Menü Bezárás

OKT 18. szakasz / Becske – Alsópetény

KÉP / Kilátás a Naszály felé, háttérben már a Börzsöny is látszik

A pünkösd utáni túranapok beszámolóját a szakaszokhoz mérten készítettem el. Ezúttal az OKT 18. szakasz Becske és Alsópetény közötti rész következik.

Amikor megérkeztem Becskére, még az OKT 19. szakaszát tapostam, viszont az említett rövid pihenő után belekezdtem az OKT 18. szakasz teljesítésébe. Ismét. Nagyon jó lett volna az eddig teljesített részeket összekötni és eljutni egészen Ősagárdig, de onnét sajnos egyáltalán nem jó a tömegközlekedés. Két lehetőség maradt, az út közbeni esetleges kiszállási pontokat nem számolva. Alsópetény vagy Felsőpetény napi végcél tartása, ahonnét egyaránt könnyen Vácra, illetve Budapestre tudok jutni. A Mader fagyizónál töltött pihenő közben is ezen gondolkodtam, miközben néhány vakmerő fecske repdesett körülöttem. Olyan gyorsak voltak, hogy nem is tudtam megörökíteni a cikázásukat. Miután útnak indultam szóba elegyedtem egy helyi bácsikával. Ő már előre vetítette a következő két órámat, a falu feletti gazos ösvényt, meg persze kitartást és jó egészséget kívánt.

A hírhedt gazosban

Az út a falu szélén kanyarodik fel jobbra s vezet egy kisebb emelkedőn az erdőig. Ha a kék sávjelzés ott, mármint az erdőben vezetne, jóval kisebb gazban lehetne haladni. Talán néhány év múlva majd megnőnek az út széli bokrok és így lesz. A mostanában arrajáró túrázóknak, így nekem is még meg kell küzdenie a buja aljnövényzettel. Néha nem is aljnövényzet, hisz több helyen magasabb csalánt láttam, mint én magam. Mindegy, ebben az évszakban valószínűleg több hasonlóan küzdelmes része is van az Országos Kéktúrának. Szóval én is meg tudom erősíteni az információkat, meglehetősen dús vegetációval találkozhat a kéktúrázó jó két-három kilométeren át. Meglepő módon azonban annyira mégsem volt zavaró, mert a susnyásban is jó ütemben tudtam haladni.

KÉP / Valahol a cserháti erdőkben
Valahol a cserháti erdőkben (kattintásra galéria nyílik)

Egyszer azért megtorpantam, amikor is egy lucernás szélén két, még csíkos vadmalacot pillantottam meg. Ahol vadmalac, ott koca is lesz a környéken, gondoltam magamban. Csaptam egy kicsi zajt, de nem nagyon akartak odébb menni. Jó két perc volt, mire „letereltem” a két kis süket malacot, meg a többit, amit nem is láttam az útról. Ezt a lucernást követően már az út is jobb állapotú volt. A vasúti síneken való átkelést követően pedig szinte turistaautópályán haladtam. Volt egy kis sár ugyan, így kicsit csúszkáltam, de annyira nem volt vészes. Néhány favágóval találkoztam az erdőben, majd kicsivel később egy újabb vaddisznóba botlottam. Az úttól néhány méterre pihent és már el is hagytam, amikor megriadt. Ez volt a túrám legfélelmetesebb része, hisz mögülem jött a zaj. Túléltem és utána minden különösebb esemény nélkül, szép csendesen értem el Kétbodonyba.

Kulacstöltés és egy kis munka

A bélyegzőhelyet, a helyi kocsmát viszonylag könnyen megtaláltam. Azt terveztem, hogy itt tartok egy kis pihenőt, de végül kicsivel odébb a Jókai utcában található közkútnál telepedtem le. Szabadság ide vagy oda, ilyenkor is rá szoktam nézni a céges levelezésre, hogy van-e esetleg valami sürgős teendőm. Úgy hozta az élet, hogy most akadt, ezért a rövid pihenő kicsit hosszabb lett. A tikkasztó meleg miatt aztán a ruházatomon is könnyítettem, az ing már felesleges volt. A kulacsot friss hideg vízzel töltöttem újra, majd útnak eredtem. Őszintén szólva nem igazán tetszett a település, de valószínűleg a kocsmánál megesett affér hagyott bennem egy kellemetlen emléket. Nem is részletezem, inkább megtartom magamnak. No, így munka után és friss vízzel a kulacsban indultam tovább a következő bélyegzőpont, Romhány irányába.

KÉP / Szandavár csúcsa, ahol a napot kezdtem
Szandavár csúcsa, ahol a napot kezdtem (kattintásra galéria nyílik)

Legnagyobb sajnálatomra végig a műút mentén kellett haladnom, ami a tűző napon nagyon nem volt ínyemre. Ontotta a meleget, ráadásul valami kifolyt az útra, így aztán jó két kilométeren át még cuppogott is a bakancsom. Viszont szűk fél órán belül már a Fáradt Vándor Panzió és Étteremnél, a következő bélyegzőnél voltam. Itt jóval kedvesebb vendégekkel találkoztam, de nem időztem sokáig. A bélyegző rendben elérhető volt, adminisztráltam, majd betájoltam magamat s indultam is tovább. A település látványosságai kitérőt igényelnek a kék jelzésről, ezeket ezúttal nem kerestem fel. Ekkor még volt rá egy halvány esélyem, hogy akár Ősagárdon is elérjem az utolsó délutáni buszt, ezért inkább tovább haladtam. Sok reményt ugyan nem fűztem hozzá, de azért jó lett volna a keleti és a nyugati szakaszokat összekötni. Ez motoszkált bennem, valahol nagyon mélyen.

OKT 18. szakasz, harmadik túranap

Az utam az egykor szebb napokat látott kerámiagyár mellett vezetett. Érdekes, mert Rockenbauer Pál filmjében még éppen a megújulásáról beszélnek. Talán most is aktuális lenne, mert külsőre bizony nem úgy tűnt, mint aminek van gazdája. Ezzel szemben a településnek azon része, ahol a kék sávjelzés vezet nagyon szépen rendezett. A járda mondjuk szokás szerint kicsit girbegurba lett az évek során, de ehhez már hozzászoktam kishazánkban. A faluból kiérve s a rétet is elhagyva az erdő szélén rögtön egy pofás kis pihenőhely fogadott. Itt nem éreztem szükségét a megállónak, így aztán csak áthaladtam rajta és szépen kaptattam felfelé a Romhány-hegyre. Három nap gyaloglás után már eleve nem voltam olyan fitt, elég sokat ki is vett belőlem a felfelé kapaszkodás. A közben körülöttem legyeskedő rovarvilág pedig kimondottan bosszantó volt. Jó egy órai erdei séta után értem a Kecske kőhöz, ahol kitérőt tettem a Prónay-kilátó felé.

KÉP / Kékesi vadászház
Kékesi vadászház (kattintásra galéria nyílik)

A kilátónál figyelmeztetés fogadott, ami szerint zivataros időben három méteres körzetében tartózkodni tilos. A tövéből ugyan még nem látszott, de felérve aztán igen, egyértelműen zivataros idő van. Délkelet felől sötét felhők közeledtek és a távolban látszott is, hogy merre esik. Ha már felkapaszkodtam a négyemelet magas kilátóba alaposan körülnéztem. Amikor lefelé indultam, már dörgött az ég és még nyomottabb lett a levegő. Viszont legalább a rovarok elbújtak, így nyugodtabban tudtam haladni. Az eső ezen a napon is elkerült, talán ha tíz csepp érte a tarkómat. A Kékesi vadászháznál még rövid időre megálltam, utána viszont csak Alsópetényben a presszónál. Itt előbb bélyegeztem, majd elfogyasztottam a túrát záró almafröccsömet. Idő hiányában már nem vágtam neki az Ősagárdig tartó tíz kilométernek. Megvártam a Vácra tartó buszt, majd onnét vonattal visszajöttem Budapestre. Nagyon élvezetes három napom volt, ezúttal is igazán festői tájakon jártam.

Az OKT 18. szakasz fényképalbumát frissítettem a túranap során készült képekkel, amit a bejegyzésbe ágyazott képekre vagy ide kattintva lehet elérni és szokás szerint a megtett út nyomvonalát is elérhetővé tettem.

Közzétette: az én túrám – 2018. február 20., kedd