Menü Bezárás

OKT 11. szakasz / Dorog – Tardos

KÉP / Távolban a Gerecse

Az OKT 11. szakasz teljesítését már többször terveztem, de munkahelyi elfoglaltság, a szálláshely hiánya, kedvezőtlen időjárás miatt mindig eltolódott.

Május közepén azonban minden összejött és a pünkösdi hosszú hétvégét még két nappal meghosszabbítva, kipihenten vágtam neki a túrának. Most az első nap összefoglalója jön. A szakasz kezdőpontja, Dorog vasútállomás a Nyugati pályaudvarról indulva szűk egy órás vonatozást jelent. A vonat nem késett, nem volt koszos és ezúttal a vasútállomáson sem volt konfliktus a pecsét megszerzése érdekében. Ez volt az első olyan túrám, ahol már a megújult bélyegzőkkel találkoztam, az elsővel a vasútállomáson, a forgalmi iroda ajtaja mellett a falon.

Kilátás a Getéről

Korábban azt tapasztaltam, hogy a településeken belül esetenként nincs igazán jól jelezve a túraútvonal. Ezúttal viszont nem így volt és egy könnyed negyed órás séta után már a zöldövezetben voltam. Kora délelőtt még igazán kellemes tavaszi idő volt, kimondottan jól esett a Gete felé vezető út, ami jobbára erdőben haladt. Itt-ott fakitermelés hangjait lehetett hallani a távolból, de tulajdonképpen egy lélekkel sem találkoztam. Felérve a Gete-hegyre gyönyörű kilátás nyílt a völgyre. Szűk tíz perces séta után a Nagy-Getén már nem tudtam ellenállni és a remek kilátást nyújtó keresztnél kicsit hosszabb pihenőt is tartottam. Innét már tisztán látható volt a Gerecse központi tömbje (lásd borítókép), amit még aznap szerettem volna megkerülni. Térkép alapján és ránézésre sem tűnt kis falatnak.

KÉP / Kilátás Csolnok felé
Kilátás Csolnok felé (kattintásra galéria nyíilik)

Később kiderült, hogy a pihenő remek döntés volt, mert a lefelé vezető ösvényen a korábbi esőzések szépen kimosták a földet. A lejtő mellett még a kiálló kövekre is külön figyelni kellett. Mire leértem, az időjárás meggondolta magát, szemerkélő esőben értem be Tokodra. Csak pár perccel az Aladár kocsma jelzett nyitvatartási idején kívül. Ezért nem is a településen, hanem a Hegyes-kő lábánál fekvő kis réten tartottam ebédszünetet. A rétről csodás kilátás nyílik, még a borús időjárás ellenére is tisztán kivehető volt az esztergomi bazilika. Az ebédszünetet követően a Kis-kő „csúcsát” megkerülve pihentető séta vezetett le az országútig. A bélyegzőt a Tokodi pincéknél, a Kavics Lak kerítésén rendben megtaláltam. Ugyan még nem jártam be az Országos Kéktúra teljes útvonalát, mégis ki merem jelenteni, hogy a leglátványosabb tartóban ez a bélyegző található.

Szemerkélő esőben

Az időjárás arra noszogatott, hogy ne időzzek túlságosan sokat. Szinte pihenőt sem tartva rögtön a Kő-hegy felé vettem az irányt. Amint a szőlőskereteket elhagytam és beértem az erdőbe ismét elkezdett szemerkélni az eső. Egészen addig nem is zavart, amíg nem lefelé kellett haladnom egy meredek és támasztékoktól szinte teljesen mentes lejtőn. Segítségként elővehettem volna a túrabotot, de úgy éreztem még nem jött el az ideje. Meg aztán túl is éltem, szóval nem panaszkodom. Az eső kitartó volt és egyre inkább rákezdett és elkísért egészen Mogyorósbányáig, sőt kicsivel azon is túl. A településen nyilván én voltam figyelmetlen, mert az esőben nem vettem észre azt a nyúlfarknyi kis jelzést, ami a kék jelzésről letérésre utasít a pecsét megszerzése érdekében. Egy kedves helybéli azonban kérés nélkül is útbaigazított a Kakukk söröző felé. Bár nem volt nyitva, de bejárata mellett a bélyegző így is rendben elérhető volt.

KÉP / Hol másutt vinne az út
Hol másutt vinne az út(kattintásra galéria nyíilik)

A túrára több korábban beszerzett, eddig használatba nem vett felszerelést is elvittem kipróbálás végett. Egyik ilyen maga a hátizsák volt, amit sikerült igen nagy kedvezménnyel megvennem az Intersportban. Ezen a két napos túrán remekül fel tudtam mérni mit bír a zsák, hogyan lehet és érdemes terhelni. Szintén most próbáltam ki – bár szívesen lemondtam volna róla – a külön beszerzett esővédő huzatot, melyet egészen Péliföldszentkeresztig a zsákon hagytam. Az odavezető út először erdőben, majd több kanyar után mezőn, kukoricáson, kisebb facsoportokon keresztül vezet. Pár markáns irányváltást követően pedig már a Szent-kúthoz, majd mellette egy szabadtéri oltárhoz értem.

A nyugalom erdeje

Ezen a szakaszon igazából csak mentem, nem nagyon álltam meg nézelődni, nem időztem, tényleg csak bandukoltam. Aztán ahogy elértem Péliföldszentkereszt határát, valami egészen furcsa érzésem támadt. Szinte meg tudtam érinteni azt a nyugalmat, ami a Szalézi Rendházat vette körül. A bélyegzőpárnát hátul, a büfé egyik oszlopán rendben megtaláltam, de a szemerkélő esőben, a híres macskáknak nyomát sem láttam. Kicsit itt időztem, fújtam egy keveset, fel kellett készülni lélekben a Gerecsére. A következő szakasz rövid ideig az országút mentén, majd arról letérve mezőn, utána pedig erdőben, facsoportokon keresztül vezetett. Nem kifejezetten látványos és élvezetes része volt a napnak, sőt itt jött el az a pont, amikor használatba vettem a kölcsön túrabotot. Egy hosszú egyenes szakaszon távezeték nyiladékában vezetett töretlenül felfelé a jelzés. Végülis nem volt annyira megerőltető, mint amilyennek első ránézésre tűnt, de azért a botnak jó hasznát vettem.

KÉP / Kőoltár
Kőoltár (kattintásra galéria nyíilik)

Miután felértem egy csoki képében visszapótoltam az elhasznált energiát. Több meredek emelkedő már nem volt a nap folyamán, de egyre csak felfelé vezetett az út. Pusztamarót ebből a szempontból is remek helyen van, mert megy-megy az ember az erdőben, kaptat felfelé, aztán egyszer csak meglát a távolból egy kis házikót az út végén, majd egy hangulatos tisztásra bukkan ki. A kék jelzésről jövet a jókora tisztáson balra az ifjúsági tábor és a büfé épülete, szemben egy masszív esőbeálló, jobbra pedig a történelmi emlékhely található. A bélyegzőt, a fák tövében meghúzódó kis sírkert előtti fenyőfán rendben megtaláltam. A tisztáson egy bő negyed órás pihenőt is tartottam, ettem egy keveset és nézelődtem, kicsit átrendeztem a zsákot.

Régi kedves emlékek

A pusztamaróti hosszabb pihenő után már nem volt más hátra, mint a Gerecse központi tömbjének meghódítása. A jelzést követve először a Kis-Gerecsét északról kerültem, ahol kitartóan felfelé vezetett az út, csaknem végig erdőben. A települések közelségét jelezte, hogy már a Gerecse lábánál fekvő tisztásig (azt hiszem Jusztián pihenő) több kerékpáros sporttárssal is találkoztam. Persze mindegyikőjük nagyon sietett, mert látva a közelgő viharfelhőket nyilván nem szerettek volna megázni. Nekem a Gerecse vidékéről mindig is a medvehagyma ugrott be elsőként, így amikor a tisztást elhagyva ismét beléptem a sűrűbe ismerős illatot, a medvehagyma jellegzetes erős illatát azonnal felismertem. Nagyjából egy kilométeren keresztül az ösvény igencsak szűk csapáson vezetett, ami a medvehagyma illatát csak erősítette.

KÉP / Sandl-hárs
Sandl-hárs (kattintásra galéria nyíilik)

A nap folyamán korábban is láttam túrázók nyomait, de egy bakancsos turistával sem találkoztam. Viszont a Gerecse oldalában, ezen a szűk ösvényen egyértelműen beazonosítottam két friss bakancsnyomot, melyek gazdái nem sokkal előttem haladhattak. Örömmel tapasztaltam, hogy a Sandl-hárs – bár már korántsem teljes –, de még mindig jó egészségnek örvend és áll. Öt éve készítettem egy képet a tövében, ami nagyon kedves nekem, így most sem maradhatott el a fénykép. Bejegyzés arról a túráról nem készült, de egy másik túra alkalmával is eszembe ötlött ez az emlék. Tulajdonképpen a vártnál jobb tempóban sikerült haladnom ezen a szakaszon, mert a kék jelzés itt már inkább egyenletesen, kicsit lejtősen, a hercegprímási kastélytól pedig már lefelé vezet. A kastély kerítésén rendben megtaláltam a bélyegzőt, kicsit pihentem is. Újra feltettem a zsákra az esővédő huzatot, mert ismét szemerkélni kezdett az eső, majd útnak eredtem.

OKT 11. szakasz, fele már megvan

Az első napra tervezett utolsó szakasz az esti szálláshoz, Tardosra vezetett. A települést a kékbe jobbról beválltó kék kereszt, majd kicsit később az abba balról csatlakozó zöld jelzésen értem el. A település határában ismét találkoztam a korábbi kerékpáros sporttársakkal, akikkel megállapítottuk egyrészt, hogy egyikünk sem ázott el nagyon, másrészt pedig, hogy jó időt mentem a szakaszon. Ezúton is köszönöm az elismerést! A településen már alig volt mozgás, amikor valamivel hét óra előtt megérkeztem a község központjában található Kemencés Fogadóba. A szobám felülmúlta minden várakozásomat és ezt nem az egész napos menetelésre fogom, mert egyértelműen színvonalas és kényelmes volt.

Vacsorára tardosi borzast rendeltem, amiből olyan nagy adagot kaptam, hogy még a felszolgáló is rácsodálkozott. Álítólag nem szokott ilyen nagy adag lenni, ezért aztán megtisztelve érzem magam még most, csak sajnos a hús egynegyedét már nem tudtam legyűrni. Egy kevés fagyit azért még rendeltem, ami könnyen lecsúszott, majd eltettem magam másnapra. Bár nem ígérkezett nehéznek, de azért csak szükség volt a pihenésre.

Frissítés: a túra során készült képeim megtekinthetők a bejegyzésbe ágyazott képekre vagy ide kattintva, az út nyomvonala pedig az Endomondon érhető el.