A tavaszi hétnapos túrám harmadik napjának délelőttjén már az OKT 26. szakasz teljesítését kezdtem meg, amely mint utóbb kiderült az egyik kedvencem lett.
Boldogkő várában bő fél órát elidőztem, majd a várfal tövében kicsit rápihentem a következő szakaszra. Boldogkőváraljára a rövidebb és nyilván meredekebb turistajelzésen ereszkedtem le, de a település központjába nem mentem be. A kék sávjelzést a temető utcájának végén vettem fel újra. Ereszkedés közben néhány nem hétköznapi beállításban sikerült a várat megörökítenem, ezt kár lett volna kihagynom. A folytatásban az Arka-patak völgyében egy csekély forgalmú műúton értem el Arka falut. Ez is egy igen tetszetős kistelepülés sok szép házzal és kedves emberekkel. Mire idáig elértem dél felé járt az idő, ezért a régi tűzoltókocsihoz közeli padoknál fújtam egy keveset. A szél még itt is tombolt, olyannyira, hogy a szökőkútból is ferdén szökött ki a víz.
Érintetlen vadon
A rövid pihenő után még mindig a szél borzolta a hajamat és a szakállamat, de már csak a temető feletti gyümölcsösig. Ott végre szélvédett helyre kerültem. A kék sávjelzés az Arka-patak mentén vezet. Bár még nem ébredt fel teljesen a természet, úgy minden bizonnyal szebb, ugyanakkor nehezebb is lett volna ez a rész. Ez a bő másfél órás út egy igazi érintetlen vadonnak tűnt, amit éppen csak a túraösvény szelt ketté. Többször eszembe is jutott a Vadon című film egy jelenete, amikor Reese Witherspoon a PCT vége felé egy lámával fut össze az erdőben. No, nagyjából ilyen érzésem volt, ami kisvártatva testet öltött. Történt ugyanis, hogy megálltam pihenni, egy kidőlt fán ücsörögtem és már épp indulni terveztem. A szemem sarkában mozgást láttam és ahogy oda fordultam egy muflont és egy bárányt pillantottam meg a hegyoldalon a fák között. Ezek szerint nagyon csendben voltam, sőt még lencsevégre is kaptam őket.
Nem igazán szerettem volna, de ugye kénytelen voltam megszakítani még ezt a szerencsés pihenőt is, haladnom kellett. Az Arka-patakon mintegy tucatnyi alkalommal keltem át, majd egy rétre érkeztem, ahol egy öreg fa árnyékában található padnál újra letelepedtem. Tettem ezt azért, mert a rét hangulata maga is erre csábított, másrészt pedig kiváló rálátás nyílt Regéc várára. Miután kigyönyörködtem magamat egy rövid erdei sétát követően Mogyoróskára érkeztem. A település nem bélyegzőhely, viszont hangulatos házai többször is megállásra késztettek, a regéci vár pedig végig a látóteremben volt. A kék sávjelzés a faluból kiérve a vár alatti földúton vezet át Regécre, amit a közelmúltban legyalultak, így egészen sima. Ottjártamkor még a Nap sem szikkasztotta keményre, jól esett rajta a séta. A vár felé kapaszkodva egyszer megálltam egy rövid pihenőre, majd a nekem balra eső kék/piros rom jelzésen felsétáltam a várhoz.
Saját felelősségemre
A vár alatti parkolót ezen az emelkedőn kb. öt perces séta után értem el, ami néhol egy kicsit meredek volt ugyan, de egy túrázónak nem jelenthet akadályt. Már a pénztár előtti teraszról is csodaszép kilátás nyílt a környékre, de azért jegyet váltottam, hogy belülről is szemügyre tudjam venni. A vár bejárata egészen ötletes, érződik rajta, hogy ez mégiscsak egy katonai épület. Egy szűk és nem túl magas folyóson lehet bejutni a várudvarba, amit hátizsákkal a hátamon még éppen sikerült teljesítenem. A felsővárat már helyreállították, azonban az alsóvár még mindig régészeti helyszín, amire tábla is felhívja a figyelmet. Mindenki csak saját felelősségére kapaszkodjon fel az ideiglenes lépcsőkön. Ha már ott voltam, természetesen oda mentem fel először, mi bajom lehet alapon. A felsővár nyújtott némi szélárnyékot, így pár fotót készítettem, majd a vár kiépített része felé vettem az irányt, ahol több berendezett terem várja a látogatókat.
A lakótoronynál két remekül elhelyezett panoráma teraszt is kialakítottak az újjáépítés során a vár északi oldalára. Az alacsonyabban fekvőre kiléptem pár fotó erejéig, de szó szerint csaknem ledöntött a lábamról a szél. A fentit már meg sem próbáltam. A várban összességében bő fél órát időztem, majd azon a turistaúton, ahol felfelé is mentem újra felvettem a kék sávjelzést. Negyed órával később pedig már Regécen, Piroska néninél az esti szállásadómnál voltam. A szálláson kellemes meleg fogadott, bár az is igaz, hogy napközben is igen jól felmelegedett a levegő. Úgy éreztem, hogy az egész napos szembeszél miatt kénytelen leszek hajat is mosni, csak ezután láttam neki a vacsora elkészítésének. Bár távban nem tettem meg sokat, a szél miatt mégis fáradt voltam, ezért korán nyugovóra tértem. Egyébként a szobám ablakából ráláttam a kivilágított várra.
A legszebb túranapom
A harmadik éjszakámon már valóban jól aludtam, időben is ébredtem. A kényelmesen elköltött reggeli után összeszedelőzködtem, elköszöntem Piroska nénitől és fél nyolc után útnak indultam. A falu még ébredezett, talán ha két emberrel találkoztam, miközben áthaladtam rajta. A Veronika Panzió előtt még megálltam bélyegezni, ez és kicsivel feljebb a Csobogó Vendégháznál levő bélyegző is rendben elérhető volt. A tegnapi szélnek semmi nyoma nem volt, de igen csípős volt még az idő. A faluból kivezető földutat szintén frissen gyalulták, de az erdő szélén azért akadt egy kis sár. Némelyik pocsolya még hártyás volt a reggeli hidegben, talán éjszaka fagyott is egy keveset, de felfelé kaptatva ebből egyre kevesebbet éreztem. Reggel néhány őzzel találkoztam, majd míg a Dorgó-tető alá felkapaszkodtam még egy meg nem mondom milyen állatot kerültem el. Elsőre azt hittem vaddisznó, aztán most, hogy a fotókat visszanéztem elbizonytalanodtam. Várom a tippeket!
Mindenesetre nem állhattam ott egész nap, ezért a kerítés mentén az úton leereszkedtem a Kavicsbánya-rétig. Innét néhány kanyar és nem volt messze a Pengő-kő, a túranap első tervezett kitérője. Alig két percre van a kék sávjelzés mellett. Maga a Pengő-kő annyira nem nagy attrakció, kilátóhelynek legalábbis nem jó, alóla az erdőből sokkal többet lehet látni. Mindenesetre ha már ott voltam felkerestem és jó negyed órát el is időztem a közelében. Tovább haladva erdei dózerutakon vitt a jelzés, egyre csak lefelé ereszkedtem. Még a Nagy-Péter-mennykő felé is elindultam a kitérőn, de már nem is emlékszem miért, néhány lépés után visszafordultam. Oda egyébként nem tervezetem be magamnak megállót. Sok-sok kanyar után, kb. 200 métert lassan ereszkedve egyszer csak egy nyírfa erdőben találtam magamat. Tudtam, hogy nem lehet messze az Istvánkúti-vadászház. A bélyegzőt a kulcsosház előtt fa oldalán rendben megtaláltam, majd lesétáltam az vadászházhoz, ahol egy hosszabb pihenőt tartottam.
Szép kilátások
A vadászház és környéke fokozottan védett terület, ahol néhány táblából álló rövid tanösvény mutatja be a jellemző állat és növényvilágot. Itt szintén negyed órányit időztem, majd indulást követően az első kanyar után találkoztam a tavaszi túrám első kéktúrázójával. Előtte három napig egy turistával sem ért össze az utam. Rövid csevejt követően mindketten folytattuk az utat, mint később kiderült egymást váltottuk az esti szálláshelyeken. Pár perc kellemes séta után értem el a Mlaka-réthez, ahol rövid töprengést követően letértem a Sólyom-bérc felé. Oda-vissza bő egy kilométeres kitérőt jelentett, ami viszont teljesen megérte, bár előre nem terveztem. A sziklás részeken kicsit a haladás is nehezebb volt, viszont a Sólyom-bércről remek kilátás nyílt példának okáért a Regéc várára. Egy újabb negyed órás pihenő következett tehát, amit cseppet sem bántam meg.
Miután kigyönyörködtem magamat és újra felvettem a kék sávjelzést továbbra is lassan, de biztosan lefelé vezetett az utam. A monotonitást az erdő változatossága törte meg, de egyébként eseménytelen utam volt. A nap második előre tervezett kitérőjét a Kerek-kőhöz tettem, ahol viszont nem csak negyed órát időztem. Körbe az összes tetőt be lehet látni és ha már kizöldül az erdő még sokkal szebb lesz a kilátás, mint amilyen nekem volt. Akinek belefér az idejébe az semmiképpen ne hagyja ki ezt a kitérőt az OKT-ról. Teljesen feltöltődtem a Kerek-kőnél látott panorámától, így kicsit akaratlanul is visszavéve a tempómból a Cseliszka-rét felé ereszkedve vettem fel a kéket. A következő egy órában, kanyarogva haladtam lefelé egészen a Gerendás-rétig, ahol egy remek esőbeállót találtam. Gondolkodtam rajta, hogy itt megpihenek, de csak a pár percnyi sétatávolágban levő Eszkála erdészháznál álltam meg.
Vilma néninél
A kötelező adminisztrációt a ház távolabbi végénél rendben megtalálható bélyegzővel elvégeztem, majd pihentem egy keveset. Térképen újra átnéztem a még hátralévő útvonalat, majd szedelőzködtem és indultam tovább. Már az erdészháznál is rengeteg vaddisznó túrást láttam, de öt percnyi séta után meglett a gazdájuk is. Egy kisebb kondát zavartam meg, akik jó hangos csörtetéssel lejjebb húzódtak a turistaút mellől. A Zsidó-rétig már nem volt megállás, ott is csak pár perc pihenőt engedtem meg magamnak. Alig egy órányi távolságra voltam csupán Makkoshotykától, szóval nem is volt ok a hosszabb pihenőre. A Cifra-kútig egészen kényelmesen lejtett az út, ott viszont Makkoshotyka felé fordulva meredekebbre váltott. Még így tavasz elején is nehéz volt a haladás a kissé benőtt ösvényen, milyen lehet ez, ha már dús a vegetáció. Mindegy, húsz perc alatt így is beértem a faluba.
Mivel a vegyesboltot még nyitva értem, betértem bélyegezni, majd elsétáltam Vilma nénihez. Már a kapuban megjegyezte, hogy milyen pontosan tartom a menetidőmet. Három perccel a beígért öt órai érkezés előtt érkeztem meg. Vilma néni már várt a vacsorával, tárkonyos ragulevest és rántott húst kaptam, de még vacsora előtt lefürödtem, hogy tisztán ülhessek asztalhoz. Én most szálltam meg itt először és minden igaz, amit Vilma néni vendégszeretetéről eddig olvastam vagy hallottam. Ha nem lettem volna olyan fáradt, akkor nagyon szívesen még többet beszélgettem volna vele, de nyolc óra után bizony éreztem az álommanó közeledtét. Éjszaka nagyon jól aludtam, mintha a saját ágyamban lettem volna, szóval valóban a legszebb túranapom volt. Mire hatkor felkeltem Vilma néni már talpon volt, míg én megreggeliztem ő reggeli kávéját fogyasztotta. Összepakoltam és nyolc óra előtt pár perccel elköszöntem.
OKT 26. szakasz teljesítve
Makkoshotyka is egy igen takaros település, reggel nem is volt túl forgalmas, bár nem tudom mikor lehet az. A falu másik bélyegzőjét reggel megnéztem, az elágazásnál rendben elérhető volt. A kertkapun áthaladva kisvártatva az erdőben, majd egy mezőn és újra az erdőben találtam magamat. Az erdei munkások már gyülekeztek, több favágóval is találkoztam a túranap folyamán. A Cirkálótanyát mintegy háromnegyed órás sétával értem el, de a kutyust először nem láttam. Már a bélyegzésen is túl voltam, mire előkerült. Bár nem ragaszkodott hozzá, de ha már bekészítettem a zsákba egy debreceni kolbásszal korrumpáltam az ebet, majd tovább indultam. A Rákóczi-fáig eseménytelen utam volt, a Rókás-kút után az erdőirtás kerítésénél álltam meg egyszer pihenni. Itt bejelentkeztem Vágáshután, hogy nagyjából mikorra várhatnak a szálláson, egyébként pedig kellemes tempóban haladtam az erdőben.
A Rákóczi-fa után összefutottam a túrám során másodszor egy a kéket járó és a szabadban alvó túratárssal, aki Hollóházáról indulva Szarvaskő felé tartott. Remélem te is épségben és terv szerint megjártad az utad. Pár percet csevegtünk, majd mindketten a saját utunkat folytattuk tovább. Az erdőből egy helyen szép kilátás nyílt Sárospatak irányába, ezt kihasználtam, de egyébként eseménytelenül ereszkedtem le a műúthoz ahonnét újra felfelé kellett kapaszkodjak. A Nagy-nyugodóig egy kitartó emelkedő vezet ugyanis, ami nem sok pihenést engedett. Arra számítottam, hogy majd találok ott néhány padot, de semmilyen kiépített pihenő nincsen. Pusztán egy OKT információs tábla a nyeregben, melynek oszlopán a bélyegző rendben elérhető volt. Ezzel az OKT 26. szakasz végére értem. Sátoraljaújhelyre nem mentem le, csak a gejzírkúp felé tettem egy kitérőt, de ekkor már az OKT 27. szakaszát, nekem az utolsót tapostam, ami egy következő bejegyzés lesz.
A szakasz nyomvonala a térképeken, illetve néhány fényképem a lenti galériából, a Képek menüben vagy ide kattintva elérhető.
Bejárás napja: 2019. április 1-3.