Bár az időjárás nem volt a legjobb, nekünk így is jutott egy barangolás a Visegrádi-hegységben, több népszerű kirándulóhelyet is érintve.
Az előző hosszú hétvége alkalmával ugyebár az Alföldi Kéktúra teljesítésébe fogtunk bele családilag, most pedig egy kisebb baráti társasággal indultunk neki a Visegrádi-hegységnek. A terv az volt, hogy Dömösről a Rám-szakadékon át kaptatunk fel Dobogókőre, onnét Prédikálószékre, majd a Vadálló-köveknél vissza Dömösre. Ehhez korai kelés és indulás kellett, amit sikerült is tartani, sőt még az időjárás is bíztatónak tűnt. Dömösön a hajóállomás mellől, kicsivel negyed kilenc után vágtunk neki a túrának. A település és a túrázók is pihentek még, mindegyik kijelölt parkolóban bőven volt még szabad hely.
Irány a Rám-szakadék
Bár igen népszerű kirándulóhelyről van szó, én még soha nem találkoztam nagyobb tömeggel a Rám-szakadéknál. Igaz, hogy az optimálisnak gondolt kiránduló időben – napsütés, szélcsend, kellemes húsz fok – nem is jártam erre soha. Mindig fújt vagy esett vagy hűvös volt, de igazi „jóidő” még nem volt. Legutóbb Judittal voltunk itt, akkor szemerkélő esőben. Most sem volt ideális idő, így aztán a Rám-szakadékot is úgy értük el, hogy mindössze egy túrázóval találkoztunk, aki a Vadálló-kövek felé indult. A szakadék alját az erdei úton is megközelíthettük volna, messziről nem tűnt olyan sarasnak, mi mégis a műúton haladtunk. A sárból kijutott még nekünk aznap. Az elmúlt hetek csapadékos időjárása megtette a hatását és bizony volt bőven víz a szurdokban. A haladást szerencsére ez nem nehezítette, mindenhol volt elegendő hely és kapaszkodási lehetőség. Viszonylag jó időt futva szűk másfél óra alatt már a Három-forrás felső végénél kiépített pihenőhelyen voltunk.
További egy óra volt a Dobogókőre vezető út, ami engem mindig megviccel. Kicsit úgy vagyok vele, mint a Csúcs-heggyel, rendre megfeledkezem róla, hogy milyen hosszú és milyen kitartóan emelkedik. Ez volt az első olyan része a túránknak, ahol a sár már valamelyest nehezítette a haladást, különösen úgy, hogy közben elértük a felhőréteget is. Jó kis párás rengetegben találkoztunk először szembejövő túratársakkal, akik feltűnően tiszta bakancsban tartottak lefelé. Még nem tudták mi vár rájuk. A Tirts Rezső kilátó környéke elsősorban a kirándulóknak készült, így a túratársak tiszta bakancsa érthető, fent szinte semmi sár nem volt. A kilátó ottjártunkkor nem tudta betölteni rendeltetését, sajnos semmi kilátást nem adott a környékbeli csúcsokra. Mindössze néhány méteres volt a látótávolság. Mi is leginkább csak egymást fényképeztük.
Barangolás a Visegrádi-hegységben
Dobogókő csúcsára emlékeim szerint egyikünk sem lépett ki, a párás idő ugyan úgy elfedte a kilátást, mint néhány száz méterrel odébb. Igaz, hogy a Eötvös Turistaházban körül nagyon ínycsiklandó illatok terjengtek, mi rövid tanakodás után mégsem itt, hanem a Zsindelyes vendégházban ebédeltünk. Itt kerítettünk sort a nap második hosszabb pihenőjére, ki-ki ízlése szerint fogyasztott. Nálam ezúttal is a forró tea nyert, kísérőnek egy almás és egy meggyes rétessel. Mire dél előtt újra felkerekedtünk, már kezdett szépen megtelni a vendégház. A következő jelentősebb mérföldkőnek a Király-kúti menedékházat, illetve magát Király-kutat szántuk. Itt már több túrázóval is találkoztunk. Jó volt látni, hogy mást sem zavart a barátságtalan időjárás. Ugyan volt némi sár, de annyira azért nem volt vészes, bár minden bakancsra bőven jutott. Ezután ugye megint felfelé kellett kaptatni, így ismét elértük a felhőréteget és egészen a Prédikálószékig párában baktattunk.
A Prédikálószéken épített kilátó tövében viszont nem csak pár túrázóval, hanem igazi sokadalommal találkoztunk. A kilátást e helyről sem tudtuk megcsodálni, hisz a párás időben az orom egyik végéről alig lehetett a másikra ellátni. Itt kerítettünk sort a nap utolsó hosszabb pihenőjére, ami kosztot magunkkal hoztunk, az csaknem el is fogyott. A nap talán legnehezebb része ezután következett, hiszen a Vadálló-köveken lefelé haladtunk, ami száraz időben sem épp ideális. A pénteki latyakos időben viszont inkább kalandosnak mondanám. Emlékeim szerint egyikünk sem ült le, de azért figyelni kellett. Talán a Függőkövet elérve volt az első olyan pillanat, amikor valami kis kilátást is adott nekünk a Visegrádi-hegység. Ez igen örömteli, bár kicsit kései volt, hiszen újabb kilátópontot már nem érintettünk. Mire leértünk a Szentfa kápolnához már az árnyékunk is látszott, sőt a kocsiktól felfelé pillantva már a Prédikálószék kilátója is feltűnt.
Bemelegítésnek is jó volt
A nem túl barátságos időjárás ellenére is sok túrázóval és kirándulóval találkoztunk, akik talán szintén olyan jót barangoltak, mint mi magunk. Az eredetileg becsült ütemet is remekül tudtuk tartani, így a délutánra tervezett programjaink sem voltak veszélyben. Jómagam kicsivel öt óra után értem haza és rögtön nekiláttam kimosni a túraholmit, hisz a jövő héten ismét szükség lesz rá. Ahogy említettem, áprilisban szeretném majd folytatni az Országos Kéktúrát, amit sikerült is megszervezni. Ugyan nem az eredetileg tervezett helyre, a Zempléni-hegységbe megyek, hanem a Mátrát fogom végigjárni. Még van egy kis hó és valószínűleg annál jóval több sár, de ennek ellenére nagyon várom. Egy napra egy szakasz jut, nagyjából azonos távval, mint ez a túra is volt. A három szakaszról három beszámolót készítek majd, de az ütemezést még nem tudom. Mire ez a bejegyzés kikerül, remélhetőleg már a Kékesen leszek.
A túra során készített fényképem a bejegyzésbe ágyazott képekre, a Képek menüben vagy ide kattintva érhetők el, a megtett út nyomvonala pedig a lenti térképen érhető el.
Bejárás időpontja: 2018. március 30.