A felkészülésről nem volt mit írjak, de a Dél-dunántúli Piros Túra (DDP) teljesítése kapcsán van néhány, remélem hasznos gondolatom. A felkészülésről azért is nem írtam,…
Az Alföldi Kéktúra teljesítése összegző bejegyzés a szokásosnál lassabban született meg, de remélem, hogy annál tartalmasabb lett. Az igazolófüzet szakaszolását követve tizenhárom bejegyzésben foglaltam össze…
Két nap múlva útra kelek, így a túra előtt ezúttal sem maradhat el a felkészülés az Alföldi Kéktúra bejárásra témájú bejegyzésem. A felkészülés az Alföldi…
Csaknem fél éve nem írtam bejegyzést a blogra, így az évszaknak megfelelően a nyári tervek aktuális 2021-es részével jelentkezem ismét. 2021 első féléve számomra nem…
Majd három hétig tartó útra készülök, röviden összefoglalom milyen volt a felkészülés a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra bejárásra. Az elképzelés ami megfogalmazódott bennem, hogy egy…
Mivel ez már a harmadik ilyen tárgyú bejegyzésem bátran írhatom: folytatva a megkezdett hagyományokat, néhány szóban jönnek a tavaszi tervek 2018-ban. Az első és legfontosabb…
A túrázáshoz hasznos címet egy gyűjtőfogalomnak szántam és olyan oldalakat és alkalmazásokat mutatok be, ami az előkészítés vagy a túra során hasznos lehet. Pár oldalra,…
Most, hogy már vége a vizsgaidőszaknak, egyértelmű volt, hogy a tavalyról maradt két nap szabadság nem mehet kárba, irány túrázni. Még a vizsgákra készülés közben…
A mostani bejegyzésben a blogról, az azzal kapcsolatos terveimről írtam röviden, amit a miheztartás végett szükségesnek gondoltam összefoglalni. Amikor a blog elődjét elindítottam egy olyan…