Kiss Attila Tivadar
A második éjszakám is jól telt, a reggel is pompásan indult, így energikusan vágtam neki a túra harmadik napján az OKT 8. szakasz teljesítésének.
Zircen a szállásom nem az OKT kék jelzése mentén volt, így pár perc sétát igényelt, míg a jelzést újra felvettem. Ez a városban egyébként végig jól követhető volt. A Pintér-hegy lábánál található játszótérnél tértem be az erdei ösvényre. Látszik, hogy élénk turista, illetve kiránduló élet van a környéken, mert végig jól kitáblázott és karbantartott utakat találtam. A Borzavárig tartó utat nagyjából egy óra alatt tettem meg, ami kellemes reggeli séta volt az erdőben. A település gyakorlatilag a hegy túloldalán található, nagyjából azonos a fel-le szintkülönbség.
Műutakon
A nap első bélyegzője az Oázis presszónál található, ami csak délután van nyitva, így teraszán pihentem egy keveset. A polgármesteri hivatalnál elhelyezett bélyegzőt is megnéztem, az szintén rendben elérhető volt. A harmadikat viszont nem kerestem. A településen még kissé álmos hangulat uralkodott, nem nagyon volt élet az utcákon, sokat nem is időztem itt. A kék jelzés a templom mögött, egy tűzoltószertár-szerűség tövében felfelé hagyja el Borzavárt. Mivel kiváló tiszta időm volt, innét már láttam a következő pecsételő pontot, a Kőris-hegyet, illetve annak tetején a radarállomás jellegzetes kupoláját. Nagyon szép őszi színekben pompáztak a bakonyi erdők, pár képet már itt is készítettem, de a gépet ezúttal nem csomagoltam vissza. Gyaloglás közben is több képet lőttem.
Egy nyugalmasabb útszakasz következett, melyet balról kaszálók, jobbról pedig erdő szegélyezett Szépalmapusztáig. Egyetlen hátránya ennek a résznek, hogy szinte végig műúton kellett haladnom. Igaz, hogy egy rövidebb szakaszon a jelzés igazából nem a műúton, hanem közvetlenül mellette vezetett. Én viszont ott is a műúton mentem, most már bánom. Ez a rész azért is hagyott bennem maradandó emléket, mert itt kezdett el igazán fájni a már amúgy is fájós lábam. Ennek ellenére is élveztem, mert nagyon hangulatos része az Országos Kéktúrának.
A Bakony tetején
Szépalmapusztát elhagyva ismét az erdőben vezetett a jelzés, ahol egy kiránduló csoporttal találkoztam. Fél órás séta után értem el Kisszépalmapusztára, ahol a tisztáson az esőbeállónál egy rövid pihenőt tartottam. Ekkor épp Győr-Moson-Sopron megyében voltam, de a kilátóhoz felérve már ismét Veszprém megyei levegő borzolta a szakállamat. A felfelé vezető út helyenként kicsit bozótos volt, de nem vészes. Igazából a felfelé vezető ösvény sem az, bármit is jeleznek az irányítótáblák. A távolsághoz rendelt menetidő enyhén szólva is túlzás. Az utolsó táblán ez állt „Kőris-hegy 20 méter 4 perc”.
A Vajda Péter kilátóhoz felérve aztán újra találkoztam azzal a kisbuszos csoporttal, akik Kisszépalmapusztánál elkerültek. Nem voltak sokkal gyorsabbak, mint én, pedig felfelé kocsival mentek. A kilátó lábánál elhelyezett bélyegzőnél így volt egy kis tömeg, de mivel nem siettem sehová, megvártam, amíg a csoport elmegy. Távozásuk után érkezett egy túratárs Városlőd felől, akivel közösen csodáltuk meg a kilátást és pár szót is váltottunk. Szép tiszta idő volt, így elég messze el lehetett látni, a Somló és a Pannonhalmi Főapátság épületegyüttese is jól látszott. Emellett a kilátó tövében elhelyezett padokon jól esett az ücsörgés, belefért egy hosszabb pihenő.
OKT 8. szakasz, Bakonybél felé
A túratársamtól elköszöntem – két napja ő volt az első túrázó, aki szembejött –, majd elindultam lefelé. A következő útszakasz már Bakonybélre vezetett, gyakorlatilag el sem lehet véteni az irányt. Majdnem végig egyenesen lefelé tartva bő két órás sétával én is elértem a települést. Közben a lábam kímélése végett két pihenőt is beiktattam. A Száraz-Gerence mentén futó műutat elérve úgy döntöttem, hogy inkább a zöld jelzésen megyek be a településre. Mivel az Erdők Házát és a Pannon Csillagdát mindenképpen meg szerettem volna nézni, ez az útvonal praktikusabb volt, mint utóbb a szállásról visszagyalogolni. Mindkét helyet megnéztem, de élményeimet majd egy külön bejegyzésben foglalom össze. Itt most csak annyit, hogy a korábban említett kisbuszos kirándulócsoporttal megint összefutottam, mint megtudtam, a Kaposvári Egyetemről érkeztek. A tájházat, illetve az éppen restaurálás alatt álló Szent Mauríciusz Monostort majd egy későbbi látogatás alkalmával, Judittal közösen fogom megnézni.
Kellemesen elfáradva, fél hat magasságában értem a szállásomra, a Vadszőlő Szálló és Étterembe, ami az OKT egyik bélyegzőhelye is egyben. A kellemes fáradtság a bal lábamon kívül mindenre igaz volt, az ugyanis nagyon fájt. Este meg is fordult a fejemben, hogy egy reggeli busszal inkább hazaindulok, de aztán erőt véve magamon nem így tettem. A szálláshely éttermében egy kiadós és ízletes meleg vacsorát ettem, ami szintén megalapozta ezt a döntésemet. Az utolsó túranapra már nem maradt sok, de azért korán nyugovóra tértem.
A túranap útvonala a lenti térképen, míg fényképeim a bejegyzésbe ágyazott képekre, a Képek menüben vagy ide kattintva érhetők el.
Bejárás napja: 2017. október 11.