokokat természetesen megnéztem. Tisztálkodás után a lábamat is kezelésbe vettem, reggelre már kutya baja se volt. Az éjszakám itt is remekül telt, reggel kipihenten intettem búcsút a szálláshelynek. A szálláshelyekről külön bejegyzés lesz majd, de előrebocsátom, hogy a Körös-Maros Nemzeti Park igen vendégszerető.
A lélek próbája és azelőtt
A tizenhatodik túranapra sátorozást terveztem Túrkeve és Mezőtúr között. Mindenképpen szerettem volna a Nagykunsági-főcsatornán túljutni, de konkrét tervem nem volt. A védett területet Ecsegfalva felé a műút mentén kerüli el a turistaút, ahol kora reggel szinte semmi forgalmat nem tapasztaltam. A letérőnél volt némi izgalom, mert a GPS-en sem olyan egyértelmű, hogy az árok melyik oldalán kellene haladni. Egy darabig az árokban mentem, utána pedig annak déli oldalán. Kissé küzdelmes rész ez nagyhátizsákkal, amint lehetett véget is vetettem neki, persze ekkor még nem sejtettem mi vár rám később. Amint a jelzés ismét a főúttal párhuzamos haladási irányt vett fel rögtön el is tűnt, szuper. Az úton legalább jól lehetett haladni -gondoltam magamban -, mégha nem is a kék sávjelzés volt az, ami egyébként öt méterre velem párhuzamosan a bozótban volt felfestve.
Egy bekötőutat keresztezve aztán egy dzsungelt találtam magam előtt az egyenesben. Hangosan is kimondtam: ez nem létezik, hogy itt nagyhátizsákkal végig tudjak menni. Persze lehetséges, hogy nem pontosan ezeket a szavakat használtam. Mintha a Burok-völgyben lettem volna, néha ugyanis olyan tornamutatványokat igényelt a haladás. Elkeserítő útviszonyokat tapasztaltam. A teljes képhez azért meg kell jegyeznem, hogy ottjártam óta tudomásom szerint a látogatóközpont és Ecsegfalva között az út végig ki van tisztítva és jól járható. Mindenképpen megsüvegelendő teljesítmény, mert kitisztítani sem lehetett könnyű azt a másfél kilométeres szakaszt. Ecsegfalvára ilyen remek hangulatban érkeztem, a településen nem nagyon nézelődtem, csak a bélyegzőhely előtti utolsó kútnál álltam meg feltölteni a készleteimet.
Töltésen
A bélyegzőt a főút melletti információs táblánál rendben megtaláltam, ahol még tartottam egy rövid pihenőt mielőtt a töltés felé vettem volna az irányt. A következő bélyegzőhelyet több mint huszonkét kilométerre innét találni, s az út közben a gátőrházakat leszámítva nincs semmi. Se árnyék, se pad, se víz, csak kanyarogsz a töltésen. Nekem ez adta ennek a résznek és az AK-nak úgy általában a nehézségét, hogy olyan távolságokat kellett leküzdeni, amit máshol az OKK-n nem vagy nagyon ritkán. Nem szaladok ennyire előre, a töltésen sem tettem. Tudtam, hogy a következő bélyegzőhelyig nagyhátizsákkal a hátamon valamivel több, mint négy óra alatt jutok majd el. A zsákom egyébként ekkor volt a legnehezebb, mert a Réhelyen felvett következő heti ellátmány mellett az esti és reggeli főzéshez szükséges vizet is cipeltem.
A Hortobágy-Berettyó-főcsatorna töltésén haladva a Túzok Trail kerékpáros résztvevőit számoltam és bíztattam. Ugyan nem telt tőle gyorsabban az idő és nem is volt olyan sűrű a mezőny, de az első tíz kilométerre jó elfoglaltságot adott. Féltávnál, a Balogh János-emlékműnél tartottam egy hosszabb pihenőt, pulóveremet a túrabotra feszítve rögtönöztem magamnak egy kis árnyékot is. A lélekpróbáló szakasz ide vagy oda, a táj gyönyörű. Máshogyan szép, mint az OKK más részei, de gyönyörű. Nem számoltam hány alkalommal, de egy tucatnál biztosan többször álltam meg csak úgy fényképezni. A következő pihenőt viszont csupán a túrkevei bélyegzőhelyet elérve tartottam. Ekkor éreztem először, hogy az AK mennyire le van maradva az OKK más részeitől, hiszen még ide sem került egy pad. Jómagam a sorompó mellett az egyik oszlopnak dőlve pihentem több mint háromnegyed órát.
Éjszaka a tölgyesben
Semmi okom nem volt a sietségre és kicsit nehezemre is esett újra elindulni. Az elmúlt bő négy órám sem volt túl eseménydús és a következő két órában sem számítottam különösebb izgalomra. Mezőtúr még tizenhárom kilométerre volt tőlem, azonban addig nem akartam elmenni, csak a Nagykunsági-főcsatornát szerettem volna elérni, onnét pedig már minden méter ajándék. Szombat délután lévén több horgásszal is találkoztam végig a töltésen, mások pedig kerékpároztak. Több gátőrház és tanya mellett is elhaladtam a kutyák mindenhol megugattak ugyan, de egyszer sem jöttek a közelembe. Nehezemre esett elindulni, de haladás közben már nem éreztem magam fáradtnak. Kicsit visszavettem a tempóból, így másfél óra után kereszteztem a Nagykunsági-főcsatornát. Igazi horgászparadicsom lehet, rengeteg pecás ült itt.
A túranap további részében már elsősorban az esti sátorhelyet kerestem, amit végül Mezőtúrhoz egészen közel találtam meg. A töltés melletti erdősáv általában elég keskeny, belső oldalán pedig nem igazán volt árnyék, de Álomzugban egy fiatal tölgyesben minden ideálisnak tűnt. A töltésen járókelők szeme elől rejtve voltam én viszont nyomon tudtam követni a forgalmat, pár méterre a vízparttól szuper sátorhelyre leltem. Valószínűleg egy horgásztanya lehet, mert kicsivel távolabb egy rozsdásodó Zsuk volt berendezve szállásként, mellette padok és asztal. A vacsorát sem kellett hát a földön ülve elfogyasztanom. Egy kora esti motorost leszámítva nagyon nyugalmas éjszakám volt, kimondottan jót aludtam.
Hol a bélyegző
Az első reggeli napsugárral keltem és kezdtem meg a készülődést. Sátorban sose tudtam hosszasan szunyókálni, meg a hajnali hűvösben mocorogva már sokkal komfortosabb, mint a hálózsákban nyújtózni még tíz percet. Ez a vasárnap nem tartozott a hűvös hajnalok közé, inkább egy szép nyári reggelhez hasonlított. Reggeli után összepakoltam és felkerekedtem Mezőtúr felé. Ma sem volt ok sietségre, háromnegyed órányi járás után így is a bélyegzőhelyen, a Túri Fazekas Múzeumnál voltam. A városban csekély forgalmat tapasztaltam, az utcákon pedig jó ha tucatnyi járókelővel találkoztam. Annak a pár embernek én voltam az átutazó látványosság, ehhez hátizsákos turistaként egy idő után hozzászokik az ember. A városháza mögött újra felkaptattam a töltésre és lassan elköszöntem a várostól.
Néhány ív megtöri ugyan az utat, de a következő bélyegzőhely felé is végig egyenesben kellett haladjak. A töltésen több emberrel találkoztam, mint a városban összesen. Reggeli kocogók és kerékpárosok szép számmal elkerültek vagy jöttek szembe. Út közben egy kis látványosságot a főcsatorna túlpartján található MOL telep ad, amit egyébként hallani is lehet már jó messziről. A következő bélyegzőhely a Peresi gátőrház nem esik olyan messze Mezőtúrtól, a maga hét kilométerével szokatlanul közeli. Ide érkezve először nem is találtam a bélyegzőt, sőt minden tiltó tábla ellenére a vízügyi létesítményt használva még a túlpartra is átmentem. Két percig kerestem a bélyegzőt, aztán észrevettem, hogy az a két ember aki a zsilipkapun ácsorog, pont a bélyegző előtt teszi mindezt. Türelmesen megvártam amíg elmentek, utána én telepedtem le a korlát mellé.
Stílusos érkezés
Ritka látványosság, ezért alaposan szemügyre vettem az árvízkaput. Nem egy nagymarosi vízlépcső, de csatornához mérten azért igen tekintélyes méretű zsilipkapukat találni a létesítményben. Kíváncsi lennék, hogy mennyire van kihasználva, megengedett-e a szabadidős víziforgalom a csatornán. Nem mintha terveznék ilyet, de most már utána fogok nézni. A hosszúra nyúlt pihenő után a Hármas-Körös töltésén folytattam az utamat, ami viszont igen távol esik a víztől. Tulajdonképpen a révig nem is látni a folyót, csak az egyik holtágát. Ezen a szakaszon haladva esett meg először, hogy egy mögűlem érkező autó porfelhőjébe kerültem. Roppant mód boldog voltam, még szerintem utána is integettem, hogy megköszönjem a sofőr „kedvességét”. Némi elégtételt jelentett, hogy ezzel az autóval visszafelé jövet is találkoztam egy kátyúnál, ahol kénytelen volt lassítani. Mivel én értem oda előbb, nem álltam félre. A töltésen farkastörvények uralkodnak.
Ezt az egy kátyút leszámítva jól karbantartott az út, kimondottan élvezetes volt itt baktatni. A vasúti síneket keresztezve az első kanyarig apró kaviccsal szórták fel a töltést, azt nem szívlelem annyira, de a kanyar után ismét földút következett. Jobb kéz felől már láttam pár autót közlekedni a műúton, ez előre jelezte, hogy közeledem a mezőtúri révhez. A Körös táblát is megpillantottam magam előtt, ahol balra fordulva lesétáltam a folyópartra. A rév a túlparton várakozott, átkelésig én az árnyékban telepedtem le, amiből ezen a töltésen sem jutott túlságosan sok. Később még pár kerékpáros és két autó is érkezett, s így a révészek üresen is átjöttek értünk. Kemény száz forintba került az átkelés, de megérte. Magam mögött hagytam Jász-Nagykun-Szolnok megyét és stílusosan megérkeztem Békés megyébe.
AK 6. szakasz Dévaványa és Szarvas között
A folyami átkelés után ismét a Hármas-Körös töltése felé vettem az irányt. Ha balra letérek a kék sávjelzésről, akkor a Szarvasi Arborétumnál található bélyegzővel tudtam volna adminisztrálni. Megnézhettem volna az arborétumot és a Mini Magyarország makettparkot is, de ezeket a látványosságokat most kihagytam. A sávjelzést követtem, ami a Holt-Köröst kerülve Nyúlzugon keresztül, pofás kis hétvégi házak között vezet be Szarvasra. A tűző napon baktatástól kicsit már el voltam csigázva, elég eseménytelen is volt az út, ezért megint a betonlapok számolásával szórakoztattam magamat. Gyerekes dolog, de eddig mindig beváltak az ehhez hasonló elfoglaltságok. Egy kitérőt tettem a Magyar Királyság földrajzi középpontjához, aminek az arborétummal szemközt a vízparton egy igen hangulatos kis parkban állítottak emléket.
A kitérő után a történelmi emlékúton haladva folytattam az utamat, ahol egyébként a kék sávjelzés is vezet. A kertvárosi részeket egycsapásra magam mögött hagyva máris a Szent István parkban, majd az evangélikus ótemplom mellett találtam magamat. A szálláshelyet ezúttal is úgy választottam ki, hogy közel legyen a túraútvonalhoz és SZÉP kártya terhére tudjak fizetni. Ez a túranap nem volt túl hosszú, de jól esett a forró zuhany, majd a szálláshely saját éttermében elfogyasztott, a korábbiakhoz képest fejedelmi vacsora. A túrára készülve többször is megfordult a fejemben, ha ideáig eljutok az vízválasztó lesz és végig tudok menni a teljes AK-n. Ezt a gondolatomat az AK 6. szakasz Dévaványa és Szarvas közötti rész teljesítésével valóra is váltottam. A féltávon már bőven túl voltam, igaz a legnehezebb homokos talajú részek még előttem álltak, de a tizenhetedik túranap végén csak a pihenésre és a másnapra koncentráltam.
A túranapokon megtett út nyomvonala a lenti térképeken látható, képeim pedig a bejegyzésbe ágyazott képekre, a Képek menüben vagy ide kattintva érhetők el.
15. túranap
16. túranap
17. túranap
Bejárás napja: 2021. szeptember 3-5.