Kiss Attila Tivadar
Az Alföldi Kéktúra bejárásomon az AK 3. szakasz Petróczi-iskola és Hajósi pincék közötti táv teljesítésével már igen közel kerültem a célhoz.
A Petróczi-iskola bélyegzőhelyhez érve egy újabb Alföldi Kéktúra (AK) szakasz végére értem, amit hosszabb pihenővel ünnepeltem meg. Bár a homoktenger egy részét már letudtam, az AK 3. szakasz Petróczi-iskola és a Hajósi pincék között is maradt bőven. Önmagában a homokos talaj nem lett volna annyira nehéz terep, viszont amilyen hőségben volt szerencsém ezeken a részeken járni, már sokat kivett belőlem. Nem véletlenül közelítettem meg a bélyegzőhelyet is egy kis kerülővel, illetve tartottam hosszabb pihenőt a tornácra kihelyezett padoknál. Sietségre nem volt okom, éjszaka sátorozni terveztem amihez már előre kinéztem egy remek sátorhelyet. Bő fél órányi ücsörgés után indultam csak tovább, a változatosság kedvéért mély homokban.
Fárasztó nap végén
A Petróczi-iskola bélyegzőhelyet elhagyva magam is meglepődtem azon, hogy az igazán mély homokos részeken futó út mellet van egy másik út is. Ez a kerülőút is homokos, csak nem tíz centit süpped a lábam, hanem ötöt. A magányos baktatást az dobta fel, hogy többször is láttam szarvasokat legelészni az út mellett. Két kilométer után kaptam egy kis pihenőt az AK-tól és árnyékban, hovatovább kötött talajú utakon haladhattam. Az AK többi szakaszához képest igen sok turistajelzést láttam felfestve, egy irányváltásnál sem volt szükség a térképre. Az egyik kanyarban egy jelzésfestő ellenőr jött szembe, aki a frissen festett jelzéseket validálta. Ő is térkép nélkül haladt, tehát jól sikerült a felfestés, igaz az útvonal is elég egyértelmű. Sok jóval ő sem bíztatott a folytatást illetően, lélekben újra felkészültem a mély homokra.
Az útszakasz további részén valóban igen nehéz volt a haladás, de lehetett volna sokkal rosszabb is. Éjszakai szállásomnak a Jánostelki-kilátót szemeltem ki, ami egy kis letérést igényelt a kék sávjelzésről. Hoztam magammal bőven vizet, de a letérőn haladva egy vadetetőnél csobogó vizet hallottam, közelebbről viszont nem néztem meg. A kilátó tövében két kannában szintén találtam vizet. Volt nálam elég, így ezekből nem használtam, de magam és túratársaim nevében is köszönöm a gondoskodást! Délután négy óra után értem a kilátóhoz, annyira fáradtan, hogy tíz percig csak az első kilátószinten elterülve pihentem. Túlságosan mélynek találtam a homokot a kilátónál, így végül nem mellette, hanem az első szintjén rendezkedtem be éjszakára. Sokáig még a sátorállításban sem voltam biztos, mert a dél-kelet felé eső rész kellemesen meleg és teljesen szélvédett volt.
Éjszakai zörejek, nappali hőség
Napnyugta előtt kicsivel egy quados és terepjárós társaság érkezett, röviden megcsodálták ők is a kilátást. Utána már a magam csendességében töltöttem az estét, az éjszakát, de még a reggelt is, leszámítva persze a körülöttem bőgő szarvasokat és vonyító aranysakálokat. Az Országos Kékkörön töltött egyik legszebb éjszakám volt, igen jót aludtam, aránylag kipihenten ébredtem és vágtam neki a következő túranapnak. Kicsit hűvös volt a reggel azonban ezt csak Jánostelek bélyegzőhelyig éreztem, addig bemelegedtem a mozgástól. A bélyegzőt rendben megtaláltam, adminisztráltam és indultam is tovább a következő bélyegzőhely felé. Többnyire homokos utakon kellett haladnom, viszont a táj sokkal változatosabb, több erdőfolton keresztül kanyarog, csak éppen a lakott területeket kerüli el messziről, de ez nem feltétlenül baj. Az erdei részeken helyenként már a dús aljnövényzet okozott gondot.
Az út menti tanyák ránézésre nem tűntek lakottnak, tulajdonképpen az almáskertekig eseménytelen volt a napom. Ez a tanyacsoport is csupán azért maradt meg bennem, mert egy kutya hosszasan ugatott a turistaúton. Kicsit erélyesebb fellépés után viszont azonnal feladta és tisztes távolból kísért figyelemmel. Az ezt követő erdei részeken már végig homokos úton haladtam, de egyre kevesebb árnyékban. Helyreállt a világ rendje. Itt sikerült elkészítenem a túra egyik legszebb fotóját, amikor úgy hatszáz birka jött velem szembe egy szűk erdei úton. Először nem tudtam elképzelni mi lehet az, mert csupán a nagy porfelhőt láttam amiből percek után vált felismerhetővé a birkanyáj. A felkavart homokon érdekesen tört meg a napfény. Kissé kitikkadva, de lelkesen érkeztem meg a Kis Keceli út bélyegzőhelyhez. Itt már semmi árnyék nem volt, a rövid pihenőm alatt gondolatban végig Kunfehértó üdülőterületén jártam.
A fürdőzés elmaradt
Kunfehértó felé tovább haladva ugyancsak eseménytelen volt az út, a szőlőskertekben viszont több helyen is szorgoskodtak. A települést csupán az üdülőterületen érinti a kék sávjelzés, ahol korlátozott mértékben, de lehetőség van a megcsappant készletek feltöltésére. Boltot én nem találtam nyitva, csak a Vadász vendéglőben tudtam inni egy frissítőt. Gondolkodtam rajta, hogy a hőségben megmártózom a tóban, de aztán ezt elvetettem, illetve a kéktúrázók körében propagált ingyenes tusolás lehetőségével sem éltem a strandon. Márcsak azért sem, mert a tusolót zárva találtam. Az üdülőterületről kifelé menet még felkerestem egy geoládát, ami a századik megtalálásom lett. Kunfehértón ilyen aktív pihenéssel töltöttem az időmet, más egyéb dologról nem tudok beszámolni. Az út továbbra is homokos volt és minden árnyékot nélkülözve a tűző Napon ballagtam.
A Pici Paci Portáról több beszámolóban sem olvastam jókat, oda érkezve viszont ezzel ellentétes tapasztalatokat szereztem. Kedvesen fogadtak és rögtön megkérdezték, hogy tudnak-e valamiben segíteni, van-e elég vizem stb. A pecsét beszerzését követően abszolút pozitív élményekkel indultam tovább, ámbár az út kis idő múlva rögtön le is lombozott. Történt ugyanis, hogy a bozótosban eltűnt az út és hát jelzésekkel sem voltam elkényeztetve bő egy kilométeren keresztül. Roppant mód örültem neki, de aztán helyreállt a világ rendje és újra homokbuckák között haladtam. Ez a túranap is a nehezebbek közé tartozott, piszkosul el is fáradtam. Kéleshalomba érve a bélyegzőhely előtti padnál hosszú percekig csak pihegtem és gondolkodtam az esti sátorverésen. Túratársamtól kaptam egy tippet, hogy Kéleshalom központjában van egy fedett esőbeálló, mellette ideális sátorhely.
A falu közepén
Eredetileg a falun kívül terveztem a sátorverést, de miután magam is szemrevételeztem a javasolt sátorhelyet nem mentem tovább. Az útról két irányban is takarásban voltam, más irányból pedig eleve nem volt belátható a táborhelyem. Gádoroson szerzett tapasztalataimból kiindulva a falu közepén hűvösebb éjszakára készültem, de még hajnalban is igen kellemes hőmérséklet volt. Korán keltem és röviddel az iskolabusz indulását követően én is útnak eredtem. A folytatásban mi más is következett volna, mint homokos út. Alaposan megmozgatta a bokámat a talaj, csak az erdőt elérve tudtam kényelmesebben haladni, amikor már valamivel kötötteb talaj volt a lábam alatt. Menet közben néhány vadásszal is találkoztam, úgy látszott nem volt szerencséjük az éjszaka ellentétben velem, aki még a falu közepén is hallgathatta a szarvasbőgést.
Császártöltés felé közeledve az erdőt szép lassan magam mögött hagytam. A bélyegzőhelyhez közvetlenül is elvezető úton már egy bekerített gyümölcsös előtt bandukoltam. A császártöltési bélyegzőt is rendben megtaláltam, de sokáig itt nem időztem mindössze egy rövid pihenőt tartottam. A táj egyre változatosabb lett, a településig szinte végig gyümölcsösök és szőlőskertek között haladtam. Az utak minősége is megváltozott, bár a homok megmaradt ugyan, de már korántsem volt olyan mély, mint amit az elmúlt túranapokon tapostam. Lassacskán megérkeztem Császártöltésre, ahol a faluközpont felé sétálva igen szép házakat láttam. Szimpatikus település széles és szépen gondozott utcákkal, látszik rajta az odafigyelés. A faluközpontban van egy kilátó, ami ottjártamkor sajnos le volt zárva, így a közeli parkban tartottam egy rövid pihenőt.
AK 3. szakasz Petróczi-iskola és a Hajósi pincék között
Jó tempóban és terv szerint haladtam, azonban hosszabb pihenőt nem szerettem volna tartani, hogy az esti szálláshelyre biztosan odaérjek. Időközben ugyanis, még Ópusztaszer felé haladva sikerült elintéznem a Gemenc Zrt.-nél két szálláshelyet, ahová az erdőlátogatási korlátozás miatt időben oda kellett érjek. A sok szőlőskert látványa bizony meghozta az étvágyamat egy fürt szőlőre, de Császártöltésen nem tudtam szerezni, így nagyon bíztam benne, hogy a Hajósi pincéknél majd sikerül. A települést elhagyva újabb arcát mutatta meg nekem a vidék, amikor a Dunavölgyi-főcsatorna mellett haladó útra tértem. Az erdősáv kellemes árnyékot adott és a víz mellett a levegőt is jóval hűvösebbnek éreztem. Persze nem tartott sokáig, mert az erdőt hamar elhagytam, de a vízparton akkor is sokkal kellemesebb volt baktatni, mint korábban a homokban.
Hajós felé közeledve az út már szilárd burkolatú ami ontotta magából a meleget. A hajósi pincék bélyegzőhelyhez kitérőt kell tenni a sávjelzésről, ami oda-vissza összesen bő másfél kilométer a szintén aszfaltos kerékpárúton. A településrészre érve egy kilátót találni, ami inkább csak szlogen, mert kevés kilátást enged, a fő látványosság a pincesor. Ennek hangulata engem annyira nem ragadott meg, persze elismerem jópofák az egymás mellett sorakozó présházak, de ennyi. Inkább a pecsét megszerzésére koncentráltam, a bélyegzőt a Judit étteremnél rendben megtaláltam. Az AK 3. szakasz Petróczi-iskola és a Hajósi pincék közé eső táv sikeres teljesítését egy jégkrémmel ünnepeltem meg, desszertnek még egy pitét is vásároltam. A túranap további részében már az esti szálláshely felé tartottam, ami egy következő bejegyzés története lesz.
A túranapokon megtett út nyomvonala a lenti térképeken látható, képeim pedig a bejegyzésbe ágyazott képekre, a Képek menüben vagy ide kattintva érhetők el.
23. túranap
24. túranap
25. túranap
Bejárás napja: 2021. szeptember 11-13.