Menü Bezárás

OKT 21. szakasz / Mátraháza – Sirok

KÉP / Emlékmű a Sas-kőnél

A túra második napján az OKT 21. szakasz teljesítése állt előttem, nem kisebb kihívással, mint az ország tetejének a Kékesnek a meghódításával.

Az előző napi túra után bár időben nyugovóra tértem és a szállásom igen kényelmes volt, sajnos mégsem telt olyan jól az éjszakám. A megfázásnak és torokfájásnak nyilván nem tett jót az egész napos menetelés, így mindkettő megmaradt s kiegészült egy kis fejfájással. A reggeli készülődés közben ez enyhült ugyan, de nem múlt el maradéktalanul csak valamikor menet közben. Akkor már más kötötte le a figyelmemet. A Tornyos Panzióban nyolc órától volt reggeli, melynek elköltését követően rendeztem a fogyasztást és az első alkalmas busszal indultam fel Mátraházára. Az ütemezés remekül sikerült és kicsivel kilenc óra után már a Kékestetőre vezető út mentén baktattam.

Az ország tetején

A kék jelzés ugye a déli sípályán vezet fel a Kékesre, melyen még jócskán volt hótakaró. Ez persze nem hátráltatta a haladást, szűk egy órán belül a csúcson voltam. Talán látott is valaki, hisz még integettem is a kamerának. Amint felértem, rögtön lefelé vettem az irányt, mert a bélyegző a kb. 200 méterrel lejjebb fekvő szanatórium portájánál található. Nem a legszerencsésebb elgondolás és nem is volt olyan könnyű a jeges lépcsőn oda lesétálni, viszont cserébe a párkány remek támasztékként szolgál. Az adminisztrációt követően visszasétáltam a csúcskőhöz, amit szerettem volna megörökíteni. Egy kedves hölgy felajánlotta, hogy szívesen készít rólam pár képet, de segítsek majd neki kinyitni a bódéját. Természetesen éltem a lehetőséggel, majd miután kinyitottuk a szuvenírboltot is, vettem egy kis csúcskövet.

KÉP / Visszatekintve a tévétorony felé
Visszatekintve a tévétorony felé (kattintásra galéria nyílik)

Még mielőtt tovább indultam volna, egy telefon erejéig dolgoztam is. Elég nagy szél fújt, ezért behúzódtam az egyik információs tábla mellé. A kilátón elhelyezett kamera ezt megörökítette, szóval szabadságom alatt igazolhatóan dolgoztam a Kékesen. A kilátóba nem mentem fel, mert hiányzott volna az ott eltöltött idő, indultam tovább. A jelzést követve a tető alatt még bőven volt hó. Sajnos nem én tapostam ki magamnak az utat, nem is esett jól a haladás. A szél megállás nélkül fújt, nem nagyon enyhült a nap folyamán. A Sas-kőnél majd fel is döntött, ahol viszont ennek ellenére is hosszabban elidőztem. A szélnek köszönhetően igen tiszta volt az ég, messze el lehetett látni, a távolban még a Tátra is felsejlett. Itt szívesen elidőztem volna még. Tovább haladva a Disznó-kő alatt, amikor irányt váltottam egy széltől védett zónába kerültem. Igazi felüdülés volt mást is hallani az erdőben, nem csak a süvítő szelet.

Kényelmesen ebédeltem

A következő bélyegzőpont felé közeledve tőlem távolabb eső egyik erdei úton megpillantottam egy magányos alakot, aki aprófát gyűjtött. Érdekes, mert pont azon gondolkodtam, hogy ma talán nem is találkozom senkivel. Többnyire egyedül járok, de azért kirándulókkal vagy erdészekkel rendre össze szoktam találkozni. Hátizsákos túrázókkal viszont nagyon ritkán, aznap ez másként alakult, de erről egy kicsit később. A soron következő bélyegzőhelyet, a Hármashatár erdészházat valamivel dél előtt értem el. Ezúttal is első dolgom az adminisztráció elvégzése volt az esőbeállóban található bélyegzővel. Szép lenyomat lett ez is. Kicsit már éhes voltam, meg az időpont is ugye adott volt, ezért hát a tisztáson található padoknál kényelmesen megebédeltem. Közben átnéztem ismét a térképet, mert a túranap, de talán az egész OKT legnehezebb szakasza állt előttem. A következő 14 kilométeren nem lesz semmi, csak erdő, meg váltakozva az emelkedők s a lejtők.

KÉP / Sas-kőről észak felé tekintve
Sas-kőről észak felé tekintve (kattintásra galéria nyílik)

Nem is kapkodtam, majd fél órás megálló után kezdtem el a kapaszkodást a Szár-hegy felé. Elkezdődött tehát a hullámvasút, hiszen onnét előbb lefelé kellett ereszkedjek, hogy egy újabb kaptató után a Cserepes-tetőre érjek. Ismét csak szép kilátás nyílt, de a már említett szél miatt nem időztem sokat. Tovább haladva az Oroszlánvár 604 méteres, fákkal benőtt csúcsa következett, melyhez előbb ismét lefelé, majd meredeken felfelé kellett kaptassak. Itt megszereztem az első igazolást a Várak a Mátrában kiíráshoz, melynek igazoló füzetét egy kedves kollégámtól kaptam. Először úgy voltam vele, hogy ha már úgyis a Mátrába jövök, több pontot is felkeresek, de végül arra jutottam, hogy ez a túra az OKT-re van szánva. Az útbaeső igazolópontok dokumentálást viszont nem hagytam ki.

Fehér medve nyomában

Ugyan a naps során eddig nem nagyon találkoztam sárral, egy-egy latyakosabb részen viszont friss bakancsnyomot láttam. Még nem zöldült ki az erdő ezért jó messzire be lehetett látni az utat, de senkit nem láttam előttem haladni. Az Oroszlánvár után aztán egy óriási mancs nyomot is láttam, reménykedtem benne nem medve lesz az. Természetesen nem az volt. Éppen lefelé baktattam a bozótosban a Domoszlói kapu felé, amikor aztán megpillantottam az előttem haladókat. Pont akkor értek le a hegyről és a jelek szerint pihenőhöz készülődtek. Amikor én is kiértem a bozótosból a mancs nyomok gazdája, a medve is meglett egy hatalmas, de barátságos kutya személyében. A túratársak – apa és kisfia – Eger mellől jöttek és az éjszakát tervezték kint tölteni egy közeli erdészházban. Egyikünk sem számított társaságra, de a találkozást kihasználva pár percet beszélgettünk egymással.

KÉP / Egy muflon vigyázó tekintete kísér
Egy muflon vigyázó tekintete kísér (kattintásra galéria nyílik)

Egy darabig még egyfelé vezetett minket az út, de már a magunk tempójában haladtunk, ők valamivel előttem. A Nagy-Zugó-hegy alatt a túratársak bevártak és elköszöntünk egymástól. A tetőn álló faház mellől letekintve még láttam őket, ahogy a völgy felé haladtak. A következő kihívást jelentő csúcs, a Szederjes-tető felé tehát ismét egyedül haladtam. Itt egy kicsit elidőztem, mert egészen jó kilátás nyílt Recsk és az esti úticélom irányába, amit ugye kihasználtam. Ezt követően a következő jelentősebb igazodási pont a Jóidő-kút következett, amiből szépen csordogált a víz. Hálás lettem volna, ha csak ez a víz áztatta volna az utat, de sajnos nem így volt. A hóolvadás miatt lefelé haladva mindenütt egy kisebb patak csordogált és az utat itt is elég sarassá tette. Ha lehetséges, ezen a rövid szakaszon talán nagyobb volt a sár a tegnapinál is. Éppen ezért örültem, amikor ismét egy kaptató jött és elhagytam az erdei utat.

OKT 21. szakasz, látni a célt

Még két jelentősebb kilátópont állt előttem, az első a Gazos-kő, amely pont fele olyan magas, mint a Kékes. Szintén remek kilátást nyújtott Recsk irányába, így egy kicsit leültem és itt tartottam meg a nap utolsó hosszabb pihenőjét. Integettem egyet a közelben lakó kedves ismerőseinknek is, talán láttátok. Tovább haladva aztán nagy szerencsém volt, ugyanis fél tucat szarvast láttam, akik viszont nem vettek észre. Pont volt annyi időm, hogy néhány képet tudjak készíteni mielőtt megriadnak. Ez a szerencse nem hagyott el, mert a Kalapos-tetőnél egy nagy csapat muflonnal találkoztam, akik egész hosszan elkísértek. Már szinte kiértem a Sirok felé vezető műútra, amikor még mindig láttam a muflonokat. Ha jól sejtem már egy másik csorda volt. Az út utolsó része egy kicsit megint latyakos volt, de legalább a haladást nem hátráltatta. A műút aztán mintha a semmiből került volna elém, úgy jött az egyik kanyar után a bozótosban.

KÉP / Már látni a célt, a siroki várat
Már látni a célt, a siroki várat (kattintásra galéria nyílik)

Nagyjából kétszáz métert kellett megtenni az utolsó pecsét megszerzéséig, amit Sirok bezárt vasúti megállóhelyén rendben meg is találtam. Az adminisztráció után a bakancsot is megmostam a kicsivel odébb található Tarna pataknál. Míg a 24-es főút mentén beballagtam Sirokra szépen meg is száradt. Jó negyed órás út volt még az esti szállás a Csibész Vendégház, ahová a tervezettnél több mint egy órával később, de még bőven világosban érkeztem meg. A házigazdák nagyon kedvesek voltak és a szállásra sem lehet egy rossz szavam se. Sőt, végre egy olyan szálláshely, ahol kispárnát is adnak, amit én nagyon szoktam hiányolni. Egyedüli szállóvendég voltam, így kényelmesen tettem-vettem, majd némi olvasgatás után nyugovóra tértem. Szerettem volna másnap Szarvaskőn egy közvetlen buszt elérni Budapest felé, ezért az utolsó túranapnak még reggel nyolc óra előtt neki kellett vágjak. Következett tehát a pihenés.

A túranap során készített képeim az alábbi galériából, a bejegyzésbe ágyazott képekre vagy ide kattintva érhetők el, a nyomvonalat pedig ide kattintva lehet megtekinteni.