Kiss Attila Tivadar
Az OKT 11. szakasz második napjának a tardosi szálláshelyről, a szoba mellé járó reggeli elköltése után vágtam neki valamivel fél kilenc után.
A második napra maradt a szakasz rövidebb része, ami nem feltétlenül a könnyebb is egyben. Tardosról kifelé a kék kereszt és zöld jelzést követtem, egészen amíg balra ki nem váltott a kék kereszt. Onnét már csak a zöld jelzésen haladtam. A reggeli órákban még igen csendes volt az erdő, de még így is több emberrel találkoztam, mint előző nap együttvéve. Több favágó is készülődött a munkához, illetve kb. fél tucat kirándulóval is találkoztam. A kék és a zöld jelzés itt párhuzamosan halad egymással egy tisztás két oldalán, egészen a Bánya-hegyi erdészházig. Éppen ezért nem is tartom az OKT kiírásával ellentétesnek, hogy ezen a kb. 2 km-es szakaszon nem a kéken haladtam. Az út egyébként szépen, egyenletesen emelkedett az egykori erdészházig. A tisztáson aztán a szemközt álló tölgyfa oldalán a bélyegzőt rendben találtam. Amikor odaértem két túratárs éppen befejezte a bélyegzést, az ő nyomukban indultam tovább a tölgyfától jobbra eső ösvényen.
Nem voltam egyedül
A túratársak mintegy két perccel előttem haladtak, a jelzéstől függően helyenként látótávolságon belül. A Halyagost kelet felől, a Pörös-hegyet pedig nyugatról kerülve meg főként erdőben vezetett az út. A reggeli órákban még szükség volt a kabátra, mert bár erdőben haladtam, így a szél ugyan nem ért, de nem is volt meleg. A kabátot egyébként szintén újonnan szereztem be a Decathlonban, még a karácsonyi kupon felhasználásával. Régóta nézegettem már ezt a modellt, mert szerettem volna venni egy ilyen kapucnis, belül polár béléses softshell dzsekit. Igazából ennél jobb áron és minőségben nem találtam máshol. E túra során remekül vizsgázott. Kényelmes, praktikusan pakolható, a túra első napján bizonyította, hogy nem ázik át, második napon pedig azt is, hogy jól szellőzik. Visszatérve a túrához…
Ha nem esne oly messze jelenlegi lakóhelyemtől, akár egy vasárnapi kirándulásra is bármikor szívesen igénybe venném a Gerecsének ezt a részét. A kék jelzés egyértelműen szépen kiépített és rendben tartott, de ezt láttam a turistajelzéssel egyébként nem rendelkező csatlakozó ösvényeken is. Ez a szakasz nagyjából egybeesik a Gerecse 50 egyik szakaszával, így például én is ismerősként nézelődtem. Az OKT ezen szakaszán két bélyegzőhely között itt van a legnagyobb a távolság a Vértestolna feletti rét kivalló mérföldkő lehet. Nagyjából a két bélyegzőhely között félúton található. A rétre kiérve még a kabátot is nyakig fel kellett húznom, mert bizony eléggé hűvös szél fújt, amit az erdőben ugye nem lehetett érezni. Ahogy elnéztem az előttem haladó sporttársakat, a szeles idő őket is meglepte és szintén kicsit jobban felöltöztek.
Kis diskurzus
A bélyegzőhely és úgy egyáltalán lakott terület közelségét az egyre jobb állapotban levő utak és a fakitermelés hangjai jelezték. Az egyik ilyen erdei út kereszteződésében például még egy kis égő tűzrakást is találtam a szolgálati Ford Transit mellett. A sporttársak gesztusait elnézve, meglepettségemmel nem voltam egyedül. Koldusszállás már valóban elég közel volt és mivel ez a Gerecse 50 egyik fordulópontja is, közvetlenül a tisztásra vezető utat azonnal felismertem. Nagyon könnyű volt, mert ezen a rövid szakaszon egy mesterséges nyiladékban vezet az út. Az erdőből kiérve már napsütés fogadott es a levegő is pont annyira volt meleg, ami nekem egy túrához ideális. A pecsétet a tóval szemközt elhelyezett villanyoszlopon találtuk meg. A többes szám itt annak szól, hogy a sporttársakkal egyszerre érkeztünk. Ők a pünkösdi hétvégét kihasználva Hűvösvölgyből indultak, de a hazajutás érdekében itt megszakították túrájukat és besétáltak Tatabányára.
Jómagam követtem tovább a kék jelzést, így a műúton megtett pár száz méter után, a fenyőfára elhelyezett másik bélyegzőnél bal kanyart tettem. Előbb erdőben, majd egy nagyobb irtást átszelve haladtam. A tornyópusztai bekötőútig tartó rész több szempontból is érdekes volt. Az erdei szakaszon bár nagyon közel halad a turistaút az M1-es autópályához, mégsem lehet folyamatosan hallani a morajlást. A fák rengeteg hangot megfognak, ami megint egy nagyon egyedi élmény volt. 100-200 méteres távolságról van szó, de igazán csak az erdőből kiérve lehetett hallani a forgalmat. Másrészt pedig a kollégák telefonhívásai szaporodtak meg. A Tornyópusztáig tartó nem túl hosszú távon, mintegy hatszor csörgött a telefonom. Mintha összebeszéltek volna. A bekötőúton többször is ácsorogtam telefonnal a kezemben, egy alkalommal egy kedves úr megállt s megkérdezte mi a baj, esetleg segíthet-e.
Tikkasztó tavaszi hőségben
Ez nagyon jól esett, de szerencsére nem volt rá szükség, csupán néhány percet dolgoztam. Meg kell valljam, hogy ez a féltucat megálló elég sokat kivett belőlem. Mindenkinek van egy ritmusa túrázás során, van aki több kisebb, más pedig kevesebb, de hosszabb pihenőt tart. Én ez utóbbi vagyok, ezért aztán cseppet sem esett jól a többszöri rövid megállás, majd újra indulás. A településen a jelzés ugyebár még nem halad át, ellenben árnyas, jól kiépített erdei úton vezet. A fáradtságomat figyelembe véve ez kimondottan jól esett. Amikor a Somlyó lábánál ismét rá kell váltani az erdei ösvényre, már nagyon vártam a tervezett hosszabb pihenőmet a somlyóvári kulcsosháznál (lásd borítókép). Fáradtság ide vagy oda, a térképen jelzett kilátópontokat megnéztem. Megérte, nagy kár lett volna kihagyni. A bélyegzőt a kulcsosháznál rendben megtaláltam, majd elfogyasztottam kései ebédemet. Már kellemesen napos, kimondottan meleg idő volt, ezért elő is vettem a kalapomat.
A szakasz nekem utolsó része szívemnek azért kedves, mert csaknem Szárligetig otthon, Fejér megyében bandukolhattam. A jelzés a Somlyóról lefelé, azt kelet felől kerülve, a Hársast pedig nyugatról, először az erdei ösvényeken, majd a Kútágas-völgybe érve már mezőgazdasági utakon vezet. Itt láttam először vadállatot a túrám során egy szerintem öreg és süket nyúl személyében. Már messziről kiszúrtam, pár fotót is készítettem róla, ahogy az út szélén ücsörög, de közeledtemre csak nem inalt el. Szinte már lépésnyi távolságban voltam, amikor végül beugrott az út melletti bozótba. Ha az ugró mozdulatot elsőnek én adom elő, akkor valószínűleg elkapom, de legalábbis jól megijesztem.
OKT 11. szakasz teljesítve
Olvastam, hogy új nyomvonal lesz, ami majd Nagyegyházán keresztül fog haladni. Azonban én még a füzetben is jelzett régi nyomvonalat követtem, ami a Cukor-hegyen vág át. Innét visszanézve még párszor lehetett látni a Gerecse központi tömbjét, később viszont már takarásba került. Az M1-es autópálya alatt a Bányász úton keltem át és őszintén örülök, hogy a szakasz nyomvonala később meg fog változni. Nem volt túl baráti dolog a főút mellett haladni. Igaz, legalább egy szépen kiépített és gondozott forrás is útba esik, amit ki tudtam használni egy kis frissítőre. A Hajagost aztán észak felől nagy ívben megkerülve értem be Szárligetre, ahol szinte minden háznál füvet nyírtak. Mivel a Budapestre tartó vonatot pár perccel ugyan, de lekéstem, ezért a pecsét begyűjtése előtt beszereztem a túrát záró gyümölcslevet a helyi kisboltban. A bélyegző a vasútállomás sínek felőli oldalán rendben elérhető volt és igen szép lenyomatot adott.
Az OKT 11. szakasz teljesítését nagy fegyverténynek tudom be, mert a Gerecsét egyáltalán nem tartom könnyű terepnek. Kevés forrást érint a jelzés, így aztán nehéz pótolni a készleteket. A folyamatos szintváltások okán a teljes megtett szintkülönbség több, mint 4000 méter, ami nem kevés. Két napra elosztva viszont barátságos tempóban teljesíthető. A következő túrám reményeim szerint Szárligetről tudom majd folytatni.
A túra során készült fényképeim megtekinthetők a bejegyzésbe ágyazott képekre, a Képek menüben vagy ide kattintva, a túranap útvonala pedig az alábbi térképen érhető el.
Bejárás időpontja: 2016. május 18.