Kiss Attila Tivadar
Az OKT 13. szakasz teljesítését egy párás, ködös reggelen kezdtem meg, de a túranap közepére már a Nap is megmutatta erejét, ezúttal is szerencsém volt.
A korábban már jól bevált fél nyolcas indulási időt próbáltam tartani, viszont a kiszemelt 86-os buszt lekéstem. Szerencsére még így is sikerült elcsípnem a Piliscsabára tartó 800-as BKSZ buszt. A buszról Piliscsaba iskola megállónál leszállva a vasútállomást kellett megtalálnom. Tekintve, hogy éppen pályafelújítási munkálatok zajlanak, nem volt nehéz dolgom, hisz csak a teherautókat kell követni. A pályafelújítás azért finom túlzás, mert az állomást elérve tapasztaltam, hogy gyakorlatilag nincsen vasúti pálya, így a helyes kifejezés inkább a pályacsere lenne. A pecsétet az egyébként zavartalanul nyitva tartó forgalmi irodán kaptam meg az igencsak kedves és érdeklődő forgalmista hölgytől.
Túlélőtúrán
A településről kivezető kék jelzés remekül követhető, így aztán kis idő múlva már a Kőris-völgyben találtam magam. Itt utolértem egy hat fős, idősekből álló társaságot, akik kihasználva az alkalmat „megrohantak” a kis kompakt fényképezőgépeikkel. Fejenként két-két csoportképet készítettem, majd elköszöntem a társaságtól. Továbbhaladva az Erzsébet forrás mellet vezetett az utam, amin látszik, hogy rendszeresen karban van tartva. A Nagy-Szénásra vezető úton jópár határozott irányváltást kellett tennem. A cél közelségét aztán egy Nagykovácsi határkő, kicsivel később pedig az előbukkanó Nap is jelezte. Sajnos még nem szállt fel teljesen a reggeli köd, így a kilátás nem volt a legjobb (lásd borítókép).
A tetőről lefelé vidám hangokra lettem figyelmes, ami egy fiatalokból álló társaságtól jött. A holmijukat látva valószínűleg a szabadban töltötték az éjszakát a turistaház emlékfal tövében. Kicsit meglepődtek, hogy más is van a környéken, mert elég furcsa kérdést szegeztek nekem: „Helló! Te túlélő versenyen vagy?” Ezt nem tudtam megállni röhögés nélkül. Jó hangulatban haladtam tovább, egy darabon tanösvényen, majd pedig Nagykovácsi határát kerülve erdei utakon. A Zsíros-hegy lábánál a Muflon előtt rendben megtaláltam a bélyegzőt, ráadásul párna is volt mellé, ami szó szerint tocsogott a tintában. Nyilván frissen volt feltöltve. A kék jelzés gyakorlatilag a település észak-észak keleti határán halad végig, így továbbra is nagyon jól kiépített és követhető volt. Sőt, magam is meglepődtem, hogy micsoda szépen kimunkált útbaigazító táblákat látok.
OKT 13. szakasz, indul a gőzös
Remeteszőlős felé már szinte tavaszi idő volt, így több kisebb nagyobb csoporttal is találkoztam. A város közelségét igazán akkor lehetett érzékelni, amikor a Remete-hegyen hallottam a szurdokvölgyben sétáló, nem éppen csendes társaság „beszélgetését”. Az egyik oromról kiváló kilátás nyílt a Nagy Hárs-hegyre és a János-hegyre, viszont a szurdokba levezető út pörgetett fel igazán. Kb. 60 fokos a lejtő, szóval izgalmas volt. A szurdokba leérve nem töltöttem annyi idő nézelődéssel, mint amennyit szerettem volna és ezt teljes egészében az imént említett társaság számlájára írom. A barlangok előtt pl. szabályos sorbanállás volt. Sikerült aránylag hamar lehagynom őket, de az út utána már nem volt különösebben látványos.
Budaliget kertvárosi részén kanyargott végig a jelzés, ami továbbra is jól követhető volt. Itt már nem nagyon nézelődtem, nem is volt igazanán látnivaló. Megpróbáltam minél előbb elérni a Hűvösvölgybe, hogy aztán a harmadik pecsét birtokában időben hazaérjek. A pecsét ezúttal a Gyermekvasút pénztárában volt elérhető. Nagy örömömre végre a nosztalgia gőzöst is láttam. Alaposan meg tudtam szemlélni, még a jókora tömeg ellenére is, akiket így kerülgetni kellett.
A bélyegzőkről készült beszámolót a szokásos helyen, a fényképeket pedig itt találjátok. Ezzel minden a fővárosban záródó szakaszt teljesítettem, a legutóbbi túrámról itt írtam.
Frissítés: a túra során készült képeim megtekinthetők a bejegyzsébe ágyazott képekre vagy ide kattintva.
Bejárás időpontja: 2012. október 13.