A közelmúltban átvettem a Közép-dunántúli Piros (KDP) teljesítéséért járó elismerést, ezért időszerű a KDP teljesítése és igazolása tárgyban is a bejegyzés. Tavaly a munka ünnepén,…
A Közép-dunántúli Piros (KDP) kiírásán töltött őszi öt napos túrám befejező részének beszámolója következik, szóval KDP Alsópere és Zirc között. Az előző bejegyzésben az őszi…
A KDP befejezését öt túranapra terveztem, ebben a bejegyzésben a KDP Fehérvárcsurgó és Alsópere közötti részének beszámolója jön. Az eredeti elképzeléshez képest a túrát két…
Várni kellett rá nem is keveset, de az a nap is felvirradt, amikor neki tudtam indulni a KDP Pusztavám és Fehérvárcsurgó közé eső szakaszának. Legutóbbi…
Lassacskán az ősz harmadán túl vagyunk, de talán még aktuális a szokásos őszi tervek 2019 bejegyzésem, mert most tudok csak útra kelni. Nyár végén rengeteg…
A Közép-dunántúli Piroson (KDP) töltött negyedik túranapomon az Oroszlány és Mór közé eső részét jártam be néhány kisebb kitérővel.
A Közép-dunántúli Piros túrám, a KDP folytatására a Szár és Oroszlány közötti távot terveztem, újra egy korai indulással. Felkeltem, összepakoltam és újra időben ott voltam…
A Közép-dunántúli Piroson töltött második túranapon a KDP Tarján és Szár közé eső részét jártam be, a csapadékos időjárásnak köszönhetően sok sarat taposva. A térkép…
A munka ünnepén új kihívásokat keresve a Közép-dunántúli Piros, a KDP kiírását követve Piszke és Tarján között új túrába kezdtem. Az Országos Kéktúra befejezését követően…