A Közép-dunántúli Piros (KDP) kiírásán töltött őszi öt napos túrám befejező részének beszámolója következik, szóval KDP Alsópere és Zirc között. Az előző bejegyzésben az őszi…
Az OKT 8. szakaszának teljesítése közben Bakonybélben eltöltött délutánról egy külön bejegyzésben fogok majd beszámolni, aminek most jött el az ideje. Az Országos Kéktúra aktuális…
Könnyűnek tűnik túrázás vagy éppen az OKT során a szálláshely megtalálása, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy ez nem feltétlenül igaz. Ebben a bejegyzésben elsősorban…
Az őszi túrám negyedik, utolsó napjára kora reggeli indulást terveztem, hogy az OKT 8. szakasz zárását kényelmesen tudjam megtenni. Amit lehetett már előző este összepakoltam,…
A második éjszakám is jól telt, a reggel is pompásan indult, így energikusan vágtam neki a túra harmadik napján az OKT 8. szakasz teljesítésének. Zircen…
Nyár végével nem csak az iskola, hanem a túraszezon is kezdetét veszi vagy folytatódik, amit én is szeretnék kihasználni, nézzük tehát mik az őszi tervek.…