Kiss Attila Tivadar
Az őszi túrám harmadik napján már bőven az OKT 2. szakasz távját tapostam, amit alig több, mint két túranap alatt végig is jártam.
Ez a bejegyzés is, az előzőhöz hasonlóan egy kicsit csalóka lesz. Az őszi túra második napján a sümegi vasútállomáson megszerzett pecsét után továbbindultam Kisvásárhely felé, ami már az OKT 2. szakasz része. Eredetileg Sümegen szerettem volna megszállni, azonban a szóba jöhető szálláshelyek nem tudtak fogadni, mondván a sümegi búcsú miatt teltház van. Nem volt mit tennem, átszerveztem a menetrendet és így a második túranap távját kicsit megnövelve Kisvásárhelyig gyalogoltam. Ott ugyanis sikerült egy remek, turistáknak, sőt igazából kéktúrázóknak szánt szálláshelyet szereznem.
Megérdemelt pihenés
A Sümegről kifelé vezető út nem éppen barátságos, hisz újra a műút mentén kellett haladnom. Szerencsére nem volt túl nagy szembeforgalom, ezért nem voltam folyton az útpadkára kényszerítve, de azért nem is volt kellemes az a majd négy kilométer. Egy elvitathatatlan előnye azonban van ennek az útnak, mégpedig az, hogy a sümegi vár látványa végig kíséri a túrázót. Ezzel együtt is felüdülés volt amikor elértem a Kisvásárhely felé vezető földutat, amit mindkét oldalról fák szegélyeznek, szóval még árnyék is akadt. Ez azzal járt együtt, hogy tálcán kínáltam fel magamat Zala megye északkeleti csücskében élő szúnyogoknak. Mivel már nem volt sok hátra a túranap zárásáig, igyekeztem nem foglalkozni a vérszívókkal.
A falut elérve szinte azonnal meglett a szálláshely, ami nekem az aznapi majd 51 kilométer után a megváltást jelentette. A Kéktúra Vendégház külsőre szerénynek tűnik, de egy túrázó minden igényét képes kiszolgálni. Tágas közösségi tér és ebédlő, jól felszerelt konyha, meleg zuhany és kényelmes ágy. Ennél nem kellhet több. Másnap ismét korai indulást terveztem, ezért a fizetést még este elintéztem, utána pedig nekiláttam a vacsorám elkészítésének. A megtett távot számolva a második nap volt a túra legmegerőltetőbb napja, ezért aztán korán nyugovóra tértem. Másnap (hétfő) reggel igazán kipihenten ébredtem, így egy kényelmes reggeli után összeszedelőzködtem és indultam tovább. A faluban a harangláb oszlopánál található a bélyegző, amit rendben megtaláltam a helyén. Mellette egy felirat állt, ami szerint a túrázók a Kéktúra Vendégház udvarára vízvétel céljából nyugodtan térjenek be.
Sár, susnyás és szúnyogok
A túra harmadik napja egészen jól kezdődött. Sikerült egy kellemes tempót felvennem és abban haladnom. Egy órányi séta után a Szalapa melletti úton egy kedves túratárssal találkoztam szembe. Megbeszéltük az utak állapotát és azt javasolta, hogy az előttem álló susnyás részekre tegyem fel a nadrágom szárát. Azóta is hálás vagyok ezért a tanácsért. Az ötvösi bélyegzőig még nem volt rá szükség, de utána bizony elkélt. A bélyegzőt egyébként a műúttól néhány méterre rendben találtam a tölgyfa oldalán. Gondolva a megfáradt túrázókra, valaki még egy kiszuperált UAZ ülést is odakészített. Kevéssel a bélyegzőhely után, a vasúti felüljáró túloldalán egy klassz napos részen tartottam egy hosszabb pihenőt. Átalakítottam a nadrágomat hosszúvá, majd némi energiabevitelt követően indultam tovább. Eleinte nem volt semmi gond az úttal, így aztán újra jó ütemben tudtam haladni.
Aztán egyre csak sűrűsödött az aljnövényzet, amiben végül el is vesztem. Vállamig érő susnyán kellett átvágjak, ezzel viszont az összes létező szúnyogot felzavartam. Mit mondjak, remek volt, de legalább a lábamat nem csípték össze. Ilyen igazán vadregényes részt szerencsére csak egy rövidebb, néhány száz méteres szakaszon tapasztaltam. Azért a többi rész sem volt pihentető, mert ahol árnyék volt, ott a szúnyogok bizony nem hagytak magamra. Néhol pedig egy-egy nagyobb sártengert kellett kerülgetnem, a köztes részeken pedig szolid susnyás volt. Nem kicsit könnyebbültem meg, amikor elértem a Bögötét Türjével összekötő műutat. Itt úgy gondoltam, hogy egyelőre elég volt mára a szúnyogetetésből, ezért amíg azt a jelzés lehetővé tette, inkább az erdészeti úton haladtam.
Földi paradicsom a Szajki tavaknál
Az erdészeti úton viszonylag jól tudtam haladni, árnyék is akadt bőséggel, szóval jó döntés volt ez a kis letérő a jelzésről. Néhány kanyar után, a Szajki-tavak alatti nádas felé vezető útnál már visszafordultam a kék jelzésre, ezzel újra tálcán kínáltam fel magamat a szúnyogoknak. Annyi könnyebbséget kaptam, hogy legalább már nem volt susnyás. Klassz erdei utakon vezet a jelzés, ahol legfeljebb csak a pókhálókat kellett kerülgetni. Az egyik keresztútnál ismét egy nagy találkozás történt, két jó hangulatú és kedves túratárssal futottam össze. Mint kiderült, a korábbi túratárshoz hasonlóan ők is Sümegre tartottak és velük is jó öt percet elcsevegtem. Miután tovább indultunk, nekem már nem volt olyan messze a következő bélyegzőhely az egykor biztosan szebb napokat látott Szajki erdészház. A bélyegzőt Sümeg felől jövet egy kicsit keresni kellett, mert nincsen kitáblázva, de természetesen meglett. Ne a vendégházak felé, hanem épp az ellenkező irányba keressétek.
Mire idáig elértem, már kettő óra felé járt az idő, kellemesen sütött a nap, ezért itt tartottam egy hosszabb pihenőt. Az első nyitva levő büfénél – kis nehézség után – vételeztem magamnak egy almafröccsöt, majd azt elfogyasztva lesétáltam a tópartra. Javaslom, hogy mindenki tegyen így. Nekem egy forró zuhannyal felérő élmény volt a tóparton, egy üres stégen ücsörögni. Eredetileg azt terveztem, hogy itt töltöm majd az éjszakát, de végül máshogyan kellett szakaszoljak. Most csak egy bő fél órás pihenőre futotta, amikor még a lábamat is pihentettem. A túracipőről egy rövid időre szandálra váltottam. Egészen más volt így ücsörögni a tónál. A régi kék jelzés még a tóparton vezetett és nem az erdőben, kis kitérővel azon indultam tovább a pihenő után. Ha jól számoltam, akkor két tavat is fel lehet így sétálni és lényegesen kellemesebb, mint a párhuzamosan haladó kavicsos úton.
Bögötei finomságok
Amíg lehetett, addig a tóparton haladtam, majd egy nyíl egyenes és igen jó minőségű kavicsos erdei úton. Az erdőben több gombásszal is találkoztam, szinte minden leágazás környékén volt valaki egy nagyobb vödörrel. A Hosszúpereszteg felé vezető műutat aránylag gyorsan és kényelmesen értem el, a műúton sem volt túl nagy forgalom. A faluig gyakorlatilag végig árnyékban tudtam haladni. A település neve itt is beszédes, meglehetősen hosszú. Mivel szálláslehetőség csak a szomszédos Bögötén adódott, nem is sétáltam le a bélyegzőhelyig, hanem jobbra kanyarodva a Deák Ferenc utcán rögtön Bögöte felé vettem az irányt. Néhány kilométeres kitérő teljesen megérte, egyrészt ugye a szállás miatt is, másrészt pedig a Bögöte mellett található kilátó miatt. Nem kell nagy dologra gondolni, egyszintes, teljesen a tájba illő kilátó, ami pont annyira magas, hogy szép kilátást adjon. Ráadásul ott van az út mellett.
A kilátóból remekül látszott a Kis-Somlyó, a Somló, de még a Sümeg feletti Öreghegy is. Kicsit olyan érzésem volt, hogy ismerős vidéken járok, hiszen apu nem messze született. Ha nem is pont erre, de azért elég sokszor jártam már a környéken. A kilátóból már csak néhány perc séta volt az aznapi szálláshelyem, a 8-as főút mentén található Patyi Étterem és Hotel. Nagy előnye, hogy mindent ki tudtam fizetni SZÉP kártyával, így igazából a munkáltatóm állta az esti kényelmemet. Ráadásul az árban benne volt a meleg reggeli is, szóval arra se volt gondom. A szobára sem lehet semmi panaszom, pont annyira volt kényelmes és felszerelt, mint kellett. Rögtön vettem is egy forró zuhanyt, majd átsétáltam az étterembe. Némi töprengés után a frissensültek közül a Bögötei finomfalatok névre keresztelt ételt választottam, amit nem bántam meg. Azóta is mesélem, hogy milyen finom volt. Mellé egy gyümölcsleves, majd desszertnek egy forró csoki is lecsúszott. Vacsora után pedig, némi pakolászást követően hamar nyugovóra tértem.
Tökföldek mentén
Az éjszakám egészen jól telt, várakozásaimmal ellentétben egyáltalán nem hallottam a 8-as főút forgalmát. Igaz, hogy a szobám ablaka nem is abba az irányba nézett, hanem a mező felé, de attól még hallhattam volna. Nem mintha így utólag hiányozna. Meglepő módon viszont ezúttal is hallottam szarvasbőgést. Kisvásárhelyen is egyszer amikor megébredtem hallottam és itt is. Nagyon nem zavart, hamar vissza tudtam aludni. Reggel gyorsan összepakoltam, mert kinéztem egy buszt Hosszúpereszteg felé, amit reggeli után el kellett érjek. Semmi kedvem nem volt Bögöte felé visszasétálni vagy a 8-as főút mentén átsétálni Hosszúperesztegre. A reggeli nekem pont megfelelő volt, nem volt sok, sem pedig kevés, pont jóllaktam vele és a buszt is kényelmesen elértem.
Két perc alatt Hosszúperesztegen voltam, ahol a katolikus templom kerítésén a bélyegzőt rendben megtaláltam. Miután irányba álltam, egészen jó tempót sikerült felvennem és néhány perc múlva már a falu feletti szántók között, az erdő felé tartottam. Az erdőt elérve sem csökkent a lendületem, a kavicsos úton egészen jól tudtam haladni. A jelzések kicsit ritkán voltak felfestve, de jól lehetett követni őket. Káld felé közeledve volt némi sár, azokat kerülgetnem kellett, ekkor akadtam rá az erdő melletti tökföldekre. Nem láttam még egy helyen ennyi tököt. Az erdőből nézve először nem is tudtam beazonosítani mi lehet az, csak amikor kiléptem az árnyékból. Kis érdekesség volt, ami megtörte az erdei út egyhangúságát. Visszatérve az erdőbe, pár percen belül elértem a Farkas-erdő szélét, ahol két túrázóval találkoztam szembe. Hosszúperesztegre indultak Káldról, ahová alig negyed óra múlva én is megérkeztem.
Farkas-erdő, nem lett a kedvencem
Az iskola kerítésére kihelyezett bélyegzővel adminisztráltam, ami pont útba esett. Itt tartottam egy nagyon rövid pihenőt is, bár nem voltam olyan fáradt, de ha már a zsákot levettem, legyen valami haszna. Tovább indulva a másik bélyegzőt rejtő kocsma előtt vezetett az út, ami még nem volt nyitva. Néhány fénykép elkészítésének erejéig kis kitérőt tettem a településen, majd lassan elindultam Farkas-erdő felé. Az erdőn egy igen jól kiépített kavicsos út vezet át, benne pedig több tanösvényt is találunk. Elég tisztességes forgalom volt, hirtelen nem is tudtam hová tenni azt a „rengeteg” autót. Csak később jöttem rá, hogy jó eséllyel gombászok voltak. Az volt a tervem, hogy felkeresem a Scherg Lőrinc kilátót, amit Káld irányából egy nem túl szembetűnő tábla jelzett. Sajnos a térképem nem jelezte egyértelműen a kilátó helyét, így amikor az általam kinézett helyen letértem volna szembesültem vele, hogy a kilátó visszafelé van, másfél kilométerre.
Kicsit morcos voltam, mert már láttam magam előtt a Hidegkúti vadászházat is, így aztán úgy döntöttem kihagyom a kilátót. A vadászháznál a bélyegzőt rendben találtam, adminisztráltam, majd a szemközt található tölgyek árnyékában megtartottam a déli pihenőmet. Eléggé elfáradtam az előző szakaszon, a kilátós affér is még bennem volt, ezért nagyon nem jött a lendület az induláshoz. Az előttem álló út sem volt éppen barátságos, újra egy nyílegyenes aszfaltos út majd öt kilométeren át. Végül persze rászántam magam az indulásra. A sejtésem beigazolódott, rémesen unalmas és kényelmetlen volt az út. Az sem tetszett igazán, hogy a forgalom miatt folyton le kellett húzódnom a nemlétező útpadkára. Viszont itt legalább megköszönték. Üdítő változatosságot jelentett az út mentén található két emlékhely, ahová kitértem. Böröndy Lajos kopjafájánál, illetve Scherg Lőrinc és neje sírjánál is nagyon hangulatos pihenőhely fogadja a turistákat.
OKT 2. szakasz, a túra fordulópontja
A következő bélyegzőpontot a Rózsáskerti erdészházat ilyen, nem túl jó hangulatban értem el. A bélyegzőt itt is rendben megtaláltam a kerítésen, melynek tövében a tervezettnél hosszabb pihenőt tartottam. Már azon gondolkoztam, hogy ha beérek Gércére, akkor busszal megyek tovább Sárvárig. A pihenő után tovább indulva már nagyon vártam a következő települést, amit egészen rövid idő alatt értem el. A temető mellett ereszkedtem le Gérce főutcájára, közben a Ság hegy uralta előttem a tájat. Mire beértem a településre, kicsit megbékéltem az úttal és magammal is. A bélyegzőt a polgármesteri hivatal mellett rendben megtaláltam, a kihelyezett kedves felirat miatt el sem lehet téveszteni. Itt kénytelen voltam újra egy hosszabb pihenőt tartani, mert a lábamat eléggé megviselte az előző műutas rész.
Bár megnéztem a buszokat – a következőre alig egy órát kellett volna várjak -, végül mégis inkább gyalog indultam tovább. A Sárvárig tartó szakasz első része kimondottan kellemes volt, szőlőhegyen, majd árnyas erdei utakon vezetett. Mielőtt még a Bajti-telepnél elértem volna a műutat, újra egy végeláthatatlan hosszúságú erdei úton meneteltem, ahol szintén több gombásszal találkoztam. Egyikük azt is elmondta, mikor kell kijönni az erdőbe, mert ugye gombát sem lehet akármikor találni. Köszönöm a tippet! Ez a hosszú egyenes erdei út megint egy kicsit lehangolt, hát még az utána következő részek, amikor a forgalmas műút mentén kellett baktatni. A 84-es fűúton majd öt perc várakozást követően tudtam csak átkelni, olyan nagy volt a forgalom. Nem is tudom igazán szavakba önteni, hogy amikor Hegyközség felől végre megláttam Sárvárt mennyire megkönnyebbültem.
Újra lendületben
Ahogy a város felé bandukoltam egyszer csak ismerős hangot hallottam magam mögött. Az a gombász bácsi ért be biciklivel, akivel az erdőben alig egy órája beszélgettem. Ő biztosan gyorsabban tette meg ezt a távot és elém is vágott. A város szélén található Tesco parkolójánál található régi Rába hidat már régóta szerettem volna megörökíteni, most itt volt az alkalom. Úgyis be akartam térni a Tescoba, hogy a készleteimet fel tudjam tölteni. Ezzel alig fél óra alatt – a logisztikát is beleszámolva – végeztem. Kicsit nehezebb lett a hátizsákom, de olyan luxus dolgokat is megengedtem magamnak, mint joghurt vagy egy kis doboz tej. A városban aztán nem fogtam sietősre, sőt amikor a Csónakázó-tavat elértem még talán lassítottam is a tempón. Sárvár egyetlen bélyegzőjét a Nádasdy-várat övező park szélén álló nyilvános wc falán rendben megtaláltam.
Az adminisztrációt követően sem vettem gyorsabbra a tempót, elég kényelmesen sétáltam el az aznapi szálláshelyre, az Adél Apartmanhoz. Éppen elindultam Gércéről, amikor a szállásadóm kedvesen felhívott és érdeklődött mikorra számíthat rám. Szinte percre pontosan az előre jelzett időben értem el a házhoz, ahol nagyon kedvesen fogadott. A szálláshelytől teljesen le voltam nyűgözve, jóval többet adott, mint amit egy túrázó elvárhat. Az igényes berendezéshez egy kimondottan jól felszerelt konyha párosult. Ha mélyen belül fontolgattam is, hogy itt bizony megszakítom a túrát és hazaindulok, itt ez eszembe se jutott. Bár ez talán a következő három napra elegendő élelmiszer beszerzésével korábban is eldőlt. Tisztálkodás után megvacsoráztam, majd még az esti meccsből is néztem egy keveset. Másnapra csak 25 kilométert és hozzá egy kései indulást terveztem, ennyi bőven belefért. Úgy éreztem, a nehezén túl vagyok.
A szakaszt kicsivel több, mint két túranap alatt tettem meg, ezek nyomvonala a lenti térképeken, a képek pedig a bejegyzésbe ágyazott képekre, a Képek menüben vagy ide kattintva érhetők el.
Bejárás időpontja: 2018. szeptember 16-18.