Az Alföldi Kéktúra féltávját az AK 7. szakasz Vésztő és Dévaványa közé eső részén töltött túranapok egyikén értem el és hagytam magam mögött.
Vésztőre érkezve már nagyon lógott az eső lába, napok óta igen fülledt volt a levegő. Még nem éreztem elég felkészültek magamat arra, hogy esőben is kipróbáljam az új sátramat, ezért szállást foglaltam. Megérzésem ezúttal sem csalt meg, mert remek szálláshelyet találtam, másrészt pedig egy nagy vihart és majd egy órányi szakadó esőt úsztam meg. A második hetet pihenő hétnek szántam, ezért aztán nem is kapkodtam el a tizennegyedik túranapon reggeli indulást. Igaz, a tervezetthez képest fél órával korábban már fél nyolc körül útnak indultam, de a szokásoshoz képest valamivel visszafogottabb tempóban. A városban igen nagy nyüzsgést tapasztaltam, véget ért a nyári szünet az iskolában.
Túratársra leltem
A gyerekek mellett felnőttek is igen szép számban két kerékre pattantak, egyik-másik kereszteződésben igazi kerékpáros forgalmi dugó alakult ki. Nagyon jó pozitív energiát árasztott a város, a túra egyik megelepetése lett. A szállásom a város központjában volt, amit a kék sávjelzés elkerül, viszont nem állt szándékomban felesleges kilométereket megtenni visszafelé. A kerékpárút mentén haladva megcéloztam a városhatárt, s így oda érkeztem ahová később a jelzés is becsatlakozik. A várost a főúttal párhuzamosan futó széles kerékpárúton haladva hagytam magam mögött, s különösebb esemény nélkül közeledtem Csolt-monostor bélyegzőhelyhez. Közben figyeltem, hogy hová tudtam volna a vihar elől védett helyen sátrat állítani, de ennek ugyebár nem sok jelentősége volt. Másfél kilométer megtételét követen a kerékpárút eltávolodik a főúttól és a Holt-Sebes-Körös mentén érkezik Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhelyhez.
A bélyegzőt az őshonos állatok ólja mellett álló nádfedeles háznál rendben megtaláltam, ahol egy puli hangos ugatással köszöntött. Amikor látta, hogy nem jelentek veszélyt elhallgatott és csendben figyelte ténykedésemet. A nagyhátizsákot lerakva elsétáltam egy geoládát begyűjteni. Keresgélés közben hallottam, hogy a puli újra ugat, gondoltam a juhász jött elő, de meglepetésemre a bélyegzőhelynél egy túratárs adminisztrált éppen. Akkor már öt napja nem találkoztam túrázóval a kék sávjelzésen, ezért kétszer is megtöröltem a szememet, hogy biztosan nem délibábról van-e szó. Szóba elegyedtünk és kiderült, hogy aznap egyfelé visz az utunk, ráadásul hozzám hasonlóan szintén egyben teljesítette a kolléga az AK-t. Nekem nagyon feldobta a napomat, hogy volt kivel beszélgetni.
Sárdagasztás
Alkalmi túratársammal együtt folytattuk az utat. A Csót-lapost kerülve nem kicsit harmatos és dús aljnövényzeten vágtunk át, később a szántók között maguk mögött hagytuk ezt a nehézséget. Itt még úgy tűnt, hogy az előző napi felhőszakadásnak nem volt hatása a turistaútra. Pár hosszabb egyenes után a Diósér egyik szivattyúházánál ismét a Holt-Sebes-Körös felé kanyarodtunk, nagyjából innét az útviszonyok jelentősen leromlottak. Nem volt különösebben nagy sár, de az a kevés annyira ragaszkodott a cipőnkhöz, néha azt hittem, hogy egyszer a talpa nélkül emelem majd fel. Hét nyolc lépést megtéve saját súlyától aztán leesett a cipőről a sárcsomó, hogy a következő lépésnél újabb sárcsomó gyűjtését tudjam megkezdeni. Sárdagasztás közben egy hátizsákos alak sziluettje bontakozott ki a távolban, mert ugye nem nagyon van, ami gátat szabjon a kilátásnak. Lám, egy újabb túratárs, aki az esti vihart a Vidratanyánál vészelte át. Csúcsforgalom volt az AK-n.
Sok jóval ő sem bíztatott minket, a csodás útviszonyok egészen a Vidratanyáig kitartottak. Közben persze rájöttünk, hogy a traktornyomban kicsivel komfortosabb lesz a haladás. Ott is ugyan azt a sarat dagasztottuk, de sokkal kevesebb ragadt a cipőnkre és könnyebb volt haladni. Csak számít valamit az az öt tonna, ami kitaposta nekünk az utat. Kissé megviselten, de lelkesen érkeztünk meg a Vidratanyához, ahol a bélyegzőt rendben megtaláltuk. Az volt a tervem, hogy elköltök itt egy korai ebédet, de mivel a személyzet is a teraszon ücsörgött, nem úgy tűnt, hogy a konyha nyitva lenne. Úgy határoztam, hogy kihagyom a meleg ebédet és haladok tovább. Mindez túratársamnak sem volt ellenére, a megérdemelt pihenő után a Sebes-Körös töltésén is együtt folytattuk az utat.
Nem csalja szemem bűvölet
A Sebes-Körös töltésén a saras részeket magunk mögött hagytuk, tulajdonképpen ha az út nem lett volna füves akkor még porzott is volna. Dél felé járt az idő és egyre csak melegebb lett. Az előző túranapokhoz képest jóval kevesebb felhő volt az égen, s talán a viharnak köszönhetően a korábbi fülledtség is megszűnt. A Körösladányig vezető hosszú egyenesben valahol a Berettyó és a Sebes-Körös összefolyása magasságában tartottunk egy rövid pihenőt, a folyópartra viszont nem sétáltunk le. Utóbb visszagondolva kicsit sajnálom, hogy ez a látványosság és a duzzasztó is kimaradt a túrámból. Egyik sem megy sehová sem, majd Judittal közös bejárunk során felkeressük mindkettőt. Néhány szolid kanyart követően feltűnt előttünk a Sebes-Körös hídja és Körösladány, ami számomra a napi úticélt is jelentette egyben.
A református templommal szemközti parknál elköszöntük egymástól, túratársam Dévaványáig ment tovább én pedig egy geoláda keresésére indultam. A multiláda egyik pontja mellett a város felé jövet már elhaladtunk, ahhoz így vissza kellett sétálnom. Nagyhátizsákban nem voltam olyan lelkes ezt az utat újra oda és vissza is megtenni, így a szálláshelyem felé vettem az irányt, ahol a felszerelés nagy részét lepakoltam. Átkeltem a Sebes-Körösön, hogy a geoládát begyűjthessem, majd visszafelé a városban vettem némi gyümölcsöt és ettem egy nagyon finom fagyit. A szálláshelyre visszatérve még beszélgettem kicsit vendéglátóimmal, majd a szokásos esti rutint követve tisztálkodás és a vacsora elkészítése következett. Kicsit nyugtalanul aludtam, az éjszaka egyébiránt csendesen telt. Reggel a helyi pecsét és egy újabb geoláda begyűjtése végett korán felkerekedtem, a tervezett táv miatt nem lett volna rá szükség.
AK 7. szakasz Vésztő és Dévaványa között
Körösladány vasútállomáson a bélyegzőt rendben megtaláltam, majd nekivágtam a tizenötödik túranap első hosszú egyenesének. Féltávhoz közeledve már kevesebb túranap volt hátra, mint amennyit megtettem. A szántőföldek között igen kellemes volt a haladás, a korai indulásnak köszönhetően egyáltalán nem is volt még meleg. A szántóföldeket kis idő múlva füves puszta váltotta fel, sóvirágok tengere szegélyezte az utat. Két határozott irányváltás és máris a Folyás-ér névre keresztelt bélyegzőhely felé tartottam. Az út helyenként kicsit vadregényesnek tűnt, legalábbis nagyhátizsákban nehézkes volt a haladás. A bélyegzőt az útjelző táblán rendben megtaláltam, rövid pihenőt követően haladtam tovább.
Dévaványáig egyetlen hosszú egyenest kellett leküzdenem, ahol alkalmam volt a Föld görbületét is megfigyelni. Komolyan, olyan hosszú és szinte végig belátható volt az egyenes, hogy semmi sem gátolta ezt. Egyáltalán nem volt nagy forgalom, csak pár autóval találkoztam amíg beértem Dévaványára, szóval a tudományos tétel bizonyításán kívül az út eseménytelenül telt. Dél környékén értem Dévaványa vasútállomásra, ahol a pénztáraknál a bélyegzőt rendben megtaláltam. Bevallom, hogy az egyenesekben eléggé elfáradt a lábam, ezért megengedtem egy kis pihenőt. Bár az AK 7. szakasz végére értem, hiszen Vésztő és Dévaványa között minden méterét bejártam, de a túranapból még hátra volt pár kilométer. A Dévaványa és Réhely közötti szakaszon tapasztaltak viszont már egy következő bejegyzés témája lesz.
A túranapokon megtett út nyomvonala a lenti térképeken látható, képeim pedig a bejegyzésbe ágyazott képekre, a Képek menüben vagy ide kattintva érhetők el.
14. túranap
15. túranap
Bejárás napja: 2021. szeptember 2-3.