Menü Bezárás

BKT 1. szakasz / Diósjenő – Bernecebaráti

KÉP / Távolban a Csóványos

Múlt vasárnap újra egy kék túrán jártam amikor is megkezdtem a Börzsönyi Kéktúra teljesítését a BKT 1. szakasz Diósjenő és Bernecebaráti közötti részével.

Bár csak most említettem meg az aktuális téli terveim között, de már régóta szerettem volna a Börzsönyi Kéktúrát (BKT) is bejárni. A túramozgalom igazolófüzete a túrát kiíró Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesülettől nagyon könnyen beszerezhető. Erről bővebb infót az egyesület honlapján lehet találni. Az adminisztráció gyorsan megvolt postafordultával pedig megjött az igazolófüzet is. Vasárnap hajnalban ezzel, a Börzsöny térképpel és még néhány egyéb túraholmival felszerelkezve váci átszállással Diósjenőig vonatoztam. Az igazolófüzet által javasolt sorrendben haladva a BKT 1. szakasz Diósjenő és Bernecebaráti közé eső részét itt kezdtem meg.

Reggeli ködben

Bár Vácon még napkelte előtt szálltam át a Diósjenőre közlekedő kispirosra, már itt látszott, hogy milyen időjárásra lehet számítani. Tejköd fogadott, a peron végén alig lehetett látni a kispirost. Menet közben ugye felkelt a Nap, de nem lett sokkal derültebb az idő. Diósjenőn is tejköd és mellé cudar hideg fogadott, de ezt nem bántam. A túra megkezdését a vasútállomással szemközti útjelző táblán található kód feljegyzésével igazoltam. Az igazolófüzet szerint itt bélyegző is elérhető, de ezt nem kezdtem el nyomozni a kocsmában, ahol éppen a reggeli törzsvendégek gyülekeztek. A kék sávjelzés jól követhető a faluban, így hamar a pincesoron voltam, amelyről rögtön le is tértem jobb felé az erdőbe. A faluból még sokáig kutyaugatás kísért, de ezt már megszoktam.

KÉP / Köd alattam
Köd alattam (kattintásra galéria nyílik)

Mintegy kilométernyi haladást követően egy tanyára érkeztem, ahol az erdő előtt közvetlenül egy balra eső fán láttam egy BKT igazolókódot. Ezt feljegyeztem ugyan, de utóbb nem volt jelentősége. Itt egyébként vízvételi van, a kút még a téli hidegben is adott vizet. A tanyát követően újra erdőben haladtam, szépen gyűjtögettem a tengerszint feletti magasságot. Több hatalmas tölgyfa árnyékában is elhaladtam volna, de a Napsugarak nem tudták áttörni a ködfátyolt. A Kámori-völgyben található igazolópontig jól járható utakon haladtam. Ez a rész csupán fagyott volt, amiből jutott egy kevés Görbe-patakba is, de hallani lehetett a jég alatt csobogó patakot. Az igazoláshoz szükséges kódot a patak túlpartján kiépített pihenőhelynél rendben megtaláltam. Itt nem időztem sokat, haladtam tovább.

Drégelyvárban

Rövidebb időre ugyan, de felfelé kapaszkodva már nyílt némi kilátás a völgyekre, s ezen a szakaszon találkoztam előszőr az út során hóval. Néha már az árnyékomat is megpillantottam ezért az a sejtésem támadt, hogy közeleg a túra derűsebb része. Részben nem is tévedtem, viszont a Pénzásási turistaházhoz érve – kis túlzással – újra ködben botorkáltam. Itt pár fénykép erejéig megálltam, majd a parkoló felé vettem az irányt. Itt több turistajelzés is keresztezi egymást, én ugye Drégelyvár felé folytattam az utam, ami jól ki volt táblázva. Teszem hozzá, hogy a kék sávjelzés végig nagyon jól követhető és igazán mintaszerű a felfestése. Pénzásást elhagyva hosszan elnyújtva ugyan, de eleinte felfelé, majd Drégelyvár előtt egy rövidebb szakaszon szintben újra lefelé vitt az út.

KÉP / Kilátás kelet-délkelet felé
Kilátás kelet-délkelet felé (kattintásra galéria nyílik)

A lejtmenet egészen a várhegy lábáig tartott, ami kis kitérőt igényel ugyan a jelzésről, de teljes mértékben megéri. Mire ideértem, már egyértelműen láttam az árnyékomat, ezért a túranap egyetlen hosszabb pihenőjét is itt tartottam meg. Még nem jártam itt korábban ezért igyekeztem a romok minden szegletét bejárni. A várból észak észak-nyugat felé csodaszép kilátás nyílt, a völgyekben felhők ültek az erdő pedig napfényben fürdött. Kelet dél-kelet felé úgyszintén remek volt a kilátás, azonban a völgyeket arra a felhőréteg szépen betakarta. Csupán a messzi távolban látszott a felhők felett két csúcs, de nem tudtam őket beazonosítani. Fél órányi nézelődést követően újra felvettem a kék sávjelzést, majd a vár alatti kereszteződésben begyűjtöttem a következő igazolókódot.

BKT 1. szakasz, szép téli túra volt

A folytatásban több emelkedő következett, némelyik igen szuszogtató volt kicsit vissza is vettem a tempómból. Három kilométernyi haladás után Sárkány-törés alatt egy Országos Kéktúra (OKT) táblára lettem figyelmes. Nem számítottam rá, mert hát elég messze esik ide az OKT nyomvonala. Az útról itt tettem egy kis kitérőt a csúcskő felé, ahonnét remek kilátás nyílik. A csúcson ácsorgás közben pillantottam meg a nap egyetlen vadon élő állatát, ami egy szép szarvas volt. Sajnos nem volt akkora szerencsém, mint a Közép-dunántúli Piroson töltött utolsó túranapomon, így nem tudtam lencsevégre kapni. Az útra visszatérve lényegében bármiféle jelentősebb esemény nélkül értem el a következő igazolópontra az Ötholdas elágazáshoz. Az ide vezető út volt a túra leghangulatosabb része, még azzal együtt is, hogy helyenként bizony dagasztottam a sarat. Az Ötholdas mező szintén napfényben fürdött és remek kilátást engedett a Csóványosra.

KÉP / Nagyboldogasszony templom a távolból
Nagyboldogasszony templom a távolból (kattintásra galéria nyílik)

Észak-kelet felé haladtam tovább olyan utakon, ahová nem ért be a napfény, a sárdagasztásnak vége szakadt. A Csitári-kereszt nevű igazolóhely után tulajdonképpen a keményre fagyott bakhátakon nehezebb volt a haladás, mint korábban a sárban. Még most is érzem a térdemen azt a sok billegést. A túranap végpontjának közelségét nem az erdőben lerakott szemétkupacok, hanem az egyre hangosabb kutyaugatás jelezte. Bernecebarátira már újra napfürdőben sétáltam be, ahol az Öregerdő turistaháznál beszereztem a túrát záró és egyben első BKT-s pecsétemet. A következő busz indulásáig a látképet uraló Nagyboldogasszony templom, majd a kálvária felé tettem kitérőt. A busz érkezéséig pont volt egy szendvics elfogyasztására és bakancstisztításra időm. A BKT 1. szakasz teljesítését követően Budapestre vissza szobi átszállással busszal és vonattal utaztam. Az év első túrája remekül sikerült, a folytatás innét következik.

Powered by Wikiloc

A túranap során megtett út nyomvonalát a térképen, míg néhány képemet a bejegyzésbe ágyazott képekre, a Képek menüben vagy ide kattintva lehet elérni.

Bejárás napja: 2020. január 12.