Menü Bezárás

RP-DDK 1. szakasz / Egyházasrádóc – Írott-kő

KÉP / Írott-kő kilátója

Az RP-DDK 1. szakasz Egyházasrádóc és Írott-kő közötti szakasz teljesítése méltó, ám igen fájdalmas befejezése lett a túrának.

A túra hatodik napját onnét kezdtem, ahol ötödiket befejeztem, így az RP-DDK 1. szakasz teljesítése is fordított irányban történt Egyházasrádóc és Írott-kő között. Egyházasrádócon a szálláshelyem a bélyegzőnek is helyt adó Pub Söröző és Falatozóban volt, ahol igen jót aludtam. A szállás árában benne volt a reggeli is, melynek kényelmes elfogyasztását követően még egy kicsit csípős hidegben indultam útnak. Rögtön egy kitérővel kezdtem, hisz a helyi RP-DDK bélyegzőn szereplő Szent András apostol templomot a jelzés nem érinti. Mintegy öt percnyi kitérő, amit érdemes megtenni. Utána attól függően ki melyik irányból érkezik, visszafelé vagy a jelzéssel páhuzamosan haladó utcán könnyen fel tudjuk újra venni a helyes útirányt.

Felújítás folyamatban

A templom megtekintése után én is a jelzéssel párhuzamosan haladó utcán sétáltam fel a település feletti szántókig. Két éles kanyart követően máris irányba álltam és egy csaknem végeláthatatlan úton haladtam Ják felé. Kora reggel még volt olyan nagy forróság, de később ez az útszakasz bizony elég embert próbáló lehet, sehol nem találni egy árnyékot sem. Amikor már majdnem beleuntam volna az egyenesbe jött a bal forduló és az út kisvártatva az erdőbe vezetett. Talán ha negyed órát haladtam az erdőben, majd a Hideg-kúti-patakon és az utat keresztező kerítésen történő átkelést követően újra a szántók mentén. A kerítés kapuja retesszel van zárva, nincsen létra vagy a turisták közlekedésére szolgáló külön kapu. Nyugodtan nyissuk ki, majd áthaladást követően zárjuk vissza a kaput, ettől nem szabad megijedni.

KÉP / A kordon mögött a Jáki templom
A kordon mögött a Jáki templom (kattintásra galéria nyílik)

A szántóföldek között bandukolva néhány őzre lettem figyelmes, akik láthatóan megriadtak valamitől. Később láttam, hogy féltucat kóborkutya bóklászott a kerítésen belül, valószínűleg azok zavarták meg az őzeket. A kerítés másik végéhez közeledve engem négy terepmotoros zavart meg, illetve terített be alaposan porral. Előtte még éppen sikerült lencsevégre kapnom néhány őzet, a porfelhőben ez már esélytelen lett volna. Ismét átkeltem egy kerítéskapun, majd a főút mentén besétáltam Jákra. Nagy bánatomra a Jáki templom felújítás miatt már nem fogadott látogatókat, sőt egészen 2022 március végéig nem is fog. A kordon fölött valamelyest be lehet lesni ugyan a parkba, de azért az nem az igazi. A bélyegzőt a templom melletti parkban a hirdetőtáblánál rendben megtaláltam és mivel már kezdett igen nagy hőség lenni, úgy döntöttem tartok egy kis pihenőt. Felderítettem a szemközti ajándékbolt kínálatát, ahol egy szép egyedi pecsétet is kaptam. Ezen kordonok nélkül látszik a templom.

A Jáki-erdőben

A pihenő a tervezettnél hosszabbra sikerült, de a túranapba ez bőven belefért, Szombathely nem volt olyan messze. Tovább haladva Ják határában egy újabb zárt kaput találtam, átkeltem, majd a túraútvonal egyik leghangulatosabb részén haladtam. Gondozott füves út, melyet kétoldalt sövény szegélyez, balra az Alpokalja, jobbra szántőföldek, előttem a Jáki-erdő, mögöttem a Jáki templomra nyíló kilátás. Pár száz méter hosszan van így elkényeztetve a turista, aki ha átkel a Bolygó-patakon a nem kevésbé hangulatos Jáki-erdőben folytathatja az útját. Néhány kirándulóval, majd a kicsivel később a tisztáson dolgozó munkásokkal találkoztam, ami vasárnap kicsit meglepő volt. Nem a döbbenet szülte bennem a felismerést, hogy jó lenne egy kicsit leülni, s erre remek lehetőség adódott a Szent Márton-erdei pihenőhelynél. Az út mentén egy igen kényelmes, háttámlás padot találni, ahol a magam csendességében megebédeltem. Egy mókus ugyan próbált megzavarni, de nem sikerült neki.

KÉP / Mókus, fenn a fán
Mókus, fenn a fán (kattintásra galéria nyílik)

Pihenő után újult erővel indultam útnak és hamar el is értem a műutat, melynek mentén baktatva először került látóterembe a napi célállomás, Szombathely. A műútról letérve a Csupor villa felé erős neszezésre lettem figyelmes, majd kisvártatva féltucat szarvas váltott át előttem a turistaúton. Ez egészen feldobta az addig is jó hangulatú napomat, mert a túra során jobbára csak a szarvasbőgést hallgathattam, de nem sok példányt láttam szabad szemmel. A városi komposztáló telepet elérve újra a szántőföldek között vitt az út, a tikkasztó melegben itt találkoztam egy túratárssal. Már igazán közel jártam a bélyegzőhelyhez, amitől a hírhedt szombathelyi csalános választott el. Igazság szerint az ilyen elhanyagolt részeket nem értem. Évek óta ismert, hogy milyen állapotban van és mégis szinte minden arrajáró túratárs változatlan állapotban tudja megörökíteni. Én sem maradtam ki a sorból, pedig szívesen kihagytam volna a nálam is magasabb csalánost.

Az utolsó éjszaka

A csípős fogadtatás ellenére sikerült átvergődnöm a csalánoson és a kertek alatt kisvártatva a Szombathelyi parkerdőnél voltam. A bélyegzőt itt is rendben megtaláltam a büfé kerítésén, majd az pecsét megszerzését követően a tisztáson tartottam egy hosszabb pihenőt is. Megfordult a fejemben, hogy a túra parkerdőn áthaladó részét kihagyom és egyenesen lesétálok a szálláshelyre, amivel nyertem volna némi pihenőidőt viszont kihagytam volna egy nagyon hangulatos erdei sétát. Végül az erdei séta mellett tettem le a voksomat, eleinte több kiránduló társaságában, majd ahogyan egyre beljebb kanyargott az út az erdőbe már egyedül bandukoltam. Egy órányi sétát követően Olad városrészhez érkeztem, további fél órás séta után pedig már az Oladi-kilátó alatti tisztáson álltam. Szerencsémre a kilátót nyitva találtam és ezt kihasználva felmentem, hogy szemügyre vegyem a kilátást. A tisztás körüli fák az elmúlt években bizony megnőttek, így már nem az igazi a kilátó panorámája.

KÉP / A sort záró szarvasbika
A sort záró szarvasbika (kattintásra galéria nyílik)

Még beszélgettem néhány szót a kilátó törtnetéről, mint kiderült az aznapi nyitvatartásért felelős úrral egyetemi iskolatársak voltunk. Néhány év különbséggel persze, de attól még iskolatársak voltunk. A térkép figyelmes tanulmányozása és iskolatársam útbaigazítását követően az esti szálláshelyem felé vettem az irányt. Visszafelé kellett haladnom és a szokásosnál nagyobb kitérőt igényelt a jelzésről, de ezzel együtt is gyorsan elértem. Tisztálkodás és vacsora volt az esti program, majd korán nyugovóra tértem, mert másnapra korai indulást terveztem, hogy a kinézett buszt és vonatot biztosan elérjem. Az éjszakám elég jól telt, igen jót aludtam és a tervezett időben reggel útnak indultam. A városban úgy tűnik többen is hozzám hasonlóan korán keltek, meglehetősen nagy forgalommal találkoztam. Több, mint fél órányi sétával értem el a lakóövezet határát, majd a főúton átkelve végre földúton haladtam.

Fájdalmas búcsú lett

Az erdő felé baktatva egy kiírás szerint erdőlátogatási korlátozás van érvényben a területen, amiről előzőleg sajnos nem volt információm. Két órát nem szerette volna elpazarolni a várokozással, ezért a hátizsákra felhúztam a narancssárga esővédő huzatot, hogy jobban látható legyek, majd haladtam tovább. Egy kivételtől eltekintve elég jól követhetők voltak a jelzések, így a turistaúton nem éreztem olyan kockázatosnak a haladást. Senkivel nem találkoztam és járműveket sem láttam az erdőben. Már éppen a tilalommal érintett időszak vége felé jártam, amikor hiretelen irgalmatlan fájdalmat éreztem a jobb lábszáramon. Egy lódarázs mart belém. Fészek biztosan nem volt a közelben, egy széles erdei úton haladtam, ami kicsit sem volt dzsindzsás és addig rovarokat sem igazán láttam. Derült égből villámcsapásként jött ez a csípés.

KÉP / A csípés előtti pillanatok
A csípés előtti pillanatok (kattintásra galéria nyílik)

Sajnos rövidnadrágban voltam, így a nadrágszáram semmit nem tompított a csípésen, de a zoknim sem, amin keresztül néhány száz méter megtétele után újra megcsípett egy lódarázs. Ez már nem volt olyan fájdalmas, mint az első csípés és nem is vérzett, de itt egy kicsit megrémültem. Két csípés ilyen rövid időn belül. A kavicsos erdei utat elérve megálltam és megnéztem mi a helyzet, szerencsére nem dagadt meg egyik csípés helye sem és más allergiás reakciót sem vettem észre magamon. Túl azon persze, hogy irgalmatlanul fájt a csípés. Egy nappal később aztán megdagadt, de akkor már otthon voltam, ahol jobban el tudtam látni. Mivel a tempómat nem befolyásolta a csípés, csak Bozsokra érve tettem az akkor már nem vérző csípésre sebhintőport és ragtapaszt, de ez még jó egy órás séta volt. Bozsok feletti szántó mellett sétálva már karnyújtásnyi közelségbe került a túra vége és látótávolságba a Szent Vid kápolna is.

RP-DDK 1. szakasz Egyházasrádóc és Írott-kő között

Nem terveztem hosszabb megállót Bozsokon, a bélyegző a buszmegállóban rendben elérhető volt, ahonnét az egészségügyi szünet után indultam is tovább. Már a csúcstámadás következett, amit a több okból is sajgó lábam ellenére nagyon jól bírtam. Szinte meg se kottyantak az emelkedők és máris a Kalapos-kőnél álltam, kicsivel később pedig már az országhatártól karnyújtásnyira sétáltam. Újabb emelkedők és kanyarok, majd egy ismerős vadetetőnél egy tisztáson találtam magam, ahonnét Írott-kő már igazán nem volt messze. A kilátóhoz vezető ösvény elég szuszogtató, de a sikerért ugyebár meg kell dolgozni. Kishíján a könnyem kicsordult, amikor a kilátó tövében a túra utolsó pecsétjét is a füzetbe ütöttem. Csak amiatt bánkódtam kicsit, hogy a kényszerpihenő miatt még maradt néhány üres hely a füzetemben. Nem egybefüggő lett a bejárásom, de a fájdalmak ellenére is tizennégy csodás szeptemberi túranap után már csak a hazaút volt hátra. Az RP-DDK 1. szakasz teljes távját teljesítettem Egyházasrádóc és Írott-kő között

KÉP / Ismerős fotó
Ismerős fotó (kattintásra galéria nyílik)

A kilátónál bő fél órás pihenőt tartottam, közben öt percig teljesen egyedül voltam, talán ezek voltak a legszebb itt töltött perceim. Amikor két éve itt jártam a Kendig-csúcsain át ereszkedtem le Kőszegre, most azonban Velem volt a cél. Lefelé egy darabig a sávjelzésen, majd a kék kereszt jelzésen haladva a Kéktúra emlékmű és a Szent Vid kápolna eltéveszthetetlen. Ereszkedés közben találkoztam féltucat túratárssal, akik az első pecsétjük megszerzése felé tartottak az Országos Kéktúrán. Kitartást és sok szép túrát kívánok itt! Jómagam igen kényelmes tempóban, bő egy órányi sétát követően már a Kéktúra emlékműnél, kicsivel később pedig a Szent Vid kápolnánál fényképezkedtem. Két óránál kicsit több időmbe került, amíg Velemben az autóbuszfordulót elértem, de bőven időben voltam. Tisztálkodtam, átöltöztem és még haraptam is valamit a busz érkezése előtt, amivel Lukácsházáig mentem. Ott vonatra szálltam és szombathelyi átszállással pár órán belül, egy nagy kaland után Budapesten voltam.

A túranapok során készített képeimet a bejegyzésbe ágyazott képekre, ide kattintva vagy a Képek menüben lehet elérni, a megtett út pedig az alábbi térképeken követhető.

Powered by Wikiloc
Powered by Wikiloc

Bejárás napja: 2020. szeptember 20-21.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .