Kiss Attila Tivadar
Nyárra terveztem a Balaton-felvidéki Kék Túra (BFK) távjának végigjárását, amit elsőre Pétfürdő és Balatonfüred között teljesítettem.
A Balaton-felvidéki Kék Túra (BFK) Pétfürdő és Badacsony közötti száz kilométerét három egymást követő túranapon terveztem megtenni. Kivételesen nyárra terveztem a túrát, az augusztus 20-i hosszú hétvége a négy napjával adta is magát. Kényelmesen, napi harminc kilométer körüli távokat tervezet, ami még a nyári meleg is bőven a komfortzónámon belül van. Ezzel a tervvel vágtam neki augusztusban Pétfürdőről a túrának, ahová szokás szerint vonattal jutottam el.
A nyári eső csak víz
Az első bélyegzőt Pétfürdő vasútállomással szemközt rendben megtaláltam, majd hamar felvettem a kék sávjelzést. Kicsit borongós volt az időjárás, érezhetően le is hűlt a levegő. A településen az út végig jól van jelölve, hamar a Bakony fennsíkos részén voltam, ahol kb. kéttucat terepfutóval találkoztam. A borult idő miatt a fennsíkról nem lehetett túlságosan messzire ellátni, de így is bőven volt mit nézni. A Péti-hegyen álló geodézia torony jó igazodási pont és uralja is a látóhatárt észak felé egészen addig, amíg az erdei részekhez nem érkezik a turista. Ott egy éles bal kanyarral máris egy kellemes erdőben találtam magam, amit hosszabb-rövidebb időre egy-egy tisztás szakított meg. Végül egy nagyobb rétre értem, ahol birkanyáj nyomait véltem felfedezni, a rétet az erdő mellett kerülve aztán a birkák is meglettek. El is vonták a figyelmemet és mentem egyenesen tovább az úton.
Nem kellett volna, mert a rét végében, az erdő szélén bizony kanyar következett, a felfestést eltakarták a bokrok. Ekkor már elég felhős volt az ég, de csak később, a következő facsoport vége felé közeledve kezdett el esni. Végül csak a hátizsákra húztam fel az esővédőt, mert olyan fülledt volt az idő, hogy esőkabátban tuti hőgutát kapok. A Séd patakot elérve a rétem egy piknikező párral találkoztam, legalább annyira meglepődtek mint én, hogy mit keres ez az alak itt az esőben. Királyszentistvánt elérve a Fő utcán álló csapnál vételeztem némi vizet, majd haladtam tovább a bélyegzőhely felé, ahol sajnos vízvételre nem volt lehetőség. A bélyegző a turistapihenőhely mellett rendben elérhető volt és a pihenő is teljesen jó, a telefonokat például fel tudtam tölteni, de a mosdó zárva volt. Éjszakára is teljesen jó lenne, mert jó nagy fedett terasza van padokkal, itt pihentem is kicsit és bíztam benne, hogy az eső alábbhagy. Nem így lett.
Ess, eső ess
Szemerkélő esőben indultam tovább a következő bélyegzőhely, Litér felé. Tulajdonképpen egy domb túloldalára kellett csak átkelni egy erdőben fel-le hullámozva. Útközben az eső is elállt, de hogy, hogy nem, amint kiértem a település feletti nyílt területre újra rákezdett, nem is akárhogyan. A bélyegzőt itt is rendben megtaláltam a főút melletti bezárt büfé teraszán. Nem terveztem sokáig időzni, főleg nem szakadó esőben, ezért indultam is tovább. Nyilván addig zuhogott csak, amíg nyílt terepen voltam, amint ismét erdei részhez értem alábbhagyott, majd el is állt az eső. Újra egy hosszabb szakaszát róttam az BFK-nak, ami abban a párás hőségben elég megerőltető volt. Talán a Rom-kúti-völgy adott némi enyhülést, ahol az aljnövényzetről is összeszedtem minden nedvességet. Balatonalmádiba érve már szikrázó napsütés és kánikula fogadott, az utamba eső első közkutat ki is ittam, a bélyegzőhelynél pedig egy hosszabb pihenőt tartottam. Pont akadt egy árnyas pad, ahol bő fél órát pihentem, közben a cipőm teljesen meg is száradt.
A vasútállomáson feltöltöttem a kulacsokat vízzel, mert térkép alapján nem voltam benne biztos, hogy melyik vízvételi lehetőség lesz elérhető. Sajnos több kút is le volt zárva, vagy a tűzcsap volt jelölve kútként, amiből nem nagyon tudok vizet szerezni. Tovább indulva a szakasz nagyobb részében hétvégi házak mellett vitt a jelzés. Az egyik keresztutcában még találtam egy közkutat, amit szintén kiittam, de egyébként a kilátóig tartó rész nagyjából eseménytelen volt. A Csere-hegyi kilátó alatti bő egy kilométert újra erdőben kellett megtennem, ahol enyhült a forróság. Ezen a részen belülről fűtöttem magam ahogyan felfelé kapaszkodtam. A kilátó és környéke mesébe illő, kimondottan pihentető volt az árnyékában ücsörögni. A kilátásra meg aztán semmi panasz nem lehet, hiszen a Balaton első kőkilátója és a Balaton-felvidék legmagasabban álló kilátójáról van szó.
Éjszakai vihar
A bélyegzővel itt is minden rendben volt, s bár az első elképzelésem az volt, hogy itt fogok majd sátorozni, a túra tervezése során ezt átgondoltam. Bőven belefért még a napba a következő bélyegzőhely és nem is éreztem magam annyira fáradtnak, ezért indultam tovább Alsóörs felé. A kilátótól lefelé többségében jól kiépített az út, egy rövidebb részen volt sziklás. A települést is hamar eléri az út, ahol pedig hangulatos kis utcákon, az Amfiteátrum előtt vezet el a bélyegzőhelyig. A kocsma falán a bélyegző rendben elérhető volt és ha már itt voltam nem hagytam ki a túranapot záró almafröccsöt sem, amiből kettő is lecsúszott. Az egyik azonnal, a másik szépen lassan fogyott el. Kis pihenő után az esti szálláshelyül kinézett Somlyó-hegyi kilátó felé vettem az irányt. A kilátónál egészen szürkületig szokatlanul nagy forgalmat tapasztaltam, de ez annyira nem zavart vacsora közben.
A kilátó utolsó látogatói már nem is annyira a kilátásában, inkább a Balaton déli partja felé látható villámokban gyönyörködtek. Az északi parton ekkor még nem volt vihar, két órát kellett rá várni. Eleinte csak dörgött és villámlott és tudom, hogy ilyenkor nem egy kilátó a legideálisabb hely, de alatta a sátorban sem lettem volna nagyobb biztonságban. Szóval a kilátóból néztem ahogyan a hegyek felett villámlik, nagyon szép látvány volt egészen a felhőszakadásig. Az esőfüggöny gyakorlatilag nullára korlátozta a látóhatárt, szerencsére a felső kilátóteraszon pont volt annyi hely, hogy szárazon meg tudjam úszni. Két órán keresztül esett, az eső nyomában pedig egy szélvihar érkezett, ami sokkal inkább zavart a pihenésben. Gyakorlatilag semmit nem tudtam aludni és öt órakor nem felkeltem, hanem csak elkezdtem a reggelit készíteni. Pirkadatkor aztán útnak is eredtem, bár nem túl jó kedvvel.
BFK-n Piszke és Balatonfüred között
Lovas felé ereszkedtem le a hegyről, majd a települést elhagyva a szőlőskertek között bandukoltam Csopak felé. Út közben már kicsit éreztem a térdemet, ezért inkább a Csákány-hegy alatt, az emelkedőket kihagyva viszonylag egyenes úton mentem. A bélyegzőt a buszmegállónál rendben megtaláltam, az egyik padnál szusszantam egyet. Tovább indulva már egyre jobban éreztem, hogy húzódik a térdem, ezért magamhoz képest lassabban haladtam. Nem szerettem volna túlterhelni, ezért fájdalmas döntést hoztam és a Jókai-kilátót is kihagytam. Nem túl jó hangulatban és fáradtan érkeztem meg a következő bélyegzőhelyre, Balatonfüredre. A közösségi háznál hosszabb kényszerpihenőt tartottam, mert egyrészt fájt a térdem, másrészt pedig számba vettem, hogy mi vár rám még másfél napig. Irtózatosan nagy volt már a hőség délelőtt is, a túranapra pedig még huszonöt kilométert terveztem.
Az előző napból kiindulva legalább három liter vizet kellene vinnem csak inni és még egy litert főzni, mert az aznapra kinézett sátorhelyig már nincs több nyilvános vízvételi lehetőség. Ráadásul ezt a plusz súlyt felfelé cipelni fájós térddel… Nos, ehhez nem sok kedvem volt és majd egy órányi tanakodás után végül a túra megszakítása mellett határoztam. Bosszant az ilyen, az Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrán is bosszantott, de pont az a tapasztalat segített dönteni. Nem éri meg túlterhelni a lábamat, hogy utána napokig rá se tudjak majd állni. Már a vonaton hazafelé kinéztem magamnak a folytatásra péntek 13-át, de az majd egy másik bejegyzés története lesz. Első nekifutásra a BFK Pétfürdő és Balatonfüred közé eső távjának teljesítése sikerült.
A túranapokon megtett út nyomvonala a lenti térképeken látható, képeim pedig a bejegyzésbe ágyazott képekre, a Képek menüben vagy ide kattintva érhetők el.
Bejárás napja: 2024. augusztus 17-18.