Menü Bezárás

Az Országos Kéktúra igazolása

KÉP / Kektura.hu, az OKT hivatalos oldala

Alig egy hónappal ezelőtt még az utolsó kilométereimet róttam, most viszont már aktuális lett egy rövid bejegyzés az Országos Kéktúra igazolása témában.

Nagy újdonságokat nyilván nem kell várni ettől a bejegyzéstől. A témát ugyanis a régi, mind pedig az új igazolófüzet is remekül összefoglalja. Meg aztán Hörpölin túratársunk –a reklám helye – az összes lényeges tudnivalót a blogjában igen részletesen összeszedte. Ezek után csak arról érdemes írnom, hogy az adminisztratív feladatokat személy szerint hogyan oldottam meg, milyen tapasztalataim voltak. Még a régi típusú igazolófüzetbe gyűjtöttem a pecséteket, ahol a kiírás és magyarázatok tömörebbek, ám a lényeg abban is benne van. Amelyik kérdésemre esetleg nem kaptam választ a Magyar Természetjáró Szövetség honlapja, Hörpölin blogja és az Országos Kéktúra honlapja segített. Ebben a sorrendben, szóval tessék olvasni őket.

Pecsétek gyűjtése

Az Országos Kéktúra kiírását az igazolófüzet és a túra honlapja is tartalmazza. Ez utóbbi szerint:

Az Országos Kéktúra végigjárását a Magyar Természetjáró Szövetség által kiadott eredeti igazolófüzet összes üres négyzetébe történő bélyegzéssel és dátumozással kell igazolni. Minden nevesített négyzetbe a megfelelő, ugyancsak névvel és egyedi grafikával ellátott bélyegzőlenyomatot kell elhelyezni.

Ebben a két mondatban minden benne van a pecsétek gyűjtéséről. Talán csak azzal egészíteném ki, hogy mi a teendő akkor, ha a bélyegző nem elérhető. Akkor jöhet szóba a bélyegzőhelyen elérhető más (pl.: postai, vasúti, céges) pecsét kérése vagy egy közös fénykép, szelfi a bélyegzőhellyel. Fénykép kivételével ebből nekem is kijutott. A bélyegzőhelyekről és a pecsétekről ennyi elég is, mert ez a téma igen jól ki van fejtve az igazolófüzetben, a túra és az MTSz honlapján is.

KÉP / OKT igazolófüzet (új), fontos részletek
OKT igazolófüzet (új), fontos részletek

Amikor én elkezdtem a pecsétek gyűjtését még a régi bélyegzők voltak forgalomban, ma már ritkaságszámba megy egy-egy ilyen. A bélyegzők elérhetősége sem volt ilyen jól dokumentált, az elsődleges információforrás az OKT fórum volt. Bár a nem hivatalos Facebook csoportban is van számos hasznos infó, én továbbra is a fórumot tartom a legjobb forrásnak. A túra honlapja ebből a szempontból sajnos statikus, mert ott a bélyegzők mindenkori elhelyezése szerepel címmel, GPS koordinátával és nyitvatartási idővel. Ez egyébként az Országos Kékkör mindhárom kiírására igaz. Egy hátránya van ezeknek az egyébként hasznos tábláknak, hogy az aktuális elérhetőséget nem követik le. Jó lenne ezt a két csatornát, az OKT fórumot és a honlapot jobban összekapcsolni.

Az Országos Kéktúra igazolása, a jelvények

Sokáig szentül meg voltam róla győződve, hogy minden pecsétem rendben van, mígnem a téli túrám után egy hiányt vettem észre. Az új igazolófüzettel rendelkezőket ez nem érinti, mert dátumozással kezelhető a kérdés, nekem viszont hiányzott egy pecsét. Csókakő és Bodajk között nem volt érvényes teljesítésem, mert anno Csókakőn zártam, később pedig Bodajkon (valójában Csókakői elágazásnál) kezdtem. Ezt orvosolandó márciusban pótoltam a két hiányzó pecsétet. Itt is volt logisztikai kihívás, de a lelkiismeretem tiszta, mert bár egy pecsétet kocsiból kiszállva szereztem meg, a két bélyegzőhely közötti távot korábban lábon is megtettem. Sajnos rosszul adminisztráltam, amit a magam kárán megtanultam. Szóval tapasztalatból írom, tessék odafigyelni a szakaszolásnál és a pecsételésnél is.

KÉP / Heyjoe.hu túranyilvántartó
Heyjoe.hu túranyilvántartó

A bélyegzőfüzetet kereken három hete adtam le az MTSz irodában bírálatra, előtte tucatszor átnéztem biztosan minden megvan-e. A bírálat megkönnyítése végett egy dátumokkal ellátott útvonalvázlatot és a dupla bélyegzéseket összesítő táblát is csatoltam Heyjoe.hu-n rögzített adatok felhasználásával. Ez az elektronikus túranapló igen hasznos dolog, de erről már írtam korábban. Régimódi vagyok, ráadásul jogász, így az igazolófüzet mellé egy kísérőlevelet is írtam kérve a teljesítésem elbírálását, mert szerintem így illik. Ezt egyébként az összes szakaszjelvény esetén is megtettem és csak pozitív tapasztalataim vannak. Néhány kedves szóval nagyon sokat el lehet érni. A szakaszjelvényekkel kapcsolatban Hörpölin blogját ajánlom figyelmetekbe, ő leírt mindent lényeges információt.

Jelen állás szerint ott tartok, hogy türelemmel várom az MTSz ellenőreinek bírálatát. Reményeim szerint a teljesítésem az MTSz ellenőrök szerint is rendben lesz és hamarosan frissíthetem a bejegyzést az OKT jelvényem számával.

Most már hivatalos

FRISSÍTÉS: Az MTSz ellenőrei mindent rendben találtak az igazolófüzetemmel, amit telefonos egyeztetést követően a székházban visszakaptam. Teljesítésemet 6473-as szám alatt vették nyilvántartásba.