Menü Bezárás

Egyedül az Országos Kéktúrán

KÉP / Ott a pont, végállomás

Ezt a bejegyzést egy összegzésnek szántam az őszi hétnapos túrámról, amikor egyedül az Országos Kéktúrán vándoroltam. Végül egy kicsit tartalmasabb lett.

Az őszi túra tervezését még nyár közepén kezdtem, először a szakaszolással. Az eredeti tervem egy részben sátras túra volt, így a Szajki tavaknál nem csak egy hosszabb pihenőt, hanem az éjszakát is eltöltöttem volna. Sajnos ezt a szakaszolás miatt nem tudtam kivitelezni. Maradt mindenhol a szálláskeresés és foglalás. Ez ugyebár a kényelmesebb megoldás, hiszen mindig négy fal között alszik az ember és a vízvétel stb. sem probléma. Hátránya, hogy akkor is menni kell, ha esetleg besötétedik vagy már nagyon nem esik jól. Én alapvetően ez utóbbi csoportba tartozom, azaz szeretem az éjszakát szálláson tölteni, folyóvízzel stb.

Az őszi hétnaposról

Bőven időben, júliusban álltam neki a tervezésnek. Először az irányt kellett kitaláljam, mert abban biztos voltam, hogy melyik szakaszokat akartam teljesíteni. Az irány végül kelet-nyugat lett, mert a logisztikát így könnyebb volt kivitelezni. Meg az sem elhanyagolható persze, hogy a túra zárása Írott-kő lehetett. Ezután kiválasztottam egy alkalmas időpontot, amit ugye a munkahelyen is egyeztettem, mert szabadság ide vagy oda, ezúttal is dolgoznom kellett egy keveset. Az időpont kiválasztása olyan jól sikerült, hogy a polárpulcsit, a kamáslit és az esőkabátot feleslegesen cipeltem. Persze ezt előre nem tudtam, inkább az időjáráshoz kapcsolódó szokásos szerencsém volt. El is érkeztem a legnagyobb kihíváshoz, szálláskeresés. Itt is több iskola létezik. Van aki egy helyen alszik és onnét csillagtúrázik jobbra és balra. Más, mint ahogy én is fokozatosan halad és mindig máshol alszik.

Eredetileg hat napos túrát terveztem, de úgy viszont csak felrohantam volna Írott-kőre és vissza. Ezért plusz egy napot beiktatva, hét napra nyújtottam szét a szakaszokat és ehhez kerestem szállást. Az első nap kár lett volna Keszthelyen megállni, mert onnét Hévíz már igazán nem nagy távolság. Másnap viszont hiányzott volna a táv és az idő is, mert több kitérőt is terveztem. Hévízen foglaltam tehát szállást, majd Sümegen próbáltam meg ugyanezt, de mivel ott búcsú volt, a költségvetésen belül nem találtam szállást. Sümegprágával szintén nem jártam szerencsével, mert a szálláshely 15 fő alatt nem fogad vendéget. Hasznos lenne ezt előre jelezni a honlapon is, de erről már írtam. Így lett Kisvásárhely a befutó, ami a leghosszabb túranap végére adott felüdülést. Ez el is döntötte, hogy nem fogok a Szajki tavaknál sátrazni, hanem Hosszúpereszteg mellett Bögötén kell aludjak. Sárvár, Szeleste és Kőszeg is szintén adott volt.

A bőség zavara és a feltöltődés

Szeleste kivételével a szálláshelyekben bőven volt választék, csak dönteni kellett. Nálam előnyt élveznek azok a helyek, ahol lehet SZÉP kártyával is fizetni. Ha ez közel van az Országos Kéktúra útvonalához is, az nyert ügy, a többi pedig megérzésre megy. Egyébként a sárvári és a kőszegi szállásom volt a kettő legjobban eltalált. Túrázáshoz mindegyik abszolút megfelelő volt, de ez a kettő kiemelkedően jó volt. A szállásokat végül kicsit későn, szeptember elejére sikerült lefixálni. A felszerelés is nagyjából adott volt, szinte mindig azonos, kicsit bővebb, mint amit itt írtam. Hét napra már a konyhafelszerelés egy részét is el kellett cipelnem, kiegészítve négy napra elég élelemmel. Az út közbeni boltokra nem minden esetben éri meg nagy terveket alapozni. Vagy nyitva vannak vagy nem, ezért is pakoltam négy napra úgy, hogy Sárvárra érve majd eldöntöm hazaindulok vagy megyek tovább. Előbbi esetben nem is kell bevásárolni, legfeljebb reggelire valót, egyébként pedig fel kell tankolni.

Feladni nem szeretek semmit sem. Bár a negyedik napon többször is megfordult a fejemben, hogy elég volt, de mentem tovább. A feladás, idő előtti visszafordulás nagyon demoralizáló tud lenni. Eddig szerencsére csak egyszer éltem át ilyet és nem kéktúrán, de azóta is élénken él bennem, milyen rossz volt féltávnál a buszmegállóban ücsörögni. Ez egy sajátos nehézsége az egyedül túrázóknak, társaságban nem túl sűrűn jelentkezik, hisz a többiektől mindig lehet plusz energiát szerezni. Egyedül az elveszett lendületet nehezebb pótolni, ezért eleve másfajta felkészülésre van szükség. Én túra előtt többször is át szoktam nézni a térképet és a szintábrát, akár többet is, megnézem Google Maps-en és igyekszem a lényegesebb pontokat memorizálni. Túra közben ennek többször vettem már hasznát. A fogytán lévő erőm pótlásában sokat segít egy-egy szép kilátás, változatosabb út, illetve a túratársakkal találkozás is. Apróságok, de erőt lehet belőle meríteni. Ilyen volt a sárvári szállásom, ahol teljesen feltöltődtem.

Egyedül az Országos Kéktúrán

A kéktúra kiírásának teljesítése bennem is akkor fogalmazódott meg, amikor a kincstári tévében még gyerekként láttam Rockenbauer Pál megunhatatlan filmjeit. Persze akkor legjobban a kilométerszámláló tetszett, de tudtam, hogy egyszer neki fogok kezdeni. Végül bőven egyetemista éveim után, 2012-ben kezdtem neki a teljesítésnek. Az első szakaszomat a szerencsés véletlenek folytán nem is egyedül tettem meg, hanem két kedves ismerősömmel. Azóta Judittal volt az OKT-n két közösen megtett szakaszunk, de a többi majd 830 kilométert egymagamban teljesítettem. Néha volt egy-egy útitársam, mint idén februárban is és egyre gyakrabban találkozom hétköznap is túratársakkal. Az őszi hétnapos túrám minden napján találkoztam kéktúrázóval, ami hétköznap még mindig egy kicsit szokatlan volt, de annál több erőt adott. Volt két olyan évem, amikor egyetlen egy szakaszt sem teljesítettem a kiírásból, de 2016-ban újra lendületbe jöttem. Már tavaly is több és hosszabb szakaszokat tettem meg, idén ősszel pedig igazán nagyot haraptam.

KÉP / Egyedül az Országos Kéktúrán
Egyedül az Országos Kéktúrán

Sokszor hallom, hogy egyedül túrázni unalmas. Nem értek egyet, nem unalmas, más. Előnye, hogy a saját tempómban haladok, ott állok meg és akkor amikor nekem tetszik. Ha többen megyünk, akkor nyilván beszélgetünk, amit az erdei állatok előbb meghallanak, mint ahogy mi meglátjuk őket és elszaladnak. Számos olyan fotóm van, ami valószínűleg nem készült volna el, ha akkor épp társaságban túrázom. Nyilvánvaló hátránya, hogy egyedül vagyok és csak magamra számíthatok, a fizikai és a szellemi hátráltató tényezőket is egyedül kell leküzdenem. Szerencsére idén ősszel mindez nagyon jól sikerült. A lábam a vártnál jobban bírta, lett ugyan néhány vízhólyagom, de azokat kordában tudtam tartani. A lelki mélypontról már írtam, összességében azon is hamar túl tudtam lendülni.

Mérlegen az őszi hétnapos

Az őszi túrám mérlege számokban 217,42 kilométer a kéktúrán, kitérőkkel és mindennel együtt pedig 264,24 kilométert tettem meg – legalábbis a GPS szerint, amit nem hiszek el. A hét túranap alatt majd 62 órát voltam úton, ezalatt 27 bélyegzőhelyet kerestem fel. A szálláshelyeken elköltött reggelit és vacsorát nem számolva megittam 14,5 liter vizet és 2,8 liter almafröccsöt. Megettem 8 csokit és egy nagy zacskó sósmogyorót. Fogytam két kilót, de a szakállam eközben csak hosszabb lett. A hét nap alatt 19 túratárssal találkoztam. Ami a legfontosabb, hogy akár tavaly őszi túrám során, idén is újabb felejthetetlen élménnyekkel lettem gazdagabb.

Idén még egy túrát tervezek egyedül az OKT-n, de majd Judittal közösen is megyünk, szóval folytatása következik

2 Comments

  1. anna

    🙂
    igen, én is úgy tapasztaltam, hogy a negyedik nap az első, amikor az ember meginog.
    egyetértek veled más dolgokban is — színvonalasak, informatívak, mégis közvetlenek a beszámolóid, gratulálok szeretettel.
    anna

    • Kiss Attila Tivadar

      Köszönöm! Ez volt időben és távban is a leghosszabb túrám. Sokat tanultam belőle, amit majd felhasználok az idei hétnaposra. Örülök, hogy tetszenek a beszámolók, úgy látom egyre többen olvasóm is akad. 😉

Hozzászólások lezárva.