Túratervek sorozatom következő bejegyzése, rendkívül frappáns és kreatív módon a téli tervek 2019-es bemutatása, tehát nincs e téren nagy meglepetés.
Majd egy hónapja nem jelent meg új bejegyzés a blogon pedig időközben három téma is részben vagy egészben kidolgozásra került. Ezek a tél folyamán szépen sorban jönnek majd, de most ne szaladjunk ennyire előre. Az aktuális őszi terveknél írtam, hogy a túrabeszámolókon kívül nem nagyon lesz időm bejegyzéseket írni, télen viszont pont ellentétes a helyzet. Valószínűleg több időt tudok majd a gép előtt tölteni, persze ez nem mehet a szabadtéri programok kárára.
Túratervek
A téli tervek 2019-re – legalábbis ami a túraterveket illeti – nem olyan komolyak. Több időt is fogok a természetben tölteni, de nem készül mindegyikről beszámoló. Így például cserkelésről és fotótúráról nem fogok ezúttal sem írni, pedig tervezek néhányat. Részben szabadtéri program lesz egy tematikus városnéző séta Budapesten és egy kis kirándulás Kassára, ezekről Karácsony körül várható majd egy-egy bejegyzés. Hagyományos téli programjaink közé tartozik Judittal Az Év Természetfotósa kiállítás megtekintése és bár még nem tudjuk mikor kerítünk rá sort, lesz róla bejegyzés. Januárban volt egy remek túránk a Börzsönyben, amikor a Csóványost hódítottuk meg. Szép havas és ködös volt az idő, de azon túl nem láttunk semmit, szóval miért is ne ismételnénk meg idén télen is.
A Börzsönnyel kapcsolatban más tervek is vannak télre, nem egyéb mint a Börzsönyi Kéktúra teljesítése. Az igazolófüzetet is beszereztem, amit ezúton is köszönök a túrát gondozó egyesületnek. Ezt három túranapra tervezem, illetve tervezzük kollégámmal közösen és nem rettenünk meg a havas túrától sem. Pontos időpont még nincsen, valószínűleg három egynapos hétvégi túránk lesz. Nem az a távolság, ahonnét ne lehetne visszajutni Budapestre. Szintén a kollégákkal közösen van kilátásban egy barangolás a Visegrádi-hegységben, esetleg a Pilisben. Csoportos túra lévén inkább időjárásfüggő, így elképzelhető, hogy tavaszra fog átkerülni ez a túra. Jómagam egy Rám-szakadék és Prédikálószék túrában gondolkodom, meglátjuk mikor és mit enged ebből az időjárás.
Téli tervek 2019
A téli tervek 2019-ben azért is találó, mert télen meg kell terveznem és le kell szerveznem a tavaszi túrámat. Ez nem lesz más, mint a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra (RP-DDK) teljesítése, méghozzá egy menetben. Átlagos tempómhoz mérve számításaim szerint ez legalább tizenöt és legfeljebb tizennyolc túranapot jelent. Bőven van befolyásoló tényező, de biztosan az eddigi leghosszabb túrám lesz. A túra időpontjára van már elképzelésem, a szakaszolás is alakul, de sok dolgot még át kell gondolni. Jelenleg az egyetlen biztos pont, hogy Szekszárdról indulva fogok haladni Írott-kő felé, s ezen nem is szeretnék változtatni. A várható szakaszolás még idén össze fog állni, utána már csak a logisztikai kihívásokat kell leküzdenem. Van néhány, de erről majd később, ha már a megoldásokat is megtaláltam.
A tavaszra tervezett hosszú túrára a felszerelésemen is fejlesztek majd egy keveset, ennek kapcsán valószínűleg még télen frissíteni fogom a blog felszerelés oldalát. A szállások részhez nemrég felkerült a Közép-dunántúli Piros (KDP) túra teljesítése során igénybe vett szálláshelyek összesítése, illetve frissült az Országos Kéktúrát (OKT) összefoglaló is. A blogon télen szeretném a képkezelést jobban megoldani, úgy, hogy a bejegyzések albumai gyorsabban elérhetőek legyenek. Ezen már dolgozom egy ideje, de a WordPress bővítményes megoldások nem igazán azt adták vissza, amit látni szeretnék. Mivel én vagyok a túrablog első olvasója, nem is tettem ezeket közzé. Télen minden régi bejegyzéshez elkészül a fotóalbum és egy kis frissítés, szóval érdemes lesz azokat is megnézni, adott esetben elolvasni.
Télire sok szép túrát és hozzá szép havas tájakat kívánok minden kedves olvasómnak, magam részéről a mottóm változatlan:
Nincs olyan, hogy rossz idő vagy túl nagy sár.