Kiss Attila Tivadar
Alföldi Kéktúra bejárásom utolsó két napján az AK 1. szakasz Bajai átkelés Szekszárd közé eső távot teljesítettem.
A huszonhetedik túranapon a kora hajnali indulásnak köszönhetően kilenc óra előtt már az első bélyegzőhelyre értem. Mindössze egy, az Alföldi Kéktúra (AK) 1. szakasz Bajai átkelés és Szekszárd közé eső távjának teljesítése állt előttem, amit két túranapon terveztem megtenni. A Tanyacsárda bélyegzőhelyet elhagyva továbbra is a Duna bal parti töltésén vitt a jelzés, ahol néhány perc séta után látótávolságba került a Türr István híd. Kicsit lavírozni kellett a hídra feljutáshoz, de nem vészes, jelölve van az útirány. Korábban nem jártam még ezen a hídon, így eléggé meglepett, hogy mennyire érezni lehet a rajta haladó forgalmat. Pár kamiontól és néhány lépésemnél is annyira remegett, azt hittem beszakadok a Dunába. Szerencsére nem így történt és nem fürödtem, ami ilyen magasról elég kellemetlen élmény lett volna.
Gemencben
A hidat elhagyva szinte azonnal észak felé irányított jelzés. Takaros kis üdülők között haladtam párhuzamosan a folyóval, de már a jobb parton. A túranap vége még igencsak messze volt, viszont az AK bejárásom fontos eseménye volt ez. A Bodrog, a Tisza, a Berettyó, a Sebes-Körös és a Hármas-Körös után az utolsó nagy folyón, a Dunán is átkeltem. Az erdő szélétől eleinte egy széles földúton haladtam. A Vén-Dunát elérve kicsit keskenyebb lett az út, a Cserta-Duna ágtól pedig helyenként csak egy nyomvonalban lehetett haladni. Az 55-ös főút közelsége jól hallható, szerencsére a holtágat követve egyre távolodtam tőle. Az elmúlt néhány túranapon már akadtak erdei részek, de a gemenci erdőben bandukolni azért más érzés volt. A bélyegzőhelyig csendes magányban haladtam, vadállatot sajnos sehol sem láttam.
Pörböly bélyegzőhelyhez elérve egy kiránduló családdal találkoztam, akik kissé csalódottan sétálgattak, mert az Ökoturisztikai Központot zárva találták. Engem nem ért meglepetésként, már a felkészüléskor kiderült, hogy nem fogom nyitva találni, pedig szerettem volna megnézni magamnak. A családot az egyik szabadon látogatható tanösvény és vadfigyelő felé irányítottam, majd az adminisztráció után folytattam az utat, rövid ideig a töltésen. Az Ökoturisztikai Központnál lett volna látnivaló így is, de sajnos a túranapba nem fért bele ez a kitérő, az erdőlátogatási korlátozás miatt időhöz voltam kötve. Nagyrezét felé letértem, majd az oda vezető útról is rögtön jobbra kanyarodtam a kék sávjelzésre. Ez volt az a pillanat, amikor a hamisítatlan gemenci hangulattal találkoztam, megtaláltak a szúnyogok. Roppant mód hangulatos út vezet az erdei vasút Nyárilegelő megállójáig, ahol az utat látható módon a vadállatok is használják. Sajnos itt sem tudtam lencsevégre kapni egy vaddisznót és semmilyen más állatot sem.
Észak felé a töltésen
Nyárilegelő megállóhelynél tartott pihenő közben morajlást hallottam az erdőben, először azt hittem egy traktor közeledik. A moraj egyre hangosabb lett és előbukkant a mozdony és néhány vagon, ahol gyerekek utaztak. Stílusosan különvonattal. Ezt jelnek vettem és útnak eredetem. Lassi megállóhely felé már párhuzamosan haladtam az erdei vasút sínpárjával, ahol ugyancsak tartottam egy rövid pihenőt. Jómagam e tisztás képével kötöttem össze nagyon sokáig a gemenci erdőt, igen pozitív és békés hangulatot áraszt. Sajnos itt elérkeztem az erdei részek végéhez, pár száz méter múlva már a Duna jobb parti töltésére kapaszkodtam fel. A töltés egyébként szilárd burkolatú, tehát jó ütemben lehet rajta haladni, ámbár elég fárasztó a lábnak és semmi árnyékot nem találni. Tulajdonképpen a Lankóci gátőrháznál található bélyegzőnél van az egyetlen olyan pont, ahol nagyobb letérő nélkül árnyékot lel a turista.
A bélyegzőhelyen egy hosszabb pihenőt is megengedtem magamnak, mert a töltésen tűző napon megtett két kilométer is jócskán kivett belőlem. Túl sokáig nem ücsöröghettem, mert a túranapon tíz kilométert még meg kellett tegyek, ráadásul végig az aszfaltburkolatú töltésen. Sokkal inkább a fáradságot éreztem, mintsem lelkesedést amikor bő tíz percnyi pihenő után újra útnak indultam. A töltésen elvétve volt forgalom, két kerékpáros öt-tíz percig mellettem tekert, közben pedig beszélgettünk. Ez kellemesen megtörte az egyébként nem túl változatos és eseményekben bővelkedő baktatást. A szomfovai erdészházakat is magam mögött tudva már lassacskán belátható közelségbe került a túranap és a túra vége is. Nyugati irányban a távolban felsejlett Szekszárd. Keselyűst elérve a kapuháznál adminisztráltam, majd a vadászházban elfoglaltam esti szállásomat, melynek aznap egyedüli szállóvendége voltam.
Utolsó nekifutás
A Gemenc Zrt. vendégszeretetére itt sem lehet panaszom, jól felszerelt szálláshely kedves vendéglátókkal. Éjszaka kisétáltam a tisztásra szarvasbőgést hallgatni, de csak nagyon távolról hallottam. A szomszéd fatelepen fészkelő gólya kelepelését viszont jól hallottam. Az éjszakám nyugalmasan telt és mivel nem volt szükség korai indulásra a reggelit is kényelmesen fogyasztottam el. Fél kilenc magasságában útnak eredtem a még hátralevő tizennyolc kilométerre. Sok jelzést nem láttam Keselyűst elhagyva, talán ennek is köszönhető, hogy elvétettem a letérőt. Mire észrevettem, már messze jártam a letérőtől, azonban tartva magam az elveimhez ami szerint visszafelé nem haladok, más lehetőség nem lévén csak Bárányfoknál mentem be az erdőbe. A bélyegzőhelyen kénytelen voltam gyorsan adminisztrálni, különben megettek volna a szúnyogok. A megtett távot érdemben nem befolyásolta, hogy más nyomon haladtam, de egészen biztosan kevesebb szúnyogcsípést szedtem így össze.
Kicsit bánom, hogy ez az erdei szakasz kimaradt, de utolsó nap annyira azért nem bánkódtam miatta. Akaratlanul is egyre inkább a látóhatárt lassacskán teljes egészében kitöltő Szekszárd közelsége kötött le. A bélyegzőhelyet elhagyva a Sió felé vettem az irányt, amit egészen a szekszárdi letérőig követnem kellett. A töltésen továbbra is nagyon kellemes volt haladni, jól karbantartott füves út. Ahogy közeledtem a városhoz az M6-os autópálya egyre inkább elrejtette a szemem elől, alatta áthaladva viszont már végig látható maradt. Az autópálya után több horgásszal és egy futóval is találkoztam, aki talán még nálam is jobban szenvedett az időközben kavicsos burkolatra váltott úton. Már csupán egy irányváltás állt előttem, de bármennyire is fürkésztem az utat nem láttam a letérőt. A kukoricás elrejtette az egyébként széles és meglehetősen poros földutat. Megvallom, hogy ilyen poros útra már nem számítottam, a kék túracipőm olyan szürke lett, mint egy hosszabb homoktaposós napon.
AK 1. szakasz Bajai átkelés és Szekszárd között
Olyan három kilométert poroltam, mire egy géptelep mellett elértem a műutat. Kivételesen örültem a szilárd burkolatú útnak és persze annak is, hogy már Szekszárd külterületén járok. Ahogyan az ipari épületek között haladtam a városközpont felé az öröm mellett egy kis szomorúság is megjelent, hiszen néhány kilométer múlva elfogy az út előlem. A Szekszárd táblánál még mosolyogva fényképezkedtem, de a vasútállomáshoz közeledve pár könnycsepp is megjelent a szemem sarkában. Nem szégyellem, mert ezek örömkönnyek voltak. Megérkeztem oda, ahol tavaly a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra bejárásnak nekikezdtem. Igyekeztem elhúzni a túranapot, az AK bejárását és még nem bemenni a vasútállomásra, ezért az ünnepléshez egy közeli kisboltban vettem egy jégkrémet. Tudtam, ha az utolsó pecsét is a füzetbe kerül már nem veszem magamra a hátizsákot egy jégkrém kedvéért. Az AK-n töltött huszonnyolc túranap után már nagyon vártam hogy ideérjek.
A bélyegzőhely mellett elkészült az utolsó közös szelfi és a füzetbe került az utolsó pecsét is. Az AK 1. szakasz Bajai átkelés és Szekszárd távot teljesítettem, ami nekem egyben az AK és az Országos Kékkör teljesítését is jelentette. Határtalan boldogság és egyben szomorúság lett rajtam úrrá, az idei évre kitűzött célomat az AK egy menetben történő bejárást teljesítettem és valóra váltottam egy régi álmomat is. Valószínűleg a vonatra várakozó többi ember bolondnak vagy csövesnek nézett, ahogy ott fényképezkedtem és rendeztem a cuccaimat, de ez egy cseppet sem érdekelt. Bőven volt időm a vonat indulásáig, így az utolsó túranapom minden percét ki akartam élvezni és így is tettem. A hazaút a késés miatt kicsit rizikós lett, de szerencsére a csatlakozó IC is késett Sárbogárdon, de még így is bőven napnyugta előtt hazaértem. Hiába no, néha lehet számítani a MÁV-ra, aznap nekem késtek a vonatok is.
A túranapokon megtett út nyomvonala a lenti térképeken látható, képeim pedig a bejegyzésbe ágyazott képekre, a Képek menüben vagy ide kattintva érhetők el.
27. túranap
28. túranap
Bejárás napja: 2021. szeptember 15-16.