Kiss Attila Tivadar
Hosszú szünet után egy hosszú túra a Dél-dunántúli Piros Túra DDP Siófok és Igal közötti rész beszámolójával jelentkezem.
Az Alföldi Kéktúra bejárása után számos változás történt a hétköznapokban, így amellett, hogy a kihívást is keresnem kellett időm sem volt nagyon túrázni. Tavaly én is teljesítettem ugyan az Országos Kéktúra (OKT) 70 éves túráját, de a beszámoló befejezéséhez valahogy nem volt meg az ihlet. Most július első felében egy régebbi tervet sikerült valóra váltani, amikor Dél-Dunántúli Piros Túra (DDP) távját egy menetben jártam be. A túra nincs úgy szakaszolva, mint az OKT, ezért az első Siófok és Igal közötti szakasz beszámolót magam tűztem ki és az első négy nap eseményeit foglalja össze.
Felkészülés, indulás
Sok felkészülést a DDP bejárására nem tudtam tenni, rendszeresen sajnos nem tudtam elmenni túrázni. Az állóképesség miatt többet kerékpároztam és többször gyalog mentem munkába, hogy a lábam is szokja a terhelést. Ez a nagy melegben is elégnek bizonyult, mert a korábbi tempómból szinte semmit nem veszítettem, ami miatt lassabban tudtam haladni és több pihenőt tartottam, az a nyári hőség és a nehéz terep. Eddig ha lehet kerültem nyáron a hosszabb túrákat, de a DDP-t ősszel járva például Somogyban rengeteg korlátozásba futottam volna bele. Júliusban tényleg csak a hőséggel és a terepviszonyokkal, no meg magammal kellett megküzdenem.
Természetesen most is fordított bejárást terveztem, mint amit a DDP igazolófüzete javasol, de ez már amolyan hagyomány nálam. Siófokról indultam, amit egyrészt a közlekedés miatt, másrészt pedig a terep miatt választottam. Mire a Mecsekhez értem már kisebb volt a hátizsákom, mert ugye én vagyok olyan balga, hogy estére viszek magammal meleg ételt, aminek súlya is van. Egyébként a túra tizenkét napjára minimális felszereléssel vágtam neki, a hátizsákom 11 kilogramm volt csupán, amivel alapvetően elégedett voltam. Siófokra nyáron elég sűrű a vonatközlekedés Budapestről, ezért túl korán sem kellett kelnem, hogy a tervezett 10 órai indulást tartani tudjam. A siófoki vasútállomáson kicsit megbámultak ugyan, hogy ki ez a fesztiválos arc, aki a Balatonnak hátat fordítva indul el, de ehhez a látványhoz is hozzászoktam.
Újra egy piros úton
Az első bélyegzőt Siófok egyik jellegzetes helyén, a Víztoronynál rendben megtaláltam. Pár fénykép elkészítése után fel is vettem a piros sávjelzést, ami a városban is meglepően jól fel van festve. A város forgatagából hamar egy csendes utcában találtam magamat, mely 20 percnyi sétát követően átvezetett az M7-es autópálya felett. Egy éles jobb kanyart követően máris egy szántóföld mellett az autópályával párhuzamosan haladtam, majd egy újabb éles kanyar után attól szépen eltávolodva csendes kis kaszálókon értem el Siófok Törekihez. Itt egy kanyart sikerült elvétenem, így az indokoltnál többet láttam az erdő széli szép házakból. A település egyébként szép rendezett, de itt nem időztem sokat, kicsivel később a Cinege-forrás közelében kialakított pihenőnél tartottam meg a túranap első pihenőjét.
A forrásvízzel hűsítettem magam, addig se a hátizsákomból fogyott. Első nap próbáltam visszafogottan inni, hogy lássam mennyire kell majd az ivózsák feltöltésével számolni. Szinte minden nap meg tudtam úgy tenni a tervezett napi távot, hogy a következő vízvételi helyig kibírtam. Tovább indulva már erdei utak következtek, de ezeken csekély árnyék jutott, mert a Nap olyan magasan járt. Érdekes tapasztalás volt, hogy Törekit elhagyva megszűnt a jellegzetes Balaton illat, ami még egy kis frissességet adott a levegőnek. Hiába haladtam utána részben erdei utakon, az erdőben is hőség volt, még az egyébként árnyékos helyeken is, mert semmi légmozgás nem volt. Az Ali-réti vadászház volt a következő igazodási és bélyegző pont, ahol egy nagyobb szusszanásnyi pihenőt tartottam. A környezet igen festői, azonban ez is azon helyek közé tartozik, ahol a bélyegzőhely közelében nem lehet padot találni.
Éjszaka a sátorban
Fényképezéssel és nézelődéssel töltött aktív pihenőm után még egy rövidebb, ám cserébe nagyon szép és legalább annyira szuszogtató emelkedőt rejtő erdei szakasz következett. Ezt magam mögött tudva a Flóra-hegyre kellett felkapaszkodjak, ahol egy geodézia torony szolgál kilátóként és egy fedett esőbeállót is találni. Meglepetésemre a pihenő nem volt üres, néhány környékbeli kis kirándulással töltötte a szombat délutánt, akik igencsak megdöbbentek, hogy én is, csak egy kicsit hosszabb távval terveztem. Rövid pihenő után néhány kisebb erdőfolton és füves réten keresztül folytattam az utat, ami továbbra is jól jelzett és könnyen járható volt. Bő órányi séta után értem el a Bábonymegyer feletti dombhátra, ahonnét a napi végcél is látótávolságba került.
A mezőn folyt az aratás, de szerencsére az időközben lengedezni kezdő szél a gépek porát nem felém fújta. Nekem mindössze az esőt régen látott út porával kellett megküzdenem, amit a falu temetőjéig tapostam. A Bábonymegyerbe érve a polgármesteri hivatalnál a bélyegzőt rendben megtaláltam, vizet is szereztem és úgy döntöttem már itt megfőzöm a vacsorámat. Bölcs döntésnek bizonyult, mert az egyik helybeli javaslata alapján sokkal jobb sátorhelyre leltem. Így esett, hogy az egyébként sem túl jelentős forgalomtól rejtve a település központjában a református templom kertjében sátoroztam. A hőség miatt csak kilenc óra körül bújtam be a sátorba, ahol viszonylag nyugodt éjszakám volt. Hajnalban volt egy kisebb eső, amire felébredtem ugyan, de igen jót aludtam.
Mindenből kijutott
A túra második napján borult és szeles időre keltem, a reggeli készülődést megúsztam eső nélkül. Amikor útnak eredtem kicsit szemerkélt ugyan az eső, de nem volt vészes és megint csak szerencsém volt. Éppen elértem a főút melletti buszmegállót, amikor leszakadt az ég és tíz percig sűrűn esett. Nem voltam időhöz kötve, így gondoltam várok egy keveset, ami jó döntésnek bizonyult, mert tíz perc után mintha elzárták volna a felhőket, egyik pillanatról a másikra elállt az eső. A szél megmaradt, de az annyira nem zavart haladás közben. Bábonymegyert elhagyva a jelzés rövid ideig a műúton vezet, amit önhatalmúlag meghosszabbítottam és nem váltottam le balra az erdőbe. Már megtanultam, hogy közvetlenül eső után nem feltétlenül kellemes az erdőben haladni, ahol akarva akaratlanul vizes leszek. Alulról és felülről is, természetesen. A piros jelzés pont keresztezte a műutat, amiről majd jobbra letérve erdőben folytattam az utamat.
Sarat ugyan találtam, de a lengedező szél legalább a fákról lefújta a víz nagy részét. Az út széles és a sár ellenére is jól járható volt, látszik, hogy az erdőgazdaság rendszeresen karbantartja. Amikor Tab felett az erdőből kibukkantam a mezőre, két dologra lettem azonnal figyelmes. Nagyon fúj a szél és valószínűleg ennek köszönhetően tiszta a látóhatár, így pedig megláthattam a Mecsek jellegzetes vonulatait. Rövid sétával elértem a szőlőhegyet, az úton egy kisrókával találkoztam, éppen sikerült lencsevégre kapni. A szőlőhegyen többször is elnavigáltam magam, valószínűleg nem vettem észre a jelzéseket, de igazából nem befolyásolta az utat. A város valószínűleg egyetlen működő közkútjánál frissítettem magamat, majd kicsivel később egy boltba is betértem némi rágcsálnivalóért. Ezt a főút melletti kis parkban el is fogyasztottam, ahol egyébként találtam egy kicsinyített Feszty-körképet. Azóta se tudtam megfejteni, milyen apropóból került oda.
Napsütésben árnyék nélkül
Szükség volt a rövid pihenőre, mert tovább haladva egy emelkedő következett, majd egy árnyékot nélkülöző mezőn ballagtam át Zala településre. Előtte természetesen a tabi pecsétet is beszereztem a Nagy Ferenc Galériával szemközti tájékoztató táblánál, ami az utolsó árnyékos hely volt Zala felé. A szél a reggeli esőfelhőket teljesen elfújta, de pont ezért nem lehetett érezni a hőséget sem. A következő bélyegzőhelyig vezető út egyetlen említésre méltó eseménye, hogy a dombhátról néha látszódott az azt követő bélyegzőhely, Kapoly temploma is. Bőven tudtam tartani a tervezett tempómat, ezért a zalai pecsét begyűjtését követően a Zichy Mihály Emlékházat is megnéztem. Tetszett a gyűjtemény és egy ilyen kis vidéki kúriát én is szívesen elfogadnék magamnak, mint ahol Zichy Mihály alkotott. A kulturális program után újra egy emelkedővel és a napsütésnek, szélnek kitett utakkal kellett szembenéznem, de aznap ez már nem volt szokatlan.
A Jaba-patak előtt kicsivel végre erdei ösvényen is haladhattam volna, ahol azonban már szúnyog hordák vártam rám lesben. Mást nem tehettem, megetettem minden második éhes példányt. Rövid idő után nyugatnak, majd délnek fordult az út, s vezetett ki a Kapoly feletti mezőre, ahol újra nélkülözni kényszerültem minden árnyékot. Kapoly Zalához hasonló csendes kistelepülés benyomását keltette, legalábbis vasárnap dél után csekély mozgást tapasztaltam. A bélyegzőhelynél pont volt némi sürgölődés, valamilyen felújítási munkák zajlottak, de ez a bélyegző elérhetőségét nem befolyásolta. Terveztem egy hosszabb pihenőt, amit a polgármesteri hivatal melletti esőbállónál, a közkúttal szemközt tartottam meg. Fel szerettem volna tölteni a telefonokat, ezért majd egy órát időztem itt, közben megállapítottam, hogy az épület mögötti terület bizony kiváló sátorhely lenne. A napelemes töltő a pihenő közben remekül dolgozott.
Dzsungelharc
Időhöz nem voltam kötve és konkrét sátorhelyet sem néztem ki magamnak éjszakára, így nagyon kényelmes tempóban indultam tovább. Olyan gondolt motoszkált bennem, hogy amennyire lehet közel megyek Andocshoz, hogy a harmadik túranapom rövid legyen és minél előbb oda tudjak érni a szállásra. Nagyon vágytam már egy forró zuhanyra, pedig ekkor még nem is sejtettem mi vár majd rám később. Kapoly hosszú egyenes utcáján, majd utána jó darabig még műúton haladtam, ahonnét jobbra leváltva mezei útra tértem. A magasra hagyott fűben kicsit nehezemre esett a haladás, de ez semmi volt ahhoz képest, amit Kapolypuszta előtt az elkerített gyümölcsösnél tapasztaltam. Méteres burjánzó gazon keresztül kellett utat törjek magamnak, amitől annyira nem voltam boldog. A keresztező műúton átkelve újra erdei utak következtek, azonban ezek sajnos kevésbé voltak gondozottak, itt is felüdülés volt kiérni az Andocs felett fekvő mezőkhöz.
Andocs felé közeledve a nézegettem a térképet a lehetséges esti sátorhelyek végett. Ekkor figyeltem fel rá, hogy az online térkép a DDP útvonalára kilométereken keresztül azt írja „benőtt szakasz”. Nem is volt kérdés, hogy az Andocsi-patak duzzasztott vizéből képzett Tojári-tavat melyik oldalról fogom kerülni, letértem a jelzésről. Semmi kedvem nem volt az ismételt dzsungelharchoz. Közben az is eldőlt, hogy az andocsi temetőnél veszek magamhoz vizet és valahol annak környékén keresek majd magamnak sátorhelyet. A kálvária tetején a temető mellett remek sátorhelyet találtam éjszakára. Vacsorám elfogyasztását követően hamar nyugovóra tértem, az elemek aznap sokat kivetettek belőlem. Fogmosás közben egy borz jött még jó éjszakát kívánni nekem, de egyébként a hajnali esőig nyugalmas estém és éjszakám volt.
Nehéz terepen
Bő másfél órán keresztül kitartóan esett és fújt, a sátor jól bírta a szélnek köszönhetően reggelre nagyjából meg is száradt a külső ponyva. A harmadik túranapot rögtön a pecsét beszerzésével kezdtem, vasárnap délután már úgy voltam vele, hogy ráér az másnap reggel is. Andocs hétfő reggel munkába induló összes polgára megcsodált engem a Nagyboldogasszony Bazilika mellett, ahogy próbáltam a tökéletes fotót elkészíteni. A rám váró út első része Nágocs felé műút mentén vezetett, ahol viszont minimális forgalom volt. Tulajdonképpen egy igen kellemes reggeli sétának vettem. Nágocs nem bélyegzőhely, de a szebb napokat is látott Zichy-kastély parkjában érdemes egy kicsit elidőzni. A túranap első bélyegzőhelye nem esett messze, mindössze egy dombháton kellett átkeljek, ami kényelmes tempóban háromnegyed órás séta volt a mezőn át. Közben szép kilátást kaptam a környék kisebb és nagyobb falvaira.
Zicsre érve a bélyegzőt a dohánybolttal szemközt rendben megtaláltam, ahol szóba elegyedett velem egy helybeli. Megtudtam tőle, hogy lassan haladok, mert, hogy három nap kellett Siófoktól idáig és miért nem Ságvár felé jöttem. Egy idő után kifogytam a válaszokból, kicsit fújtam és indultam tovább. Zicsnek ez a része annyira nem tetszett, azonban a Sarlós Nagyboldogasszony templom környékén igen tetszetős portákat találtam. A dombra érve a jelzés egy bozótos felé irányított, amit viszont a tőle tíz lépésre tovább, a jelzett úttal párhuzamosan futó úton remekül ki lehetett kerülni. A szántók közötti erdősávban hol jobban, hol kicsit nehezebben lehetett haladni, de azért egyre közeledtem Miklósihoz. A szőlőhegyen itt is elvétettem a letérőt, amit viszont hamar korrigáltam. Sajnos itt jelzést nem láttam, viszont a kilátás és a hangulatos présházak miatt nem tudtam morgolódni.
Négy fal között, esőben
Nagyon jól álltam idővel, ezért Miklósiban tartottam egy kis pihenőt, amiről szintén utóbb derült ki, hogy jó döntésnek bizonyult. Pihenő után ismét felkapaszkodtam arra a dombhátra, amiről korábban a szőlőhegyen át leereszkedtem. Az út folytatásában már szántóföldek között hullámzott az út, hol fel, hol pedig le. Egy hosszabb egyenes szakaszon újra kerülni voltam kénytelen, mert a jelölt út áthatolhatatlan bozótos mögé rejtőzött. Szerencsére párhuzamosan volt egy feltárcsázott, de már benőtt sáv, ahol viszont aránylag jól tudtam haladni. E nehézség leküzdését követően már Kára felett jártam, amit nem érint a DDP, így a búza betakarításán dolgozó kombájnok porában egyenesen Szorosadra érkeztem meg. A település központjában a bélyegzőt rendben megtaláltam, beszereztem a pecsétet, de hosszabban nem időztem itt. A jelzést elhagyva a műút mentén átsétáltam Törökkoppányba, ahol a vendégházban foglaltam szállást magamnak.
A tervezettnél kicsit még korábban is értem a vendégházhoz, ezzel lezárva a harmadik, rövid túranapot. A helyi kisboltot még nyitva találtam, feldobtam a vacsorát egy kis extra pékáruval és virslivel. A forró zuhany és a vetett ágy három nap után is igen jót tett a testemnek és a lelkemnek egyaránt. Az éjszakám nyugalmasan telt, már éppen félálomban kelni készültem, amikor meghallottam, hogy kint bizony esik. Nem is akárhogyan, szóval nem csak álmodtam az égdörgést. Bíztam benne, hogy reggelre eláll, a szerencsém azonban elhagyott és kivételesen esőben indultam neki a negyedik túranapnak. Nem mentem vissza Szorosadra, hanem Törökkoppányt elhagyva a piros sávjelzéssel párhuzamosan, a Cseszmei-víz másik oldalán futó műúton ballagtam el a vadászházig. Itt betértem az erdőbe, ahol nem hogy alábbhagyott volna az eső, még jobban rákezdett.
Felhők Somogyban
Erdőben, kapucni alatt ez egészen más élmény az eső, olyan erősen morajló hangja van. Különösebben nem, talán csak a kaptatókon volt zavaró a szakadó eső. Nehéz úgy felfelé menni, hogy közben csúszol vissza. Valahol talán félúton egy kereszteződésben egy erdei kunyhóhoz értem, aminek fedett teraszán pihentem kicsit. Az esőben meglepően sok állatot, főleg őzeket láttam mozogni, ami feldobta a sárdagasztást. Az esőt itt mintha elvágták vagy megvárta volna amíg ideérek, mert átfordult szemerkélésbe, legalábbis egy rövid időre. Minden nehezítő körülmény ellenére nagyon élveztem ezt a szakaszt, szép volt az erdő, a mezőre kiérve pedig leírhatatlanul változatos fényviszonyok fogadtak. Mosolyogva sétáltam be Somogydöröcskére, ami pedig egy igazi mesefalu. Minden portára illik a „Tiszta udvar, rendes ház” jelző, egészen ledöbbentem mennyire egyben van a település. A közterek szépen gondozottak, az látszott, hogy mindennek van gazdája és odafigyelnek. Valószínűleg itt szerettem bele végleg Somogyországba.
A bélyegzőhelyen, a polgármesteri hivatal mellett tartottam egy kis pihenőt, mert a következő településig három dombon kellett átkeljek. A falut elhagyva rögtön egy szuszogtató emelkedő következett, a tetején pedig egy magas magasles várt. A dombról szebb panoráma nyílt, az érdekes helyek felé a fák pont takarták a magaslesről a kilátást. Újra erdőbe vezetett be a jelzés, ami itt már jóval ritkábban volt felfestve és bizony néha keresnem kellett a megfelelő útirányt. Közben az eső is újra rákezdett, de éppen csak szemerkélt, ami pont arra volt jó, hogy a már száradni készülő utat csúszóssá tegye. Helyenként bizony egyensúlyoznom kellett, de sikerült elesés nélkül teljesítenem nemcsak a negyedik túranapot, de az egész túrát. A cserjések között haladva zuhanyoztam is, így a Somogyacsa felé igazi felüdülés volt, amikor egy tisztásra lépve egy erdei paradicsomban találtam magam. Egy kis erdészház, kút, nagy esőbeállók, tűzgyújtóhelyek és padok, mást nem is kívánhat egy bakancsos turista.
DDP Siófok és Igal között
Ennek a csábításnak nem tudtam ellenállni és adtam magamnak tíz perc pihenőt. Ez is megérte, mert a folytatásban ismét dzsungelharc és a jelzés keresgélése következett. A Somogyacsa feletti réten pedig annyi sarat sikerült összeszednem, ami egy vályogkunyhó építésére is elég lett volna. Legalább a Nap kisütött közben, ezért a pecsét beszerzését követően, a buszmegállóban egy hosszabb pihenőt is megengedtem magamnak. Szárítkoztam, napoztam és igyekeztem pótolni az elégetett kalóriákat. Tovább indulva nem meglepő módon újra erdőben haladtam, ahol viszont ránézésre semmi eső nem esett. Nem voltam elkényeztetve jelzésekkel, de az útirány elég egyértelműen vezetett dél felé, ráadásul az erdei út végig a dombháton vitt, széles volt, jól lehetett rajta haladni. Igal felett az erdőből kilépve egészen más felhők és derült kék égbolt fogadott.
Még egy picit kanyarogtam ugyan egy keskeny erdősávban, majd kavicsos úton, a hétvégi házak között leballagtam a gyógyfürdőnél található bélyegzőhöz. Azt terveztem, hogy a kempingben sátorozok majd, hogy tusolni tudjak, ami a napi sárdagasztás után nagyon jól jött volna. Végül az egyik faházban sikerült ágyat is szereznem. A szállást elfoglalva tusoltam, majd a gyógyfürdőt kihasználva áztattam egy kicsit megfáradt lábaimat, levezetésnek pedig úsztam pár hosszt. Ezt minden nehezebb túranap végén be kellene vezetni. A DDP Siófok és Igal közötti négy napját ilyen békés körülmények között zártam le, nem sejtve, hogy a rám váró túranapok még több nehézséget tartogatnak. Ez viszont a következő két bejegyzés története lesz, ahol egyaránt négy-négy nap eseményeit foglalom majd össze.
A túranapokon megtett út nyomvonala a lenti térképeken látható, képeim pedig a bejegyzésbe ágyazott képekre, a Képek menüben vagy ide kattintva érhetők el.
1. túranap
2. túranap
3. túranap
4. túranap
Bejárás napja: 2023. július 1-4.