Egész évben várja az odalátogatókat, de jellemzően a nyári időszak egyik kedvelt turista és kirándulócélpontja a Tapolcai-tavasbarlang.
Akarva vagy akaratlanul mi is nyaralásunk során terveztük felkeresni a Tapolcai-tavasbarlangot. Két éve már megpróbáltuk, de akkor sajnos az elővételi jegyek elfogytak, ezért aztán a programot későbbre halasztottuk. A később az majdnem napra pontosan két évet jelentett, de a jegyvásárlásnál már felhasználtuk a tapasztalatainkat. Időben megvettük az elővételi jegyeket. A látogatást ráadásul sikerült úgy időzítenünk, hogy lényegében nem veszítettünk a strandolásra szánt időnkből sem.
Újra Tapolcán
Balatongyörökről vonattal alig több, mint negyed órás út Tapolca (Keszthelyről fél óra lenne), ahol további negyed órányi kényelmes sétával máris a városközpontban találja magát az ember. Mi is arrafelé vettük az irányt és séta közben ébredtünk rá a kirándulás gyenge pontjára. A látogatás időzítésénél egyetlen dolgot nem vettünk számításba, a hétfőt, ami mióta az eszemet tudom általános múzeumi szünnap. A Wass Albert Könyvtár és Múzeum megtekintése így kimaradt és az országhatáron belül híres Y-házakat is csupán csak távolról tekintettük meg. Annyi baj legyen, még biztosan járunk a városban, szóval majd felkeressük a múzeumot később. Gyerekkori emlékeim szerint ez a múzeumlátogatás élvezetes volt, de ez egy nagyon halovány emlék ami feltétlen frissítésre szorul.
A Tapolcai-tavasbarlang megtekintésére választott időpontig a Malom-tó körüli ligetben ütöttük el az időt. Sétálgattunk a környéken és ücsörögtünk a Malom-tó partján. Délidőben pedig az egyik közeli vendéglátóipari egységben fogyasztottunk egy-egy süteményt és némi frissítőt. Negyed kettő utáni csoportba volt jegyünk, ami ha lehet hinni a látogatottsági adatoknak az egyik legnépszerűbb időpont. Ennek megfelelően mire odaértünk a Tapolcai-tavasbarlang látogatóközpontjához kisebb várakozó tömeget találtunk. Belépés előtt azért jutott arra idő, hogy Judit a bejárat melletti bazárban szétnézzen, majd éppen csak cipőt váltottunk és már hívták is a csoportunkat. Az előre megváltott jeggyel a belépés gyorsan ment és bár várakoztunk egy keveset, de azt nem az adminisztráció miatt kellett tegyük. A látogatóközpontban ingyenes csomagmegőrző működik, a motyónkat tehát nem kellett magunkkal cipelni a csónakázás során.
A Tapolcai-tavasbarlang
A városi múzeumhoz kapcsolódó emlékemnél sokkal inkább megmaradt bennem, hogy amikor első alkalommal jártam a tavasbarlangban, bizony száraz lábbal sétáltunk körbe keresztszüleimmel. Néhány évvel ezelőtt pedig egy őszi családi kirándulás során jártunk a Tapolcai-tavasbarlangban. Akkor már csónakáztunk, viszont a Balaton-felvidéki Nemzeti Park látogatóközpontja még nem állt készen. Juditnak ez csupán történelem, viszont annál nagyobb élmény volt a barlangban csónakázás. A szervezett látogatás egy szűk fél órás tárlatvezetéssel indult a látogatóközpontban, ahol a nemzeti park geológiai adottságai és természetesen a tavasbarlang van a középpontban. A termekben a feliratok és vezetés is pont annyira részletes, amit egy Balatonon nyaraló kiránduló be tud fogadni. Pont annyit mond, amennyit kell és láthatóan a gyerekeket is képes lekötni. Jelen helyzetben csak az egy tárlatvezetésen részvevők számát éreztem túlzónak, ami a moziteremben volt igazán szembeötlő.
A barlangban sem oszlott el a tömeg, mert ugye korlátozott számú csónak áll rendelkezésre, a csónakázást pedig érthető módon minden látogató szeretné kiélvezni. Mi a sor végére álltunk be, így várakozás helyett vagy ha úgy tetszik közben bőven volt idő a barlang szárazon bejárható néhány termét is megnézni. A Tapolcai-tavasbarlang is a karsztvíz kőzetformáló munkájának eredménye, amit a száraz és a vízzel elárasztott részén egyaránt remekül meg lehet figyelni. Rendkívül tiszta a víz, szinte mindenhol lehet látni az aljzatot, amit gyerekkoromban szandálban tapostam.
Jelenleg csaknem tizenöt kilométer hosszúságú a Tapolca alatt húzódó és ismert barlangrendszer, amelyből a tavasbarlang csupán néhány száz méter. A csónakázás így nem lehet hosszabb egy negyed órás, de annál élvezetesebb programnál. Már az első kanyar után érdemes figyelni és jó képet vágni a látogatóközpont fényképezőgépe előtt. Nekünk nem sikerült ezért a szuvenírgyűjteményünk sem lett gazdagabb egyetlen egyedi fényképes ajándéktárggyal sem. Összességében jól éreztük magunkat, igen hangulatos dolog egy barlangban csónakázni és a látogatóközpont is érdekes. Rövid családi programnak nyaralás vagy Országos Kéktúra bejárása során az év bármely szakában ideális választás a Tapolcai-tavasbarlang.
A kirándulás során készített néhány képem a bejegyzésbe ágyazott képekre vagy ide kattintva elérhető.
Látogatás napja: 2020. július 27.