Menü Bezárás

III. Határjárás (27 km)

Idén az első általam is teljesített teljesítménytúra a III. Határjárás 27 km-es távja volt. A túra napján szombaton, csaknem a legideálisabb túraidőben kezdtünk neki a táv teljesítésének.

Budapest Rómaifürdő HÉV megállóból reggel 8.30-as indulással, másodmagammal vágtam neki a távnak. 17 ellenőrző pont érintésével jártuk végig Budapest É-ÉNy-i részén 1878 és 1882 között kihelyezett határköveket, melyeket Óbuda, Buda és Pest egyesítése alkalmából emeltek. Az első a 107-es, az utolsó pedig a 228-as számú volt. Cél a Normafa, így a teljes 27,1 km-es táv alatt 920 m szintemelkedéssel kellett megbirkóznunk. Korábbi sérülésekre is tekintettel nem túlságosan feszített, mondhatni kényelmes tempóban terveztük a táv teljesítését. Az előzetesen kalkulált 5 órához képest végül 8 óra 37 perces szintidővel zártunk, melyben így 2 ösvénykeresés és hosszabb pihenő is benne van. Egy rövid, de annál hevesebb záport leszámítva az időjárás is elég kegyes volt hozzánk.

Kilátás a Hármashatár-hegyről északi felé
Kilátás a Hármashatár-hegyről északi felé

Határjárás

Mivel a határkövek nem minden esetben esnek egybe a kijelölt turistajelzésekkel, ezért több alkalommal is erdei ösvényeket követtünk. Nagy sajnálatomra betonúton is kellett haladni. A határkövek, illetve az útvonal követése két esetben okozott fejtörést. A 136-os határkő után bizony elveszett az útvonal. Kénytelenek voltunk a régi zöld jelzésen felkapaszkodni (közben 3 határkövet érintve) a Tök-hegyre. Akaratlanul is sikerült a nehezebb útvonalat kiválasztani. 😉 Sebaj, kicsivel később a Hármashatár-hegyen kipihentük a fáradalmakat. A másik keresgélést a heves zápor számlájára írom, ugyanis a 11. ponthoz vezető Feketefej utcát nem volt könnyű megtalálni, pláne nem esőben. Itt igazából egy kicsit pontatlan is volt a leírás, mert egy “[…] zebránál átmegyünk a Nagykovácsi úton, majd balra tartva a Feketefej utcán folytatjuk […]” megfogalmazással nem kellett volna keresgélni a helyes irányt. Ezektől eltekintve remekül végig lehetett követni a kiírt útvonalat, még akkor is, ha a kiírás helyenként a kelleténél több információval szolgált.

A szervezés mindent egybevéve remek volt, az ellenőrző pontok és a pontőrök minden esetben könnyen megtalálhatóak voltak. Az útvonal változatos és a fent leírtaktól eltekintve könnyen követhető volt. A határkövek közelében “elrejtett” betűkkel kirakóst is játszhattunk. A célban kedvesen fogadtak a szervezők, adminisztráció után kaptunk egy-egy igencsak mutatós kitűzőt, emléklapot és energia szeletet, illetve 20% kedvezményt a rétes árából. Jövőre talán a 45 km-es távot is kipróbáljuk.