Kiss Attila Tivadar
Az utolsó nyári hétvégén az OKT 15. szakasz teljesítését tűztem ki célul és bíztam benne, hogy remek lezárása lesz a nyárnak.
Mivel az időjósok kánikulát és szeles időt jósoltak záporokkal tarkítva a korai indulás mellett döntöttem, hogy minél kevesebb időt kelljen a tűző napsütésben megtenni. A korai indulás nemcsak a várható kánikula, hanem a Pomáz és Dobogókő hegytető között csupán óránkénti rendszerességgel közlekedő „turistabusz” miatt volt szükséges. Pomázig természetesen HÉV-vel mentem, az átszálással sem volt gond. Ennek köszönhetően fél kilenc után kicsivel már be is került az első pecsét az igazolófüzetbe. Ezúttal nem hogy tömeg nem volt az Eötvös Turistaházban környékén, de alig egy tucat emberrel találkoztam, beleérte a négy fős személyzetet is. Az eddig leírtakból már kiderült, hogy ezúttal is fordított bejárást terveztem, hogy a táv teljesítése után könnyebben haza tudjak jutni.
Legutóbb birkapörkölt volt
A bélyegző ezúttal is a bejárat mellett balra, a külső oldalon volt elérhető, méghozzá párnával együtt. A lenyomat kimondottan szép lett. Pecsételés és adminisztráció után neki is vágtam a távnak. Szerencsére Dobogókőn nem kell nagyon keresni a jelzéseket, elég jól fel vannak festve, ezért a megfelelő irányt hamar megtaláltam. Az útvonal az első kis fahídig egészen jól követhető, de átkelve a hídon egy régebbi felfestés nyomai is feltűnnek. Jó térképpel rendelkezőknek ez nem jelenthet gondot, de ugyebár nem mindenkinek van térképe. Mindegy, nekem volt és az utat is követni tudtam. Ami viszont nagyon meglepő volt, hogy a Zsivány-szikláktól lefelé jövet egyszer csak a semmiből ott termett egy alak, kis szatyorral a kezében. Eléggé meglepődtem, mert szemből közeledett és látnom kellett volna, de mégse láttam. Csupán két lehetséges magyarázat van: megcsalt a szemem vagy egy koboldot láttam.
A kobold sztori után békésen folytattam az utamat Pilisszentkereszt irányába, közben kétszer is átvágva a műúton. A jelzés végig jól követhető volt és az ébredező településen belül könnyen megtaláltam a Felső kocsmát, ahol a pultos hölgy kérésre kedvesen átadta a bélyegzőt. Ezzel megvolt a második pecsét is, majd egy rövid pihenő és egy frissítő gyömbér elfogyasztása után folytattam az utamat. A településen belül is egészen remekül lehet követni a jelzéseket, ezért nem okozott gondot a helyes irány megtalálása. Nem mindig van ez így.
Csaknem én is kiszáradtam
Az út ezt követően a Dera-patak völgyében vezetett, ami teljesen ki volt száradva. A Szurdokvölgy bejáratánál úgy fél tucat barlangász éppen feltárást végzett, felteszem nekik még kapóra is jött a kiszáradt meder. Itt már több turistával is találkoztam, akik a völgyben kijelölt tanösvényt járták, mások pedig kutyát sétáltattak. Ezután Csobánka határáig viszonylag unalmas és egyenes szakaszon haladtam. Az út nem igazán kanyargott, csak pár nagyobb irtás jelentett némi változatosságot. Meg kell jegyeznem, még soha életemben nem kellett annyi lócitromot kerülgetnem, mint ezen a szakaszon. Kb. mintha egy huszárezred haladt volna előttem. Nem mintha gondot jelentene, csak feltűnt. Csobánka határát elérve egy kicsit letértem az útról, hogy néhány fényképet készíthessek a falu feletti kaszálóról. A kék jelzésre visszatérve egy kisebb emelkedő tetején található a Szentkút, mellette egy szabadtéri oltárral, mely éppen zárva volt és sajnos a kútból sem tudtam vizet nyerni.
A zarándokhelyet elhagyva, már az egész nap lengedező szellő sem tudta kellőképpen ellensúlyozni a hőséget. Ennek ellenére egészen sok emberrel találkoztam és nem csak túrázók voltak, hanem munkás emberek is, akiket én elsőre fémtolvajnak néztem a mobiltorony lábánál. Node visszakanyarodva a témához, Csobánka után egy rövid, de annál lényegesebb szakaszon sajnos nem vitték túlzásba a kék jelzés felfestését. Kis keresgélés és a térkép tanulmányozása után azért meglett a Kevély-nyereghez vezető ösvény. Az esőbeálló előtti fán elhelyezett dobozkában sajnos csak a fémbélyegzőt találtam meg, aminek a lenyomata nem éppen a legszebb. Nagy jóindulattal is csak az tudja elolvasni, aki tudja, hogy milyen feliratot kell keresnie a lenyomaton.
OKT 15. szakasz, sehol egy janicsár
A Kevély-nyeregtől lefelé már igazán könnyű dolgom volt, mert a környéken több jól kiépített és felfestett turistaút is található. A kék jelzés megtalálása és követése nem okozott különösebb problémát. Ha több időm van nézelődni, akkor kis kitérővel könnyen elérhető a Várkonyi Zoltán féle filmhez felépített Egri vár, aminek így csak távolból tudtam megcsodálni a romjait, a Teve-szikla feletti párkányról. Tulajdonképpen ez az utolsó hely, ahonnét a Budai-hegység panorámáját megcsodálhatjuk, mert utána ismét erdőben vezet a jelzés. Nem számolva azt a részt, ahol a Pilisborosjenő szélén kell haladni a mezőn. Itt már látszott, hogy más is nehezen bírja a meleget, egy teremetett lélekkel nem találkoztam az utcákon. Erről jut eszembe, hogy Pilisborosjenő azon részén, ahol a kék jelzés áthalad egy darab működő kút sincsen, ami nekem például nagyon jól jött volna.
Bevallom, hogy ezen a túrán nagyon elfáradtam, így nem esett különösebben jól, hogy az utolsó bélyegzőhöz vezető út, egy szántás szélén vezetett. Láthatóan erre sem volt túl sok eső a nyáron, a kavargó szembeszélben nem kevés port sikerült nyelnem. Sebaj, mert a bélyegző a Rozália-téglagyár bejárata mellett levő villanyoszlopon rendben elérhető volt, és a lenyomata kimondottan szép lett. Mivel a busz indulásáig még bőven volt időm, ezért úgy döntöttem, hogy visszasétálok a vasúti megállóig és már Budapest városhatáron belül szállok fel a buszra. Mint kiderült, ez nagyon jó ötletnek bizonyult, mert a buszmegállóval szemben sikerült egy működő kutat találnom.
A szakasz teljesítésével összekötöttem két korábbi túrámat, melyekről a beszámolókat itt és itt lehet elérni. A bélyegzők elérhetőségét az OKT fórumon ezúttal is megosztottam.
Frissítés: a túra során készült képeim megtekinthetők a bejegyzésbe ágyazott képekre vagy ide kattintva.
Bejárás napja: 2012. augusztus 26.