Menü Bezárás

Őszi tervek

Nyár végével nem csak az iskola, hanem a túraszezon is kezdetét veszi vagy folytatódik, amit én is szeretnék kihasználni, nézzük tehát mik az őszi tervek.

Szeptemberre már több kötött programom van, de ezeket igyekeztem úgy alakítani, hogy ne keresztezzék a túraterveket. Elsősorban a kéktúrát szeretném folytatni Csókakőtől Zirc felé legalább egy szakaszt megtéve, de erőnléttől függően talán kettő is belefér. Legutóbb ugye az OKT 10. szakaszán jártam télen, ami valamivel több mint ötven kilométer volt, s amit hóban két nap alatt teljesítettem. A 8. és 9. szakasz együtt száz kilométer, így számításaim szerint négy nap alatt nagyon kényelmesen tudok majd eljutni Városlődig. Egy napra így átlag huszonöt kilométer jut, amit olyan tempóban lehet megtenni, hogy az egy szakaszra eső kilátópontokon még el is tudok időzni kicsit. Meg persze ez nem nyaralás, hogy a szállást mielőbb foglaljuk el, hogy minél hamarabbb tudjunk menni a wellnessbe.

Őszi tervek az Országos Kéktúrán

Éppen ezért azt terveztem, hogy első nap kipihenten egy nagyobb távot teszek meg az OKT 9. szakaszából és Kisgyónban alszom, ha az idő engedi akkor sátorban. Másnapra a rövidebb, nehezebb rész marad, melyet Zircen fogok zárni, ahol majd szállást is foglalok. Felmerült az is, hogy Judit utánamjön Zircre és eltöltünk egy napot a Bakony fővárosában. Tavaly ugyan jártunk ott, azonban csak az apátság udvarát és Ciszterci Műemlékkönyvtárat tudtuk megnézni. Későn is érkeztünk a városba, illetve más programok miatt kötve volt az időnk és hamar kellett induljunk. Emellett az időjárás is nagyon barátságtalan volt, nem is esett volna jól a séta az arborétumban. Ezen a közös hétvégés variáción még dolgozunk, nincsen teljesen kizárva, csak jóval több logisztikát igényel.

KÉP / Zirci Ciszterci Apátság
Zirci Ciszterci Apátság

Ha úgy alakul és bírom szuflával, akkor belevágok az OKT 8. szakaszába is, első nap Bakonybélig, majd másnap Városlődig. Bakonybélben mindenképpen szeretnék majd egy kis időt eltölteni, mert akad itt pár olyan látványosság, amit érdemes megnézni. Többek között a Balaton-felvidéki Nemzeti Parknak van e helyütt is egy látogatóhelye, amire a tihanyi kirándulásunk alkalmával is felhívták a figyelmem. A Levendula Házban adtak is egy pecséthelyes leporellót a nemzeti parkról, amit lesz alkalmam újra felhasználni, s Bakonybél után már csak egy üres pecséthely marad a nemzeti parktól.

Magas-Tátra

Döntően belföldön szoktam túrázni, ezért is lesz újfajta kihívás a kollégákkal közösen szervezett túra a Magas-Tátrába a Tengerszem vagy másnéven Rysy csúcsra. Az alap elgondolás szerint kocsival megyünk, amit a Csorbatónál hagyunk, majd tömegközlekedéssel átmegyünk a lengyel oldalra Lysa Polanahoz. Onnét gyalogosan közelítjük meg a Morske Oko melletti túristaházat, ahol az éjszakát töltjük. Ha belefér, akkor még kisebb kirándulással zárjuk az első napot, másnap pedig indulunk a Tengerszem csúcsra, amit a szlovák oldal felé hagyunk el, így a kocsikat azonnal fel is tudjuk majd venni. Elég nehéz volt szállást szerezni, de szeptember utolsó hetének pár munkanapjára azért sikerült, sazabadságba pedig még belefér.

KÉP / Kompakt kétnapi felszerelésem a Nagy-Getén
Kompakt kétnapi felszerelésem a Nagy-Getén

Ez a túra a felszerelésem is próbára fogja tenni, amit alapvetően nem ilyen típusú magashegyi túrákhoz válogattam, viszont a funkcionalitást szem előtt tartva mindenből sikerült jó minőségűt beszereznem. A jelenleg használatban levő bakancsomat viszont direkt úgy választottam ki, hogy ilyen túrákra is megfelelő legyen. Ellenben egy új nadrágot valószínűleg még be kell majd szerezzek. Másra azt hiszem nem lesz szükségem, mert az évek során apránként elég jól fel tudtam szerelni magam. Kicsivel később tervezek is a felszerelésről egy bejegyzést.

E konkrét túraterveken kívül még apróbb kirándulásokat is tervezünk Judittal és több múzeumlátogatás is szóba került. Ezek a tervek még nagyon képlékenyek.

Borítókép forrása: DzidekLasek I pixabay.com