DDP teljesítése

A felkészülésről nem volt mit írjak, de a Dél-dunántúli Piros Túra (DDP) teljesítése kapcsán van néhány, remélem hasznos gondolatom.

A felkészülésről azért is nem írtam, mert az Alföldi Kéktúra (AK) felkészüléséhez hasonlót nem végeztem. Igaz, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra (RP-DDK) tényleges bejárása előtt sem, aminek meg is lett az eredménye. Kicsit tartottam is tőle, hogy menni fog-e így a DDP teljesítése, hiszen a talpamban nem volt olyan sok kilométer, mint az AK előtt. Lényegében nem lett volna miről írnom, most kicsit visszatekintve ezt pótolom. Persze azt tudtam, hogy Siófokról szeretnék majd Szekszárd irányába haladni, ez nyilván előre eltervezett volt és a szakaszolás is.

Előkészületek

A napi távokat és a szakaszolást illetően nem terveztem nagyon napi harminc kilométernél többet megtenni. Inkább a huszonöt körüli átlagra törekedtem. Bár minden túranapba bőven belefért volna több is, de egyszerűen nem akartam most gyorsabb tempót diktálni magamnak. A GPS adatokból jól látszik, hogy most sem voltam olyan lassú. Az egyetlen hosszabb, közel negyven kilométeres túranapon két hosszabb megállóval együtt is bőven az eredetileg tervezett időben érkeztem. Ráadásul ugye nagyobb távot tettem meg a tervezettnél és két előre nem tervezett hosszú megállóval. Már az AK bejárása során is gondolkodtam, hogy mi lehet az oka annak, hogy nálam olyan ötven kilométer körül van a napi táv maximuma. Utána már kezdek nyűgös lenni. Azt gyanítom, hogy a zsákom nagysága az, ami most a DDP-re picivel meghaladta a tíz kilogrammot.

Ez nem hangzik soknak, de cipelve már nem olyan könnyű, főleg ha közben dombról dombra jár az ember. Egyébként elégedett vagyok a zsákom nagyságával és súlyával, mert nem érte el a testsúlyom hatod részét és ez jó arány. Azt hiszem, hogy a kaja mennyisége és minősége, illetve az, hogy túra közben meleg ételt csak nap végén eszem egy nyomós érv. A napi egy meleg ételhez ragaszkodom és pont ezért viszek magammal a túra minden napjára meleg és valóban laktató ételt. Ennek súlya és térfogata is van, de nem szeretnék róla lemondani, mert a közértek kínálata nem minden esetben kielégítő. Ez egyébként igaz a DDP-re is, ahol Igal és Kaposvár kivételével egyáltalán nem is lett volna lehetőségem meleg ételt enni, hacsak nem teszek több kilométeres kitérőt. Az útba eső közérteket inkább csak kiegészítő élelemforrásnak tekintem.

Az időzítés

Általában a túráimat nem nyárra szoktam tervezni, mert ebben az évszakban sok nehezítő tényező is van. Az egyik nyilván a meleg, ami a DDP teljesítése idején, július elején inkább hőség volt. Viszonylag jól bírom a meleget, de egy nagyobb hátizsákkal, amikor folyamatos mozgásban kell lenni már igen megterhelő. Ezt éreztem is magamon, két túranap végére kimondottan elfáradtam a hőségben. Hosszabb és alaposabb felkészüléssel ez máshogyan is alakulhatott volna, most viszont így alakult. Összességében elégedett vagyok. A hőség mellett a terepviszonyok okozták a legnagyobb kihívást. A természet nyáron nagyon el tud burjánzani, hiába tisztítják szorgos önkéntesek a túraútvonalat. A gaz és a csalán akár néhány nap alatt is képes nehezen járhatóvá tenni az utat. Nem mondom, hogy a Burok-völgyben éreztem magam, de néha kimondottan nehéz volt követni a jelölt utat. A buja növényzettel a rovarok is együtt járnak, bár azok annyira nem zavarnak.

Ezekből adódik a túra következő nehézsége, hogy a buja növényzet a jelzések egy részét láthatatlanná teszi. Ilyenkor meg kell állni, be kell tájolni magad, de ezzel meg kiesel a ritmusból, ami tovább fáraszt. Az AK bejáráson is volt ilyen nem egyszer, de itt a DDP-n annak sokszorosával találkoztam. A jelzések másik része meg sajnos nem létezett, a frekventált helyeken nagyon jól fel van festve. Viszont Belső-Somogy vagy a Zselic irányváltásai, a Mecsek alja kevésbé. Olyan jelzéssel is találkoztam, ami irányváltást mutatott, de a következő behívő jelzés szerint meg egyenesen kellett volna haladnom. Ez fordítva is igaz, a behívó jelzések nehezen voltak láthatóak, ha voltak. Ez a folyamatos navigációs kényszer szintén nagyon fárasztó tud lenni fejben. Előnye a nyárra tervezett túráknak, hogy erdőlátogatási korlátozásokkal nem kell számolni.

A DDP teljesítése

Mindez azonban a DDP szépségét is adja. Egy csodálatos útvonal, ami olyan tájakon vezet, ahol nem egy előtted haladó túratársad nyomában jársz, hanem magad lehetsz a természetben. Szerencsére vagy sajnos a DDP-t még nem fedezték fel, az Országos Kékkör sokkal népszerűbb. A DDP teljesítése során csupán egy bakancsos turistával találkoztam, aki tulajdonképpen nem is a DDP-t járta, hanem akkor éppen azon haladt. Ennyire egyedül még soha nem voltam egy túraútvonalon sem, ami egy igen érdekes élmény. Közben Somogyországba beleszerettem, egymást követik a szebbnél szebb falvak, ahová egy balatoni nyaralás közben sem biztos, hogy eljutna az ember. A Zselic most is csodás volt, embert próbáló vidék, ami az RP-DDK bejárás során legyőzött, most egyenlítettünk. Minden nehézsége ellenére nagyon tetszett az egész útvonal, hogy ennyire közel lehetek a természethez.

Korábban az AK-t nagyon nehéznek tartottam a bélyegzőhelyek közötti nagy távolságok miatt. A DDP ezt felülmúlta, mert a bélyegzőhelyek között itt valóban beláthatatlan távolságok vannak. Bár látni egy templomtornyot valahol a távolban és tudod, hogy oda fogsz majd eljutni, csak közben eltelik két-három óra. A táj pedig igen változatos, az évszaktól függetlenül kihívásokkal teli, de szinte minden méterének megvan a maga szépsége. Kicsit valóban vegyes érzéseim vannak, mert kevés kiépített infrastruktúrával rendelkezik, nem volt könnyű a saját tempómhoz mérten szállást találni. Viszont ennek köszönhetően sok szép éjszakát töltöttem a szabadban sátorozva, amit nem cserélnék el másra most sem. A DDP teljesítése három éve bakancslistán volt, most már egyre rövidebb az a lista. Most is köszönöm mindenkinek, aki gondolt rám miközben úton voltam, nélkületek még nehezebb lett volna.

A mottóm ezen a hosszú és fárasztó túrán sem változott:

Nincs olyan, hogy rossz idő vagy túl nagy sár.