Az Alföldi Kéktúra leghosszabb, AK 8. szakasz Berettyóújfalu és Vésztő közé eső távját négy túranapban jártam be.
Az Alföldi Kéktúra (AK) és az Országos Kékkör (OKK) messze leghosszabb szakasza az AK 8. szakasz Berettyóújfalu és Vésztő vasútállomás közé eső rész. A szakasz két végpontja közötti távolság több mint száz kilométer, amit a tervezett vagy véletlen kitérők tovább tudnak növelni. Berettyóújfaluba érkezve már túl voltam a teljes táv negyedén, az eredetileg tervezetthez képest már hosszabb utat tettem meg. Nem mintha sokat számítana egy négy hétre tervezett túrán, mert nem lóversenyről van szó, de azért jó volt ezzel a tudattal felkelni. Az aktuálisan előttem álló túranapot is átterveztem, megint negyven kilométert is meghaladó távot kellett megtegyek, aminek már kora reggel nekivágtam.
Utolsó átkelés a Berettyón
A szállásomról bő tíz percnyi sétával könnyen elérhető volt a kék sávjelzés, ami a változatosság kedvéért a Berettyó töltésén vezetett. Berettyóújfalu és Bakonszeg között végig aszfaltos, illetve szilárd burkolatú úton kellett haladjak, amit kezdetben kimondottan élveztem. Reggel két birkanyájat is kereszteztem, akik a töltés karbantartását végezték, közben több kerékpáros és futó is elkerült. A kora reggeli időpont ellenére volt forgalom a töltésen. Az első bélyegzőhelyet lényegében eseménytelenül értem el, ámbár előzetesen kicsit aggódtam, hogy a bélyegző nem lesz hozzáférhető. A bélyegző a Bessenyei-emlékház udvarán annak ellenére is gond nélkül elérhető volt, hogy nyitvatartási időn kívül érkeztem. Az emlékházat egyébként kérésre bárkinek kinyitják, de ezzel a lehetőséggel nem éltem.
A reggel kicsit hűvösen indult, de mire Bakonszegre értem már éreztem, hogy ez is egy fülledt meleg túranap lesz. Rövid pihenő után indultam tovább, a Nadányi-Miskolczi-kúriát a kerítésén kívül még megszemléltem, a parkjába sajnos nem tudtam bemenni. Pár perc séta után újra és a túra során egyben utolsó alkalommal átkeltem a Berettyón, bal partjának töltésén folytattam az utat. Bár semmilyen jelzés nem utal rá, de úgy két kilométer után az erdősáv utáni felhajtónál le kell térni a töltésről, a kék sávjelzés a főút mentén halad tovább. A műúton bő három kilométer megtétele után érkeztem meg Zsáka településre, ahol nem terveztem hosszabban elidőzni. Azon túl, hogy a Rhédey-kastélynál megálltam fényképezni csak annyi maradt meg a településről, hogy bárki akinek köszöntem nem viszonozta azt, csak bámult rám tovább. A település gyakorlatilag összenőtt a szomszédos Furtával, ahol viszont már egy hosszabb megállót terveztem.
Még mindig műúton
Általában a bélyegzőhelyeknél szoktam tartani pihenőt és Furtán sem volt szükség arra, hogy nagyon keresgéljem az ideális pihenőhelyet. A település központjában a bélyegzőhelynél több árnyékban álló padot találni, ráadásul egy hűs vizű ártézi kút is a kényelmet szolgálja. A pecsét megszerzését követően olyan fél órát biztosan elidőztem itt, a túranap további részében már sok árnyékra nem számíthattam. A változatosság kedvéért a jelzés továbbra is a műúton vitt, a bélyegzőhely és a letérő között majdnem öt és fél kilométert kellett megtenni. Itt már nem voltam annyira feldobva az aszfaltos úttól és attól sem, hogy időnként le kellett húzódni az útpadkára. A mellettem elhaladó autók számolásával szórakoztattam magam, a letérőig százötvenkilenc autót számoltam össze. Nem tudom, hogy ez mennyire számít soknak vagy éppen kevésnek.
Többször is átnéztem a felkészülés során a térképeket, így ha nem tudom akkor is biztosra vettem volna, hogy a gázfogadó állomásig még szilárd burkolatú úton kell majd haladjak. Ezzel az újabb majd három kilométernyi betonúttal összesen huszonöt kilométert tettem már meg a túranap során szilárd burkolatú úton. Berettyóújfalu és a mezősasi gázfogadó állomás között erre számítson mindenki. Ez ráadásul bőven nagyobb táv szilárd burkolatú úton, mint a teljes OKK-n bárhol máshol. Az útburkolattól eltekintve a vidék csodálatos. Bármennyire is kezdtem fáradni a nagy hőségben, akkor sem tudtam nem észrevenni a táj szépségét, amihez persze a nem mindennapi fényviszonyok is nagyban hozzájárultak. Főleg annak szól, aki még nem járt erre, hogy nincsen szó végtelen rónaságról, de a látóhatáron álló tanyák vagy facsoportok látványa eléggé magával ragadott. Több fénykép is készült.
Pihenőnapok következnek
Az úton elvétve találni jelzéseket, de a helyes irány – az irányváltásokat, letérőket nem számítva – jól követhető. Egy facsoporthoz érve például bal kanyar következett, amit semmi nem jelölt, így a térképre voltam kénytelen hagyatkozni. Ezt a kanyart nem éri meg elvéteni, mert egyenesen haladva az ember kikerüli a következő bélyegzőhelyet. Később, a Nyéstai-csatorna szélén már van egy irányjelző tábla, ami a várható menetidővel is segíti a pecsételésre kész turistát, akkor éppen engem. A beleci bélyegzőt is rendben megtaláltam a madármegfigyelő torony lábánál, ahová végül nem telepedtem be az ott nyüzsgő darazsak miatt. A bélyegzőhelytől kicsit távolabb, a töltés szélén tartottam egy negyed órás pihenőt, majd erőt véve magamon felkerekedtem a napi cél Körösszakál felé.
Továbbra is igen hangulatos utakon haladtam és az is határozottan jót tett, hogy láttam magam előtt egy települést mégha az nem is Körösszakál volt, amit a fák még elrejtettek. Haladási iránytól függően a látóhatáron Körösszegapáti vagy Magyarhomorog tűnt fel, az én úticélom csak később, az állami gazdaság felhagyott épületegyüttesét elhagyva. A változatosság kedvéért betonlapokkal fedett úton sétáltam be a településre, ahol vasárnap délután is igen nagy nyüzsgés fogadott. Már nagyon szerettem volna egy forró zuhanyt, de a pecsét begyűjtését követően a Forza Milan sörözőben nem hagyhattam ki az almafröccsöt. Ezt kényelmesen elfogyasztottam, majd az esti szálláshely felé vettem az irányt annak tudatában, hogy a következő túranap már sokkal rövidebb lesz.
Egy nagyon rövid túranap
Az éjszaka kicsit zajos volt, de jól aludtam és kipihenten, a szokásosnál később vágtam neki a túranapnak. Körösszakál központjában található ártézi kútból frissítettem magam, ami az ország második legtisztább vizének hírében áll. További különlegessége, hogy a kút télen sem fagy be. Frissítő ide vagy oda, amilyen csodálatos napsütés volt a tizedik túranapon, a tizenegyediknek annyira borongós és szeles időben vágtam neki. A település határában átkeltem a Sebes-Körösön és jó darabig annak töltésén haladtam. A letérő Körösnagyharsány felé egyértelmű volt, itt a régi vasúti pálya méteres gazzal benőtt nyomvonalán történő haladás adott okot némi morgásra. A településen éppen új utcatáblákat állítottak és a közterületeket is rendezték, nincs kétségem afelől, hogy előbb-utóbb a turistaúton sem kell majd a dzsungelben küzdeni. Ámbár lehet, hogy MÁV terület és nem lehet hozzányúlni.
A bélyegzőhelyen szélárnyékban pihenőt tartottam, bár még csak öt kilométert tettem meg ez is a napi táv harmadát jelentette. A túranap további részében a román határral párhuzamosan futó töltésen haladtam. Nem volt szükség különösebben feszített tempóra, de az orkán erejű szélben nem is nagyon tudtam volna a nagyhátizsákkal szaporázni a lépteimet. A hosszú egyenesben semmi említésre méltó esemény nem történt, megállás nélkül fújt a szél, ami csak Szilaspusztát elérve enyhült egy keveset. A bélyegzőnek is helyet adó irányjelző oszlopot elhagyva, a bokrok nyújtotta szélárnyékban északnyugat felé folytattam az utat. Egy madármegfigyelő torony felé rövid kitérőt tettem, utána már csak a napi célnál a Bihari Madárvárta épületénél álltam meg. A korai érkezés miatt nem csak a Körös-Maros Nemzeti Park vendégszeretetét élvezhettem tovább, hanem mosásra is maradt időm.
A jelzést keresve
Estére még a Nap is kisütött, bár addigra a szél is bőven megszárította a frissen mosott ruháimat. Az épülettől kicsit távolabb található egy madármegfigyelő torony, ahonnét este a napnyugtát, reggel pedig a napkeltét fényképeztem. Az AK 8. szakasz következő túranapjának csak bőven kilenc óra után kezdtem neki, már a pihenő hetemet töltöttem. Kissé még barátságtalan időjárási körülmények között és nehéz szívvel hagytam magam mögött a madárvárta épületét, ahová bármikor nagyon szívesen visszamennék. Biharugra bő fél órányi járásra esett, sietségre legfeljebb csak a szemerkélő eső adhatott volna okot, ami a bélyegzőhelyet elérve rögtön el is állt. A Makk-hetes sörözőnél a bélyegzőt rendben megtaláltam, dokumentáltam és indultam is tovább. Természetesen a település kastélyánál és itt-ott rövid időre még megálltam fényképezni. A települést elhagyva az addigi leghosszabb egyenesben találtam magamat, ahol megint nem voltam elkényeztetve jelzésekkel mégsem esett nehezemre a helyes irányt tartani.
Mielőtt a tavakat, víztározókat elértem volna egy magaslesnél pihenőt tartottam, utána már csak Geszten álltam meg. A geszti bélyegzőt is egy irányjelző oszlopon találni, elhelyezése kicsit talán lehetetlen is. A Tisza-kastély és úgy általában az egész település kitérőt igényelt, amit nem volt kedvem meglépni. A Tisza-kriptát viszont mindenképpen szerettem volna megnézni, ami Zsadány felé menet útba is esik. Az első erdősávon még gond nélkül át tudtam vágni, a másodikban már kitaposott út híján csak egy nagyobb letérővel. Két jelzést itt is láttam ugyan, de azok pont nem oda kerültek, hogy érdemben segítséget tudjanak nyújtani. Szóval több lépéssel és térképpel a kezemben tudtam csak újra felvenni a helyes útirányt, ami a harmadik erdősávig csupán egy vadcsapásnyi szélességű. Ember legyen a talpán, aki ezt elsőre észreveszi és követni is tudja.
Felcsaptam gulyásnak
Kissé morcos hangulatban értem el a Begécsi-víztározót, de a táj szépsége itt is feledtetni tudta a hiányos jelölésű utat. A szelet leszámítva egészen kellemes túraidőm lett, bár a távolban gyülekező esőfelhők nem kecsegtettek sok jóval. A bélyegzőt a víztározó mellett, a Toprongyos-Korhány-csatornánál álló madármegfigyelő toronynál megtaláltam. Engedve a csábításnak a kilátás kedvéért egy hosszabb pihenőt adtam magamnak, a Bihari-hegyek is tisztán látszódtak. A folytatásban a csatornával párhuzamosan kellett haladjak, amitől eltávolodva egy villanypásztor keresztezte az utat. Kiakasztottam és azon belül folytattam az utat, nem aggódtam, mert nem ez volt az első és valószínűleg nem is az utolsó ilyen eset. Arra azonban még nem volt példa, hogy gulyásnak kell álljak, ugyanis a legelő túlvégében egy szürkemarha gulya legelészett igen békésen.
Amennyire lehetett megkerültem az állatokat, de pár jószágot így is kénytelen voltam odébb hajtani, szerencsére hallgattak rám, mint botcsinálta gulyásra. Ilyen kalandok után még pár kanyart kellett megtegyek a csatorna mentén, hogy elérjem a műutat. A bélyegzőhelyig a műúton nyílegyenesen kell haladni, a bélyegzőhely az útkereszteződésben eltéveszthetetlen. Kivételesen nem álltam meg itt, hanem egyenesen a turistaszállás felé fordultam balra, kapujában vendéglátóm már várt rám. Lepakoltam, berendezkedtem és kishátizsákkal sétáltam vissza a pecsétet beszerezni, illetve a református templomnál betértem a boltba vásárolni. A másnapi reggeli menüje kiegészült egy joghurttal és egy kis zabkeksszel, ami üdítő változatosság a csak zabkásához képest.
Ezek a fránya jelzések
Az éjszakám Zsadányban is kicsit zajos volt, sokáig jöttek-mentek az utcán a traktorok, de itt is jót aludtam. Éjszaka volt némi eső is, pont annyira ázott fel az út, hogy már ne verjem fel a port, de még ne is legyek nagyon saras. A jelzések gyakorisága és láthatósága itt is hagy kívánni valót, de jó egy órányi haladásig nem volt ebből gondom. Egy nyitott kerítést elérve is azt gondoltam, hogy a helyes irányt követem, miután nem jelezte semmi nem mentem be a kerítésen belülre és az előtte elhaladó úton mentem tovább. Negyed óráig rá se néztem a térképre, hogy biztosan jó irányba megyek-e, mert annyira biztos voltam benne, hogy igen. Hiba volt, és csak egy jó nagy kerülővel sikerült visszanavigálni magam a kerítéshez és azon belül folytattam az utat. Tanúlság már sokadjára, hogy az AK-n haladva mindig nézz rá a térképre is.
Kisvártatva egy fiatal tölgyeshez érkeztem, ahonnét földöntúli morajok szűrődtek ki, de ezeket már navigálás közben is halottam. Nem tudtam elképzelni mi lehet az, mert egy teremtett lelket nem láttam a közelben, mígnem a cserjeszinten egy traktor tört utat magának, ami ritkította az aljnövényzetet. Remélem nem sátorozott a tölgyesben senki sem. A fiatal tölgyest egy idősebb tölgyerdő követte, majd egy jobb kanyar és egy igen sáros út következett ami később a műútat keresztezte. A tölgyerdő a műút túloldalán párszáz méteren keresztül még folytatódott azután már szántóföldek között ballagtam. Bár még csak tíz óra körül járt igen fülledt meleg volt a levegő és a kerülő miatt is a pihenőn gondolkodtam.
AK 8. szakasz Berettyóújfalu és Vésztő között
Két határozott irányváltás után a Holt-Sebes-Körös mentén már egyenesen Okány felé ballagtam. Az út első részében a növényzettel még küzdenem kellett egy kicsit, de a településhez közeledve már kaszálva volt az út, akár mindkét keréknyomban tudtam volna haladni. Igyekeztem a helyi horgászokat nem megzavarni és visszafogottan csörtetni a fűben. A bélyegzőhelyet nem szükséges nagyon keresni, egyenesen oda vezet a jelzés, a település látnivalóit viszont teljesen elkerüli. A pecsét beszerzése előtt tettem egy kis kitérőt, majd a sikeres adminisztráció után a Soma sörözőhöz közeli padoknál szerét ejtettem a vágyott pihenőmnek is. Dél felé már szinte semmi légmozgás nem volt, szükség volt a hosszabb pihenőre, különösen úgy, hogy a folytatásban három kilométernyi aszfaltos út következett.
Az útról mindent elmond, hogy a falut elhagyva külön tábla figyelmeztet rá milyen rossz állapotban van, de talán éppen ezért egy autóval sem találkoztam. A műútról balra letérve már egyenesen Vésztő felé ballagtam, bár több facsoport és a vasúti töltés még elrejtette a várost. Az eredeti tervem az volt, hogy Vésztőn túl, valahol Csolt környékén sátorozom, de átszervezve a túranapot Vésztőn foglaltam magamnak szállást. A település felé eseménytelen utam volt, a főutcát elérve rögtön a vasútállomás, mint bélyegzőhely felé vettem az irányt. Jó nagy kitérő, ami persze nem volt jelezve, de nem is nagyon lehet eltéveszteni. A szállásomhoz a városháza mellé visszafelé kellett sétálnom, de a túranap és az AK 8. szakasz Berettyóújfalu és Vésztő közötti rész sikeres teljesítése miatt cseppet sem zavart. Vacsora közben leszakadt az ég és igen nagy vihar kerekedett. Másnap nagy sárdagasztás várt rám, persze ezt ekkor még nem sejtettem.
A túranapokon megtett út nyomvonala a lenti térképeken látható, képeim pedig a bejegyzésbe ágyazott képekre, a Képek menüben vagy ide kattintva érhetők el.
10. túranap
11. túranap
12. túranap
13. túranap
Bejárás napja: 2021. augusztus 29 – szeptember 1.