Türelmesen megvártam az idei első fagyos hétvégét és a már bejáratott útvonalon mentem fel a Börzsöny csúcsára, a Csóványosra. Szerettem volna az új év első…
Hónap elején egy kiscsoportos túranap keretében kirándultunk a Börzsöny alján, majd Drégely várában megcsodáltuk a kilátást. Egy szó, mint száz nem friss élményről van szó,…
Múlt vasárnap újra egy kék túrán jártam amikor is megkezdtem a Börzsönyi Kéktúra teljesítését a BKT 1. szakasz Diósjenő és Bernecebaráti közötti részével. Bár csak…
Idei első őszi túrám egy csoportos túra volt baráti társasággal és mivel szép számban indultunk neki Sokadalom a Naszályon cím teljesen helytálló. A túra szervezését…
Idei első túrám is szerencsére egy téli túra lett, annak minden szépségével és nehézségével együtt, de azért felmentünk a Csóványosra. A korábbi évekhez hasonlóan, idén…
Még februárban kezdtem meg, majd tavasszal folytattam és nyáron, két külön túranap alatt a végére értem az OKT 18. szakasz távjának. Februárban, amikor belekezdtem a…
A pünkösd utáni túranapok beszámolóját a szakaszokhoz mérten készítettem el. Ezúttal az OKT 18. szakasz Becske és Alsópetény közötti rész következik. Amikor megérkeztem Becskére, még…
Az év harmadik hosszú hétvégéjére két közös túrát is terveztünk, az egyik egyben az Országos Kéktúra már megkezdett OKT 18. szakasz folytatása is volt. A…
Az OKT 18. szakasz teljesítését nem téli túrának terveztem, viszont a téli időjárást kihasználva jól esett kimozdulni, Nógrádtól Katalinpusztáig túráztam. A kellemes téli időjárás sokakat,…
Már többször túráztam a Börzsönyben, de ez volt az első alkalom, hogy a kéktúra keretében látogattam ide, méghozzá az OKT 17. szakasz teljesítése érdekében. Kora…