Kiss Attila Tivadar
A Balaton-felvidéki Kék Túra (BFK) hátralevő Balatonfüred és Badacsony közé eső rész bejárása is hasonlóan kalandosra sikerült.
Nyár végén indultam útnak a BFK-n, akkor másfél nap alatt Pétfürdőtől Balatonfüredig jutottam. A BFK fennmaradó ötven kilométerét szerettem volna idén teljesíteni és az első adandó alkalommal visszatérni a túrára. Így esett a választás egy előzetesen kiváló őszi időt ígérő péntek tizenharmadikára, amikor az időjárás mégsem volt hozzám olyan kegyes. Budapestről még remek őszi időben indultam útnak, de már a vonatút közben elkezdett esni az eső, Balatonfüreden pedig kimondottan barátságtalan esős idő fogadott. Gondoltam is magamban, remélem nem ez vár majd rám Badacsonyig. Nem ez várt rám, még embertpróbálóbb körülmények voltak.
Fel a felvidékre
A vasútállomáson rögtön felhúztam az esővédőt, majd a Krisztus király templommal szemközt ismételten beszereztem a pecsétet. Vettem magamhoz éjszakára is vizet, de nem úgy tűnt, hogy szükségem lesz a plusz folyadékra. Normál esetben két liter vizet szoktam magammal vinni ivózsákban és még úgy másfél litert veszek magamhoz az esti és a reggeli étkezésekhez. Később már nem volt nyilvános vízvételi lehetőségem, így ilyen plusz teherrel indultam szépen felfelé a Balaton-felvidékre. Balatonfüredet egy régi temető mellett hagytam el, majd rövid idő múlva egy erdei útra tértem, egészen kedves kis erdőben. Ekkor még szélárnyékban tudtam haladni, ami egészen kényelmes volt, csak ugye szakadt az eső, de egy részét a fák felfogták. Izgalmas volt a Hidegkúti Séden az átkelés és volt néhány gazosabb rész is, ahol az aljnövényzetet vízmentesítettem, de a kamásli sokat segített.
Balatonszőlős szőlőhegyi részén ért el egy nagyobb zivatar, nyilván akkor amikor a főút mentén baktattam szembeszélben felfelé. A Nagy-Gella felé ismét erdőben, valamelyest védett helyen tudtam haladni, a Cseri kastélyhoz pedig kifejezetten jó minőségű úton. A bélyegzőt a parkon belül rendben megtaláltam, az eső elől behúzódtam az egyik melléképület verandájára. Rám fért a pihenés és itt volt végre térerőm is, így fontolgattam, hogy a cudar időjárás miatt inkább lemegyek Tótvázsonyba. Bő fél órányi pihenő és tervezgetés után, kicsit talán kisebb esőben el is indultam, de aztán sarkon fordultam. Nem igaz, hogy ennyire puding legyek, hogy egy „kis” eső és szél miatt ne tudjak haladni. Folytattam hát az utat a BFK jelzésén, már csak dacból is, de nem bántam meg. A következő bélyegzőhelyig jobbára újra erdei utakon haladtam, nem sokat fényképeztem, mert ugye esett, pontosabban szakadt.
Éjszakai szélvihar
A bélyegzőhelyhez közeledve két kirándulóval is találkoztam, gondolom a kilátásért mentek fel Zádorvárba. Hozzám hasonlóan sajnos ők sem a legjobb időt választották ki. Ekkor már nem esett annyira, de egyre erősebben fújt a szél és a borult idő továbbra is megmaradt. A bélyegzőt rendben megtaláltam, adminisztráltam, majd a fényképezőgépet is elővéve a kilátást megpróbáltam megörökíteni. Tiszta időben minden bizonnyal szebb kilátást kaptam volna, de ne legyünk telhetetlenek, az erősen felhős Balaton és a Tihanyi-félsziget is szép látvány. A bélyegzőhelyet elhagyva már kevesebb erdei szakasz volt, a fennsíkon inkább facsoportok váltogatják egymást. A szélnek kitett oldalon haladtam, több fantasztikusan szép kilátópontot is érintettem, míg egyszer csak nagysokára megpillantottam a kinézett esti szálláshelyemet. A Halom-hegyen álló Kossuth-kilátó persze ekkor csak megmutatta magát, jó fél órányi séta volt mire elértem.
A zord időjárási körülmények ellenére is sikerült tartani a tervezett menetidőt. A kilátóban sajnos irgalmatlanul fújt a szél, de a lombkorona szinten pont volt egy talpalatnyi szélvédett hely, ahol tábort tudtam verni. Utóbb megnéztem, hogy 50 km/h feletti szél tombolt a hegyen egész éjjel, ahol rajtam kívül nem volt senki. Micsoda meglepetés. A kilátóból a felhős idő ellenére is látszott a Hegyestű és a túra célállomása, a Badacsony is. A bivakzsákban teljesen jól el tudtam helyezkedni, fázni nem fáztam, de a zsák folyamatos zörgése miatt egy szemhunyást sem tudtam aludni. Hajnalban, indulás előtt pont alábbhagyott a szél, cserébe elkezdett esni az eső. Lényegében ekkor volt a legszebb kilátás Dörgicse és Mencshely felé, de a Badacsony nem látszódott. Előző nap annyira szerettem volna már leülni, hogy elfelejtettem a bélyegzőt beszerezni, ezért a tanösvényen visszafelé leereszkedtem, nehogy hiba legyen az adminisztrációban.
Irány előre
Augusztusban, a második túranapon a GPS-t felejtettem el elindítani, azt valahogy kihevertem, a pecsét hiányát nehezebb lett volna. Egyébként találtam egy új alkalmazást a nyomvonal rögzítésére, ami sokkal kevésbé terheli a telefon akkumulátorát. Szentantalfáig jobbára kisebb szőlőskertek között haladtam, néhány erdősávot kereszteztem. A hajnali szürkületben három őzet riasztottam meg egy romos présház oldalában, amit azonnal meg is vettem volna magamnak, ha ott van a tulajdonos, aki viszont láthatóan régen járt arra. A településhez közeledve a szél enyhült, ellenben rákezdett az eső, így a bélyegzőhely melletti díszes buszmegállóban pihentem kicsit. Tovább indulva nem meglepő módon ismét szőlőskertek között haladtam, több helyen már vagy még folyt a munka. Az eső kitartott egészen Hegyestűig, ahol a pecsét beszerzését követően még a kilátást is meg szerettem volna nézni, de a sorompó zárva volt. Be lehetett volna lógni mellette, de abban az időjárásban a fenének se volt kedve a párás semmit megnézni.
Egészen jó tempót sikerült felvennem, ami tovább haladva is kitartott. A monoszlói bekötőúton pozitív élmény ért, megálltak mellettem, hogy elvigyenek-e egy darabon, de a túrán a gyaloglás a lényeg. Köszönettel visszautasítottam ezt a kedves gesztust, ami a harmadik alkalom volt, hogy ilyen felajánlást kaptam túráim során. A főúton átkelve egy gyönyörű és hangulatos erdőben vitt a jelzés, ahol valóban éreztem is a haladást, jó tempót mentem amit a lábam is jól bírt. Az erdőt elhagyva már Kővágóörs is a látóhatárba került, az úton ekkor kétszer is megpillantottam az árnyékomat. Nocsak, még a végén kisüt a nap – gondoltam magamban, de nem így lett. A szélvédelem a réten megszűnt, úgy nézhettem ki haladás közben, mint régen a Delta főcímében. A településre érve, a bélyegzőhelynél pihentem egy kicsit. Hősnek éreztem magam, hát még akkor, amikor tudatosult bennem, hogy ezután bizony szembeszélben kell haladjak. Mit mondjak: szeretek túrázni, szeretek túrázni.
Kellemes emlékek
Kékkút ugyan nem bélyegzőhely, de igazodási pontnak remek. Kedves emlék volt az első bringás kísérőként teljesített Ultrabalaton útvonalán ballagni, pár helyen még a felfestés is látszódott. Szintén kellemes élmény volt Hegyestűre visszatekinteni, amit most ugyan nem tudtam felkeresni, korábban csodás időben egy hangulatos kirándulás alkalmával már igen. Bizony jól jöttek ezek a pozitív emlékek, mert az útnak ez a rövid szakasza volt talán a legnehezebb. Erős szembeszélben, szemerkélő esőben, ismét az útpadkán kellett haladni. Nem is tudom, hogy a nyári csúcsforgalomban, itt mi lehet. Kékkútra érve az ásványvízüzem oldalában még ebben a cudar időben is voltak többen ivóvizet vételezni. Sőt, a településen is egészen nagy élettel találkoztam, én azonban csak áthaladtam rajta. Lendületben voltam és ilyenkor nem szeretek megállni. A települést elhagyva végre hátszélbe kerültem.
A következő bélyegzőhely, Salföld is szinte azonnal látótávolságba került Kékkút utolsó házait elhagyva. A majorság legelői mellett haladva, visszatekintve a már megtett út felé csodás kilátás nyílt. Sajnos itt újra szemerkélni kezdett az eső, ami már kevésbé zavart, mert a nagy szélben észre sem vettem. A bélyegzőhelyet szinte pontosan délben értem el, ahol megengedtem magamnak egy pihenőt. Meglepődve vettem észre, hogy mennyire jó tempót teljesítettem, a túranap kétharmad, nehezebb részét már megtettem. Az előző túranaphoz képest sokkal többször álltam meg fényképezni, ennyit jelent, hogy nem szakadt az eső, csupán csak szemerkél. Megérte nem visszafordulni, mert még a megtapasztalt zord időjárásban is csodás volt a táj. Nyáron valószínűleg sokkal nagyobb élettel találkozom a túra során, de ezt nem hiányoltam.
BFK Balatonfüred és Badacsony között
Salföldet elhagyva egy kis erdőben, majd szőlőskertek mentén – ahol egy nyúllal is találkoztam – haladtam. A szőlőskertek után még utoljára kilátás nyílt Hegyestű és a Balaton-felvidék felé, ezt a képet sokáig őrzöm majd magamban. A Badacsony előtt még a Csönge-hegyet kellett leküzdenem, ami egyáltalán nem volt küzdelem. Egyrészt végre újra szélárnyékban voltam, másrészt az őszi erdő illata mindig elvarázsol és ez kis erdő sokat adott a túra végén. Badacsonytomajra szintén rendkívül meglepő módon, kis szőlőskertek között vezetett az út, ami lefelé haladva egyre inkább kiépített lett. Végül a főút mentén, kivételesen már járdán értem el Badacsonytomaj központját. Teljesen üres volt a település, ámbár itt is erős szél fogadott, szombat délután lévén inkább mindenki otthon szunyókált. A turisták pedig nyilván nem tíz fokban járnak erre. Rajtam kívül persze.
A BFK utolsó kilométerei nagyon nem estek jól, végig aszfaltos úton kellett haladni. Csak az vigasztalt, hogy már a Balaton partján ballagtam, bár néha majdnem bedőltem a nádasba a széllökésektől. A főútnál ballagva rengeteg fecskét láttam, később olvastam, hogy le is zárták az utat a biztonságuk érdekében. A jelzés engem a kikötő felé vitt, ahol a mólón készítettem pár képet, majd a vasúti átjárónál az utolsó pecsétet is az igazolólapra ütöttem. A BFK még fennmaradt Balatonfüred és Badacsony között részét és ezzel a túra teljes távját sikeresen teljesítettem. Nem a legjobb túraidőt sikerült kifognom, gyakorlatilag a túra egyik napjára se, így számos nehézséget kellett leküzdeni, végül sikerrel. Olyan jó tempót teljesítettem, pedig nem rohantam, hogy az eredetileg kinézett vonathoz képest kettővel korábbit is elértem. A BFK-t egyszer tavasszal is megnézem magamnak.
A túranapokon megtett út nyomvonala a lenti térképeken látható, képeim pedig a bejegyzésbe ágyazott képekre, a Képek menüben vagy ide kattintva érhetők el.
Bejárás napja: 2024. szeptember 13-14.