Menü Bezárás

Felmentünk a Csóványosra

KÉP / Már majdnem felértünk

Idei első túrám is szerencsére egy téli túra lett, annak minden szépségével és nehézségével együtt, de azért felmentünk a Csóványosra.

A korábbi évekhez hasonlóan, idén sem szerettem volna kihagyni a lehetőséget egy igazi téli túrára. Idén sikerült összehozni egy közös túrát, amit már elég régóta terveztünk a kollégákkal. Több útvonalterv is készült, de viszonylag hamar eldőlt, hogy a Börzsönybe megyünk, megszavaztuk. A csapat kicsit lassabban állt össze, végül ketten vágtunk neki a Csóványosnak. Az otthon maradó kollégákkal, ismerősökkel majd tavasszal, egy másik túra keretében vágunk neki a távnak.

Tele a kispiros

Szombaton reggel rápillantottam a Diósjenőn és a Nagy-Hideg-hegyen kihelyezett webkamerák képére, majd túratársammal egyetértésben az indulás mellett döntöttünk. Nem volt ideális túraidő, kicsit sötét volt az ég, de annyi még pont belefért. A Nyugati pályaudvarról vonattal váci átszállással indultunk neki napnak. Elég sokan indultak túrázni, már a zónázó vonaton is bármerre néztünk, mindenütt túrázók ültek. Sőt, volt is néhány ismerős arc, de azóta sem tudtam rájönni honnét. A zónázóval alig fél óra alatt Vácon voltunk, ahol pont elég időnk volt átszállni a Diósjenőig közlekedő kispirosra. A vonatra akár ki is lehetett volna tenni a megtelt táblát, az ülőhelyek tekintetében egészen biztosan. Nem túlzás, a kispiros megtelt utasokkal. A túratársak egyik része Nógrádon, mi pedig – ötödmagunkkal – Diósjenőn szálltunk le.

A faluban hideg szél fogadott minket, így még a vasútállomáson, kihasználva a szélárnyékot tettük fel a kamáslit. Az itt elhelyezett útjelző tábla szerint mintegy három és fél órányi út áll előttünk a Csóványosig, ami hóban ugye kicsit több lett. Ebből jó húsz percet azzal töltöttünk, hogy átvágtunk a falun az erdőig, ahol szerencsére már szélvédett helyre kerültünk. Terveink szerint, felfelé a zöld sávjelzésen haladtunk, melyen a falu feletti parkolónál több sífutóval és egy bátor kerékpárossal is találkoztunk. A hó ellenére is igen jó tempót sikerült felvennünk, az első rövid pihenőt a Csehvár felé vezető elágazásnál tartottuk. Itt elővettem a túrabotot, ami sokat lendített a haladáson. Mire ideértünk látótávolságba került egy a vonaton látásból megismert túratárs is, akit később a Csóványoson láttunk viszont.

Felmentünk a Csóványosra

Kevés kivételtől eltekintve igen valószínű, hogy felfelé ő taposta nekünk a nyomot, aminek elég jó hasznát vettük. Köszönjük! Ahogy felfelé haladtunk mind sűrűbb lett a köd körülöttünk az erdőben. A látótávolságot egyre inkább korlátozta ugyan, de egyáltalán nem zavaró módon. Legfeljebb amiatt morogtunk, hogy mindketten hoztuk magunkkal a tükörreflexes gépet is, amit viszont felfelé egyikünknek sem volt kedve – érthető módon – elővenni. Persze lefelé már mindkettőnk nyakában ott lógott végig a szerkezet. A Gál-rét környékén túratársam is használatba vette az addig csak a hátizsákját díszítő túrabotot. Bizony elkélt, mert nemcsak a hóban haladást, de a Kemence patakon történő átkelést is segítette. Igaz, hogy elsőre nem is vettük észre, hogy már a pataknál járunk, csak amikor megreccsent alattam a jég.

A következő igazodási pontot, a Hárombarát-nyerget még viszonylag könnyen elértük. Ott több túratárssal is találkoztunk, akik szintén felfelé tartottak valószínűleg Királyháza irányából. Az Alsó-Hinta-rét felé aztán szélirányba kellett haladnunk, így a nap folyamán először éreztük, hogy annyira azért nincsen meleg. Az erdőben a hó is valamivel mélyebb volt, nem számított, hogy egy nyom már ki volt taposva. A réten aztán tartottunk egy kis pihenőt, mindketten fényképeztünk egy kicsit, mert ugye nem rohantunk sehová sem. Ezt követően még kétszer álltunk meg felfelé, egyszer azért, mert majdnem irányt vétettünk, másodjára pedig a csúcstámadáshoz szükséges lendületet gyűjtöttük magunkba. Fél egy előtt kicsivel pedig a ködfátyol mögött megpillantottuk a Csóványos tetején álló kilátót is, a körötte időző majd egy tucatnyi túratárssal.

Pergett a nyelvünk, szedtük a lábunk

Elsőként megpróbáltunk valami szélvédettebb helyet keresni, de nem jártunk sikerrel. Mindegy volt hol fogyasztjuk el az ebédet, mindenhol fújt a szél. Végül a déli oldalon a kilátó tövében pótoltuk az elfogyasztott energiát. Sajnos az én termoszom olybá tűnik megadta magát, mert szinte teljesen kihűlt a teám. Némi vigaszt a csúcscsoki jelentett. A kilátóba végül nem mentünk fel, a ködöt lentről is láttuk, így a bő negyed órás pihenő után már el is indultunk le Nógrád felé a kék sávjelzésen. Miután útnak eredtünk, több túratárssal is szembe találkoztunk, akiket még reggel láttunk a vonaton. Hiába no, ők a hosszabbik, ámde kevésbé meredekebb úton baktattak fel. A mi szerencsékre, hiszen nagyon tetszetős kis ösvényt tapostak nekünk, meg persze mindenki másnak, aki arra indult el.

Gyorsan telt az idő, mert egyszer csak azt vettük észre, hogy a Foltán-keresztnél vagyunk. Kicsivel később pedig már a Királyrét felé vezető elágazásnál. Mondjuk folyt a szó belőlünk, így nem vettük észre az idő múlását és ezek szerint a tempónk is jó volt. Ekkor már a ködöt is magunk mögött hagytuk, szinte tiszta időben keltünk át a Cseresnyés-patakon. Az erdőből percre pontosan az első délutáni vonat indulásakor értünk ki, amit így nem értünk el. Annyi baj legyen, kényelmesen leballagtunk Nógrádra, útközben még bőven megcsodáltuk a várat. Nekem ez volt az első alkalom, hogy nem ködfátyol mögé rejtőzve láttam, szóval mindenképpen új élmény volt. Sajnos arra már nem maradt időnk, hogy felsétáljunk és közelebbről is megnézzük, de ami késik az nem múlik.

A puding próbája

Ugyan ilyen türelemmel vártuk a vonatot is a vasútállomás várótermében, ahol bár meleg nem volt, de azért jó volt egy kicsit leülni. A kispiros pontosan érkezett és ezúttal sem voltunk egyedüli utasok. A hátsó kocsiba egy igen vidám és dalos társaság szállt még fel, néhány dallal simán beférnének az X-Faktor első három adásába. Vácra kis késéssel, de az átszálláshoz pont időben érkeztünk meg, mert éppen felértünk a peronra és már jött is a zónázó Szob felől. Kellemesen elfáradva, de élményekkel teli érkeztünk vissza Budapestre.

Az aktuális terveknél már írtam, hogy a jó szokást megtartva idén is lesz egy téli túrám az Országos Kéktúrán, amire szerettem volna kipróbálni néhány új szerzeményemet. Ez a túra tökéletes volt, mert a bakancs és a kabát is élesben és igen jól vizsgázott. Egy túra után még nem szeretnék messzemenő következtetéseket levonni, de az első tapasztalataim nagyon jók mindkét termék esetében. A bakancsnál nagy szerencsém volt, hogy még karácsony előtt megérkezett, sokat remélek tőle. A kabátot is régóta nézegettem, de az igazából a túraholmi tömegének csökkentése érdekében került beszerzésre. Alkalmasint frissítem majd a felszereléseknél a leírásokat.

A túra során készített képeim az alábbi albumban vagy ide kattintva elérhetők, a túra nyomvonalát pedig itt lehet megtekinteni.

Közzétette: az én túrám – 2019. január 15., kedd