Kiss Attila Tivadar
Idei első őszi túrám egy csoportos túra volt baráti társasággal és mivel szép számban indultunk neki Sokadalom a Naszályon cím teljesen helytálló.
A túra szervezését még nyáron megkezdtem, miután kiválasztottam egy alkalmas és nem megterhelő helyszínt az útvonal tulajdonképpen adta magát. A Sokadalom a Naszályon túránk meglepő módon a Naszály-hegyre vitt, ami az Országos Kéktúra 18. szakaszának része. Bíztam benne, hogy az ősz eleji időjárás még kegyes lesz hozzánk, ezért is esett a választás szeptember első hétvégéjére. Viszonylag nagyobb társaság érdeklődését sikerült a túrával felkelteni, bár végül az eredetileg tervezettnél kevesebben indultunk útnak. A túrát ezúttal is egy ebéddel terveztük lezárni, viszont tanulva a tavaszi túrából most előre foglaltam asztalt.
Készülődés, indulás
A túra gyülekezési helyét tömegközlekedéssel megközelítők a Nyugati pályaudvarról indultunk. Szerencsére a korábbi vonattal, mert tíz perc késést sikerült összehozni Rákosrendezőig, amit stabilan meg is tartottunk Vácig. A találkozóhely az autóbusz pályaudvar volt, ahol a csapatunk elnyerte teljes létszámát, így végül heten vágtunk neki a túrának. Ősagárdig busszal mentünk más lehetőség nem lévén, majd onnét gyalogszerrel folytattuk az utat, illetve kezdtünk neki a túrának. Terv szerint kicsivel tíz óra után már fel is vettük a helyes menetirányt, de előtte még egy-egy bélyegző bekerült az OKT igazolófüzetekbe. Ha már úgyis arra jártunk, kihasználtuk az alkalmat a családi teljesítésben megkezdett bejárás igazolására.
Az időjárás ekkor még kegyes volt hozzánk, igen kiváló túraidőnk volt. Ezúttal az utat sem kellett nyomozni, mert legutóbb erre több percet is szántunk és rutinból megvolt a nem éppen egyértelmű menetirány. A túraleírásban jeleztem a csapatnak, hogy lesz egy rövidebb vadregényes rész, ami Ősagárdot elhagyva a tanya utáni kanyarnál be is jött. Nem is a gazos út, mint inkább a reggeli harmat viselte meg ruházatunkat, szerencsére csak egy rövidebb szakaszon. Egy kisebb erdősávon átkelve, s miután a mezőre értünk hamar megszáradtunk. Festői védik ez és nagyon jellemző a Cserhátra, ahol erdősávok és kaszálók váltogatják egymást. Az erdők pedig néha egy kitartóbb emelkedőt rejtenek.
Sokadalom a Naszályon
Az erdőt elérve még igen kényelmes dolgunk volt hisz eleinte cseppet sem meredek. Az utak szélesek és jól karbantartottak és a turistajelzéseket sem spórolták el. Ez egyébként a teljes Naszályra jellemző. A fővárosból viszonylag könnyen elérhető, de mégsem olyan zsúfolt, mint mondjuk Dobogókő. A hegy lábáig mi is csak egy erdei munkással találkoztunk, aki éppen fát aprított. Röviden csevegtünk vele, de ettől eltekintve az emelkedőig csak egy hosszabb megállót tartottunk. A Naszály tetejére vezető emelkedőt a tervezett időben értük el. Bár először kicsit megriadt tőle a társaság, ketten mégis úgy nyargaltak fel, mintha zergék lettek volna.
Felfelé menet bőven van lehetőség pihenőt tartani, több széles és lapos rész is felkínálja erre magát. Az egyik ilyen pihenőnél, ahol bónuszként egy az útra keresztbe dőlt fa is a kényelmet szolgálja virtuális ismerősbe botlottunk. Pontosabban nem botlottunk, mert tudtam, hogy Gergő, alias Bakancskoptató is ott lesz. Nem maradhatott el a kézfogás. Ő itt írt a túrájukról, s ha eddig még nem tettétek, javaslom, hogy kísérjétek figyelemmel útjait. Miután újra útnak eredtünk a kilátópont már nem volt messze, ahol aztán hosszabb pihenőt és ebédszünetet is tartottunk. Szűk fél óráig csodáltuk a kilátást.
Ess eső, ess
A kilátópontnál nagy szerencsénk volt, de a tetőt elérve ez elhagyott minket. Eleredt ugyanis az eső, így a tetőn álló geodéziai toronynál nem időztünk sokat, a Látó-hegyre a kitérőt pedig ki is hagytuk. A tetőre felfelé egy abonyi baráti társasággal találkoztunk, majd a hegyről lefelé menet egy vezetett túrával. Katalinpusztáig lényegében „egymagunkban” bandukoltunk az erdőben, esőben. Talán volt egy fél óra, amikor nem volt szükség esőkabátra. Sajnálom, hogy így alakult az időjárás, mert a Bik-kútnál és a függőhídnál is jóval több időt el tudtunk volna tölteni, nem is beszélve az útba eső barlangokról. Egyedül a víznyelő barlangnál álltunk meg egy rövidebb időre, tán éppen vettük fel újra az esőkabátokat. Persze mire Katalinpusztára értünk az eső elcsendesedett, majd a Szepi Fogadót elérve el is állt. Micsoda időzítés.
Gyalogtúránk eddig tartott, betértünk hát ebédeli, s mivel a rendelést előre elküldtük sokat nem is kellett várni a meleg ételre. Miután a hegyről lefelé jövet szinte végig áztunk a forró leves mindenkinek jól esett, amivel nem bántak szűkmarkúan. Hatalmas adag volt, csakúgy mint a második fogások. Esélyünk volt elérni egy korábbi buszt felé, de a desszert még így is bőven belefért. Mint utóbb kiderült, több desszert is belefért volna, mert 2-es főutat baleset miatt Szendehelynél lezárták, így a buszunk kimaradt. Több ötlet is felmerült, hogyan jussunk vissza Vácra, végül két órai várakozást követően érkezett egy busz. Menetrend szerinti időben jött, de gyanús, hogy nem a korábbi volt-e az. Mindenesetre Verőce felé kerülve végül Vácra értünk, ahol elcsíptünk egy vonatot is, majd este nyolc órára mindenki egyben Budapestre ért.
Az eső és a közlekedési nehézségek miatt nem ez volt életem túrája, viszont mindenképpen emlékezetes marad. Az útvonal a lenti térképen, fényképekeim pedig a bejegyzésbe ágyazott képekre, a Képek menüben vagy ide kattintva érhetők el.
Bejárás napja: 2019. szeptember 7.