Menü Bezárás

Lábbeli

A felszerelés legfontosabb része, a megfelelően kiválasztott lábbeli nagyon megkönnyíti, de legalább annyira meg is nehezítheti a túránkat.

Mindkettőt saját bőrömön tapasztaltam, szóval első kézből, azaz lábból származó információim vannak. Ezen az oldalon azon modelleket mutatom be, amiket én is használok vagy használtam. A túrázáshoz használt lábbeli kérdése nagyon emberfüggő, rengeteg minden befolyásolja azt, hogy milyen cipőben érezzük magunkat igazán jól. Példának okáért én a bal lábamra másként terhelek, ezért soha nem úszom meg vízhólyag nélkül. Teljesen mindegy, hogy éppen milyen cipő vagy zokni van rajtam a túra során. Mindig ugyan ott jön elő, ez van. A jobb lábamon viszont nagyon ritka a vízhólyag, egy kezemen meg tudnám számolni.

Lábbeli

Meindl Burma Pro MFS bakancs

Meindl Burma PRO MFS
Meindl Burma PRO MFS – Forrás: meindl.de

A legtöbb túrámra túrabakancsot használok. Lassan két éve egy Meindl Burma PRO MFS talpát koptatom a legtöbb túrámon. Bőr bakancsról van szó, tehát a szokásosnál több gondoskodást igényel. Minden túra után gondosan átkenem bőrápolóval, nagyjából kétszáz kilométerenként pedig méhviasszal is. Jelzése szerint „B”-s keménységű Vibram talpa van, számomra rendkívül kényelmes. Tulajdonképpen életem eddigi legkényelmesebb lábbelije, de egy-egy hosszabb aszfaltos útszakaszt követően más véleményem szokott lenni. A bőr felsőrészt a talprész felett egy gumiréteg védi, így például a hótalp csatlakozója nem a bőrt karcolja össze. Többször eláztam és több téli túrát is tettem már benne, de a Gore-Tex membránnak és az odafigyelésnek hála egyáltalán nem ázott be. Ennek köszönhetően a lábam sem főtt bele. A talpa enyhén ívelt kialakítású, ezáltal is kényelmesebbé teszi a járást, kíméli a talpamat és a lábfejemet.

Előnyök

  • minőségi és tartós anyaghasználat
  • kényelmes, járást segítő okos felépítés
  • jól szellőzik, túra közben könnyen tisztántartható
  • tartósan vízálló
  • újratalpalható

Hátrányok

  • nehéz (1580 g/pár)
  • használat utáni tisztítása odafigyelést igényel
  • drága

Olang Logan Tex bakancs

Olang Logan Tex
Olang Logan Tex – Forrás. nomadsport.eu

A Meindl bakancsot megelőzően egy Olang Logan Tex típusú bőr bakancs egy korábbi változatát használtam. Nagyon szerettem és alapvetően meg voltam vele elégedve, a járást jobban segítő talprész miatt hagytam fel a használatával. A családban maradt, most édesapám használja vadászathoz. Vibram talppal van ellátva, bélése pedig az Olantex fantázianévre hallgató lélegző membrán. A talp keménysége „A/B”-s lehet, ámbár ennek nem találtam nyomát. A Tátrában és az Alpok turistaútjain sem hagyott cserben. A teljesen lapos talpa egy hosszabb túranap után meglehetősen lefárasztotta a lábamat. Hosszabb túranapon a negyven kilométer feletti túrákat értem, de rövidebb túrákon jól szolgált. Tartottam tőle, hogy a talprész kialakítása miatt esetleg a lábfejnél megtörhet a bőr, de ezt a kellő odafigyeléssel sikerült a mai napig elkerülni.

Előnyök

  • minőségi anyaghasználat
  • rövid távon kényelmes
  • jól szellőzik, túra közben könnyen tisztántartható

Hátrányok

  • teljesen lapos talpkialakítás
  • használat utáni tisztítása odafigyelést igényel

Olang Tucson Tex túracipő

Olang Tucson Tex
Olang Tucson Tex – Forrás: nomadsport.eu

Rövidebb túrákhoz és azokra az esetekre, amikor a bakancs esetleg túl nehéz lenne egy Olang Tucson Tex túracipőt használok. Boka alatt záródó bőrcipőről van szó, amit elsődlegesen téli utcai viseletnek szántam, de már több hosszú túrát is tettem benne. Amíg a Meindl bakancsot fel nem próbáltam szentül meg voltam győződve, hogy életem legkényelmesebb cipője. Azóta visszacsúszott a második helyre. Lényegében Olang Logan Tex bakancs kistestvére, hiszen anyaghasználatában és szinte minden főbb tulajdonságában megegyezik vele. Kicsit más a szabása és ugye boka alatt záródik. Bőrcipő, tehát rendszeres odafigyelést igényel még utcai használat esetén is. A talprész keménysége szintén „A/B”-s lehet és az Olantex membránnak köszönhetően jól szellőzik. Talpának kialakítása egyenes, de hosszabb túranap után sem éreztem olyan fáradtnak benne a lábamat, mint a bakancsban. Ár-érték arányban nagyon jó választás.

Előnyök

  • minőségi anyaghasználat
  • hosszabb távon is kényelmes
  • jól szellőzik, túra közben könnyen tisztántartható

Hátrányok

  • enyhe bordázás miatt csúszós talp

Quechua NH500 túracipő

Quechua NH500
Quechua NH500 – Forrás: decathlon.hu

Bringázáshoz kerestem cipőt, amikor a Decahtlonban rátaláltam a Quechua NH500 félcipőre. Mivel elég jó áron volt, nem volt kérdés a vásárlás. Anyaga velúr bőr, így a tisztítása körülményes, cserébe viszont nagyon könnyű. Boka alatt záródik, a talprésze pedig enyhén redőzött kialakítású. Kirándulócipőnek árulták és pont ennyit is tud. Nincs olyan oldaltartása, hogy egy hosszabb túra során vagy nehezebb terepen is kényelmesen, biztonságosan használjam. Kirándulócipőnek viszont remek.

Előnyök

  • jó anyaghasználat
  • könnyű

Hátrányok

  • nem tartja a bokát
  • meglepően csúszós talp

Szandál és papucs

Teva Original Universal
Teva Original Universal – Forrás: teva-eu.com

Sem szandált, sem pedig papucsot nem használok a napi túratávok megtételére, mert nem tudnak olyan tartást biztosítani a lábnak, ami nekem kényelmes lenne. A többnapos túrákra rendre viszem magammal egyiket vagy másikat. A túranap végén nagyon jól esik levenni a túrabakancsot és valami sokkal könnyebb viseletre váltani, emellett zuhanyzásnál is jól jön bármelyik. Szandálból jelenleg a Teva Original modellcsalád egy tagját használom, papucsból pedig egy hétköznapi flip-flop kialakításút. Egyik sem foglal túl sok helyet és ha reggelre nem is száradnak meg, napközben a hátizsák oldalára rögzítve biztosan.

Zokni

Akár a ruházathoz is be tudnám sorolni, de itt sem lóg ki a sorból a zokni kérdése. Szerencsésnek érzem magam, mert viszonylag hamar megtaláltam a számomra ideális zoknit, illetve zoknikat. Amire a vásárlás során mindenképpen érdemes figyelni, hogy ne olyan modellt válasszunk, ami felszívja a nedvességet. Ebben az esetben ugyanis egy teleizzadt zokniban fogunk bandukolni, ami nem tesz jót a lábunknak és a közérzetünknek sem. Azokat a modelleket keressük, amik elvezetik a nedvességet és így képesek csökkenteni az izzadást. Tapasztalataim szerint a bambuszszállal átszőtt stb. vagy teljesen szintetikus anyagból készült modell éppúgy megfelelő választás lehet.

Coolmax Socks Lightweight
Coolmax Socks Lightweight – Forrás: zajo.net

Többségében az elvben négyévszakos Lasting TWW zoknimat használom. Tökéletesen illeszkedik a lábfejemre, bokánál egy kicsit szorosabb és rejtett varrásokkal rendelkezik. Az anyagösszetételét nem tudom megmondani, kicsit durva szövésű, de annyi biztos, hogy jól szellőzik és gyorsan szárad. Árát tekintve a középmezőnybe sorolnám. Kimondottal téli túrákra van még két pár Quechua gyapjú zoknim, amiről szintén csak jókat tudok mondani. Magasabb szára van, ennek is köszönhetően szeles időben, hóban sokkal jobb hőérzetet ad. Anyagösszetételének köszönhetően egyrészt nem áraszt kellemetlen szagokat, másrészt pedig nagyon gyorsan szárad. Van még egy pár Zajo Coolmax zokni is a fiókomban, amely bár kevésbé simul rá a lábamra, ha a Lasting zoknik megadják magukat ebből fogok vásárolni. Tapintásra is sokkal kellemesebb az anyaghasználata, legalább olyan jól kivezeti a nedvességet, emellett gyorsabban szárad. Árát tekintve szinte megegyezik a Lasting általam használt modelljével.

Tanácsok lábbeli vásárlásához

Az első és legfontosabb, hogy szánjuk rá az időt. Vásárlás előtt gondoljuk át, hogy mire szeretnénk a lábbelit használni (kirándulás, túra, hátizsákos túra, magashegyi túra stb.). Így már jelentősen szűkülni a fog azon lábbelik köre, amit érdemes felpróbálni. Lehetőség szerint nézzünk meg több márkát és modellt, próbáljuk is fel azokat olyan zokniban, amiben majd használni fogjuk. Az első komolyabb túracipőm vásárlásakor majdnem háromnegyed órát mászkáltam próba címszó alatt az üzletben. Még a méreten belül is több párat felvettem, mire meglett az igazi. Ha az eladó komolyan veszi a dolgát és ért hozzá, nem fog kinevetni ezért. Valószínűleg inkább javasol majd további márkákat, modelleket. Kérdezzünk az eladótól, ismerősöktől és legyünk kellően nyitottak. Könnyen lehet, hogy nem abban a márkában vagy modellben fogjuk igazán kényelmesen érezni magadat, mint amit kinéztünk.

KÉP / Hómacska és vízhatlan zsákok tartóban
Hómacska és vízhatlan zsákok tartóban (kattintásra galéria nyílik)

Az a legfontosabb, hogy a lábbeli kényelmes legyen, minden más másodlagos. Igen, az ára is másodlagos. Tudom, hogy egy jó lábbeli nem olcsó különösen úgy, hogy nem is mindennapi használatra veszi az ember, másik oldalról viszont pont ezért nem fog úgy kopni. Kellő gondoskodással éveken keresztül is használni fogjuk, s ezt figyelembe véve egy jó lábbeli öt-tíz éves beruházás. Szóval ne az ára miatt ne próbáljunk fel egy adott modellt. A „hűha” érzést kell keressük, azaz belebújunk és mintha a lábunkra öntötték volna. Ha megvan az ideális lábbelink megvárhatjuk, hogy akciós legyen vagy akár meg is rendelhetjük az internetről. Figyeljük a kedvezményeket, törzsvásárlói rendszereket, ahol akár jelentős megtakarítással tudunk majd vásárolni, nem csak lábbelit. Véletlenül sem reklámként, de a Nomád és Tengerszem túraboltok például SZÉP kártyát is elfogadnak.

Frissítve: 2021. február 28.