Kiss Attila Tivadar
Néhány nap kényszerpihenő után ismét útnak indultam az RP-DDK 3. szakasz Zalalövő és Őriszentpéter közötti részének teljesítésével.
Röviden az előzményekre visszakanyarodva, a tervem ugyebár az volt, hogy egy menetben teljesítem a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra (RP-DDK) kiírását. Kaposmérőig minden rendben ment, de másnap a Mesztegnyőig tartó úton már erős lábfájással küszködtem, ami a nyolcadik túranapra nem enyhült. A szálláshelyről reggel még útnak indultam ugyan, de a lábfájás egy kilométer után legyűrt. Miután minden lépés fájt és a könnyem is folyt tőle a túrát megszakítottam és visszaballagtam Mesztegnyőre. Onnét busszal Balatonmáriafürdőre, majd vonattal Budapestre mentem. Bár nem voltam benne biztos, hogy képes leszek rá, a vonaton már terveztem az esetleges folytatást. Erre öt nap múlva az RP-DDK 3. szakasz teljesítésének megkezdésével került sor Zalalövő felől Őriszentpéter irányába három túranap alatt.
Újra úton
Budapestről vonattal, Zalaegerszegen átszállva kora délután érkeztem meg Zalalövőre. Nem így terveztem az RP-DDK 3. szakasz teljesítésének megkezdését, de annak örültem, hogy a lépések nem jártak fájdalommal. A korábbi tervet követtem, így a második első túranapomon csupán Felsőcsödéig kellett elballagnom, ami mindössze hét kilométeres út. A korábbi napok hősége valamelyest enyhült ugyan, de a tűző napsütés megmaradt a napszemüvegnek továbbra is jó hasznát vettem. A vonatról leszállva Zalalövő vasútállomáson a kerékpártároló mellett a bélyegzőt rendben megtaláltam, majd azonnal útnak is indultam. Olyan két kilométert kellett megtennem a településen aszfaltos úton és járdán, majd a szőlőskertekhez vezető kavicson úton haladtam. Ez utóbbin volt némi forgalom és az a néhány autó is úgy felkavarta a port, hogy a fényképeken szinte ködnek tűnik. A szőlőskertek között nagyon kellemes sétám volt, talán a kelleténél többször is megálltam fényképezni.
A túranapba nem sok erdei szakasz került, talán ha három kilométert haladtam ott, ezzel kicsit bele is lógtam az esti erdőlátogatási korlátozásba. Bár vadászoknak nyomát sem láttam, de nem is nagyon számított mert az erdősávok és a kaszálók váltakozását követően megérkeztem a bélyegzőhelyre. Csödén, pontosabban Felsőcsödén a buszmegállónál a bélyegző rendben elérhető volt és nagyon szép lenyomatot adott. Esti szálláshelyem a Sárkány Bio Panzió pedig csaknem szemközt található a bélyegzőhellyel, így nagyon nem is kellett keresnem. Szeptemberben rendszerint már nem fogad vendégeket, de én a szerencsés kivételek egyike voltam, talán az utolsó vendég idén. Szépen felújított szobák, jól felszerelt közösségi terek és egy kedves vendéglátó. A Zalai-dombságra jellemző módon mobiltérerőt nyomozni kellett, de ez az esti pihenésemet nem zavarta.
Sok az aszfalt
Jól aludtam és a terv szerinti időben reggel útnak is indultam. Roppant hangulatos és jó minőségű erdei utakon haladtam a túranap első bélyegzőhelye Pusztaszentpéter felé. A pecsét megszerzése egy nagyobb kitérőt igényelt, de végig jelezve van az irány, szóval nem nagyon lehet eltéveszteni. Ráadásul a másik irányból jövet az Oszkár-tanya előbb a látótérbe kerül és nem kell hozzá megkerülni az erdősávot, mint nekem. A kerítésoszlopon a bélyegző rendben elérhető volt. A folytatásban is jó minőségű és széles erdei utakon vitt a jelzés Kerkakutas felé, melynek határában két rókát láttam a kaszálón egerészni. Felsőcsödéről bő két órás út volt Kerkakutas, ami már szinte az Őrség kapuja. A településen tartottam egy rövid pihenőt, mert a közvetlen folytatásban több műutas rész is előttem állt és kicsit féltettem a lábamat. Szerencsére nem volt gond, sőt élveztem az utat.
Alsószenterzsébeten egy teremtett lélekkel sem találkoztam, de Felsőszenterzsébeten se sokkal többel. Felsőszenterzsébet két látnivalóval is büszkélkedhet, egy fa harangláb és egy Makovecz Imre által tervezett kör alapú ház. A falu eredeti haranglábát a Szentendrei Skanzenben lehet megtekinteni, a ma itt álló harangláb azzal közel azonos kialakítású. A kék jelzésről kis kitérőt igényel, de tulajdonképpen onnét is látható. Én nem tettem kitérőt, mert a túranapon még három harangláb mellett haladtam el. A települést egy földúton hagytam el, annak végére érve pedig kanyar hátán kanyar következett. Az útról már messziről látszik a Szent György-templom, ami egy nagyobb kitérőt igényel a kék jelzésről. Persze előbb még áthalad az ember Kógyáron és csak utána érkezik meg Szentgyörgyvölgyre, ami tulajdonképpen egy dombon van. Ha a Szent György-templom felé nem is tettem kitérőt, a református templom felkeresése nem maradhatott ki. Egyedülálló látványosság, ezért több percet elidőztem a templomnál.
Már az Őrségben
Szentgyörgyvölgy bélyegzőhely is, amit a Vitéz sörözőben rendben megtaláltam és mivel már dél körül járt az idő megengedtem magamnak egy hosszabb pihenőt. Elfogyasztottam egy almafröccsöt a teraszon, közben megpróbáltam felvenni a helyi életérzést. Mit is mondjak, elég érdekes beszélgetéseket csíptem el a szó jó értelmében véve, de csak négyszemközt vagyok hajlandó megosztani. A pihenő után egyik szer követte a másikat, nem egyhangú az út. Asszonyfáig még műúton, majd onnét Velemérig erdőben haladtam. Velemért elérve nem hagyhattam ki a Szentháromság és Szent István király-templom felé a kitérőt. Egy Árpád-kori templom az erdő szélén, így képzeltem el magamnak a nyugalom szigetét. Újra egy hosszabb pihenő következett, nem zavartattam magam az aránylag nagyobb számú kirándulótól sem. Velemér egy igazi kis gyöngyszem, s bár egy kicsit kirakat településnek tűnt, rendkívül pozitív hangulatot árasztott.
Következett Gödörháza, amely már Magyarszombatfa része és amit éppen csak érintettem. Sok látványosság a településen nem akadt, azt ugyanis kellemes kis sétával az erdőben találni. Az országhátártól alig kétszáz méterre a mára már felhagyott határőr örs, felette pedig a Ritási-dombon álló geodéziai torony. Némi ereszkedést követően Magyarszombatfa következett, a bélyegzőhely itt is kitérőt igényel, de a Tűzzománc szomjoltó előtt rendben elérhető a bélyegző. Lassacskán a túranap vége felé jártam, ezért egy jégkrém társaságában pihenőt tartottam. Magyarszombatfa híres a fazekas művészetéről, több portán is lehet vásárolni a hívogató kézműves termékekből, de hely hiányában igyekeztem ellenállni a csábításnak. Az egyik leghangulatosabb erdő volt a Kercaszomor feletti, amit érintettem a túra során. Közepén tábla jelöli az egykori Szent Vencel-templom helyét, ami az egyik legrégebbi templom volt az országban.
RP-DDK 3. szakasz Zalalövő és Őriszentpéter között
Az estét Kercaszomor község turistaházában töltöttem, amitől sokat vártam és nem is csalódtam benne. Bár minden turistaház legalább ilyen felszereltségű lenne. Jól telt az éjszakám, egyet és nagyon jót aludtam, a reggel is csupán azért lett egy kicsit borús, mert a kanálgépem mosogatás közben eltörött. A szakasz harmadik túranapját pihenőnapnak szántam, de azért időben elindultam. Az ébredező településen messze több emberrel találkoztam, mint az előző napokban összesen. A harmadik túranapon több emelkedő is előttem állt, az első rögtön Kercaszomor felett, amit leküzdve néhol kissé vadregényes erdei ösvényeken haladtam a Bajánsenyéhez tartozó Dávidháza felé. Már az erdőből kifelé tartottam, amikor féltucat szarvast pillantottam meg az út mellett. Csak részben sikerült lencsevégre kapnom őket, olyan fürgék voltak. Dávidházán tartottam egy rövid pihenőt, aztán újra az erdő felé vettem irányt. Kevésbé volt vadregényes, sőt kimondottan jó minőségű és széles úton haladtam.
A hosszú egyenes szakaszon két túratárs jött szembe – a második hét nap során először –, akikkel néhány szót váltottam. Tovább haladva a jelzés a régi vasút nyomvonala felé irányított, a sínpár helyén most a turistaút vezet. Kisvártatva Őriszentpéterre érkeztem, ahol a Centrum Étterem és Panzióban a bélyegzőt rendben megtaláltam. Sikerült a konyha nyitása előtt odaérnem, jól álltam az idővel, úgy döntöttem kivételesen meleg ebédet eszek. A túranap leghosszabb pihenője kellemes és hasznos is volt egyben, meg aztán szakaszhatárhoz értem. A pecsét füzetbe ütésével az RP-DDK 3. szakasz teljes távját Zalalövő és Őriszentpéter között a lábamban tudtam. Külön örömömre szolgált, hogy a lábam jól bírta a terhelést, igaz a lábfájásom nem múlt el teljesen, de jó ütemben tudtam haladni. A túranap további része pedig már nem volt megerőltető, de erről majd a következő bejegyzésben.
A szakasz három túranapja során készített képeim a bejegyzésbe ágyazott képekre vagy ide kattintva és a Képek menüben is elérhetők, a megtett út nyomvonala pedig a lenti térképeken követhető.
Bejárás napja: 2020. szeptember 15-17.