Menü Bezárás

OKT 25. szakasz / Bódvaszilas – Boldogkőváralja

KÉP / Itt a tavasz

Az ezredik kilométert hamar magam mögött hagyva a tavaszi hétnapos túrám első három napján az OKT 25. szakasz távját jártam be.

A túra szervezését még tavaly elkezdtem, legalábbis papíron felvázoltam a terveket, aztán a tényleges előkészületek meglepően gördülékenyen mentek. Kicsit gyanakodtam is, hogy lesz ennek még böjtje, de szerencsére az utazás a terv szerint alakult. Ezen sokáig gondolkodtam, a tavaszi terveknél plusz napokat is számoltam rá, de végül csak szombat reggel indultam útnak. Vonatpótló busszal Hatvanig, majd onnét miskolci átszállással Bódvaszilasig vonatoztam. Bódvaszilason hamar bélyegeztem, majd a vasúti síneken átkelve felvettem a kék sávjelzést. Néhány perc gyaloglás után történelmi pillanat következett, ugyanis teljesítettem az ezredik kilométeremet az Országos Kéktúrán. Keresve sem találtam volna szebb helyet és időt erre. Mögöttem a Gömör-Tornai-karszt előttem a Szalonnai-hegység és az utolsó bélyegzőhely, Hollóháza felé tartok.

Kitartó emelkedőn

A Bódvaszilas melletti mezőn már éreztem, nagyon meleg idő lesz aznap. Fél órányi járás után ugyan már az Esztramos-hegy árnyékába értem, mely a Rákóczi-barlangot is rejti. Első napra nagyon feszített tempót kellett tartanom, ezért ez a látnivaló ezúttal kimaradt. A hegy lábánál a felhagyott bányamű szolgált némi látnivalóval. Bódvarákó előtt még jónéhány vadásszal találkoztam, majd újra a tűző napon besétáltam a településre, ahol a bélyegzőt rendben megleltem. Bódvarákó egyébiránt szépen gondozott, a bélyegzőhely melletti ház éppen felújítás alatt állt. A helyiektől kaptam útbaigazítást, majd a mezőn át megközelítettem a túranap legnagyobb kihívását jelentő túraösvényt ami a Szalonnai-hegység gerincére vezetett.

KÉp / Martonyi pálos kolostor romjai
Martonyi pálos kolostor romjai (kattintásra galéria nyílik)

Kitartó és kevés pihenőt engedő egy emelkedő, ezt mindenképpen meg kell jegyezzem. Bő fél óra alatt azért sikerült felszuszogni magamat a Szár-hegy és Csengő-tető alatti völgyen található Martonyi kolostorromig. Az egykori Pálos kolostor árnyékában tartottam egy picivel hosszabb pihenőt, közben igyekeztem minél alaposabban körbejárni a romot. Tovább haladva igen kényelmes utam volt, jobbára a hegygerincen szintben vezetett a kék jelzés. Az út közben az erdőből egy rövid időre rálátás nyílt a Rakacai-víztározóra. Az erdőben több helyen is favágók dolgoztak, az egyik pihenő brigáddal össze is találkoztam, akik rögtön pálinkával kínáltak, de én nem éltem vele. A következő bélyegzőhelyre, Tornabarakonyba vezető út nagy részét erdőben, kisebb részét pedig műúton tettem meg.

Marsi tájon két bélyegző

Tornabarakonyban a parókia tornácán rendben megleltem a bélyegzőt, majd egy rövid pihenőt megengedtem magamnak. Takaros kis település ez is, bár inkább üdülőfalunak tűnt. Tovább haladva egy újabb emelkedőn és marsi tájon találtam magamat, olyan vörös földet tapostam a mezőn baktatva. Szűk egy órányi séta után értem el Rakacaszendet, ahol bizony már megmutatta magát mennyire szegény vidék ez. A bélyegzőt rejtő vegyesbolt délután már nem volt nyitva, de az ajtórács mögött a bélyegző gond nélkül elérhető. Szegénység ide vagy oda, a körülményekhez képest rendezett településnek tűnt Rakacaszend is, ahol a helyiek szintén igen kedvesek voltak. A települést elhagyva még megcsodáltam a református templomot, majd ugyancsak vörös földet taposva kaptattam felfelé.

KÉP / Visszatekintés Rakacaszend felé
Visszatekintés Rakacaszend felé (kattintásra galéria nyílik)

Ez is egy kitartó emelkedő, ám szerencsére nem olyan meredek mint a Bódvarákó feletti. A jelzések elég egyértelműen voltak felfestve szinte végig, talán Irota felé tartva vétettem egyszer irányt, de észrevettem és hamar tudtam korrigálni. Szerettem volna minimalizálni a fejlámpás túrázást, ezért aztán kicsivel nagyobb tempót diktáltam magamnak, mint általában szoktam. Meg is kellett állnom néha egy szusszanásnyi pihenőre, ámbár az is igaz, hogy a zsákom első nap még elég nehéz volt. Az OKT dezinformációs táblák sem segítettek sokat, mert Irotához 50 percnél közelebb nem nagyon tudtam jutni. Az erdőből kilépve aztán a lemenő nap fényében kaptam egy kis frissítőt. Egy őz suta legelészett az erdő szélen, két másik pedig előttem ugrándozott.

Kaptam hideget, de még több meleget

Az esti szállást még szürkület előtt, a tervezetthez képest fél órával korábban értem el. A Túl az óperencián vendégházban foglaltam, de a faluba érve a Talentum Vendégház tulajdonosával is váltottam pár szót, sőt még egy irotai bélyegzőt is kaptam tőle. Az esti szállás semmi különös, egy éjszakára teljesen megfelelő egy bakancsos turistának. A fűtött szobában este jó meleg volt, csak reggelre hűlt ki az épület, de éjszaka ugye nem volt aki rakjon a tűzre. Reggel kicsit későn, csak nyolc óra után indultam útnak, még egy kicsit hűvös volt az idő. Rögtön Irota felett egyszer irányt vétettem, ahol tök logikátlan módon a tábla mögötti úton kellett volna haladni. Ezt is hamar korrigáltam és majd másfél órányi kellemes erdei séta után értem el Felsővadászra, ahol vasárnap elvben mindkét bélyegzőhely zárva kellett legyen, így fényképezésre készültem.

KÉP / Gyümölcsoltó Boldogasszony templom
Gyümölcsoltó Boldogasszony templom (kattintásra galéria nyílik)

Nos, a dohánybolt nem is volt nyitva, de a mellette található vegyesboltban megsúgták, hogy a felső bolt bizony nyitva van, ahol a bélyegzőt is elérem. Úgy is lett. Már kezdett felfelé kúszni a hőmérőm higanyszála, ezért egy kis dobozos almalevet megengedtem magamnak. Ezt végül nem a faluban, hanem már Nyésta előtt a fenyves árnyékában fogyasztottam el. Ezzel rá is pihentem a következő szakaszra, ugyanis Fancsalig már nem igen akadt árnyék. Nyéstát elhagyva egy friss erdőirtásba futottam bele, ahol a gallyakat még nem tudták eltakarítani az útról és igazából út sem nagyon akadt. Abaújszolnokra lefelé ereszkedve a szemközti szántón egy kisebb rudlit (szarvascsordát) pillantottam meg, de a faluba érve elvesztettem őket. A bélyegző itt is könnyen meglett, de rövid pihenő után már újra úton, egy újabb emelkedőn voltam.

Az erdő vadjai

Az emelkedőn felfelé kapaszkodva szerencsém volt, a rudli újra a látóterembe került és sikerült néhány egészen jó képet készítenem róluk. Nem terveztem ugyan, de Baktakék előtt tettem egy kitérőt a Katalin-kilátó felé. Igen jól elhelyezett kilátó, ahonnét a regéci várat is jól lehetett látni. Az itt eltöltött hosszabb pihenő után egy a térképen jelzett, azonban a valóságban nem egészen létező úton ereszkedtem le Baktakékre. Már a falu határában, majd kicsivel később is csökkentettem a csokikészletemet a helyi kölykök unszolására. Kis kitérővel a kocsmában beszereztem a köveltkező pecsétet, majd egy almafröccsel oltottam a szomjamat. Nos, nem sokan szoktak ilyet rendelni, az egyszer biztos. A faluból kifelé Miklós bácsi kísért el, nehogy eltévesszem az utat.

KÉP / Egy rudli
Egy rudli (kattintásra galéria nyílik)

Eleinte gyümölcsösök mentén, majd szántóföldön, kicsit műúton és végül egy kellemes erdei sétával jutottam el Fancsalra. Bár már eléggé fáradt voltam, itt sem időztem hosszabban, a kocsmával szemközti ház kerítésén található bélyegzővel pecsételtem, majd indultam tovább. Egy rövid emelkedő következett, amit egy még rövidebb erdei sétával zártam le. Nagyon jól esett végre árnyékban haladni, de egy pihenő is jól jött volna, ezért az erdőből kiérve, egy OKT dezinformációs tábla tövében letelepedtem. Remek kilátás nyílt a másnapi útvonalam főbb állomásaira, Boldogkő és Regéc várára. Pihenő közben mintha egy rókát pillantottam volna meg, de igen gyorsan eltűnt a szemem elől. Pár perccel később viszont három mezei nyúl között találtam magamat, akiket láthatóan ne zavart az ottlétem. Mi ez ha nem szerencse?

A Hernád partján és azon túl

Már nem volt messze második napi célállomásom Gibárt, így erőt véve magamon tovább indultam. A mezőn nem esett túl jól az ereszkedés, egyrészt ugye nem volt árnyék, másrészt pedig elég fura szögben lejtett az út amit bizony megérzett a lábam. Lefelé haladva viszont újra megpillantottam a rókát, ami ezúttal nem menekült a kamerám elől. Elég lassan értem be Abaújdevecserre, ahonnét a nap végéig már aszfaltos úton kellett haladjak. No, ez megint nem dobott fel túlságosan, főleg a tűző napon ugyebár. Itt és később Encsen is úgy éreztem, hogy én lettem a napi látványosság a helyieknek. Nagyon megbámultak, pedig hát járt már erre hátizsákos turista előttem is.

KÉP / Zsilipek
Zsilipek (kattintásra galéria nyílik)

Encsen a jelzés nyílegyenesen vezet keresztül, én is igen gyorsan, különösebb nézelődés nélkül haladtam át a városon. Az utolsó néhány kilométert szerencsére nem az útpadkán, hanem az Encset Gibárttal összekötő kerékpárúton kellett megtegyem. A viszonylag nagyobb autóforgalom így nem veszélyezeteti a hozzám hasonló turistákat. Gibárton a szállásom a Híd presszóban volt, ami egy éjszakára szintén teljesen rendben levő szálláshely. Ellátás nincsen, tehát második este is magamra főztem. Még vacsora előtt kisétáltam a presszótól néhány percre található vízerőműhöz, ahol a nap utolsó pecsétjét begyűjtöttem. Az ipari műemlék épületet sajnos csak kívülről tudtam szemügyre venni, pedig nagyon szívesen megnéztem volna a falakon belüli gépeket is.

OKT 25. szakasz, szembeszélben

Az éjszakám aránylag nyugalmasan telt, csak valamikor kora hajnalban riadtam fel a kint süvítő szélre. Gondoltam magamban reggelre el fog ez állni. Nem így történt, igen erős szél kísérte végig harmadik túranapomat. Amikor reggel mentem a presszóba rendezni a szállást, a tulaj röviden össze is foglalta mindezt:

Északi szél fúj, az pedig nem viccel.

Ennek a mondásnak az adott különös felütést, hogy éppen április elsejét írtunk. Hernádcécéig végig erős szembeszélben kellett tehát haladjak. Eszembe is jutott egy túratársunk néhány hónappal ezelőtti beszámolója, amit nekem a sors annyival fejelt meg, hogy valahol előttem trágyáztak. Mi mást írhatnék, szuper volt. Hernádcécét szűk másfél órás gyaloglás után értem el, ahol a falu szélén a bélyegzőt rendben megtaláltam. Nem időztem szinte semmit a településen, csupán az utamba eső két kis templomot kaptam lencsevégre és indultam tovább Boldogkőváralja felé.

KÉp / Klasszikus
Klasszikus (kattintásra galéria nyílik)

Az út itt jobbra fordult tehát a szél már nem szemből, hanem oldalról ért. Ez sem volt sokkal jobb, mert a szántón két traktor jól felkavarta a port, de már nem volt messze Boldogkőváralja, szóval erőt vettem magamon és férfiasan tűrtem. Boldogkő Várát már reggel óta láttam magam előt, de csak három órányi séta után értem el kapujába, szélvédett helyre. Beszereztem a pecsétet, majd váltottam egy belépőt és megnéztem a várat. Nem szerettem volna kihagyni, így amennyire lehetett bejártam minden zegét és zugát. Bő fél órát elidőztem a várban, majd egy keveset még a várfal tövében pihentem és a temető felé vezető meredekebb turistaúton leereszkedtem a településre. Ekkor már az OKT 26. szakasz nyomvonalát követve, ami egy következő bejegyzés lesz.

A szakasz három túranapja során megtett út nyomvonala itt (első, második, harmadik nap), néhány képem pedig a lenti galériában vagy ide kattintva érhető el.

Bejárás időpontja: 2019.03.30 – 2019.04.01