Menü Bezárás

AK 9. szakasz / Kisvárda – Nyírbátor

KÉP / Itt a tavasz, két nap múlva viszont havazott

Az Alföldi Kéktúra nekünk első szakaszát az első hosszú hétvégére időzítettük és két nap alatt be is jártuk. Az AK 9. szakasz beszámolója következik.

Az előző bejegyzésben írtam róla, hogy az Alföldi Kéktúra teljesítése érdekében több logisztikai kihívást kell majd megoldani. Ehhez már az elején kaptunk egy kis családi segítséget, így a vonathoz Téglásig nem kellett buszozni. Onnét szűk másfél óra alatt Kisvárdán voltunk, ahol rövid keresgélést követően meg is találtuk a bélyegzőt az állomás mosdója előtti teraszon. Mindkettőnk füzetébe bekerült az első pecsét az Alföldi Kéktúráról. Fontos mérföldkő ez, de további 67 bélyegzőhelyet még fel kell keresnünk. A városból kifelé végig jól követhető a jelzés, a járdával egybeépített kerékpárúton (vagy fordítva, nézőpont kérdése) ütemesen lehetett haladni.

Inkább gyalogosan

Gyalog alig több, mint háromnegyed óra alatt már Anarcson voltunk. Itt messziről, csak módjával csodáltuk meg a Czóbel-kúriát, illetve a református és a katolikus templomokat. A településről kifelé jött az első olyan szakasz, ahol már az útpadkán kényszerültünk haladni. Sajnos, főleg a túra második napján több ilyen szakasz is akadt. Ezek nem annyira turistabarát részek. Ez és sok más jel is arra mutat, hogy az AK elsősorban a kerékpáros teljesítésre lett kitalálva. Ennek némileg ellentmond, hogy az itteni homokos részeken viszont a bringát vélhetően tolni kényszerül a túrázó. Gyulaháza felé több ilyen homokos rész is akadt, sőt zömében dűlőutakon haladtunk a gyümölcsösök között.

KÉP / Gyulaházán ez a táblarengeteg fogadott minket
Gyulaházán ez a táblarengeteg fogadott minket (kattintásra galéria nyílik)

A második bélyegzőt majdnem sikerült elvéteni. Gyulaházán valóságos táblarengeteg fogadott minket a falu szélén, hogy mit merre találunk a kéktúrán. Egy információ hiányzott, hogy hol van a bélyegző. Az OKT-n azért ahhoz szokott az ember, hogy ha pecsét megszerzése végett le kell térni a jelzésről az legalább ki van táblázva. Nos, itt nem így volt, mert a faluközpontból kellett visszasétáljak az említett útjelölő táblákig. Végül meglett, de úgy el volt barikádozva a serfőzde bejárata, hogy a bélyegzéshez egy akadályversenyt is meg kellett nyerjek. Gyulaházán egyébként szintén nagyon takaros református templomot láttunk, illetve ebéd után megcsodáltuk az általános iskola udvarára kiállított MIG-21-es vadászgépet is. A településen található még egy űrhajós múzeum, hiszen itt született Farkas Bertalan.

Napi betevő kávézás, majd pihenő

Gyulaházától sem időben, sem pedig távolságban nincs messze a következő bélyegzőhely, Nyírkarász. Könnyed sétával értünk be a településre, ahol a bélyegzőhely is hamar meglett a Tölgyfa presszó bejárata mellett. A presszóban egy szusszanásnyi pihenőt tartottunk, majd indultunk tovább. A helyiek kedvesen útba is igazítottak minket. A települést elhagyva következett a nap legélvezetesebb része, hiszen Rohodig végig akácosok között, dűlőutakon haladtunk. Sok szintkülönbség nem volt, inkább csak egyik buckáról le, majd a másikra fel típusú volt az út, meg az egész túra. Rohodon többször is megálltunk a helyiek élénk érdeklődése okán, akik kéretlenül is útbaigazítottak minket. Nem túl gyakori látvány errefelé a hátizsákos turista, így aztán több érdekes beszélgetésünk is akadt.

KÉP / Református templom
Református templom (kattintásra galéria nyílik)

Napi utolsó megállónkat, Vaja városát bő fél órás séta után értük el, ahol hamar meglett a szálláshely is, ami a Vay Ádám Múzeum Alkotóházában volt. Azzal együtt is pozitívan csalódtam, hogy a szervezés során is segítőkész emberekkel találkoztam és így meglehetősen gördülékenyen ment. Juditnak is nagyon tetszett, főleg a berendezés, mert ő teljesen odavan az ilyen típusú bútorokért. A múzeum épülete és parkja is szép és gondozott, ahol még vacsora előtt jártunk egy kicsit s megcsodáltuk az évszázados platánfát. Még úgy is jót aludtunk, hogy az egyik matracban bizony már lehetett érezni a rugókat. Bár másnap lett volna rá lehetőség, a múzeum kiállítását végül nem néztük meg. Itt a tavasz, ezért majd családostól visszamegyünk.

Szomorkás, szeles időben

A reggel még bíztatóan indult, hiszen a bélyegzőhely is hamar meglett és az időjárás is kellemesnek tűnt. A bélyegzőhellyel kapcsolatban meg kell jegyezzem, hogy nekünk ugyan útba esett Vajáról kifelé menet, de a kék jelzéstől azért távol esik és ez sem volt kitáblázva. Nem csak az iránya, de még a bélyegzőt rejtő Bombajó élelmiszerbolt épületén sem. Ahogy a település melletti halastóhoz értünk, néhány csepp erejéig elért minket egy esőfelhő. Szerencsére ezt hamar magunk mögött tudtuk, de a fel-feltámadó szél jóideig elkísért minket. Kántorjánosiba végig a műúton haladva értünk el, melyről akkor sem tértünk le, amikor a jelzés szerint kellett volna. Ott ugyanis nem volt út csak egy kb. nyolcéves akácos és egy szántó. A településen nem időztünk sokat, de még így is láttunk egy „majdnem karambolt”. Rövid pihenő és a tízórai elfogyasztása után mentünk tovább.

KÉP / Haladunk
Haladunk (kattintásra galéria nyílik)

Újra egy hosszabb műút melletti rész következett, de legalább nem volt nagy forgalom és a szél is elcsendesedett. Nyírderzsre délidőben érkeztünk meg, ahol hamar megtaláltuk a Hangulat presszót s benne a bélyegzőt. Itt egy hosszabb pihenőt is megengedtünk magunknak és Juditnál egy kávé is lecsúszott. Az egész szakasz legjobban kitáblázott és legviccesebb bélyegzőhelye, ilyen és hasonló feliratokkal: „Minden vendégnek örülünk, kinek érkezéskor, másnak amikor távozik.”. Szóval jó hangulatban indultunk tovább.

AK 9. szakasz, célbaértünk

A nap utolsó Nyírbátorig tartó szakaszának jó részét újra földúton tettük meg. Levezetésnek, a sok műutas rész után nagyon jó volt. Egy árnyoldala azonban mégis akadt az út ezen részének, mégpedig az út mellett elszórt rengeteg szemét. Ha még csak sörösdobozról vagy ásványvizes üvegekről lenne szó, az se helyes, de itt tévék és komplett monitorok voltak az árokban. Ráadásul nem is egy-egy, hanem láthatóan valaki módszeresen, tucatszámra ide hordta ki az elektronikai hulladékot. Sajnos ezirányú csalódottságunkat az sem tudta feledtetni, hogy rengeteg őzzel is találkoztunk, akik rendre előttünk váltottak át. Egy helyen az egyébként végig egyenesen vezető jelzést is újra kellett értelmezni, mert a kihelyezett tábla mutatott többfelé is jó irányba. Tapasztalat, végig egyenesen.

KÉP / Ismerős hely, Nyírbátor
Ismerős hely, Nyírbátor (kattintásra galéria nyílik)

Egy kisebb kényszerű kerülőt a város ipari parkját elérve kellett tegyünk, ahol egy üzem bővítése miatt az út megszűnt. Mi egy traktornyomot követve a kerítés mellett balra kerültünk a vasúti sínek felé, majd a kerékpárúton vissza. Pár száz méter, szóval semmi komoly, de azért írtam a Magyar Természetjáró Szövetségnek. Az időjárás kegyes volt hozzánk és megvárta amíg beérünk Nyírbátorba, csak utána eredt el az eső. Már a kapucnit felhúzva baktattunk a város utcáin, ahol a jelzés remekül leköveti a nevezetességeket. A bélyegzőhely a Báthori István Múzeumban található, melyet azonban nem találtunk nyitva, annak ellenére, hogy jócskán nyitvatartási időn belül érkeztünk. A csendesedő esőben átsétáltunk a Báthori Várkastélyhoz. Itt kértünk bélyegzőt és mellé beszereztünk egy szuvenírt is. A kiállítást ezúttal nem néztük meg, hiszen alig egy éve jártunk ott. A kastélynál megvártuk a családi transzfert és kocsival indultunk haza.

A túra során kimondottan borongós volt az időjárás, de néhány képet még így is készítettem, amit az alábbi galériában, a bejegyzésbe ágyazott képekre vagy ide kattintva lehet elérni. Az első és a második nap nyomvonalát pedig a linkre kattintva lehet letölteni.