Menü Bezárás

OKT 1. szakasz / Sárvár – Írott-kő

KÉP / Írott-kő kilátója

Az őszi hét napos túrám utolsó három napján az OKT 1. szakasz teljesítése állt előttem Sárvártól egészen az Írott-kő kilátóig.

Az előző bejegyzésben írtam, hogy a túra negyedik napja, Hosszúperesztegtől Sárvárig tartó része volt számomra a mélypont. Bár már éreztem a lábamat is, azt jól tudtam kezelni, viszont fejben a vártnál jobban elfáradtam. Talán túl sok volt az egymást követő egyhangú rész, ezeknek nagyon nehezen értem a végére. Hatalmas megkönnyebbülés volt tehát Sárvárra beérni, ahol az esti szállásom minden addigi nyűgömet feledtetni tudtam velem. Az ötödik napra a korábbi napokhoz képest rövidebb szakaszt terveztem, Sárvártól mindössze Szelestéig tartó 25 km-t gondoltam megtenni. Az éjszakám ezúttal is nagyon jól telt, majd a felkelést és az indulást sem kapkodtam el. Pár perccel kilenc óra után indultam csak útnak az Adél Apartmantól.

Csak kényelmesen

A szálláshelyem nem esett messze a kék jelzéstől, így tíz percen belül már a Gyöngyös patak mentén, a töltésen bandukoltam. A boka fölé érő fűben is jól tudtam haladni, kimondottan jó volt végre nem aszfaltos úton kezdeni a napot. Leszámítva persze Sárváron belül, a járdákon megtett néhány száz métert. A patak menti nádasban néhány kacsát sikerült megzavarnom, akik először békésen úszkáltak, majd nagy hirtelen elrepültek. Kicsit lengedezett a szél, így a szúnyogok nem jöttek elő. A töltés túlsó végén, még mielőtt a műutat elértem volna egy barátságos macska fogadott, aki aztán a majorsági épületek felé vette az irányt. Sokkal gyorsabb volt nálam, meg aztán nem is egyfelé mentünk. Csényeújmajorban a bélyegzőt, a töltésről letérve és a műúton történt átkelést követően az út mentén álló kápolna kerítésének oszlopán rendben megtaláltam.

KÉP / Kápolna Csényaújmajorban
Kápolna Csényaújmajorban (kattintásra galéria nyílik)

A kápolnánál egy idős házaspár tüsténkedett, a bácsival pár mondat erejéig szóba is elegyedtem. Láthatóan nagyon tetszett neki ez a hátizsákos turista dolog, szóval könnyen lehet, hogy azóta már vett magának egy igazolófüzetet. Ilyen békés öregkort már most aláírnék magamnak. Az adminisztráció után tovább indulva, a műúton balra letérve Csénye felé vitt az utam. Ismét egy hosszabb műutas rész, de szerencsére kisebb forgalommal, így az úttest szélén is lehetett haladni. Fél óra alatt értem Csénye faluba, ami egészen elvarázsolt. Gondozott közterek és takaros házak sorakoztak a kék jelzés mentén. Talán egy kivétel volt, ahol viszont a tetőig ért a lom az udvarban. Többen említették, hogy van a településen egy sasos bélyegző, amit a helyi italboltban lehet beszerezni, én azonban ezt kihagytam. Azt láttam, hogy az italbolt nyitva volt, de olyan jó ütemet sikerült felvennem, amit nem akartam megszakítani.

Találkozások napja

A falut elhagyva még mindig a műút mentén kellett baktatnom, amikor is összefutottam egy igen kedves és beszédes túratárssal. Most kezdett neki a kéktúrának és hozzám hasonlóan egyedül. Ha esetleg olvasod, fogadd itt is elismerésemet az első kéktúra szakaszodért! Megbeszéltük az utak állapotát, ami mindkét irányba igen bíztatónak tűnt, majd mindketten tovább haladtunk. Nekem egy kicsivel kényelmesebb szakaszok jöttek. Először egy rövid ideig erdőben haladtam, majd a vasútvonalat átlépve két szántó között, frissen kaszált mezei úton. A vasút mellett álló vadászháznál egy fénykép erejéig megálltam, mert nevében az otthonom hangulatát idézte: Erdészlak utca. Egyébként ezt a házat is elfogadnám az imént vizionált öreg napjaimra. Végül valamivel dél előtt értem Bögötre, ami Csényéhez hasonlóan csendes és rendezett település. Az utcákon nem nagyon volt mozgás, még a bélyegzőt rejtő COOP üzlet körül is csak pár bicikli állt.

KÉP / Bögötön délidőben
Bögötön délidőben (kattintásra galéria nyílik)

A bélyegzőt egyébként az üzlet előterében rendben megtaláltam, pecsételtem, majd tartottam egy rövid pihenőt. A közeli buszfordulóba kihelyezett árnyas padok szinte felkínálkoztak, különösen úgy, hogy még egy ártézi kút is volt pár lépés távolságban. Nem ücsörögtem sokat, pár perccel a déli harangszó után összeszedelőzködtem és indultam is tovább. Eleve nem terveztem sokat aznapra, de féltávon már így is túl voltam és nem kellett sietnem. A jelzés újra egy erdei köves útra vezetett, tehát a nagy melegben még árnyék is akadt. Alig hogy újra útra keltem, máris újabb túratársakkal találkoztam. Számítottam rá, mert az előző találkozásnál már szóba kerültek a lányok, akik szintén életük első kéktúráját teljesítették Kőszegről indulva Sárvárig. Nektek is elismerésem, tudom hogy épségben hazaértetek.

Pihenőnap

Az út további része nagyjából eseménytelenül telt, talán egy érdekesebb rész volt, amikor egy gesztenyésen haladtam át, aminek leégtek a levelei. Egyszer évekkel ezelőtt a Csúcs-hegyen tapasztaltam hasonlót. Szeleste előtt a szántóföldeknél volt egy kis sunyás, de semmi komoly, könnyen leküzdöttem. Ölbő-Alsószeleste vasúti megállóhelytől pedig újra a műút mentén haladva, két körforgalmon is átkelve fél három után értem be Szelestére. Előzőleg a térképet tanulmányozva arra jutottam, hogy a bélyegzőhelyen kezdek és csak utána foglalom el a szálláshelyemet. Szelestén a Máté vendéglőben a bélyegzőt rendben meg is találtam. Az adminisztráció közben elfogyasztottam a napot záró almafröccsömet is, majd a Kossuth utcán felfelé kaptatva, a focipálya mellett közelítettem meg esti szálláshelyemet. Az Anna Vendégházban teltház volt, de ezt már a lányok is említették.

KÉP / Festetics kastélyszálló
Festetics kastélyszálló (kattintásra galéria nyílik)

A szálláshely igazából semmi különös, egy éjszakára teljesen rendben volt. A szobám ablaka a mezőre nézett, így az esti szarvasbőgést nemcsak élőben, de 5.1-es hangzással hallgathattam. Természetesen benne volt a szoba árában. Pihenőnap lévén, miután lepakoltam és fújtam egy keveset, szandált vettem és lesétáltam az arborétumba. Majd egy órát ücsörögtem és sétálgattam a Festetics kastélyszálló parkjában, de sajnos nem sikerültek túl jól az ott készített képeim. Nyilván a kreativitásom is pihenőt tartott. A szálláshelyre visszaérve a program már a szokásos volt, tisztálkodás, majd a vacsora elkészítése. Az ötödik napra már elég kicsi lett az ételes csomag. Este, még miután Judittal beszéltem befejeztem az első szakasz túrabeszámolóját, hisz szerda lévén új bejegyzéssel kellett előálljak. A képek feltöltésével volt egy kis nehézségem és megint csak a telefonnal készítetteket tudtam felhasználni, de végül megoldottam.

Kipihenve folytattam

Az éjszakám a már említett szarvasbőgést leszámítva jól telt, így a pihenőnapom után újult erővel folytattam a túrát. Az utolsó előtti napra Kőszeget céloztam meg, ami annyira azért nem volt messze. A lábamban volt már több, mint 200 km, még 35 igazán nem számít. A tervezett kora reggeli indulást sikerült tartanom, ami néhány nagyon szép fényképet eredményezett. Mivel a pecsétet már előző nap beszereztem azonnal irányba tudtam állni. Szeleste felső végében volt a mezőn egy kis kaptató, utána pedig váltakozó minőségű erdei utak következtek. Egy nagyobb erdőirtást leszámítva egészen jó ütemben tudtam haladni, ott is csak azért kellett a tempómból visszavennem, mert a jelzett út egy nyomba szűkült. Ezen a részen kb. térdig érő fűben gázoltam, de azért nem nevezném susnyásnak. A tisztást elhagyva a vasúti sínekkel párhuzamosan vezetett a jelzés, melyet a vasúti viaduktnál kereszteztem. Az átkelést egy csöppet nehezítette a medencényi pocsolya, de végül nem kellett átúsznom.

KÉP / Egy vadetető
Egy vadetető (kattintásra galéria nyílik)

Az út további része az Ablánci malomig nagyjából eseménytelenül telt. A legnagyobb izgalmat az okozta, hogy közvetlenül a bélyegzőhely előtt levő műútra lefelé ereszkedve volt egy kicsit bozótosabb rész. A bélyegzőnél, az egykori csárda kerítésénél is elég gazos volt a környék, de maga a bélyegző jól hozzáférhető. Sajnos elég világosan látszik, hogy évek óta nincs már használatban sem a csárda, sem pedig a néhány méterrel odébb található táborhely. A bélyegzőhelyen egyebként egy túratárssal is összefutottam, aki szintén első kéktúra szakaszát teljesítve Sárvárra tartott. Remélem te is élményekkel gazdagodva rendben hazaértél. Tovább indulva először erdőben, majd utána Kincsédpusztáig már szántóföldek mentén vitt az utam. A jelzéseket ezen a szakaszon sem vitték túlzásba, de a hosszú egyenes szakaszon nem is volt mit elvéteni.

Államhatár felé közeledve

A szántóföldek mentén baktatva került először a látóterembe a Kőszegi-hegység, illetve a Kendigen álló rádióállomás. Jó volt végre látni, ha nem is a célt, de az oda vezető utat. Töredelmesen bevallom, hogy Kincsédpusztánál tettem egy rövidítést, mert nem láttam értelmét a kitérőnek. Az elágazásnál nem letérve, hanem tovább nyílegyenesen haladva pontosan a kék jelzésre értem vissza. Kövezzetek meg érte. Az erdő szélén pont volt is egy csapás, ami után az út már a településre vitt be. Tömördre még dél előtt értem be, ahol aztán a három kastélyból csak egyet tudtam megnézni. Kettő az OKT mentén van, a harmadikhoz kellett volna egy kis kitérő. A bélyegzőt a templom melletti esőbeálló oszlopán rendben megtaláltam. A helyiek még a kihelyezett bélyegzőpárnának is készítettek egy fémdobozt, szóval védve van az időjárási hatásoktól.

KÉP / Bélyegzőhely Tömördön
Bélyegzőhely Tömördön (kattintásra galéria nyílik)

Tömördről a déli harangszó után indultam tovább, de az önkormányzati vendégház előtti ártézi kútnál még vételeztem friss vizet. Az erdőbe beérve a Szent Ilona-szobor felé tettem egy rövid kitérőt, pár perccel később pedig a Gradics forrásnál szusszantam egy keveset. Itt két gombász hölggyel találkoztam, akik bíztattak a friss forrásvíz fogyasztására, majd jó utat kívántak. Az út további része újra eseménytelenül telt el. Eleinte még néhány kanyar feldobta az erdei baktatást, de aztán egy végeláthatatlan hosszúságú nyílegyenes erdei útra értem. Ezt egyben kerékpárútként is jelölte a térképem, de egy lélekkel sem találkoztam rajta. Elég jó tempót sikerült felvennem, talán csak egyszer álltam meg egy hosszabb pihenőre. A műúton átkelve is kitartott az egyenes út, majd egyszer csak egy jobb kanyar és lám ott volt előttem az „ÁLLAMHATÁR” tábla.

Újra Kőszegen

Nagyon megörültem neki és tetszett is, hogy néhány lépés híja van annak, hogy osztrák földet tapossak. Pár száz méteren a határvonal közelében vezetnek a turistautak, mert ugye itt már az Alpannonia útra vezető sárga jelzés is felbukkant. A túráimon én úgy szoktam haladni, hogy időről időre megfordulok és visszanézek, hátha akad valami érdekesség és a tájékozódás szempontjából is hasznosnak tartom. Most (is) szerencsém volt, mert az egyik ilyen visszatekintésnél észrevettem egy magyarosan kihelyezett papírlapot, ami az út menti műemlék határkőre hívja fel a figyelmet. A kitérő bőven belefért, ezért visszafordultam és rövid időn belül meg is találtam az 1699-ből származó határkövet. A határkő abban az évben került oda, amikor a török háborúkat lezártuk, szóval ez mindenképpen érdekes és kár lett volna kihagyni. Ahogy ott az ideális fényképbeállítás végett bolyongtam, valószínűleg néhány pillanatra át is léptem a határt.

KÉP / Határkő 1699-ből (újrafelhasználva 1922-ben)
Határkő 1699-ből (újrafelhasználva 1922-ben) (kattintásra galéria nyílik)

A jelzésre visszatérve már eseménytelen volt az utam, kényelmesen besétáltam Kőszegre. Már gyerekkoromban is nagyon tetszett a város hangulata, de sajnos nem jutottam el ide túl sokszor. A városhatárt jelző táblát átlépve még felhívtam az esti szállásadómat, hogy hamarosan megérkezem. Még mielőtt a szállásomat elfoglaltam volna be kellett szerezzem a pecsétet, amit a Fő téren található Tourinform irodánál rendben meg is találtam. Csodás idő volt és ezt kihasználva rengetegen napfürdőztek a térre kihelyezett padokon. Én csak egy szusszanásnyi pihenőt tartottam, mert nagyon mozgatta a fantáziámat a szemközti fagyis, ahol két gombóc fagyira beneveztem. A téren még készítettem néhány fényképet, majd a Hősök kapujánál található szuvenírboltban beszereztem egy kevésbé szép hűtőmágnest Írott-kőről. Legutóbb mikor a városban jártunk itt elég sok időt eltöltöttünk, mert Judit nem nagyon tudott választani a kínálatból. Most sajnos nem volt olyan bőséges a kínálat, illetve még nem sikerült a nyári készeteket pótolni.

Az utolsó éjszakám

A történelmi városrészen ezúttal nem nagyon nézelődtem, csak pár fotót készítettem. Tudom, hogy még vissza fogok térni Kőszegre. A szállásom a vár mellett található Kóczián Pihenőházban volt, ahol szállásadóm már a kapuban várt rám. A szobába lépve aztán úgy éreztem kaptam egy kis jutalmat az elmúlt hat napért. Bár még nem jártam a túra végén, szóval köszönöm az előleget… A szoba rendkívül igényesen berendezett, stílusos és nem utolsó sorban roppant kényelmes volt (ezt csak utólag tapasztaltam meg). Pihenés után jött a szokásos esti program, tisztálkodás és a vacsora elkészítése. A hátizsákomban az ételes rész szinte kiürült, már csak a másnapi reggeli maradt meg, szóval ügyesen gazdálkodtam. Vacsora után már nem csak a másnapi útvonalat, hanem a hazautat is megterveztem, a vonatjegyet is előre megvettem, majd nyugovóra tértem.

KÉP / Kőszeg felé visszatekintve a Kálvária-hegyről
Kőszeg felé visszatekintve a Kálvária-hegyről (kattintásra galéria nyílik)

Az utolsó éjszakám is jól telt, ezúttal már szarvasbőgés nélkül. A kilátóhoz több, mint négy órás utat becsültem felfelé, ezért korán reggel, kicsivel hét óra után már útnak is indultam. A városban a jelzés elég jól követhető volt, jól tudtam haladni. A Szent Korona bunker előtt egy picit megálltam, kívülről megnéztem, ha már bemenni nem lehetett. A Kálvária-hegyre egy kicsit kaptatós volt a felkapaszkodás, de megérte. Egyrészt a Szent Donát kápolna is nagyon szép, másrészt pedig a tisztásról csodás kilátás nyílik Kőszegre, ami még részben ködben úszott. Ezt követően az út jobbára erdőben, de legalábbis erdei utakon vezetett. A Hét-forráshoz is így értem el, melynek közelségét az út mentén felbukkanó elhagyott határőr laktanya egyik épülete előre jelezte. Pár lépés után pedig már a forrásnál kialakított pihenőhely is előtűnt.

OKT 1. szakasz, az utolsó kilométerek

A Hét-forrásnál beütemeztem egy rövid pihenőt, így nem csak bélyegezni álltam meg. A bélyegzőt az esőbeállónál egyébként rendben megtaláltam. A zsákot itt lepakoltam és pihenésként körbejártam a forrást. Töhötöm száján csorgó vízzel még fel is frissítettem magamat, jólesett az a friss forrásvíz. Néhány kép elkészítését követően tovább indultam, hisz már csak egy pecsét hiányzott a túra zárásához. A következő említésre méltó pont, az Óház-kilátó, ahol tábla hívja fel a figyelmet arra, hogy mindenki csak saját felelősségére mehet fel. Ezt nem nagyon értettem, mert ránézésre teljesen jó állapotban van, ezért felelősségem teljes tudatában bizony felmentem. Sokat nem időztem fent, mert eléggé fújt a szél, így inkább a jelzést követve haladtam tovább. Nagyjából a Stájerházakig erdei köves út visz, utána viszont már erdei utakon haladtam. Az első kirándulókkal a Hörmann-forrásnál találkoztam szembe, furcsálltam is, mert Kőszegtől még egy lélekkel sem találkoztam.

KÉP / Hét-forrás
Hét-forrás (kattintásra galéria nyílik)

Szívesen írnám, hogy ezután már sétagalopp volt az út, de valójában most jött a túrám leginkább kaptatósabb része. Az előző hat naphoz mérve legalábbis, mert egyébként ez a rész sem volt különösebben megerőltető. A kilátóhoz vezető út mentén a környék településeihez kapcsolt „tanösvény” van, ami az országhatár mellett vezet felfelé. A határsávot nagyon jól jelzi az úttól (nekem) jobbra eső cserjés, ami így elég érdekes látványt nyújt, főleg fentről a kilátóból. Az utolsó kilométerek gyorsan fogytak és egyszer csak a kilátó alatti tisztáson találtam magam az esőbeállónál. Itt és a pár méterrel feljebb a kilátónál is rendben megvannak a bélyegzők. Én az esőbeállónál lévőt használtam, ahol a padokon éppen egy túratárs pihent, mielőtt nekiindult lefelé Kőszegre. Ő Velem felől ment fel, így remélem hasznos infókkal tudtam szolgálni arról, hogy mire számíthat Kőszegig.

Az egyik végére pont került, irány haza

Kicsit pihentem a tisztáson, majd felsétáltam az Írott-kő kilátóhoz. Nagyon vártam már, hogy elkészíthessem ezt a képet a kilátóról, kicsit átlépve Ausztriába. Ha már ott voltam természetesen nem hagytam ki a kilátót sem, de sajnos eléggé párás volt az idő, így csak néhány csúcs mutatta meg magát. Azért Velem látszódott, de csak sejteni lehetett valahol a távolban. Mivel a tervezett időhöz képest egy kicsivel hamarabb értem fel, bőven volt időm nézelődni és pihenni. Utóbbit – miután kigyönyörködtem magam – már a kilátó alatti tisztáson tettem, ami ugye sokkal szélvédettebb, de nem kevésbé napos. A csúcscsoki persze nem maradhatott el. Még egy kép volt, amit szerettem volna elkészíteni a pont felett, ebben két kiránduló volt segítségemre. Ezúton is köszönöm srácok!

KÉP / Elégedett mosollyal (köszi a fotót srácok)
Elégedett mosollyal (köszi a fotót srácok) (kattintásra galéria nyílik)

Bár bőven időben, de a hazainduló vonathoz kötve voltam, ezért jó fél órányi pihenő után elindultam lefelé. Iránymenetet terveztem Kőszegre, így egy darabon a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra jelzésén indultam lefelé. Ebből balra a kék kereszt, kék háromszög jelzésen, a Kendig csúcsain át ereszkedtem le a sárga kereszt jelzésig, amit a Vörös-kereszt pihenőnél vettem fel. Néhány száz méter megtétele után a zöld sávjelzés felé átvágva már a Mohás út felső végén baktattam, Kőszeg utcáin. Nem diktáltam magamnak különösen nagy tempót, de alig több, mint két óra alatt leértem a kőszegi vasútállomásra. A tervhez képest nagyon jól álltam, jegyem is volt, így az első vonattal bementem Szombathelyre. A hazaútra tiszta pólót vettem, utastársaim biztosan hálásak voltak ezért. Szombathelyen még a túracipőt is lecseréltem a szandálra és vártam a közvetlen IC-t Budapestre. GYSEV vonat lévén a hazaút is egészen újszerű élmény volt. Két órával később, percre pontosan érkeztem meg Kelenföldre.

A szakasz három túranapjának nyomvonala az alábbi térképeken, a szakaszhoz kapcsolódó válogatott képeim pedig a bejegyzésbe ágyazott képekre, a Képek menüben vagy ide kattintva érhetők el.

Powered by Wikiloc
Powered by Wikiloc
Powered by Wikiloc

Bejárás időpontja: 2018. szeptember 19-21.